II/17. Gyerekesség

- A büntetésnek vége. Gyere, hazaviszlek. – sóhajtott, kezével átfésülte az izzadt haját. 

Bólintottam, még nem teljesen tértem magamhoz, felültem és felvettem magamra a fehérneműmet. Hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat, és felborultam volna, de Louis elkapott, és felemelt menyasszonyi stílusban. Nem tudtam megállni, hogy ne fúrjam az orromat a nyakába, valami megnyugtatást várva, de nem csinált semmit.

 Helyette kivitt engem az osztályból, egészen az utcáig, és beültetett engem a kocsijába. Felnéztem rá, és találkoztak a szemeim zavaros tekintetével.

 - Louis, a cu…. - félbeszakított engem egy lágy csókkal. Elhúzódott tőlem majd az arcomat simogatta.

 – Maradj itt, hozom őket. – mondta, majd bezárta az autót. Kimerültnek éreztem magam, azért elfeküdtem a bőrülésen és becsuktam a szemem. Mi a faszt csinálok én ezekkel a fiúkkal? 

                  **************************************************************

 Az út a „kastély” felé csendesen telt, csak az autó robogását lehetett hallani, valamint ahogy Louis néha a kormányra tapasztotta a kezét. Amint megérkeztünk, megállította a motort, és egy nagy sóhajtással fáradtan hátrahajtotta a fejét. Arcát felém fordította.

 - Szerinted el tudod felejteni, hogy mi történt ma? – kérdezte, visszafordulva a szélvédő felé.

 - Miért? – kérdeztem halkan.

 - Nem szeretném, ha az emberek tudnák, hogy képes vagyok elveszíteni az irányítást. Nem ezt a képet szeretném mutatni magamról. És abban, hogy az enyém legyél, legalább pár órára, azon nem segítene, ha ez az oldalam nyilvánosságra kerülne. – fejezte be, rám nézve.

 - Milyen emberek?

 - A fiúk, a rajongók, az újságírók, a fotósok…..te. – sorolta mélyen a szemembe nézve.

 Teljesen ledöbbentem, és csak szótlanul néztem rá.

 - Ez az egyik oka annak, hogy „örök gyerekként” viselkedek mindig. – folytatta csalódottan a sajátos akcentusával. – Mert amíg fiatalosan, őrülten viselkedek, vicceket mondok, addig nem ez a kibaszott oldalam dominál, és addig boldogabb mindenki. Senki se akar bolond lenni körülöttem, ha én vagyok az. De aztán az utóbbi időben , a rajongók gúnyosan kezdtek el „durván gyerekesnek” tartani, ezért ez az oldalam kezd eltűnni, ezzel helyet adva az erőszakos oldalamnak. Miért nem tudnak néha kussolni, basszus?! Hogy úgy éljem az életemet, ahogy akarom?! Ha továbbra is ilyenek lesznek, nem tudom magam visszafogni velük szemben sem! Ezt nem akarom! Nem akarom, hogy ezt az oldalamat lássák! – ütötte meg dühösen a kormányt kiabálva. 

Tekintete hirtelen megrökönyödött, és fejét a tenyerébe temette.

 Frusztrált könnyek telítették meg az általában vidám égszínkék szemét.

 - Sophie ... Nem akarom, hogy lássák ezt….- továbbra is ezt mondta, de most már megtörtebb hangsúlyban – Nem tudom, hogy tudom-e folytatni… 

- Lehet, hogy ha találsz egy lányt magadnak, ő majd kordában tud tartani. Hogy önmagad tudj lenni. – próbálkoztam. 

- Nekem itt vagy te Soph. - morogta.

 - Nem Louis. Másik lány. Aki felett nem veszted el az irányítást, mint velem. Akivel a média elé állhatsz.

 - Legyen egy barátnőm, ha egyszer téged akarlak megbaszni?! – Ezt úgy mondja, mintha én annyira élvezném az egészet, és még nekem tennének szívességet azzal, hogy úgy használnak, mint valami mocskos játékot. – Én szeretlek megdugni téged. Veled jó a szex.

 Istenem. Annyira sokat kérek? Velem jó a szex? Yippee. Megőrjít. Ez őrültség.

 Louis folytatja, megszakítva az előző monológját:

 - De ha nem engedek a személyes örömömnek a barátnő mellett veled, akkor olyan leszek mint Harry, amikor elhagyta a barátnője, és téged használt helyette. Amikor az exe megvádolta a megcsalással Harryt, és szakított. Ez volt Harry frusztrációjának fő oka, amikor rájött a „dugni akarok Sophival keményen” őrület. - sóhajtott. – Én nem akarlak….nem akarlak bántani, mint Zayn. Mert tudom, hogy onnantól kezdve Harry minden lépésemet követné, és egy percre se hagyna magadra. De ha velem szakít a barátnőm, akkor nem leszek képes visszatartani magam, mert nem vagyok olyan erős, mint Harry. Olyan lennék, mint Zayn. 

Emlékszem az egész esetre, még a dalra is, amit Harry énekelt.

 [Visszaemlékezés]

 - Áúú Harry! - panaszkodtam, és próbáltam belemarkolni a vállaiba, hogy én is irányíthassam őt.

 - Szoríts! Megérdemled! Dobtál! - morgott és mélyet döfött belém. Megfogtam a fejét és arra kényszerítettem, hogy rám nézzen. 

- Harry, én vagyok az Sophie. Nem ő vagyok! - igyekeztem, hogy megtudjam tartani a fejét. Lassan leállt a döfésekkel és rám emelte könnyekkel teli tekintetét ami vízzel keveredett. - Sajnálom - mondtam ki, de ő még mindig úgy bánt velem mintha az ex-e lennék.

 - Ó az leszel! - és elölről kezdett mindent. Arcom eltorzult fájdalmamban ahogy újra lökni kezdett.

 I wanna fuck you like an animal,

 I wanna feel you from the inside.

 I wanna fuck you like an animal. 

Szeretnélek megbaszni, mint egy állat 

Szeretnélek belülről érezni 

Szeretnélek megbaszni, mint egy állat.

 A tempója egyre lassult, ahogy a dal refrénje elhatalmasodott rajta. Veszített az állóképességén, de közben bennem épült valami ami az orgazmusomhoz vezetett.

 Help me tear down my reason.

 Help me; it's your sex. I can smell.

 Help me; You make me perfect.

 Help me become somebody else.

 Segíts, összetörtem legbelül. 

Segíts, nincs lelkem, amit eladhatnék 

Segíts, az egyetlen, ami még működik.

 Segíts, hogy elszakadjak magamtól.

 Halkan felnyögtem, majd megpuszilta az orromat mielőtt szenvedélyesen megcsókolt volna. Éreztem, hogy ismét a normál Harry van előttem ezért viszonoztam a csókját, nagy megelégedettségére. Már nem a harag vezérelte...

 - Én kedvellek Sophie ugye tudod? - motyogta a nyakamba. Lökései hirtelen gyengédek és erotikusak lettek. - Gondoskodom róla, hogy jól érezd magad - suttogta.

 [Visszaemlékezés vége]

 Megráztam a fejem, ezzel elhessegetve az emlékeket.

 - Nézd Lou, nem vagyok pszichológus, de azt hiszem, kell találnod egy lányt, akire tudsz vigyázni, nem rontod meg, és akit Harry se felügyel. Mi csináltatok, amíg nem voltam veletek? Kin vezetted meg a rossz oldalad? Harry nem akar mást, csak annyit, hogy ti fiúk kedvesek legyetek velem, amikor ő nincs itt, és nem figyel rám.

 - Rendben. – ismerte el. Harry, Harry…. 

- De Louis nagyon mélyen vannak érzéseid. Egy szabad ember vagy, aki képes érzéseket kimutatni, ha akar. Te magad mondtad korábban. Lou, ki kell fejezned ezeket az érzéseket valaki iránt, aki nem a zenekar, és nincs is köze a bandához…..vagy hozzám.

 - De akkor ki legyen? – sóhajtott.

 - Nem tudom Louis, mivel ti srácok nem adjátok meg nekem arra a lehetőséget, hogy kapcsolatom legyen, úgyhogy nem tudok segíteni!

 Figyelmeztetően rám nézett, úgyhogy rögtön abbahagytam a kiabálást. Íme, Louis, mint hangulatember.

 - Lehet, hogy később fel kéne hívnod az anyukádat beszélni erről. – folytattam lágyabb hangon - Vagy Lottie-t? Ő jó hallgatóság lehet, ha nem akarsz ilyesmikről anyuddal beszélni. Biztos vagyok benne, hogy megértené. – mondtam, hogy megpróbáljak változtatni a rossz hangulatán. Nem válaszolt, de tudom, hogy elgondolkodott rajta. Nem tudtam most mit csináljak, ezért körülnéztem, és közömbösen mértem végig a szemem elé kerülő kastélyt. A tekintetem levettem az épületről, amikor egy fojtott nyögést hallottam, és Louis bal kezére néztem.

 - Louis, fáj az ujjad? Rosszul néz ki. – állapítottam meg, és óvatosan a saját kezembe vettem az övét.

 - Biztos túl erősen ütöttem meg előbb a kormányt, nem nagy ügy. – csinált úgy, mintha nem történt volna semmi, pedig a fájdalmas arckifejezése ezt erősen cáfolta.

 - Louis, fel vannak dagadva. Tegyünk rá jeget. – ajánlottam, miközben erősen szuggeráltam a piros területet.

 - Rendben. – mondta és kiszállt a kocsiból. Ideges volt.

 Mielőtt észhez tértem volna, Louis már felrántotta a kocsiajtót, és a jobb kezével kirángatott engem is, maga után húzva a kastély felé.

 - Lou, szükségem van a táskámra, ha azt szeretnétek, hogy megírjam a leckémet. – állítottam meg.

 - Az a rohadt táska, na menj. - fújta ki a levegőt idegesen, és egy picit az autó felé lökött. 

Tökéletesen mozdulatlanul várt, amíg oda nem mentem a kocsihoz, felkaptam a táskám, és visszasétáltam hozzá. Bal kezét ismét az enyémbe csúsztatta, így indultunk el a kastély felé, miközben idegesen odébb rugdosta az úton levő kavicsokat. 

Amint betettük a lábunkat a házba, kiabálás ütötte meg a fülünket.

 - Auch Zayn! Srácok, hazajöttek! Hagyjátok abba a lövöldözést! – Niall ír akcentusa ütötte meg a fülemet fentről. Verekedés? Oh, ne. Csak nem megölik egymást?

 - Oww! Hagyd abba! Ne szórakozz Daddy Directionnel Harry! - ismertem fel Liam hangját. - Jajj, Hazz! Zayn, Niall segítsetek! 

- Haha! Egy balfék vagy Liam! – mondta Harry, de lehet, hogy Zayn.

 - Mond még egyszer! 

- Hah, majd talán később. Most lemegyek a földszintre megölelni és megcsókolni Sophie-t. – igen, ez határozottan Harry.

 - Nem hiszem én azt! – hallottam Zayn mély hangját.

 - Nyomás!

 Mi?! Néztem körbe zavartan, míg Louis a sérült kezét tanulmányozta. Másodpercekkel később egy barátságos Horan ölelés zárt magába.

 - Jól vagy Szerelmem? – kérdezte, mielőtt elhúzódtunk egymástól. Szemét a kelleténél tovább tartotta az ajkaimon.

 Valami oda nem illőt vettem észre a haján. Mi a fasz?! Miért kell neki szemüveg?

 - É-é-én teljesen jól vagyok. – dadogtam kissé túlterhelten. – Más KÉZről viszont Louis nem… - kuncogtam a gyenge szójátékon, ami a sérült testrészére utalt. – Azt hiszem, jégre van szüksége. – fejeztem be, a tekintetem azóta is a szöszi hajon levő barátságos szemüvegen legeltettem. Szemöldököm felhúzom, magyarázatot várva.

 Zavartan az ég felé nézett.

 - Ó, igen, ez. – vette le gyorsan – Volt egy kis csatánk. – mondta el homályosan. Mi a fene?! Elmondhatott volna többet is.

 Niall valószínűleg nem látta az értetlen arckifejezésem, ezért Louishoz fordult.

 - Mi történt, haver? 

- Csak megütöttem a kormányt, oké?! – fakadt ki. Nyilvánvaló volt, hogy ő is részt akart venni a csatába, vagy mibe. Haha! Visszatért a régi gyerekes Lou.

 - Miért? Bejön a kormány? – vihogott idétlenül Niall.

 - Nem akarsz teázni is a csevej közben? – kérdezte gúnyosan.

 – Csak egy kis jeget szeretnék, olyan nagy kérés ez? – duzzogott be Louis.

 - Nem, dehogy. – nevetett fel a szőke. – Majd később. – intett nekem Niall, ahogy a sérülttel a konyhába indultak.

 Niall tényleg itt hagyott? Pedig Harry még csak a közelbe se volt – nem érdekes. 

Gyakorlatilag ledöbbenve néztem, ahogy Harry örömmel ballag le a lépcsőn egyenesen felém egy ugyanolyan furcsa szemüveggel a fején, mint ami Nialleren volt. Menyasszonyi stílusban felemelt, majd szorosan megölelt. Hűha. Harry boldog?

 - Én nyertem! – kiáltotta, Liam és Zayn lihegve jöttek mögötte.

 - Nem. – ellenkeztem. – Gyakorlatilag Ni-

 Száját hirtelen az enyémre tapasztotta, így gyengéd csókban forrtunk össze. Karjával szorosabban tartott, mint eddig, így biztonságban tudhattam magam. Én is elengedtem magam, ezzel egy mosolyt kicsalva belőle. Óvatosan hátrahúzódott, alsó ajkát beharapva vezeti rajtam végig zöld íriszeit, majd letett a földre.

 - Niall volt itt először. - fejeztem be. – Te szemét! Nem mehetsz oda senkihez egy édes csókkal meglepetésszerűen. – kiáltottam fel, miközben a mellkasába böktem. 

- Hello. – mosolygott szemtelenül – Szóval élvezted ezt a csókot? - Nem. - Hazug……te magad mondtad, hogy „édes csók” – válaszolt egy büszke vigyorral az arcán. Megböktem a pofiját.

 - Dehogy mondtam ezt, ez nem igaz!

 Ő visszabökte az arcomat.

 - Nem, azt mondtad édes csók. – dudorászta, hogy direkt idegesítsen engem. Újra megböktem.

 - Hol van Lou? – szakított félbe minket Zayn, Harry pedig védelmezően körém fonta a karjait, és átölelt.

 - Elment jégért Niall-al – válaszoltam, míg Harry megvonta a vállát.

 - Tehát Niall ért le először? – sóhajtott Harry. – Megcsókolt?

 - Ó, Istenem. Mit csinált már megint Louis? – csatlakozott a beszélgetésbe Liam. 

- Nem Harold, nem ő csak megölelt. Liam, Louis megütötte a kormányt.

 - De a Nerf háborút én nyertem. – dicsekedett Harry. Szóval ez volt a csata. Hála Istennek!

 - Ó, oké. Hol tudtatok ti Nerf csatázni? – kérdeztem hitetlenkedve.

 - Van erre egy különleges hely. – felelte Liam, mintha nyilvánvaló lenne. 

- Sajnálom. Nem volt még időm körbejárni az egész kastélyt. – vágtam vissza.

 - Milyen kastély? – kérdezte Zayn, körbetekintve.

 - A házat nevezi így. – nevetett Harry – Sophie, akkor lesz esélyed körbejárni a házat, ha megérdemled.

 Megforgattam a szemem.

 - Nem akarok körbenézni…Csak akadályozzátok meg, hogy elvesszek. – válaszoltam.

 - Nem fogsz eltévedni, egyikünk mindig veled lesz. – vont vállat Harry.

 - Éhes vagyok! – hallottuk Niallt valahonnan jobbról.

 - Szóval, azt hiszem, megyek, hogy, megcsináljam a vacsorát, addig itt hagyhatlak Liammel, igaz? – mondta végül Harry, miközben átadott Liamnek. – Ti ketten, csináltok még valamit?

 - Igen. Tartozik nekem valamivel. – válaszolt Liam, a kezemet az övéi közé fogta. Szarba, elfelejtettem. – Vacsora előtt végezni fogunk. – mondta, mielőtt végigvezetett egy-két folyosón és fel a lépcsőn. Átlökött engem egy ajtón. Az ő szobájába.