II./4. Vidéki Kastély

- Nézz rám! – Zihált. Megragadta az állam és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. – Neked. kell. először… - mondta erős lökései közt. – Segíteni akarok neked. – egyik kezével körkörösen kezdte dörzsölni a csiklóm, amivel még közelebb juttatott a csúcshoz. – Gyerünk, nyögd a nevem! – már láthatta, hogy mindjárt elmegyek.

- Harrrrryyyy! 

Csillagokat láttam ahogy elélveztem, Harry is egy hangos nyögéssel belém ürítette magát. 

Pár pillanatig még bennem maradt, majd lassan kihúzta magát. Nagyokat sóhajtva levette a jobb kezemről az ingét amit bilincsnek használ, hogy fel tudja venni azt. Én még nem tértem teljesen magamhoz, nehezen mozogtam, Harry elkezdett kotorászni a szekrényemben. Elővett egy pár fehérneműt, kapucnis pulcsit és szoknyát, de nem adta oda, a kezében tartotta őket. Mit akar most csinálni? 

- Benne vagy az iskolai pompon csapatban? – kérdezte, közben odajött hozzám, hogy felöltöztessen. . 

Idegesen bólintottam, mielőtt harcolni kezdtem volna erős kezei ellen. Fáradtan sóhajtott, majd a farmerzsebéhez nyúlt, és egy nedves rongyot vett elő belőle, aminek láttán teljesen lefagytam. 

Abbahagytam a küzdelmet, megrémülve néztem rá. Féltem. 

- Shop, ez nem kloroform, a hatása viszont ugyan az, csak nem olyan erős. Ha nem hagyod, hogy feladjam rád a ruháidat, használni fogom. – mondta Harry nyugodt hangon. 

- Egyedül is fel tudok öltözni! Nem vagyok gyerek! – tiltakoztam. 

- Tudom. De én akarlak felöltöztetni. – Harry egyre közelebb jött hozzám az ágyon. 

- Mit akarsz még csinálni?! Nem gondolod, hogy már így is épp eleget tettél? – sikítottam, és messzebb másztam tőle. 

- Nem hagytál más választást. – Fújta ki lassan a levegőt, mielőtt hirtelen a számba nyomta a rongyot. – Lélegezz! – utasított. 

Addig tartottam, a levegőt ameddig csak tudtam, de hamar elfogyott az összes és muszáj volt lélegeznem. Hirtelen homályosak lettek az érzékeim, testrészeim elgyengültek. Harrynek nehézség nélkül sikerült felöltöztetnie, majd felvett a karjaiba. 

- Gyere… Hazaviszlek – suttogta lágyan a fülembe. 

A maradék erőmmel ameddig csak tudtam küzdöttem a karjaiban, de végül összeomlottam, mint egy rongybaba. Túl fáradtnak éreztem magam, hogy ellenkezek. Valószínűleg a nedves rongy okozta… 

- Padgetet is akarom. – motyogtam magam elé, miközben ringatott a karjaiban. 

Harry kuncogott egy kicsit, majd megfogta a teknőst és a hasamra tette. Indulás előtt bezárta a lakásomat. Az autóhoz vitt, leültetett és becsatolta a biztonsági övet. 

A göndör hajú fiú megkerülte az autót, beszállta majd beindította a motort. 

Erősen próbálta nyitva tartani a szemem, de nem ment. A kloroformszerű anyag teljesen kiütött, pár perccel később már csak nagy feketeséget láttam. 

*** 

Halkan nyöszörögtem, pislogtam párat, hogy jobban magamhoz térjek. Olyan volt, mintha egy órát aludtam volna. Bágyadtan körbenéztem, de a nagy sötétségen kívül az egyetlen dolog, amit láttam, az Harry autójának erős fényszórója volt. 

Egész testem zsibbadtnak és fáradtnak éreztem, ahogy fel akartam magamat tolni, hogy egyenesen üljek, de a fenekem még mindig fájta a korábbiaktól. A fejem erősen lüktetett, a combom fájt és hányingerem is volt. 

A pulzusom felgyorsult, ahogy megéreztem, hogy egy meleg kéz a combomat simogatja. 

- Hogy érzed magad szerelmem? – kérdezte Harry rekedtes hangon, s továbbra is a combomat simogatta, hogy megnyugtasson. 

- Kábán – válaszoltam, majd megdörzsöltem a szemeimet. Arra sem volt erőm, hogy egy megvető pillantással illessem, amiatt, aminek nevezett. 

- Hmm. Gondolom a mellékhatásokat érzed még egy kicsit. – mondta inkább csak magának. 

Néhány másodperccel később, megállította az autót egy nagyon idegen ház előtt. Nem csak egy kis lakás volt, mint az enyém, ahol laktam. Egy hatalmas ház, távolt mindenféle civilizációtól, körülötte csak fák és egy kis utacska, amin jöttünk. 

- Hol vagyunk? – nyöszörögtem a halántékomat dörzsölve. 

- Svédországban – vont vállat teljesen nyugodtan. 

A lélegzetem bennakadt, arckifejezésemen tisztán látszott a sokk. 

- Nyugi vicceltem – vigyorgott. – Csak pár mérföldre vagyunk a lakásodtól, nem vihettelek haza Londonba, be kell fejezned az iskolát. Szóval miután megtudtuk, hogy Mullingarben jöttél, kibéreltük ezt a házat. Ez volt a legtöbb, amit akkor tenni tudtunk, gyere. – mosolygott, miközben kiszállt a kocsiból. 

Követni próbáltam őt, de a testem még mindig zsibbadt a kloroformszerű anyag miatt, így nehezen szálltam ki a kocsiból. A következő dolog, amit felfogtam, hogy gyorsan zuhanok a talaj felé. Visszatartottam a levegőm, rémülten lehunytam a szemem és imádkoztam, hogy ne sérüljek meg ennél is jobban. 

Hirtelen megálltam a levegőben, Harry szorosan tartott izmos karjaiban. Kinyitottam a szemeimet, remegve fújtam ki a levegőt, miközben még mindig kissé sokkolt állapotban voltam. Az orrom centiméterekre volt koszos földtől. 

Becsuktam majd kinyitottam a szemeim. Úgyszólván feldobott és elkapott az erős karjaival, amitől megijedtem, de szerencsére nem kellett járnom. Felemeltem a fejem, rettegő kék szemeim találkoztak az ő gyönyörű, erdő zöld tekintetével. 

- Nem hiszem, hogy most tudnál járni. – mondta. 

- Na, ne mond Sherlock… - morogtam grimaszolva. 

Éppen elindult volna, de eszembe jutott valami, ezért megállítottam. 

- Várj! Padget! – kiáltottam fel, és megpróbáltam kibújni az idősebb fiú erős karjai közül, hogy megragadjam a szeretett teknősömet. Az alakzatok elmosódtak körülöttem, ahogy erőlködtem. 

Fájdalmasan megfeszítette a karjait körülötte, arra késztetve, hogy maradjak nyugton, ne mocorogjak - 

Abba tudnád hagyni a ficánkolást? Le fogsz esni – figyelmeztetett mérgesen. 

- De Padget… - Ne aggódj édesem. Este hozom neked az aranyos teknősöd. Mielőtt alszol már nálad lesz. – suttogta a fülembe mosolyogva. 

Duzzogva lebiggyesztettem az ajkaim, amin hangosabban kezdett kuncogni, mielőtt bezárta a kocsi ajtaját és az óriási ház felé vitt. Amint betette a lábát, kijelentettem, hogy ez nem ház, ez egy kastély. Egy kibaszott nagy kastély! 

Harry letett engem a földre, így a saját lábaimra állhattam. Már nem éreztem annyira gyengének magam, amikor benéztem pár szobába, de végül leültem a kanapéra, mert hirtelen erősen kezdett lüktetni a fejem. 

- Várj meg ott, elmegyek a többiekhez. – figyelmeztetett. 

- Nem! – tiltakoztam és felálltam. De mivel még mindig szédültem, így visszaestem a kanapéra. Nyöszörögtem a tehetetlenségemben. 

- De – széles mosolyra húzta a száját és keresztbe tette a kezeit az izmos mellkasa előtt. – Jah, és egyébként, ha bárhova is el akarnál menni: Nálam van a telefonod és a ház elszigetelt. 

- Kastély – motyogtam magam elé, a fejem még mindig lüktetett, amiből már kezdett elegem lenni 

- Tessék? 

- Ez messze nem egy ház. Ez egy kastély. – ismételtem, majd megdörzsöltem a halántékom, hogy gyorsabban múljon a kínzó fájdalom. 

- Nem, nem! Ez egyáltalán nem k… 

Egy hangos üvegtörés hallatszott valahonnan a házból, majd lábak dobogása és kiabálás. 

- Várj meg itt! – parancsolta mielőtt elment, hogy megnézze, a fiúk élnek e még vagy sem. Remélem nem. 

A fejem kevésbé fájt már, én pedig egyre kevésbé voltam stresszes, miután Harry elment. Gyakorlatilag nincs is olyan messze, de a tény, hogy nincs a látótávolságomon belül megnyugtatott. 

A gondolkodásomat egy halk kopogás zavarta meg az nappali ajtaján. Niall állt ott, akit a leginkább féltem viszontlátni. Nem azért mert megijesztett, hanem mert ő másmilyen hatással volt rám, mint a többiek. Valami volt benne, ami mindig jobb kedvre derített, még akkor is, ha dühös voltam. Nagyobb hatalma volt felettem. 

Az arca kifejezéstelen volt, ahogy közelebb jött hozzám és végig mért a szemével. Volt egy villanás a tekintetében, amit nem láttam két évvel ezelőtt. Ez jó vagy rossz? Nem tudtam eldönteni. 

Nyeltem egy nagyot, ahogy testünk egyre közelebb került egymáshoz. A pulzusom felgyorsult, szinte már beteges volt, ahogy a köztünk lévő távolság egyre csak csökkent.