II/12. Korlátozva

- Oké! De a mai edzésen jó voltam! – tiltakoztam, és megpróbáltam kihúzni a karjaim a szorításából, miközben ő a testével a falnak tolt. Már nagyjából megszoktam a félhomályt, így láttam a körvonalát.

- Badarság! Voltál már jobb is! Plusz, tegnap alig élvezhettelek – morgott Harry. – Szóval meg kell, hogy büntesselek – csípőjét keményen az enyémnek nyomta, és folytatta mondanivalóját – Mr. Malik is örömmel fog megbüntetni téged, amikor késve érkezel az órára, szóval csináljuk gyorsan, de emlékezetesen – fejezte be, még egyszer nekem nyomva a csípőjét.

A kilincs fájdalmasan fúródott belém, ahogy az ajtónak tolt.

- Harry! – fintorogtam – Állj, ez fáj! – ziháltam, majd ismét küzdeni kezdtem a rám nehezedő izmai ellen. – Állj! – könyörögtem, mert nem akartam, hogy ilyen durva legyen velem.

Szinte láttam, ahogy a zöld tekintete megenyhült a sötétben.

- Csitt… csendet. Valaki hall minket – motyogta, a göndör fürtjei csiklandoztak, ahogy a nyakamhoz hajolt és egy lágy csókot nyomott a gallérom alá. Az egész testem megmerevedett az intim érintésére.

- Nyugalom… - szinte dorombolt, miközben megszólalt.

Karjaival átfogta a derekam és egy szerelmes ölelésbe zárt minket. Majdnem úgy tűnt mintha elfelejtette volna, hogy meg akart büntetni, de a következő pillanatban éreztem, ahogy egyik kezét közénk vezette és hallottam, hogy lehúzta a cipzárját.

- Harry, nem! – vonaglani kezdtem az ölelésébe, és valószínűleg zajt keltettem, ahogy az ajtónak nyomódva fészkelődtem.

- Állj le. Most – utasított ellentmondást nem tűrő hangon. Az erekciója a combjaim közt nyugvott, ahogy megragadta a derekam és magához szorított, mozgásképtelenné téve engem. Ezek a durva tettei biztos, hogy nyomot fognak hagyni, méghozzá zúzódások formájában.

Lélegzésem egyre mélyebbé és egyenetlenebbé vált, amikor megpróbáltam újra kibújni karjai közül.

- Hagyd abba – utasított, eközben combjaival könnyedén megtartott, kezével erősen belecsípett a fenekembe, ezzel fájdalmas nyöszörgést váltva ki belőlem.

- Ne csináld ezt… kérlek – a hangom elcsuklott, a kezei visszavándoroltak közénk.

- Adok neked két lehetőséget, Soph – sóhajtotta Harry,ujját lassan elhúzta az orrom előtt, lágyan megérintve.

Elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen rá néznem, de erőteljesen megragadta az állam és kényszerített, hogy smaragdzöld íriszébe nézzek. Szemem most már teljesen alkalmazkodott a kevés fényhez a helyiségben. A testét teljesen az enyémbe fúrja, lehelete forró volt a nyakamon, ahogy odahajolt, játékosan belekapott, majd visszahúzódott.

Teljesen kábultan és lefagyva néztem rá.

- Vagy most befejezem, amit elkezdtem, és békén hagylak a nap további részében, vagy megállunk, aztán pedig hagyod, hogy elvigyelek, egy randevúra mindenféle tiltakozásod nélkül.

- Mi van? – a lélegzetem is elakadt, hogy ilyen ötlettel állt elő.

- Szerelmem, nem fogom kétszer elmondani. Tökéletesen hallottad az első alkalommal is.

- D-d-de… - motyogtam zavartan.

- Tíz másodperced van, különben én döntöm el – fenyegetett, a keze kihívóan a szoknyám alá csúszott, hogy bizonyítsa, amit akar, azt bármelyik pillanatban megteheti velem.

A lélegzetem megakadt a torkomban és azon kaptam magam, hogy a lehetőségeimet mérlegeltem.

- 5… 4… 3… - sürgetett, kezét minden szám után egyre feljebb csúsztatta a combomon. – 2…

- Oké, oké! Rendben! – pánikoltam erre. – Megígérem, hogy el fogok veled menni erre az értelmetlen randira.

- Jó. És ez nem értelmetlen, szerelmem. Úgy gondolom nagyon is élvezni fogod – kicsit távolabb húzta tőlem a testét, így lehetővé tette számomra, hogy kissé eltávolodjak az ajtótól.

- Ezt erősen kétlem – válaszoltam.

- Nos, pedig nem kellene – vágott vissza.

- És miért nem? – kérdeztem gúnyosan, de a modortalan megjegyzésem miatt pillanatok alatt visszanehezedett rám.

- Csak figyelj és várj, majd meglátod. Most akarod megkapni a főételt?

Meg sem várta a válaszomat, váratlanul felkapcsolta a villanyt, így néhány másodpercre teljesen elvakított a fény. De ezekkel a másodpercekkel Harry mit sem törődve, szeretettel rászorította az ajkait az enyémekre.

Teljesen megdöbbentem, mikor karjaival átölelte a vállam, közelebb hozva a testemet az övéhez. Kezével végigsimította az arcom, így azok is olyan közel kerültek egymáshoz, mint a testeink.

De az édes csók nem tartott sokáig, mert az idősebb fiú egyre többre vágyott, ezért a szertár hátulja felé kezdtünk botladozni, majd ebben a pillanatban kinyílt az ajtó.

- Ez, nincs megenged…

Aprót sikítottam, ahogy Harry egy pillanatra lefagyott és hátraestem, de elkapott és gyorsan visszahúzott a csókba, így mind a ketten álló helyzetbe kerültünk, de azért ott tartotta a kezét a derekam körül, hogy szembe legyek vele.

A pillanatnyi szívrohamom után újraindítottam a szívem és megfordultam, hogy láthassam, valóban Niall állt e az ajtóban.

- Megzavartam valamit? – kérdezte a szőke fiú szinte fájdalmasan. – Sajnálom, csak azt hittem, hogy egy pár kanos diák bújt el a szertárban.

- Semmi baj, Niall. Már amúgy is végeztünk – rázta meg a fejét Harry sóhajtva, biztosan csalódott volt, hogy nem tehetett velem semmi többet.

A légzésem még mindig bizonytalan volt, és sokkolva voltam, hogy minden ilyen gyorsan történt. Harry nagyon zavaró tud lenni.

Ekkor megszólalt a csengő is. Szuper, most én leszek a késő Zayn óráján.

- Niall, el tudnád vinni az órájára? Megtenném én magam, de van egy nagy problémám. – mondta a fiatalabb fiú, és a szűk nadrágjára mutatott.

- Sajnálom, de ez elég kicsi probléma. – a szavak hamarabb elhagyták a számat, minthogy megállíthattam volna őket, majd Harry egy szigorú pillantást vetett rám. Na, már megint ott tartunk, hogy ideges. Fogd be Soph! Pofa be!

- Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. – mondta. Gyakorlatilag tapintani lehetett a dühét.

- Persze Hazz. Elmegyek vele. – válaszolta Niall, elhúzott Harrytől én pedig merev, dühös tekintettel néztem vissza rá. Harryn látszott, hogy egy kicsit már lenyugodott.

- Nem mehetek egyedül? – nyafogtam csalódottan. – Ez olyan bosszantó, hogy mindig van közületek valaki, aki szemmel tart.

- Semmiképpen – válaszolta a göndör fiú erősen megnyomva a „p”-t. – Mivel nem bízom benned, így nem mehetsz többé egyedül sehova – folytatta, és puhán Niall karjai közé lökött engem. Lehajolt és felvette a könyveimet, amik a nagy kavarodásban a földre estek, és átnyújtotta nekem. – Most legyen egy jó napod édesem – fejezte be Harry, majd nyomott egy csókot a homlokomra.

Dühösen letöröltem a csókot, ami miatt a fiúk kuncogni kezdtek, majd Harry kisétált a szertárból, hogy valahol máshol fejezhesse be, amit velem elkezdett.

Én is kijutottam a kis szobából, de elvakított a Niall háta mögül jövő fény, így megálltam és nem is mentem tovább. A fiú megragadta a karom és kifelé kezdett húzni.

- Gyere Soph… elviszlek az órádra – mondta kedvesen, majd erőteljesen és keményen megrántotta a karom, ezzel kihúzva engem a fényes folyosóra.

- Mi van? – pillantottam rá dühösen.

- Ne emeld fel a hangod velem szemben, ifjú hölgy. – válaszolta, hangja éles volt él haragos. – Én még nem voltam durva veled, úgyhogy nem értem, miért vagy ennyire mérges rám.

- Igazad van. Sajnálom Niall – sóhajtottam, mire átölelt egyik kezével. – Csak Harry… Miatta úgy érzem magam, mintha elveszett volna minden.

Lágyan megölelt és a hátamat dörzsölte megnyugtatóan.

- Tudom… most menjünk. Elviszlek az osztályba. Nem tudok senkit befolyásolni, így nem tudom azt sem, hogy Zayn mit fog szólni a késésért, de megpróbálok enyhíteni egy kicsit a dolgokon. – nyugtatgatott, és az osztályom felé húzott engem.

- Köszönöm, hogy ilyen nagyvonalú vagy velem… Hogyan tudnám ezt meghálálni? - kérdeztem, ahogy megálltunk az osztály előtt.

- Majd megmondom, ha kitaláltam, de most menj be órára – válaszolta, miközben bekopogott az ajtón.

Zayn nyitotta ki, majd egy kutakodó tekintettel üdvözölt minket.

- Miért késtél Sophie? – követelte, miközben felváltva nézett hol rám, hol pedig Niallre.

- Harry miatt – válaszolta Niall helyettem. Zayn sóhajtott, majd bólintott egyet és beengedett az osztályba. Becsukta az ajtót mielőtt még elköszönhettem volna Nialltől.

Duzzogva elfoglaltam a szabad padot az osztály hátsó részében, miután leültem, az arcomat a kezembe temettem. Nem tudom mit fogok csinálni, mivel mindenkinek szívességgel tartozom - a randi Harryvel, valami Liamnek, és valami Niallnek.

Hirtelen úgy éreztem, hogy az osztály nagy része engem bámul. Felemeltem a fejem, és találkozott a tekintetem rengeteg féltékeny pillantással, de leginkább Jade Cambersével és az ő kis bandájáéval. Azzal a barna szemével gyakorlatilag megpróbált lyukat égetni a fejembe, biztos vagyok benne. Most mit csináljak?

- Sophie Miller, ha már késve érkeztél, az a legkevesebb, hogy figyelsz arra, amit mondok. – szólt rám Zayn, ahogy az asztalom felé sétált. Jade vihogni kezdett és őt utánozták csatlósai, Gabrielle, Annaleigh, Elle és Rachel. Őket sokan a J RAGE - ként ismerik, avagy a népszerű lánycsapat, akik szeretik a figyelmet.

- Sajnálom, Mr. Malik. – mondtam neki, figyelmen kívül hagyva a másik öt füstös sminkű, erőszakos idiótát.

- Rendben van – sóhajtotta – Csak próbálj figyelni rám, rendben?

- Igen – kissé elképedve válaszoltam. Azta… Ez az a fickó, aki könyörtelenül megerőszakolt?