II/15. Szeret engem

 - Örvendek, hogy éppen időben érkezett az órára Miss Miller. – mondta idegesítően éles hangon.

 – És ma, osztály, párokban kell dolgoznunk. Válasszon mindenki egy párt, és egy-két percben mutassák be őt. Gyerünk! – fejezte be, és az emberek felálltak, hogy keressenek maguknak megfelelő partnert. 

Nagyot sóhajtottam és felálltam, hogy hozzak egy padot nekem és Emilynek.

 - Em. Muszáj beszélnem veled.

 - Kérlek, azt nagyra értékelném. – válaszolta. – Igazán szólhattál volna, hogy ott maradsz éjszakára!

 - Sajnálom! Nem így terveztem! 

- Shopie Miller, kérem beszéljen halkabban! – követelte a harapós tanár az íróasztala mögül.

- Igen Mrs Lively. – válaszoltam majd visszafordítottam a tekintetem Emilyre. – Nézd. – suttogtam neki. – Nem terveztem, hogy az idiótákkal leszek megint. Csak jött Harry tegnap, amíg nem voltál otthon, és elvitt egy engem egy vidéki házba, egy hatalmas területen, vagy valahova…nem tudom biztosan. 

- Hol? – kérdezte. 

- Nem tudom. És azt sem szabadna elmondanom. De azt szerettem volna, hogy tudd, hol vagyok, tudod…ha történik velem valami és nem jövök az iskolába. 

- Biztos vagyok benne, hogy meg tudom találni az interneten…Ez egy nagy ház? 

- Em, ez egy kibaszott kastély. – kiáltottam, de gyorsan a szám elé kaptam a kezem. Szarba, kiabáltam.

- Miller kisasszony! Büntetésben lesz ma este! Már figyelmeztettem önt a hangerő miatt! – csattant fel a tanárnő. Nyöszörögtem miközben a kezembe temettem az arcom, Emily kuncogott egy kicsit. 

- Nem mondhatod, hogy nem figyelmeztetett előre. - mondta. 

- Gyerünk! Te állítólag az én oldalamon állsz! – kiáltottam fel. 

- Sophie Miller, büntetésben van egész héten. – mondta Mrs Lively szigorúan és felállt. – Még egy ilyen, és kiküldelek az osztályból. – az egész osztály engem figyelt, és pedig csak becsuktam a szemem. Kurva jó. - Most mindenki térjen vissza a munkájához. – fejezte be a tanárnő mérgesen. A tanulók mind elfordultak a kis vita után, én is csak azt tehettem, hogy folytattam az írást, a hajam pedig eltakarta az arcom.

Sóhajtottam. 

- De te tegnap…Kivel voltál? Kivel tűntél el ezek után? – kérdeztem Emilyt kíváncsian. A barátnőm jól láthatóan elpirult. - Ki? Ki volt az? – kérdezősködtem a blúzát rángatva. Nagyon szerettem a pletykákat, főleg ha érintették a barátaimat. 

- Kyle volt az. – adta fel, hogy abba hagyjam a ruhája ujjának ráncigálását. 

- Kyle? A sötétkék szemű srác? Istenem, ő nagyon szexi. Mit csináltatok együtt igazából? – kérdeztem izgatottan. Kyle a futballcsapat kapitánya volt. Egy évvel idősebb, mint mi, de hihetetlenül jól néz ki. Szerencsés Em! 

- Nos, tudta, hogy nem vagy velem, így felajánlotta, hogy elmenjünk valahová. De aztán megkérdezte, hogy nem akarok-e lógni a parkban vele és a barátaival, így igent mondtam. Aztán végigbeszélgettük az egész estét, amíg haza nem vezetett, ahol csak reggel vettem észre, hogy nem aludtál itthon. 

- Szóval, rájött, hogy nem voltam ott veled? Em, szerintem követett téged! – nevettem, most már halkan. Megforgatta a szemét, de láttam, hogy egy mosoly bujkál a szája sarkában. És ezzel elkezdtük a munkát. 

       ************************************************************************

 A csengő végre megszólalt, ami azt jelentette, hogy mehetünk ebédelni. Em és én gyorsan megkerestük a szokásos asztalunkat, de Harry találtuk rajta heverészni. Pimasz mosolyra húzta mézédes ajkait. Mi van? Mézédes? Ewh. Nem. 

Reflexszerűen nyaltam meg a saját ajkaimat, benedvesítettem őket, mielőtt a karomat keresztbe fontam a mellkasom előtt. 

- Nem tudnád levenni a segged az asztalról? Mi azon enni szeretnénk. – szóltam rá. Éreztem, ahogy Emily megfeszül mellettem. A zöld szemű fiú sóhajtott, de meglepő módon nem keresett kifogást. 

- Boldog vagy? – húzta össze a szemöldökét mogorván, ahogy feltápászkodott. 

- Tökéletes – válaszoltam, majd leültem és szinte azonnal utánam Emily is. Harry ott maradt mellettünk és csak bámult ránk merengve. 

- Tudunk esetleg segíteni Har- Mr. Styles? – kérdeztem miközben elővettem az ebédem. 

- Nem, én csak azt akartam mondani, hogy iskola után várni fogok rád, hogy hazavigyelek. 

- Én nem leszek ott. – mondtam egyszerűen. 

- De igen, ott leszel. –válaszolta. 

- Nem, én nem. Büntetésben vagyok ma és egész héten. – vágtam rá sértődötten. Haha. 

- Szemtelen voltál?!… Azt hiszem szólni fogok Mr. Tomlinsonnak, hogy ő vigyázzon rád. Megtenném én magam, de van egy kis megbeszélnivalóm Nialler-rel. 

- Komolyan?!? Louis? – nyafogtam. Emily néma maradt, és csak nézte a kis veszekedésünket Harry és én köztem. 

- Aha – mondta, majd kihúzta a telefonját a zsebéből. Gyorsan pötyögött valamit, és szinte azonnal jött is a válasz. – Ez elintézve. Louissal fogsz hazajönni, és szerintem Liam akar téged látni még ma este. – gyorsan megcsípte az arcom. – És folytatni fogom ebéd után is a felügyeleted. – fejezte be és otthagyott minket. 

- Nagyszerű. Büntetésben pont Louissal. Az összes közül. – fújtam ki a levegőt bosszúsan, amikor elég távol került már tőlünk. – Harry még a hét vége előtt meg akar ölni. 

- Tudod mit…Szerintem Harry jobban szeret téged, mint azt kimutatja. – mutatott rá Emily és vett egy falatot az ételéből. Zavartan néztem rá. 

- Mi van? - Úgy gondolom, hogy azt akarja, hogy szeresd. Ezért nem rak téged őrizetbe, mert nem akarja, hogy félj. – folytatta. 

- A fickó elrabolt engem Em. Nem érdekli, hogy szeretem-e őt vagy sem, amíg azt teheti velem, amit csak akar. 

- Azt hiszem, azóta megváltozott. Úgy értem, nem reagált rosszul, amikor azt mondtad neki, hogy "vedd le a segged az asztalról" . – jegyezte meg a barna szemű lány. – Nem akarta, hogy beszéljek veled reggel, de most hagyja, hogy beszéljünk. Még azt is megengedi, hogy iskolába menj. Azt hiszem, már így is nagyobb szabadságot adott neked, mint azt eredetileg tervezte. Ugye észrevetted ezeket a dolgokat? 

Némi igazság volt abban, amit mondott…Valóban kaptam tőle választást, amikor ma reggel a szertárban voltunk, úgy reagált, amikor belefutottam Niall karjaiba, mint egy normális féltékeny fiú. De Niall véd meg állandóan. Valami nem volt közös az ő reakciójukban. 

- Ő Harry. Kedvetlen, kétszínű, kanos, ellenőrizhetetlen Harry Styles. Nem tudom, mi folyik az agyában a göndör fürtök mögött. – rántottam vállat. 

- Nos, ez csak az én véleményem. – mondta végül, és ivott egy korty vizet. 

           ********************************************************************* 

A nap gyorsan eltelt. Igazán gyorsan. És a büntetés minden perccel csak egyre közelebb került. Esküszöm, őrülten remegtem, ahogy benyitottam a büntetésszobába. Kellemes meglepetésként ért, hogy Louis nem volt ott. Elmondtam a nevem a tanárnak, aki a tanári asztalnál ült, de csak ezt mondta, közben a homlokát ráncolta: 

- Sophie Miller? Ami a büntetést illeti, Mr. Tomlinson kifejezetten kérte a segítségét a 360-as szobában. 

- De Mrs. Lively azt mondta… 

- Mrs Lively engedélyével hívta oda – vágott közbe. Kibaszottul óriási. 

- Rendben – motyogtam magam elé, kiléptem az osztályból és a 360-as szoba felé vettem az irányt. Kétszer kopogtam, a szívverésem őrülten felgyorsult, majd pár másodperc után benyitottam. 

- Hagyd a holmidat a földön és csukd be az ajtót. – követelte a brit fiú, közben az asztal szélén ült egy játékos mosollyal az arcán. Sóhajtottam. Úgy tettem, ahogy kérte , de az ajtó közelében maradtam. 

- Na most. Mrs. Lively azt mondta, hogy hangosan beszéltél az óráján…Mit csináljak ezzel, hmm? 

Csendben maradtam és csak néztem rá, megpróbáltam nem kimutatni az érzelmeimet. Louis a lábát hintáztatta előre-hátra az asztal oldalán, miközben mélyen a szemembe nézett az ő kék szemeivel. Összekulcsolta a kezét. 

- Nos, lássuk csak. Két dolgot kel szem előtt tartanom. Először is, hangosan beszéltél, ami azt jelenti, hogy igen nagy szád van. Tudom mit fogok ezzel tenni… A nadrágján egyre jobban láthatóvá vált a dudor. - És akkor egy időre biztos megtanulod, hogy hogyan kell befogni a szádat, igaz? 

Én pontosan tudtam, milyen megállapítást tett e szerint a két dolog szerint. És nagyon nem vártam.