32.Rész - Felelsz vagy mersz

Csukva tartottam a szemem miközben egy dallamot fütyörészve kisétált a szobámból a mai napon már harmadjára. 

Sóhajtottam mielőtt bekapcsoltam a TV-t és elkezdtem a csatornák között váltogatni.

Semmi nem keltette fel a figyelmemet, szóval megálltam az Aquarium Csatornánál, ami automatikusan eszembe juttatta apukámat. A színes halak úszkálása a képernyőn, visszarepített pár évvel ezelőttre, amikor ő, anya, és én a nappaliban ültünk és imádattal néztem rájuk. Emlékszem apa hangjára a fülemben, ahogyan megígérte, hogy ő és én elmegyünk egy nap úszni, olyan halak közé, mint ezek a képernyőn. De aztán jött az a szörnyű nap, amikor elment Ausztráliába valamiféle okból, és nem jött vissza többé. Nem volt üzenet, nem volt hívás, semmi. Teljesen kizárt az életéből, egyedül hagyva engem az anyámmal, aki nyilvánvalóan nem is szeretett engem, mivel eladott egy nagyképű fiúbandának. 

Éreztem, hogy a könnyeim szúrják a szememet, mielőtt csendben elkezdtek végig siklani az arcomon. 

Megragadtam egy párnát, belefúrtam az arcomat, megpróbálva elfelejteni, hogy mennyi fájdalmat okozott ez nekem. Ez az, amiért felhúztam magam köré egy páncélt, hogy elkerüljem a fájdalmat. De jött Niall és megtörte egy részét…

- Niall, miért vagy ilyen édes? – motyogtam, hangosan zokogva a párnámba.

Szipogtam, és kikapcsoltam a TV-t, aztán letöröltem a könnyeimet az ingujjammal. 

Niall egy másodperccel később jött be egy pár társasjátékkal. Lerakta őket az ágyra. 

- Jól vagy szerelmem? – kérdezte megemelve az államat, hogy egyenesen a szemébe nézzek. 

- Nem akarok beszélni erről.

- Oké, akkor… Mit akarsz játszani? – kérdezett újból a játékok felé intve.

- Én az… Élet Játékát választom. – tapsoltam vidáman.

- Milyen ironikus... – válaszolta mosolyogva, és megfogta a játékot. Nem mondta el, hogy miért gondolta, hogy a választásom vicces volt, otthagyott engem egy kérdésekkel teli buborékban.

***************************************************

A nap meglehetősen simán ment, de a dolgok kezdtek kínossá válni az ebéd óta.

Miután megnyertem az Élet Játékát kétszer, úgy döntöttünk, hogy játszunk, egy kis Felelsz vagy Merszet. A kérdések és a feladatok egyre furcsábbak lettek, a játék folyamán.

- Niall. Felelsz vagy mersz?

- Merek. – vágott vissza.

- Engedj játszani a telefonoddal egy óráig – mondtam idegesen várva a válaszra. 

Ide dobta nekem, mintha egy kis semmi lenne. – Figyellek. – tette nyilvánvalóvá, hogy csak és kizárólag játszhatok rajta és semmi más.

- Felelsz vagy mersz? – hajolt le, huncutul csillogó szemmel.

- Felelek. 

- Megpróbálnál megint meglépni, így, hogy tudod mik a következmények?

- Abszolút! – feleltem büszkén. Valami megcsillant a szemében, de nem sikerült elég gyorsan elkapnom.

- Valami baj van az agyaddal… - motyogta. – Te becsavarodtál, tudod?

Szigorúan bólintottam, aztán hirtelen izgatott lettem. – Nialler! Felelsz vagy mersz?

- Felelek.

- Awwwww.. Nem vagy szórakoztató. – duzzogtam mosolyogva. – De oké. Fogsz üldözni és megbüntetni, ha úgy döntök, hogy újra meglépek?

- Ja. A miénk vagy, emlékszel? Harry oldalára fogok állni, amikor meg kell akadályoznunk, hogy elszökj. – felelte egy pillanatnyi hezitálás nélkül. Nem tudtam mit tenni, egy kicsit rosszul esett. 

- Ez azt jelenti, hogy a legjobb haverja vagy azok után is, amit velem tett? – vágtam vissza. – Tudod te pontosan mit csinált ő velem? 

- Ez több mint egy kérdés. Én jövök. Soph, felelsz vagy mersz? – vonta meg a vállát.

- Merek. Nem vagyok csirke. – vágtam vissza megint egy játékos mosollyal az ajkamon. Elnyomva a gondolataimat Niall hűségéről Harry felé. 

Gondolkodott egy pillanatig. – Meg kell csókolnod mindannyiunkat holnapig, de úgy, igazából. – fejezte be büszkén. – Beleértve Harryt is. 

- Azt akarod, hogy képen töröljelek? – motyogtam.

- Ha nem csinálod meg, akkor körbe kell sétálnod az egész szomszédságot! Ma este, ha nem csinálod meg addig legalább egyikünkkel. – mondta jókedvűen dallamos hangon Niall.

- De nem tudok járni! – nyafogtam.

- Tehát meg kell csinálnod.

- Rendben. De csak, ha megengeded, hogy felhívjak valakit. – mondtam megrázva a telefonját az arca előtt.

- Kit? – kérdezte zavartan.

- Alanát. 

- Alanát?

- Igen, Alanát. Akivel összebarátkoztam a bevásárlóközpontban. – magyaráztam, hangosan sóhajtva.

- Miért akarod felhívni őt?

- Hogy szervezzek vele egy találkozót, és beszélgessek vele egy fagyi mellett.

- Beszélgetni miről?

- Istenem, Niall bosszantó vagy a kérdéseiddel. Ha most megcsókollak, hagyod, hogy felhívjam? 

Meg sem vártam a válaszát, megragadtam az arcát és megcsókoltam olyan szenvedélyesen, amilyen szenvedélyesen csak tudtam. Kifulladt és zihált, amikor végre elengedtem. 

- Most már felhívhatom?

- Persze… Gy-gy-gyerünk. – dadogott, és zavartnak nézett ki.

Hahh. A nők ereje, amikor egy srác szerelmes. Önelégülten vigyorogtam, de aztán rájöttem, hogy a száma a tegnapi nadrágom zsebében van.

- Oké, Niall. Elég jól vagy ahhoz, hogy elmenj egy kis papírért, ami a farmerom hátsó zsebében van és elhozd ide? – kérdeztem, és rámutattam a rövidnadrágomra. Bólintott és csinálta, amit mondtam, odahozta nekem a gyűrött papírdarabot. – Köszi. Megragadtam és beütöttem Alana számát a billentyűzeten.

Felvette egy csöngetés után.

- Hello? – a hangja visszhangzott a fülemben.

- Hé! Sophie vagyok. A lány, akinek segítettél tegnap a bevásárlóközpontban.. – próbálkoztam, hallottam a kérdő hmm-ögést. – Tudod.. Az, akinek bonyolult élete van. Bonyolult pasival és minden ilyesmi.. – magyaráztam. Kissé önelégült mosolyt vágtam, amikor Niall felkapta a fejét a „pasi” említésére, de figyelmen kívül hagytam és figyeltem a telefonra. 

- Oh, igen! Emlékszem rád! Szóval készen állsz egy kis jégkrémre, ez azt jelenti? – A hangja jó kedvű volt a vonal túloldalán.

- Ja. – nevettem.

Egy kicsit még csevegtünk végül, s közben Niall ideges ábrázatát figyeltem.. Végig az ajtómat nézte, várva, hogy Harry bármelyik pillanatban berobbanhat. Tíz perc után már az idegösszeomlás szélén állt, szóval úgy döntöttem véget vetek a beszélgetésünknek, megbeszéltünk egy találkozót Alanával pénteken, ami két nap múlva következett.

Addigra már képes leszek rendesen járni. Erre a következtetésre jutottam a fejemben, és visszaadtam Niallnek a telefonját. Megelégedve sóhajtott, csaknem magához ölelte a telefonját.

- Már ideje volt. Komolyan azon járt az agyam, hogy ha valaki besétál ide, amíg te telefonálsz, akkor halott ember vagyok - mondta Niall már-már mérgesen.

Nem foglalkoztam vele és ásítozni kezdtem.

- Niall, gondolod, hogy szunyókálhatok egy kicsit? Nem igazán aludtam jól előző este és szeretnék egy kicsit pihenni. – megint ásítottam.

A szemei ellágyultak. – Igen, persze. Felébresztelek majd vacsoránál. – felelte, megcsókolta a fejem búbját, mielőtt betakart.