II/13. Nem tudom miért

- Sophie Miller, ha már késve érkeztél, az a legkevesebb, hogy figyelsz arra, amit mondok. – szólt rám Zayn, ahogy az asztalom felé sétált. Jade vihogni kezdett és őt utánozták csatlósai, Gabrielle, Annaleigh, Elle és Rachel. Őket sokan a J RAGE - ként ismerik, avagy a népszerű lánycsapat, akik szeretik a figyelmet.

- Sajnálom, Mr. Malik. – mondtam neki, figyelmen kívül hagyva a másik öt füstös sminkű, erőszakos idiótát.

- Rendben van – sóhajtotta – Csak próbálj figyelni rám, rendben?

- Igen – kissé elképedve válaszoltam. Azta… Ez az a fickó, aki könyörtelenül megerőszakolt?

Meglepetésemre tudtam figyelni, sőt jegyzeteltem is, és nem zavart, hogy miközben beszélt, csak engem nézett.

Sőt, nem ő volt az egyetlen, aki engem nézett. A lányok többsége értetlenül kapkodták a fejüket Zayn és köztem, úgy látszik féltékenyek. Úgy érzem, hogy a fiú tanulók se lesznek túl boldogak a helyettesítő tanárok végett.

Csengetéskor mindenki, mint a villám szaladt ki a teremből, de engem Zayn odahívott magához.

- Sophie, ide tudnál jönni? – kérdezte, amikor mindenki kiment. Próbáltam elkapni a tekintetem a csokoládé barna szeméről, de nem sikerült.

Felsóhajtottam, majd a könyveimet szorosan magamhoz szorítva sétáltam oda hozzá.

- Igen Za- Mr. Malik – javítottam ki magam, miközben odasétáltam. Mosolygott.

- Szóvaaal, kérdezni szeretnék valamit….Mi történt az óra előtt Harryvel? – komolyodott el.

- Én-én-én…Tessék? – dadogtam, mivel teljesen kiakadtam.

- Akarsz róla beszélni? – dőlt hátra a székében, kezét kényelmesen a tarkója mögé helyezve.

- Nem történt semmi. – motyogtam, lesütve a szemem.

- Ha te mondod…Csak meg akartalak hallgatni. – vont vállat, és a kezére támaszkodott.

- Miért? Mi változott az elmúlt két évben? Miért lettél hirtelen ilyen gondoskodó? – a szám magától beszélt, tekintete hirtelen megkeményedett. Francba!

- Szeretnéd, ha olyan lennék, mint akkor? – kérdezte összeszorított fogakkal, a fél szemöldökét felhúzva.

- Nem.

- Ne akard a rossz oldalam, Sophie. – fejezte be, és felállt velem szemben. Óvatosan felemelte a fejem az államnál fogva, ezzel kényszeríve, hogy a sötét szemeibe nézzek. – Nem akarok fájdalmat okozni. – söpörte ki a hajamat az arcomból.

- Tehát alapvetően arra gondolsz, hogy nem tudsz uralkodni magadon? – vágtam vissza.

- Rajtad nem tudok uralkodni. – mondta sóhajtva, és nemlegesen megrázta a fejét.

Mi van?!? Erre mit lehet reagálni?

- Nézd..umm..nem tudom, mit mondjak..én inkább megyek. – dadogtam esetlenül, és az ajtó felé fordultam.

- Várj!- fogta meg a karom, mire hátrálni kezdtem, úgyhogy inkább elengedett. – Van szükséged segítségre angolból? Úgy értem korrepetálásra? Szívesen segítek otthon a háziban,vagy csak szimplán a gyakorlásban.

- Én uhhhh…..Nem. Igen…Vagyis nem tudom. Szóval. Mi van?! – dadogtam idegesen, miközben egyik lábamról a másikról álltam.

- Akkor ezt megbeszéltük. Szerda esténként „korrepetálni” foglak. – mondta, az ujjaival idézőjelet formálva.

- Angolból van szükségem segítségre. ANGOLBÓL.- mondtam hangsúlyozva. – Nem valami…uhh…szex oktatásra. – sütöttem le a szemem.

- Mióta vagy ilyen finnyás a szexszel kapcsolatban? – kérdezte ráncolva a szemöldökét.

Nem is tudom. Félve néztem a szemébe. Tényleg vajon miért?

- Nézd Za..Mr.Malik…Tényleg mennem kell. Rosszul érzem magam. – fejeztem be, és kijöttem a teremből, becsukva magam mögött az ajtót.

Amint megfordultam, valaki durván nekilökött az ajtónak.

- Lám-lám…valaki extra kreditet akar? - kérdezte Jade gúnyosan, kezeit szorosan a vállamon tartva. Körülnéztem, körülöttem a J RAGE összes tagja ott állt, és veszélyesen meredtek rám.

- Nem. És semmi közöd hozzá. Egyébként. – vágtam vissza, és próbáltam eltolni magamtól.

- Ne olyan gyorsan!

A csatlósai durván visszanyomtak a falhoz, mire összerezzentem.

- Te egy kicsit túl közel vagy a One Direction fiúkhoz, hozzánk képest. Ez a mi területünk. – mondta Rachel, miközben az undorító festett szőke haját csavargatta az ujjai között, és hangosan csámcsogott a rágóján.

Megforgattam a szemem, és próbáltam megint szabadulni, sikertelenül.

- Hagyj békén, rendben? – sziszegtem, és késztetést éreztem arra, hogy beleköpjek az agyonsminkezett üvegarcába. – Nem minden fiú nyáladzik értetek. Néhányuknak még számít az okosság, és a jó ízlés. Szóval menj kibaszott messzire tőlem! – mondtam, nem is tudva, hogy miért haragszik rám. Gyakran pislogtam, hogy a frusztráció okozta könnyeimet visszatartsam. Hagyd abba Soph! Ez nem olyan nagy dolog, csak a One Directionról van szó… De mégis, én nem vagyok olyan szép, mint a J RAGE tagjai…

- Ah ah ah ...- rázta a manikűrözött ujját a szemem előtt. Ezen az agyamenten nem lehet segíteni. Nem értem….Miért nem találnak mást piszkálni? Nekem meg vannak a saját problémáim.

- Jajj, hagyjátok szegénykét. – nevetett Jade. Gúnyosan, kurvásan, undorítóan nevetett.

Egyre többen gyűltek körénk, én pedig teljesen lefagytam. De arcom továbbra is kemény és érzelemmentes maradt. Miért nem tudok megmozdulni? Miért tudok reagálni? Nem tudom…

Durván megragadta az államat, és élesen belenyomta a körmeit. – Hallgass ide!

- Mi folyik itt? – ismerős hang csapta meg a fülemet. Egy brit hang. Fantasztikus – szarkazmussal. Istenem. Miért avatkoznak bele mindenbe?

- Nincs verekedés a folyosón.

Harry lépett ki a diákok tömegéből. Néhány fiú unottan nézett rá, a lányok pedig csorgó nyállal bámulták.

- Nincs verekedés a folyosón. – ismételte meg.

- Persze Hazza…Amit csak akarsz. – válaszolt Jade édes hangon, és picit feljebb húzta a szoknyáját. Idióta, kétségbeesett lány…

- Inkább Mr. Styles. – javította ki Harry, de nem tudtam nem észrevenni, hogy szeme a lány szoknyájára villant.

- Ahogy akarja...Mr. Styles…Ilyesfajta perverz kapcsolatunk is lehet. – vigyorgott kéjesen.

- Elég volt. Mindenki menjen órára! Most! – követelte, mintha nem is csak pár év lenne közte, és a diákok között. Még mindig meg vagyok lepődve, hogy senki nem ütötte meg. Én megtettem volna. Szívesen.

Nagyon mérges voltam, amikor fokozatosan közeledett felém, miközben a diákok kezdtek elszállingózni.

- Jól vagy, szerelmem? – kérdezte halkan, amikor már kettesben voltunk a folyosón. Még azt kérdezi, hogy jól vagyok?!

Megpofoztam. Keményen. És jó érzés volt. Minden haragomat kitöltöttem ebben az ütésben.

A csípés elviselhetetlen volt a tenyerem, de kifejezéstelen arccal vittem vissza a kezem magam mellé.