II/18. Vibráció

- Szóval, azt hiszem, megyek, hogy, megcsináljam a vacsorát, addig itt hagyhatlak Liammel, igaz? – mondta végül Harry, miközben átadott Liamnek. – Ti ketten, csináltok még valamit?

 - Igen. Tartozik nekem valamivel. – válaszolt Liam, a kezemet az övéi közé fogta. Szarba, elfelejtettem. – Vacsora előtt végezni fogunk. – mondta, mielőtt végigvezetett egy-két folyosón és fel a lépcsőn. Átlökött engem egy ajtón. Az ő szobájába.

 - Menj az ágyra – utasított, majd becsukta az ajtót.

 Óvatosan leültem a megvetett ágyra, a szoknyámat lefelé húzogattam. Nem igazán tudtam, hogy mit is akar most csinálni. Liam is ugyan olyan kétoldalú, mint Louis. Néha kapok egy kicsit a kedves és szép oldalából, és máskor a kanos oldalából. Csak remélni tudtam, hogy most éppen jó kedvében van. 

- Louis neked nem okozott örömet a büntetés alatt, nem igaz? – követelte a barna szemű fiú. Ne… Azt akartam mondani, hogy igen, de akkor eszembe jutott: Ha már tudja igazat, és rájön, hogy hazudtam, akkor a következmények még rosszabbak lesznek. Szomorúan megráztam a fejem. 

- Nos, akkor ezt fogjuk most csinálni.

 - Kérlek Liam… Ne

 - Awwh, ne legyél szomorú szerelmem. Egyébként ez még az előnyöd is lehet. És talán egy kicsit az enyém is, mert élvezem nézni, ahogy kiteljesedve vonaglasz alattam. - vigyorgott – Szóval élvezni fogod a nélkül is, hogy fájdalmat okoznék neked. De állítólag nem is kellene fájni az első két fokozatig… Mi van? Liam megfordult és a szekrényben kezd kutatni, majd kihúzott belőle egy nagy fekete dobozt. Előre féltem, hogy mit rejt a doboz, mert biztos voltam benne, hogy nem egyszarvú van benne szaros pillangókkal.

 Liam elővett egy ismerős tárgyat belőle, majd visszatette a dobozt az eredeti helyére. Visszafordult felém, kezében feltartotta a tárgyat. Egy fenékdugasz... Csak akkor vettem észre, hogy reszketek, mint a nyárfalevél. 

- Kérlek Liam. – könyörögtem, nem akartam, hogy ilyen legyen bennem még egyszer. -… ezt ne.

 - De tartozol nekem, emlékszel? Ma reggel is szexelhettünk volna, de úgy döntöttem, hogy átengedlek inkább felhajtás nélkül. De ha ez benned lesz – mondta, az ujjai közt tartva a tárgyat. – kifizeted a tartozásod. Most fordulj meg – utasított.

 - Li, kérlek tényleg ne… 

- Nem lehet mindig az, amit te szeretnél Soph. Mi vagyunk a felelősek érted, és nem te. – szakított félbe Liam az ágyhoz szorítva testével. – Inkább tekintsd magad szerencsésnek, hogy ezt nem az iskolában teszem. – mondta, közben felemelte a szoknyám és lehúzta a bugyim, ezzel felfedve a seggem. 

- Liam kérlek! – könyörögtem, megpróbáltam jobb belátásra bírni. Mocorogtam alatta, de szabad kezével rácsapott párszor a fenekemre.

 – Ne a kiutat keresd ebből. – füstölgött, mielőtt hozzányomta a tárgyat az izomgyűrűhöz. Megmerevedtem alatta, és megint csapkodni kezdett. – Inkább nyugodj meg.

 - Isten Liam... – nyögtem és muszáj voltam becsukni a szemem, ahogy egybe mélyebbre és mélyebbre nyomta. – Li… Am… Kérlek… - ziháltam, a fájdalom elöntötte mindenem, de más is éreztem mellette. – Uhhhh. – morogtam, arcom a mellkasába fúrtam.

 - Itt van. Kész is. – fejezte be Liam, majd visszahúzta rám a bugyimat, ezzel eltakarva a dugót. 

- Nagyon köszönöm… - nyöszörögtem, felvillant bennem egy ismerős pillanat, de már nem emlékszem rá pontosan, mert olyan régen volt. Hirtelen a tárgy életre kelt bennem és vibrálni kezdett. - Liam! – sikítottam, ujjaim közt szorosan fogtam a lepedőt, testem vonaglott, hogy leállítsam a rezgést. Őrülten remegtem, a nyögések megállíthatatlanul ömlöttek a számból. Ez túl sok élvezet volt, ahhoz hogy kellemes legyen. Szinte fájt. Éreztem, hogy mindjárt a csúcsra érek, de ez a rezgés pont nem volt elég, ahhoz, hogy elérjem azt. – Liam állj! Ké-ké-kérlek! Liam! – ziháltam. 

 - De csak, mert olyan szépen kérted. – mondta Liam és leállította a vibrálást. Kifújtam a levegőt, és megfordultam, hogy szembe kerüljek vele. A kezében egy távirányítót tartott, rajta 3 gombbal. - Azt hiszem, rájöttél, hogy ez a játékszer egy kicsivel többet tud, mint a múltkori. Amit most tapasztaltál, az a legkisebb szintű vibráció volt. Ha viselkedsz, akkor nem fogod megtudni, milyen a harmadik fokozat, érted? – vigyorgott. – És az, hogy viselkedsz, az, azt jelenti, hogy nem teszel pimasz megjegyzéseket és nem fogsz ellenállni nekünk, igen? 

Gyorsan bólintottam, a lélegzetem akadozott.

 - A fiúk és én vagyunk az egyetlenek, akik megengedhetik neked, hogy kivedd azt, rendben? 

Bólintottam.

 - Vacsoraidő! – hallottuk, ahogy egy hang kiabálta lentről. Liam elmosolyodott, és eltette a távirányítót a nadrágzsebébe.

 - És még valami, nem szóltunk Niallnak és Harrynek erről a játékszerről benned. Csak Lou, Zayn és én tudunk róla.

 - És miért pont ti hárman? – kérdeztem, még mindig egy kicsit zihálva 

. 

- Azért, mert látni akarom a másik kettő arckifejezését, minden egyes alkalommal, amikor felnyögsz. – válaszolt.

 - És mi van, ha nem fogok nyögni? Mert én biztos nem tervezem, hogy azt fogom csinálni. – csattantam fel.

 - Louis, Zayn és én meg fogunk róla győzni. És ez a megjegyzés a közeljövőben már ellenállónak fog minősülni. Viselkedj! – utasított Liam. – Most gyere, menjünk enni. – mondta, majd megfogta a kezem és segített felállni. 

Előre tolt engem, ki a szobából. Úgy éreztem, minden egyes lépésnél dörzsölte a belső falaimat a játék, ezzel megnehezítve számomra a járást. Már csak pár lépésre voltunk az ajtójától, amikor megállított.

 - Sophie. Ez így nem fog menni. Észre fogják venni, hogy valami nincs rendben. Járj rendesen! 

- Nem tudok, Liam… - mondtam.

 - Awwh, gyerünk szerelmem… Biztos vagyok benne, hogy tudsz. Legalább próbáld meg. – És megint kedves lett. Vettem egy mély lélegzetet, és megpróbáltam a legjobb tudásom szerint tovább menni, mintha normális ember lennék, és lassan megszoktam, hogy a szexjáték bennem gondoskodott a folyamatos belső ingerlésről. 

- Látod. Nem is olyan rossz, ugye? - Lenéztem a földre. Nem várta meg a válaszomat, elkezdett arrafelé húzni, amerre gondoltam, hogy az ebédlő van. Ez a hely gyönyörű volt, tényleg. Talán kicsit túl elegáns az én ízlésemnek, de a tény, hogy a hely egy nagy ablak előtt volt, ragyogóvá tette az egészet. Niall és Louis már az asztalnál ültek, az előbbi épp akkor ült vissza, miután egy csomag jeget tett a sérült kezére.

 - Menjünk. Ülj le Niall mellé – utasított Liam a fülembe suttogva. 

Bólintottam, és ahogy mondta, ügyeltem arra, hogy egyenletes legyen a járásom.

 - Szia szerelmem – mondta Niall mosolyogva, miközben lassan mellé ültem. 

- Szia – motyogtam vissza, szándékosan kerülve a tekintetét. Abban a pillanatban Harry és Zayn sétáltak be különböző ételekkel a kezükben. Hoztak Salátákat és zöldségeket, gyümölcslevet és vizet, az ételek egy részét.

 - Jól vagy édesem? – kérdezte Niall miközben elvette az ételt. Harry otthagyott minket, Zany pedig helyet foglalt Louis oldalán.

 - Persze. – válaszoltam a szememet Liamen tartva, ahogy leült Louis és Zayn közé. Egyszer csak hangos csattanásra tettünk figyelmesek a konyha felől. Mindannyian megugrottunk meglepetésünkben.

 - Megyek, megnézem. – sóhajtott Niall, majd felállt.

 Amint hallótávolságon kívül ért, Liam nagyon gyorsan elkezdett beszélni a fiúknak.

 - Sophieban benne van a különleges tárgy… Az egész hosszú vacsora alatt használhatjuk, és figyeljük, hogy hogyan reagál erre, oké? 

Louis mosolyogva és izgatottan bólintott, Zayn csak bólintott, nem igazán izgatta a terv. Mi változott meg az elmúlt két évben? Nem volt időm ezen agyalni, ugyanis Harry meg Niall egyszerre jöttek vissza, Niall kuncogott egy kicsit. Harry játékosan beleboxolt a szöszi vállába, majd letett egy tányért az asztal közepére. 

- Jó étvágyat! - ennyit mondott Harry. A fiúk rögtön falni kezdték az asztalon levő ételt, én pedig csak hányingert és félelmet éreztem a kérdéssel kapcsolatban: mit fognak ezek a srácok ma éjjel csinálni velem?...