21.Rész - Lebomló falak

Első pillantásra azt gondoltam Londonról, hogy egy igazán gyönyörű hely. Nem sokkal azután, hogy elhagytuk a repteret antik épületek és buja, zöld parkok váltották egymást. Az viszont kicsit összezavart, hogy az autók az ellentétes oldalon haladnak. Az út alatt Louis az emeletes piros buszokra mutogatott és egyfolytában azt ismételte ’Nézd, még egy!’, ezzel pedig nevetésre késztetett, mert úgy hatott, mintha ő is először járna itt.

Az autónk befordult a Belvedere útra, ahol feltűnt, hogy sok luxusépítkezés, renoválás folyik. Gazdag környék a Jubilee Garden és a Thames River közelében. És természetesen a One Direction megtehette, hogy itt legyen háza. Belépve egy igazán tágas lakás fogadott. 

- Ebben a nappaliban legalább ötven ember elfér! – csodálkoztam, miközben a sofőr behordta a csomagokat, majd távozott.

- Nos, ez jól jön, ha buli van – rántott vállat Harry. – Meg akarod nézni a lakást? Tudod, csak hogy biztosan megtaláld a szobáinkat. – húzogatta a szemöldökét pimaszul.

- Nem kösz, de amúgy igen – válaszoltam. 

- Mi? – kérdezett vissza Zayn zavartan.

- Megnézném a lakást, de nem ebből az okból – magyaráztam.

- Gyerünk – húzott Harry felfelé a lépcsőn.

Fent egy hosszú folyosó fogadott minket nyolc ajtóval. Mint kiderült, abból kettő két nagyon fényűző fürdőt rejt, a többi pedig a hálószobákat. Könnyen rájöttem, hogy melyik kié, tipikus berendezés és a kedvenc színeik voltak az uralkodóak. Harry kinyitotta az utolsót is a folyosó legvégén és én bekukucskáltam.

- Oké Harry, ebben mi a csapda? – kérdeztem, a kezeimet összefonva magam előtt. A szoba fehér volt és teljesen üres.

- Drágám. Nincs csapda. Ez a te szobád. – mondta Niall, halkan nevetgélve.

- És azt akarjátok, hogy a földön aludjak?

- Nem-nem! – kuncogott Louis – Holnap elmegyünk és megveszünk mindent a szobádba. Mindent megkaphatsz és meg is kapsz, amitől otthonosabban érzed majd magad. – Elmosolyodtam és egy diszkrét örömtáncot lejtettem, ők pedig mind nevettek rajtam.

- Valójában van egy kikötésünk. – A táncot abbahagytam és Harry szemeibe néztem. – Mindenképpen kell egy franciaágynak lennie a szobában.

- Nem probléma! – válaszoltam – De mehetnénk most?

- Semmi esetre sem. Majd holnap. – válaszolta Harry határozottan.

- Rendben. Éhes vagyok. Ebédelhetnénk?

- Már vacsoraidő van. Tudod, időeltolódás. – mondta Liam, az örökké okos.

- Mindegy, éhes vagyok – jelentettem ki. – Merre van a konyha?

- Kövess! – válaszolta Niall, majd lementünk a lépcsőn és a nappalin keresztül eljutottunk a konyhába, ami mint minden más a lakásban, szintén nagy volt. Nem figyeltem a részletekre, egyenesen a hűtőhöz mentem, hogy szerezzek valami ehetőt. Leültem egy székre a márvány pult elé, ami a konyha közepén volt és elkezdtem magamba pakolni a kaját. Niall tekintetét végig magamon éreztem.

- Hmm… te farkas éhes lehettél! – csodálkozott. Bólintottam és olyan gyorsan nyeltem az ételt, ahogy az emberileg csak lehetséges. Miután jól laktam a nappaliba indultam, Niall pedig szorosan a sarkamban volt. Idegesnek tűnt, ahogy mellém ült a kanapéra.

- Azon gondolkoztam, hogy nincs kedved eljönni velem a London Eye-hoz, mielőtt lemegy a nap? Tudod, csak egy kis városnézés – kérdezte kissé remegő hangon. – Nincs innen messze, sétálhatunk egészen odáig.

- Úúú, igen. Miért ne? Bármit egy kis friss levegőért – válaszoltam.

- Oké, nagyszerű – csapta össze a tenyerét, majd felállt. – Srácok! – kiáltott fel – Sophie és én kimegyünk egy kis friss levegőt szívni! Nem érzi magát túl jól! – felé kaptam a fejem, amint felfogtam, hogy hazudott, még a szám is eltátottam egy kicsit csodálkozásomban. Hallottam, hogy Harry visszakiabál egyetértően, majd Niall kituszkolt a bejárati ajtón. Belebújtam a kabátomba, Niall pedig belém karolt és közelebb húzott magához. Hmm… Még mindig attól tart, hogy meglépek.

- Miért hazudtál? – kérdeztem, néhány percnyi néma séta után.

- Ó ez csak egy kis kegyes hazugság. – rántott vállat. – Nekik nem fog fájni, te viszont megérdemelsz végre egy kis szünetet. Elég durvák voltunk veled.

Kijelentése elgondolkodtatott. Cikáztak a fejemben a gondolatok az életről általában, Ő róla, a családomról és megint Ő róla. Miért kell ilyen édesnek lennie? De nem Sophie, nem kezdhetsz el bízni benne.

Odaértünk a London Eye-hoz és felnéztem az égre, a pink és narancs szín keveredése elbűvölt. 

- Gyere – mondta és a jegybódé felé húzott. Elengedett és az ott lévő emberrel beszélt, de nem hallottam őket. Megint elvesztem a gondolataimban.

- Niall! – mondtam, amikor visszatért hozzám – Miért mi vagyunk az egyetlenek itt egy ilyen gyönyörű napszakban?

- Kibéreltem estére – magyarázta és az arca enyhén pírba borult. Ismét csendben maradtam, elvesztem kék szemében, de kizökkentett, amikor megragadott és az egyik üvegkapszulához vezetett. Ez egy kicsit eltérő volt. Voltak bent plédek és díszpárnák.

Az ajtó bezáródott mögöttünk. Majd a kerék hirtelen megmozdult, én pedig elvesztettem az egyensúlyom és seggre ültem.

Sóhajtottam és akaratlanul is szorosan lehunytam a szemem.

- Rendben vagy? – kérdezte Niall és mellém ült.

- Igen, csak megint elkalandoztak a gondolataim – néztem fel beszéd közben a barack színű égre.

A Ferris kerék megállt, amikor a kapszulánk a tetejére ért.

Ismét köszönöm a jó kívánságokat. Ügyesen szurkoltatok, mert kész lettem időben és még 5-öst is kaptam egy olyan tanártól, akinél, ha kettest kapok sem esek kétségbe, mert nem épp egy kedves ember :) puszi