3.Rész - A vad menet

Hangos kocsi zaj volt, amikor felébredtem valaki ölében. Bár ébren voltam, de félelmemben csukva tartottam a szemem. Az egyetlen dolog, amit éreztem, az a tompa fájdalom a csípőm mélyéről. Nyögtem fájdalmamban, majd villámgyorsan karok fontak körbe, hogy még véletlenül se tudjak semmi rosszat tenni.

- Próbálj meg nem mozogni. – hallottam Harry tanácsát közel a fülemhez. – Eléggé úgy festesz, mint akinek fájdalmai vannak.

Meggondolatlanul egy gyors mozdulattal leugrottam az ölből és a lábaira estem, egyenesen a sajgó hátsó felemen landoltam.

- Oww! – morogtam, s finoman megdörzsöltem. De az is csak fájt.

- Nem mondhatod, hogy nem figyelmeztettelek. – mondta vigyorogva. Egy halálos pillantást vetettem rá, s közben gyors felfedeztem a környezetet is. Egy autó padlóján voltam, ez megmagyarázza, hogy miért estem egyenesen a földre. Hogy pontosabb legyek, az undorító narancssárga kisbuszuk padlóján ültem éppen.

- Ébren van, haver? – hallottam Louis hangját a kormány mögül

- Éber, bosszús és fájdalmai vannak. – válaszolt vigyorogva

- Adj neki répát… talán felvidítja. – nevetett Louis

- Nem akarom a kibaszott répáitokat! – szűrtem a fogaim közt – Minél távolabb akarok kerülni tőletek, perverz emberrablók!

- Nézzétek a szájhős kisasszonyt. – hallottam Liam hangját az autó elejéből. Nem foglalkoztam vele és megpróbáltam felállni, de sikertelenül. Fájó combom, csak elviselhetetlen kínok árán akart mozdulni. Harry segítségét pedig nem akartam kérni, mert tudtam, hogy utána örökké azt hallgatnám. Felhúzódva kilestem és láttam, hogy már sötét van. Valójában mennyi ideig alhattam? Gondolkoztam hitetlenkedve.

A halvány fényben észrevettem, hogy másik ruha van rajtam. Egy halványkék blúz, egy fekete csipkés harisnya és egy sötét farmershort. De legalább a cipőimet meghagyták. Gondoltam és közben lemeredtem a 1D-s tornacsukára. Majd automatikusan átjárt a megvetés, ahogy rájöttem, hogy Harry azért tartotta meg őket, mert ezzel is éreztetni akarta, hogy uralkodnak rajtam.

Úgy éreztem valami hiányzik. Végig simítottam a testemen és rájöttem, amikor a mellkasomhoz értem. Semmi fehérnemű.

- Harry Rohadt’ Styles, megöllek a puszta kezeimmel, ha az lesz az utolsó dolog az életben, amit teszek, akkor is. – kiabáltam hangosan.

- Azért van, hogy könnyebb legyen hozzáférni az elbűvölő testedhet és hogy tudjuk, amikor igazából fel vagy izgulva. – magyarázta pimaszul. Fújtattam dühömben és megpróbáltam mégegyszer visszaülni az ülésre.

- Mindjárt megérkezünk! – hallottam Niall-t közelről, s ez megtörte a koncentrációm. Tétováztam egy kicsit. Teljes erőfeszítésemmel és igyekezetemmel, hogy ne sírjak a fájdalomtól, felkapaszkodtam a kemény bőrülésre. Erősen ziháltam, ahogy elértem a célom. Hátravetettem a fejemet kimerültségemben és a kezemet a tarkóm köré akartam fonni, de megtorpantam, amikor észrevettem, hogy egy sál van a nyakam köré tekerve. Jelenléte bosszantott, mivel Louis illata volt. Megpróbáltam kicibálni a nyakamból, de Harry megakadályozta.

- Nem kellene levenned! – figyelmeztetett és én ingerülten néztem rá. – Az takarja el a tegnap éjjeli szívás nyomokat. – magyarázta. Egy kicsit oldalra mozdítottam, hogy szemügyre vegyem, majd mérgesen fújtam – Tiszta lila a bőröm ti idióták! – csikorogtam, s ezzel mindenkit megleptem egy kicsit

- Nem eléggé. – mondta Niall mellettem. S hozzájuk nyúlt. – Látod, ez csak részben lila, egy kis sötétkékkel és zö-…-Gorombán ellöktem a kezét, ahogy siklatta le a melleim felé.

- Nem az a lényeg, kobold. – mondtam epésen

A srácok mindannyian kacagtak a becenéven, ahogy Niall-t neveztem. Harry körülfonta karjait a zúzódásos csípőmön, s emiatt összerándultam fájdalmamban.

- Gyere vissza az ölembe. – suttogta a fülembe

- Semmiképpen. – forrongtam és keresztbe fontam a karomat a mellkasomon. Ujjai egy pillanatig sem hezitáltak, hanem mélyen belevésődtek a sérülésembe.

- Ouch! Harry, ne bánts!

- Akkor gyere vissza a térdemre, most! Mindjárt megérkezünk és nem vagy olyan állapotban, hogy sétálj a lökdösődő rajongók közt. Én leszek, aki bevisz majd. Vagy lehet, hogy a többiek, attól függ, hogy hogy viselkedsz.

- És valójában hova a francba is fogunk mi megérkezni? – kérdeztem rettentően bosszúsan.

- A koncertünkre. – válaszolt Louis – Mi még mindig turnézunk, emlékszel? … Jah és megjegyzés: imádok veled törődni. – tette hozzá jókedvűen.

- Nem… Ő az enyém, hacsak nem osztozkodok. – tiltakozott Harry birtoklási vágyában. Megragadta a combom és én nyafogtam, de furcsa módon inkább egy kéjes nyögésnek hangzott.

Minden fej - kivéve a Louis-é, mivel ő az utat figyelte - felém fordult. Niall nevetni kezdett, s ez elsimította a feszült helyzetet. Hogy megelőzzek egy újabb nem kívánatos helyzetet, kelletlenül átmásztam Harry ölébe. Éreztem az erekcióját a hátsómnak nyomódni és mocorogtam egy kicsit, hogy bosszantsam.

- Ne kísérts Soph. – fenyegetett olyan halkan, hogy már-már azt hittem, hogy csak képzelődöm.

- Mi lesz, ha mégis azt teszem? Mit tudsz akkor tenni? Már elvetted, amit a legjobban féltettem.

- A szüzességed? – kérdezte hitetlenkedve. Nem tudott komoly maradni, inkább csalódott.

- Nem, a szabadságom, te barom. – mondtam, s az autó megállt. Ekkor vettem észre a paparazzik villogó fényképezőgépeit és a sikítozó rajongókat kívül.

- Először is, hol van a testőrötök? – kérdeztem aggódva a biztonságom miatt

- Paul az előttünk levő kocsiban volt, amit Louis követett, mivel te elfoglaltad a helyét a mienkben. – szólalt meg Zayn most először az egész utazás alatt. Csúnyán néztem rá.

- Nem az én hibám, tekintve, hogy nem én akartam itt lenni. – húztam fel undorodva az orrom. – Másodsorban pedig, hogy fogjátok megmagyarázni a drága rajongóitoknak, hogy magatokkal cipeltek?

- Senki nem fogja rákérdezni. – mondta Harry túlzott hanyagsággal.

- Biztos hogy fogják, Bongyi.

- Nem, nem fogják! – csattant fel a becenév miatt. Viszont biztos vagyok benne, hogy nem gondolkozott rajta, hogy mit fog mondani rólam és a járási ’fogyatékosságomról’. Haha, egy pont nekem, gondoltam és a belső énem győzelmi táncot járt. Örömöm nem tartott sokáig, mivel Harry gorombán át tolt Niall-nak, hogy kiszálljon a járműből és köszönjön a tömegnek. Izgatott sikítás tört fel, abban a pillanatban, ahogy kiszúrták göndör fürtjeit.

Szorosan Niall nyaka köré fontam a kezeimet, ahogy ő is kiszállt az autóból. Finoman kuncogott a reakcióm közvetlenségén, de meglepően nem csókolt meg. Hol is lehetünk most valójában? Gondolkoztam a szökés reményében. De nem volt időm felismerni a helyet. A helyzet olyan adrenalin löketet adott, hogy eszméletlenül rogytam Niall – szerencsére - erős karjaiba.

Tudom, hogy nem túl hosszú, de hát ekkorára szabta az eredeti írója. Már kész a következő rész is, szóval, ha kommenteltek, értékeltek, feliratkoztok, stb. akkor annál hamarabb hozom :) Igen, mocsok vagyok :) x