2014. január 12., vasárnap

II/6. Hálószoba

Kis pillangó repkedett a gyomromban, ahogy észrevettem, hogy meg akar védeni. Mit csinálsz Niall?

Harry pár másodpercig szúrósan nézett a szöszire, majd ásított egyet.

- Rendben, de ő az egyetlen, akinek szólhatsz róla, és neki is csak annyit mondhatsz, hogy velünk laksz, és semmi többe. – nyújtózkodott – Most pedig mindeni ágyba, mert holnap iskolába kell mennünk, és aludnunk is kellene előtte!

- És hogy jutok el a suliba? –értetlenkedtem mérgesen.

-Ó igen. Gondolom, nem akarod kihagyni a pompon edzéseket. Viszont most jut eszembe, az én órámról hiányoztál! Fel kell majd zárkóznod! – mondta sunyi mosollyal Zayn, majd felállt a kanapéról és kiindult a nappaliból. Hát ezzel nem segített ki. Rohadt idegesítő!   

- És a büntetést is kihagytad.  Nagyon rossz kislány voltál, de azt még be tudjuk pótolni. – Harry pimaszul mosolygott.  

- Miért akarjátok már megint ezt csinálni? – köptem, az emlék még friss volt a fejemben.  

 - Mert szórakoztató lesz. Na, most jó éjszakát, menjünk aludni. – vont vállat miközben felállt. Bát én tudtam, hogy csak engem akart lefektetni, a fiúk nem érdekelték. Rohadék. Én nem csak egy ribanc vagyok!

- Én nem fogok ebben a házban aludni – tiltakoztam, megpróbálva rávenni őket, hogy vigyenek vissza a saját házamba. – És nem alszom senkivel sem – tettem hozzá.

- És mióta hozhatsz te döntéseket? – emelte fel Liam a hangját - Hmm? Ki engedte ezt meg neked?

Csendben maradtam és a homlokomat ráncoltam. Hogy sikerül ilyen gyorsan felbosszantanom?

- Pontosan – vágott vissza halkabban. Liam és Zayn elhagyta a nappalit. Niall még tátogott egy „éjfél”-t majd ő is elment a többivel.   

-Aww, ne aggódj, szerelmem. Van egy szobánk a számodra. Biztos vagyok benne, hogy Louis nagyon szívesen megmutatja. – mondta Harry még mindig állva.  

Következő pillanatban Louis felpattant, az erekciója pedig jól látható volt a nadrágjában. Ez nagyon nem lesz jó.

"Igen! Gyere Shopieboo! Majd én megmutatom! – Louis megragadta a karom, és elkezdett húzni kifelé a nappaliból. Zavartan éreztem maga, ahogy felvezetett a lépcsőn, majd végig a folyosón. Kinyitott egy ajtót és gyakorlatilag belökött a szobába.  

Olyan szaga volt, mint Louisnak. Nem mertem magam mögé nézni, mert féltem, hogy mekkora rendetlenséget fogok látni. Louis nem igazán néz ki úgy, mint egy rendezett ember.

- Louis… Harry nem azt mondta, hogy mutasd meg nekem a saját szobám? – mondtam lassan, és becsuktam a szemeim, ahogy elém lépett.   

- Azt mondta – bólintott, majd a hátam mögé nyúlt.  

Megijedtem és megfordultam. Ziháltam, ahogy megláttam egy üvegpanelt, ami úgy nézett ki, mint egy ajtó, mögötte pedig egy szoba volt. Furcsán hasonlított a régi szobámra, amiben náluk laktam két évvel ezelőtt. Ugyan olyan volt a bútor, az ágynemű, mint ott. Minden ugyan olyan volt kivéve egy valamit. Itt nem volt kötél és laptop.  Nem, nem, nem! Ez egyáltalán nem lehet az a szoba! Igaz?

Louis kuncogott mielőtt kivezetett az üvegajtón keresztül, valószínűleg az ő szobájából, abba a másikba. Becsukta az ajtót, majd lelökött az ágyra és fölém mászott.

Nem tudtam nem észrevenni, hogy most tükör van ott, ahol eddig biztos vagyok benne, hogy üveget láttam. Mi a fasz ez? Milyen varázslat?

Louis bizonyára észrevette az értetlen arckifejezésem, mert elkezdte megmagyarázni.

- Látod, ez egy egyirányú tükör. Ez azt jelenti, hogy a mi szobáinkból olyan, mint egy beltéri ablak, de te csak magadat látod benne. – mondta, mielőtt felemelte a kezeimet a fejem fölé. – Az hiszem múltkor túl sok magánéletet adtunk neked, és nézd meg mi lett belőle! Kicsúsztál a kezünk ügyéből. – ujjaival szorosabban fogja a csuklóm. – Lehet, hogy a fiúk, most is éppen figyelnek bennünket a saját szobájukból, és ránk verik ki. – a hangja halk suttogásba váltott.

- Üdvözöllek az új szobádban.  

Küzdeni kezdtem ellene, ahogy megérzem meleg leheletét a nyakamon, a keze a testemet simogatta fel és le.

- Á-álj! – követeltem remegő hangon.

Megrázta a fejét, a csípőjét pedig erősen nyomja az enyémnek. Tisztában voltam vele, hogy már teljesen felizgattam.

Ebben a pillanatban Harry lépett be a szobámba az egyik üveg-tükör ajtón keresztül az öt közül, Padgettel a kezében. Szerintem mindegyik tükör mögött egy-egy fiú szobája lehet, szóval az egyetlen kiút, ha átmegyek az egyikük szobáján. Mondhatni, kurva jó.

Harry a sarokba dobta a kitömött állatot és csatlakozott hozzánk az ágyon. Küzdöttem, hogy álljanak le, de csak még jobban feltüzelte őket, Harry segített tartani engem Louisnak.

- Azt hittem, azt akarod, hogy aludjunk! – néztem rá könyörgően.

Louis szája a nyakam oldalára tévedt, erősen megszívta az érzékeny bőrt, hogy egy jelet hagyjon rajtam. Nyafogtam és nyöszörögtem tiltakozásul, megpróbáltam elhúzni a fejem, de szorosan tartotta, míg Harry elkezdett levetkőztetni, de furcsa módon nem hagyott teljesen meztelenül, a fehérneműimet rajtam hagyta.

Ő is levetkőzött, de a boxert magán hagyta. Louis eltávolodott a nyakamtól, vággyal telve megnyalta a száját.

- Emlékszel, hogy két évvel ezelőtt megígértem neked, hogy egy éjszakára megkaphatod Larryt? Nos, és megtartom az ígéretem. –vigyorgott a fiatalabb. Neki nyomta a mellkasát a majdnem meztelen testemnek, ezalatt Louis levette az ingét és a nadrágját is.  

- Szóval itt vannak a szabályok Soph – kezdte Louis miközben elhelyezkedett a derekamon, Harry pedig csókolgatni kezdte a combom.

Fészkelődni kezdtem a kényelmetlenség miatt.


- Ha nem hagyod, hogy Harry és én azt tegyünk veled, amit akarunk, akkor neked kell minket a kezeddel és/vagy a csinos kis száddal kényeztetned. Azt, hogy és, vagy vagy, azt te dönts el! Megérteted? – folytatta mélyen a szemembe nézve.




53 megjegyzés:

  1. Nagyon jó rész!! Gyorsan kövit kérek szépen!! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia :)
    Nagyon tetszik a rész. :)
    Ügyesen lefordítottad. :P
    Már nagyon várom a kövit. :D
    puszi♥

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jóóó lett! Kíváncsian várom a kövit, szóval siess! *-* xoxo

    VálaszTörlés
  4. nagyon jó!:3 köszi, hogy fordítod!♥

    VálaszTörlés
  5. ~awww~ köszi köszi köszi :) imádtam

    VálaszTörlés
  6. Ursiten Ursiten imádom :DDD szegény shopie :/ olyan jo lenne ha mégis tudnátok hozni a következő részt jövő hétvégére :)) Köszi h fordítjátok *-* ♡♥♡♥

    VálaszTörlés
  7. Ú, ez hiányzott nekem. Az írótól jó ötlet volt ez az egyoldalú tükör:)) Köszi, hogy ilyen hamar hoztátok<3

    VálaszTörlés
  8. imádom, imádom, imádlak.!!:)) ♥♥

    VálaszTörlés
  9. kérlek sieeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeessssssssss!!:(( hogy lehet itt abbahagyni?:DDDDD imádom már várom a kövit

    VálaszTörlés
  10. Jaaaaaaj!! *--------* ismet szuper lett a rezs es aaaaa !! :D meghalok ha mielobb nem olvashatom kerlek siess a kovivel ;) puszi-puszi

    VálaszTörlés
  11. Irto jó köviittttt

    VálaszTörlés
  12. Hamar? Tűkön ültem! és ülök most is, mert szükségem van az effajta erotikára! A kövit, remélem nagyon hamar tudjátok hozni:)) *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Szükségem van az effajta erotikára"

      sírok, hát ez marha vicces. Azt hiszem mostmár hivatalosan is ez a kedvenc kommentem a több, mint 1400 közül :D

      Nesi x

      Törlés
  13. jaaaaj légyszii siess a köviveel! m,ár kíváncsi vagyok ennek a végére, meg az éjfélre-is!! :3

    VálaszTörlés
  14. O.M.G.!!!!!!! Ma találtam meg a blogot.... Vagyis az volt inkább tegnap :)))) Nagyon jó. Imádom!!!! Gyorsan fordítsd a kövit ;)))) <3 <3 <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  15. New Chapter!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  16. Ahh mikor hozod mar fuggove valtam...!!!!;)

    VálaszTörlés
  17. ez nagyon jó rész volt :) köszi hogy fordítod :) és még nem tudtok ilyen fajta blogokat aminek kb. ilyen az alap története?

    VálaszTörlés
  18. Most már tényleg hozhatnád a következő részt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem érzed magad egy picikét pofátlannak, hogy idejössz névtelenül pattogni, és kikéred magadnak, hogy még nincs új rész. Szerencsétlen lánynak van élete a blogon kívül is. Inkább örülj, hogy van aki átvette és foglalkozik vele!

      Törlés
    2. Sajnálom, de eddig felvételire készültem, és még mindig egy csomó tanulnivalóm van, de már nem kell sok az új részből, szóval ne aggódj :)

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  19. Most már tényleg hozhatnád a következő részt...

    VálaszTörlés
  20. nagyon-nagyon jó lett :3 mikora várható az új rész?? én már nagyon várom :)))

    VálaszTörlés
  21. Azért nem kéne ilyen türelmetlennek lenned! örülj neki hogy valaki egyeltalán fordítja neked nem hogy még követelőzzél is! vannak azért fontosabb dolgok is. mert mint mondta készül a felvételre ami MOST ezerszer fontosabb!Szóval nem kéne sürgetni de ha te ennyire akarod olvasni ezt a blogot akkor miért nem fordítod saját magadnak?Nem kell akkor sürgetni senkit sem!Szóval be lehet fogni, és nem kell itt ugatni!

    VálaszTörlés
  22. Csak please ird meg mikor jon uj resz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a jövő hétre (ami ugye holnap kezdődik) már tuti meglesz

      Törlés
  23. Szuper imádom. Hamar hozd az új részt. Köszi hogy fordítjátok .
    Barbara

    VálaszTörlés
  24. amúgy nem tudtok ilyen fajta blogokat? mint ez pl.!!??

    VálaszTörlés
  25. Nagyon jól fordítasz:) Köszi,hogy megteszed,nem tudom mi lenne velünk nélküled...Kérlek szépen siess,mert belehalok a kíváncsiságba.Tudom,hogy sok dolgod van,és így csak még hálásabb vagyok,hogy fordítasz:) xxx T.

    VálaszTörlés
  26. Siess:):*es a vizsgaidhoz stb..-hez sok sikert

    VálaszTörlés
  27. Úristeen ez nagyon jó. Annyira imádom *.* gyorsan hozd a kövit pls. ^^

    VálaszTörlés
  28. Úristeen ez annyira jóó :)) gyorsan hozd a kövit pls ^.^

    VálaszTörlés
  29. Úristeen ez annyira jóó :)) gyorsan hozd a kövit pls ^.^

    VálaszTörlés
  30. haladj már lécci már mióta igérgeted

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem érzed magad kurvára pofátlannak. jössz itt névtelenül pattogni? szerencsétlen lánynak nem e körül a blog körül forog az élete. majd hozza ha tudja és kész. ha nem tetszik, nem kell olvasni. ha meg annyira ráérsz, hogy itt jössz gyökérkedni, akkor javaslom, hogy szabadidődben tanulj angolul!

      Törlés
    2. Nyugi, már kész van, csak el kell olvasni

      Törlés
    3. Azért nem értem miért ilyen nagy a pofád?! nem hogy még szurkolnál Fruzsiinak hogy sikerüljön a felvételije (?!) még itt pattogsz? Jobb lenne ha a "szádat" kikapcsoló üzemmódba helyeznéd és nem sürgetnéd.Ekkora nagy tay parasztságot még életembe nem láttam! Ha valami nem tetszik akkor nem kell olvasni és nem kell kommentelni mert szánalmas vagy! Bezzeg gondolom ha TÉGED sürgetnének ezzel miközben felvételre kellene tanulnod (ami nagyban dönti el a jövődet) már rég hiszti rohamot rendeztél volna. Szóval jobban jársz nem jártatni a retkes "pofikádat", mert még végül VALAKI bevarja neked ;)

      Törlés
  31. Ha annyira olvasni akarod akk mér nem fordítod magadnak?! Tudod, nem mindenki ül állandóan a gép elött... Meg már mondta, ( irta) hogy most tanulnia kell és az ezerszer fontosabb mint ez a blog!!

    VálaszTörlés
  32. Légyszi valaki ellinkeli ennek a blognak az angol változatát?

    VálaszTörlés
  33. oh my goodd kövit :$$$$$$$$

    VálaszTörlés
  34. Siess !!! Nagyon jó lett !!

    VálaszTörlés
  35. Meg ma*-*-* kerlek..meghalok

    VálaszTörlés
  36. Reggel megkapjuk?*-*;$

    VálaszTörlés
  37. Lecci amint felkelsz rakd fel *kutya szemek*

    VálaszTörlés
  38. Nagyoon joooo! Siess a kovivel

    VálaszTörlés
  39. Szia, díj nálam! Nagyon jó a sztori, és borzasztóan jól fordítotok. Csak így tovább, már várom a következő részt. :)
    http://louis-jaymie-story.blogspot.hu/p/dijaim.html

    VálaszTörlés
  40. hozzad ma légysziiii.<33

    VálaszTörlés
  41. Nem birok tovább várni.:)) megfogok halni..:))

    VálaszTörlés