II/10. Alku

Elég hamar kész lettem az evéssel, és Harry a kocsijához vezetett. Kinyitotta nekem az ajtót és szemtelenül rám mosolyog, mielőtt beindította a motort. Lehangoltan éreztem magam és a homlokomat ráncoltam.

- Aww gyerünk, Soph! Ne legyél annyira letört! – mondta -  Souris , la vie est un fromage! – tette hozzá rossz francia akcentussal.

Nem tudtam megállítani a kuncogásom. –Higgy nekem, ha azt mondom, hogy nem kéne többet franciául beszélned, inkább próbálj valami újat. Maradj a szokásos  „Je m’appel Harry”nél és „Je suis allé au cinéma avec mes copains et ma famille”-nél. – nevettem újra.

- Haha, látom! Engem nem érdekel, ha rossz a kiejtés vagy sem, mert jó kedvet csináltam neked. – látszott, hogy büszke magára.

Becsuktam a szemem, és dühösen kifújtam a levegőt, rögtön tönkretette a kedvem a nagyképű megjegyzése. Keresztbe tettem a karom a mellkasom előtt, hátradőltem az ülésben és csak néztem, ahogy az mogorva vidék mellett haladtunk el.

Fél óra múlva meg is érkeztünk a lakásomhoz, de ezt a harminc percet inkább éreztem két órának, mert Harry egész út alatt a kezét csúsztatta fel és le a combomon kihívóan vezetés közben. Ezzel az őrületbe kergetve engem.

Harry sóhajtva leállította az autó motorját. Megborzolta a haját, de előtte még egyszer rám nézett.

- Szeretném tisztázni veled a dolgokat. Nem mondhatod el a barátnődnek, hogy hol lakunk. Semmit sem mondhatsz róla. Ha mégis megmondanád, teszek róla, hogy el legyél különítve a ház alagsorába, korlátozott mennyiségű élelmi szerrel, három napig. Választhatsz. Vagy csukva tartod a cuki kis szádat, és annyit ehetsz minden nap mint Niall és a vidám társaságunkban lehetsz, vagy ha egy kétértelmű szó is kicsúszik a szádon, éppen ennek az ellenkezője történik. – mondta komolyan, majd kicsatolta a biztonsági övét és visszaengedte azt a válla mögé. Úgy nézett rám, mintha azt várta volna, hogy mondjak valamit.

- Rendben. – sóhajtottam elkeseredetten  - Csendben maradok. De nem azért mert annyira szeretem a társaságotokat. Azért biztosan nem.

- Akkor mi az oka annak, hogy nem mondasz semmit? Nem az lenne a tökéletes alkalom, amikor hagyom, hogy kettesben beszélgess a barátnőddel? – kérdezte drámaian.

- Ételmegvonással fenyegettél. – válaszoltam  egyszerűen, ahogy kiszálltam a kocsiból. Hallottam, hogy halkan kuncogott miközben követett engem.

- Öt perced van zuhanyozni és hét, hogy összekészülj az iskolára. Talán három arra, hogy csevegj a barátnőddel, elmagyarázd neki a jelenlegi helyzetet. – utasított a zöld szemű fiú, majd előhúzta a kulcsokat a zsebéből és kinyitotta az ajtót.

- Nem lehetne másképp? – kérdeztem, miközben átmentem a karja alatt, amivel az ajtót tartotta. – Mondjuk hét perc zuhanyozni, és öt, hogy elkészüljek?

- Nem, mert ha több mint öt percig zuhanyozol, és is csatlakozok. Szóval minél rövidebb annál jobb neked, igaz?  - válaszolt huncutul mosolyogva, a kulcsokat ügyesen forgatta hosszú ujjai közt miközben az ajtófélfának támaszkodott.

- Honnan is szerezted azokat?  - biccentettem az ÉN kulcsaim felé frusztráltan.

 - Kivettem a zsebedből tegnap délután, közvetlenül a szenvedélyes szexünk után. – vont vállat hanyagul, majd intett, hogy menjek be a lakásba.

- Nem volt szenvedélyes. – mondtam összeszorított fogakkal , miközben egyre beljebb mentem az ismerős lakásba. – Csak nemi erőszak volt. – motyogtam magam elé. – Fel foglak jelenteni a nemi erőszak miatt. – folytattam.

- Sajnálom, cuki pofa, de az nem erőszak, ha élvezed. – kuncogott, és becsukta maga mögött az ajtót.

Megsértődtem, ahogy megfordított engem és lenézett rám, egyenesen a szemembe. Elvesztem az erdőzöl, buja tekintetében. Elmosolyodott mielőtt folytatta.

- És ha egy nevet extázisban sikítasz, nem elegendő bizonyíték arra, hogy élvezed, akkor el kéne menned egy pszichológushoz. – fejezte be, orrával lágyan megérintette az enyémet. – Nem tehetek róla, a tested képtelen ellenállni nekem… - tette hozzá, közelebb húzott magához, és ajkait gyorsan nyomta az enyémekre.

Megforgattam a szemeimet, és eltoltam magamtól.

- Megyek zuhanyozni. - mondtam.

Ebben a pillanatban, aggódva rohant ki Emily a konyhából, és szorosan magához ölelt. Rögtön bombázni kezdett a kérdéseivel.

- Jól vagy? Hol voltál? Miért vagy izzadt? Istenem, annyira aggódtam! Mit akarsz csinálni vele? Akarod, hogy hívjam a rendőrséget? Ráugorhatok a ninja mozdulatommal? – hadart, és arrébb húzott Harrytől, a szemével képes lett volna megölni is az idősebb fiút.

- Igen. Valahol. Mert. Nem mondhatom el. Nem és nem. - válaszoltam minden egyes kérdésre külön, miközben megöleltem őt. Jó érzés volt újra a karjaiban lenni.

- Miért nem ugorhatok rá a ninja mozdulatommal? - könyörgött, miközben dühösen Harryre nézett, aki csak állt ott, és nézett ránk, zsebre tett kézzel.

- Mert egy legyet is alig mersz megölni. - feleltem szárazon, halványan mosolyogva.

Kibújtam az öleléséből.

- Nézd Em ....Van egy rossz hírem. – mondtam neki nagyon komolyan.

- Mi az? - a lány rosszallóan nézett rám és Harryre.

- Nem fogok itt lakni. El kell mennem vele. – mondtam Harry felé biccentve.

- Mi? Hol? És miért? – mondta zavartan.

- Nézd, még fogjuk látni egymást az iskolában. De el kell fogadnod azt a tényt, hogy a One Directionnel élek, oké?

- Soph, nem válaszoltál a kérdéseimre. - tiltakozott.

- Nem mondhatom el, hogy hol. De meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek ezt a titkot!

- Igen, láthatod az összes esetleges sérülését és karcolását, amikor a suliban vagytok, nyugodj le. – mondta Harry rekedt hangján.

- Esküszöm, ha bántani mered Harry Styles, megyek a hatóságokhoz, és feljelentelek. - fenyegetőzött Emily, miközben védekezően elém állt.

- Nem hiszem, hogy hinni fognak neked. Ha választani kéne, hogy egy 18 éves tininek, vagy egy világhírű bandának higgyenek, akkor te lennél bajban. Eléggé meggyőzőek tudunk lenni. Ugye Sophie? – sorolta Harry a kiváltságos okokat, keresztbe font karokkal a falnak támaszkodva. Nem úgy tűnt, mintha ez Emilyt annyira megfélemlítette volna.

Szem forgatva hallgattam végig Harry monológját.

- Szóval szeretnél még mondani valamit rólunk és Sophieról? – kérdezi Harry Emilyt, szemében veszélyes csillogást fedeztem fel.

- Ne idegesítsd fel! - motyogtam magam elé némán, hogy csak Emily hallja meg.

Szerencsére Emily meghallotta, így diplomatikusan válaszolt Harrynek.

- Rendben meg fogom tartani azt az átkozott titkot. De szeretném minden nap az iskolában karcolás és zúzódás nélkül látni! És hallani akarok majd magyarázatot tőle, ha valami okból kifolyólag megrándul bármije, és nem tud az iskolára koncentrálni. Ezek ellenében megtalállak titeket, és azonnal megyek a zsarukhoz!

- Ez aztán az alku!

Harry kihúzta magát, és megragadta a karom.

- Akárhogy is, a három perces csevegés már megtörtént. Nyomás zuhanyozni, addig én összecsomagolom a cuccaidat! Egyéb különleges követelmény? – kérdezte, mintha Emily ott se lenne.

- Hozd a lányos csomagom. És a párnámat. Az lesz az egyetlen olyan dolog, aminek nem fiúszaga van. – mondtam, és nagyot sóhajtottam. – Szeretem, amikor valaminek olyan illata van, ami biztonságos és családias hangulatot ad.

Bólogatva megforgatta a szemeit, mielőtt berángatott a fürdőszobába, ami a szobámból nyílik, így nem tudtam semmi mást mondani Emilynek.

- 5 perc. – ennyit mondott, mielőtt belökött a helységbe és az rám zárta az ajtót, így magamra hagyva. Ez most bántó volt!

Aki benne van a facebook-os csoportban, az már tudja, hogy mostantól Orosz Vivien fog segíteni nekünk a fordításban. Minden páratlan számú részt ő fordít, a párosokat pedig én. Ennek a résznek az egyik felét is ő fordította, az titok marad, hogy melyiket. :)