6.Rész - Az elhibázott szökés

Az I Want hangosan dübörgött a fülemben, ahogy kótyagos fejjel felébredtem. 

- Ki kapcsolná valaki? – mondtam rekedt hangon. Nagyon fáj a fejem. Lassan masszíroztam, mindkét kezemmel a halántékomat, az események az elmúlt néhány órából, csak halványan vannak meg a fejemben. Még mindig a Backstage-ben vagyok. Ez megmagyarázza a hangos zenét. Gondoltam, s igyekeztem visszahívni néhány fontosabb részletet korábbról. Körül néztem, s észrevettem, hogy egy teljesen másik szobában vagyok. Egy kis asztal kajával, és Harry koncertruhái mindenfelé szétdobálva. 

Majd pofán csapott a felismerés: én voltam az egyetlen árva lélek a szobában. Tehát itt a tökéletes idő a szökésre. Nem gondolod Sophie? Tápászkodtam fel ingatagon. Kissé remegve, de elindultam az ajtó felé, ami az egyetlen lehetséges menekülési útvonalnak bizonyult. 

A szívem nagyot dobbant, ahogy megragadtam a kilincset, majd lassan lefelé nyomtam. Legnagyobb meglepetésemre és örömömre, nem volt bezárva. Harry nem lehet ennyire meggondolatlan, vagy mégis? Mármint, egyfolytában azt hajtja, hogy az övé vagyok, akkor nem hagyna nekem esélyt, hogy megszökjek. Vagy talán azt gondolta, hogy végig aludni fogok… Tétováztam gondolatban, attól tartva, hogy ebben lehet van valami csapda. Bah… A legrosszabb dolog, ami történhet, hogy elkapnak megint és megdugnak. Kirázott a hideg a kellemetlen gondolat hatására. A combjaim is egyet értettek, hogy nem lenne kellemes, ha elkapnának. 

Bátorságot vettem magamon, kikukucskáltam az ajtón. Végignéztem mindkét oldalra a hosszú folyosón, s egészen izgatott lettem, amikor egyik irányban sem láttam senkit sem. 

Óvatosan becsuktam a ’börtönöm’ ajtaját mögöttem, majd lábujjhegyen igyekeztem a vészkijárat irányába a jobb oldalra. 

Az egész testem sajgott és néhol görcsösen húzódtak össze az izmaim, de folytatnom kellett az utamat és nem a fájdalmakkal foglalkozni. Hallottam a dal utolsó taktusait. Basszameg! Összekaptamm magam és rohantam végig a folyosón, majd feltéptem a kijárat ajtaját. A falak beleremegtek az őrjöngő tömegbe, ahogy a One Direction jókedvűen búcsúzkodott. Hallottam egy ajtó nyílását. Kétségbeestem, ahogy a hangjuk tisztább lett és egyre közelebbről zengett, ahogy elhagyták a színpadot. 

Lezakatoltam egy nagyon szűk lépcsőn, a szívem majd kiugrott a mellkasomból. Az elkerülhetetlen megtörtént: megbotlottam a lábamban és a lépcsőről egyenesen a föld felé repültem. Összeszorítottam a szemem félelmemben, de valaki elkapott még mielőtt földet értem volna, és mindkét kezével szorított. 

- Oomph… - meglepetésemben kinyitottam a szemem. Tekintetem összekapcsolódott egy hipnotikusan kék szempárral, amit ezer közül is felismertem volna. 

- Mi a szart … - gorombán félbeszakítottam Niall mondanivalóját és szenvedélyesen megcsókoltam, hogy elhallgattassam. Éreztem, ahogy lassan ellazul és válaszol a csókra. – Nem. Kellene. Odafent. Lenned? - kérdezte heves csókok közepette. Eltávolította a sálamat és a nyakamat kezdte puszilgatni, szívni és nyalni, mindenhol ahol érte. Hallottam, hogy kéjesen nyög és a falnak nyomott. Kezei megragadták a derekam, csípőjét az enyémnek nyomta. 

- Nagyon rakoncátlan lány vagy Sophie, ugye tudod? – nyögte, s erősebben feszült a testemnek. Én is csak húztam őt közelebb, s közben abban bíztam, hogy Harry nem jelenik meg a lépcső tetején. Hírtelen Niall már nem fogott tovább, csak gyengéden simogatott. – Harry-hez kellene vigyelek, most azonnal. – mondta nagyon halkan, mintha a gondolataimban olvasna. 

- Kérlek ne! Meg fog ölni, amiért megpróbáltam megszökni. Megteszek bármit! – könyörögtem. Sóhajtott, s beletúrt a hajába. Óvatosan kezei közé vette az arcom, s szeretetteljesen nézett a szemembe, de egy másik érzés is ott lapult, amit nem tudnék konkrétan megnevezni. – Rendben. Nem mondom el neki. De meg kell oldanod egy másik problémámat. 

- Mit? – kérdeztem tétován. Ismét nekem nyomta a testét és ezúttal már éreztem a keménységét a hasamnak nyomódni. 

- Szeretkezz velem. – suttogta, s elsimított egy tincs hajat az arcomból. Meghökkentem. 

- Kérlek Niall. Ne kényszeríts erre. Bármit, csak ezt ne. – könyörögtem tágra nyílt szemekkel. 

- Vagy ez, vagy visszaviszlek Harry-nek és végignézem, hogy szarrá kefél. – a hangszíne dühösbe fordult. Látva, hogy megijesztett, egy kicsit lágyított és megfogta a kezemet. – Gyere. – vezetett maga után. Visszahúzott az ajtó felé, ahonnan jöttem és egy másik folyosó felé mentünk, ami tele volt szürke ajtókkal. Egyet kinyitott, ami gyanítom az övé volt. Gyengéden betessékelt és bezárta az ajtót maga mögött. 

Ugyan úgy nézett ki, mint az előző, ahol voltam, kivéve, hogy a kajás asztal nagyobb volt és Niall cuccai voltak szanaszét dobálva mindenhova. 

Anélkül, hogy egy kis időt is elvesztegetett volna, az ír fiú az enyémre tapasztotta ajkait, és a szófára nyomott. Akaratlanul is válaszoltam puha ajkainak, nyögtem és a csípőmet az övnek nyomtam.