II./4. Vidéki Kastély

- Nézz rám! – Zihált. Megragadta az állam és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. – Neked. kell. először… - mondta erős lökései közt. – Segíteni akarok neked. – egyik kezével körkörösen kezdte dörzsölni a csiklóm, amivel még közelebb juttatott a csúcshoz. – Gyerünk, nyögd a nevem! – már láthatta, hogy mindjárt elmegyek.

- Harrrrryyyy! 

Csillagokat láttam ahogy elélveztem, Harry is egy hangos nyögéssel belém ürítette magát. 

Pár pillanatig még bennem maradt, majd lassan kihúzta magát. Nagyokat sóhajtva levette a jobb kezemről az ingét amit bilincsnek használ, hogy fel tudja venni azt. Én még nem tértem teljesen magamhoz, nehezen mozogtam, Harry elkezdett kotorászni a szekrényemben. Elővett egy pár fehérneműt, kapucnis pulcsit és szoknyát, de nem adta oda, a kezében tartotta őket. Mit akar most csinálni? 

- Benne vagy az iskolai pompon csapatban? – kérdezte, közben odajött hozzám, hogy felöltöztessen. . 

Idegesen bólintottam, mielőtt harcolni kezdtem volna erős kezei ellen. Fáradtan sóhajtott, majd a farmerzsebéhez nyúlt, és egy nedves rongyot vett elő belőle, aminek láttán teljesen lefagytam. 

Abbahagytam a küzdelmet, megrémülve néztem rá. Féltem. 

- Shop, ez nem kloroform, a hatása viszont ugyan az, csak nem olyan erős. Ha nem hagyod, hogy feladjam rád a ruháidat, használni fogom. – mondta Harry nyugodt hangon. 

- Egyedül is fel tudok öltözni! Nem vagyok gyerek! – tiltakoztam. 

- Tudom. De én akarlak felöltöztetni. – Harry egyre közelebb jött hozzám az ágyon. 

- Mit akarsz még csinálni?! Nem gondolod, hogy már így is épp eleget tettél? – sikítottam, és messzebb másztam tőle. 

- Nem hagytál más választást. – Fújta ki lassan a levegőt, mielőtt hirtelen a számba nyomta a rongyot. – Lélegezz! – utasított. 

Addig tartottam, a levegőt ameddig csak tudtam, de hamar elfogyott az összes és muszáj volt lélegeznem. Hirtelen homályosak lettek az érzékeim, testrészeim elgyengültek. Harrynek nehézség nélkül sikerült felöltöztetnie, majd felvett a karjaiba. 

- Gyere… Hazaviszlek – suttogta lágyan a fülembe. 

A maradék erőmmel ameddig csak tudtam küzdöttem a karjaiban, de végül összeomlottam, mint egy rongybaba. Túl fáradtnak éreztem magam, hogy ellenkezek. Valószínűleg a nedves rongy okozta… 

- Padgetet is akarom. – motyogtam magam elé, miközben ringatott a karjaiban. 

Harry kuncogott egy kicsit, majd megfogta a teknőst és a hasamra tette. Indulás előtt bezárta a lakásomat. Az autóhoz vitt, leültetett és becsatolta a biztonsági övet. 

A göndör hajú fiú megkerülte az autót, beszállta majd beindította a motort. 

Erősen próbálta nyitva tartani a szemem, de nem ment. A kloroformszerű anyag teljesen kiütött, pár perccel később már csak nagy feketeséget láttam. 

*** 

Halkan nyöszörögtem, pislogtam párat, hogy jobban magamhoz térjek. Olyan volt, mintha egy órát aludtam volna. Bágyadtan körbenéztem, de a nagy sötétségen kívül az egyetlen dolog, amit láttam, az Harry autójának erős fényszórója volt. 

Egész testem zsibbadtnak és fáradtnak éreztem, ahogy fel akartam magamat tolni, hogy egyenesen üljek, de a fenekem még mindig fájta a korábbiaktól. A fejem erősen lüktetett, a combom fájt és hányingerem is volt. 

A pulzusom felgyorsult, ahogy megéreztem, hogy egy meleg kéz a combomat simogatja. 

- Hogy érzed magad szerelmem? – kérdezte Harry rekedtes hangon, s továbbra is a combomat simogatta, hogy megnyugtasson. 

- Kábán – válaszoltam, majd megdörzsöltem a szemeimet. Arra sem volt erőm, hogy egy megvető pillantással illessem, amiatt, aminek nevezett. 

- Hmm. Gondolom a mellékhatásokat érzed még egy kicsit. – mondta inkább csak magának. 

Néhány másodperccel később, megállította az autót egy nagyon idegen ház előtt. Nem csak egy kis lakás volt, mint az enyém, ahol laktam. Egy hatalmas ház, távolt mindenféle civilizációtól, körülötte csak fák és egy kis utacska, amin jöttünk. 

- Hol vagyunk? – nyöszörögtem a halántékomat dörzsölve. 

- Svédországban – vont vállat teljesen nyugodtan. 

A lélegzetem bennakadt, arckifejezésemen tisztán látszott a sokk. 

- Nyugi vicceltem – vigyorgott. – Csak pár mérföldre vagyunk a lakásodtól, nem vihettelek haza Londonba, be kell fejezned az iskolát. Szóval miután megtudtuk, hogy Mullingarben jöttél, kibéreltük ezt a házat. Ez volt a legtöbb, amit akkor tenni tudtunk, gyere. – mosolygott, miközben kiszállt a kocsiból. 

Követni próbáltam őt, de a testem még mindig zsibbadt a kloroformszerű anyag miatt, így nehezen szálltam ki a kocsiból. A következő dolog, amit felfogtam, hogy gyorsan zuhanok a talaj felé. Visszatartottam a levegőm, rémülten lehunytam a szemem és imádkoztam, hogy ne sérüljek meg ennél is jobban. 

Hirtelen megálltam a levegőben, Harry szorosan tartott izmos karjaiban. Kinyitottam a szemeimet, remegve fújtam ki a levegőt, miközben még mindig kissé sokkolt állapotban voltam. Az orrom centiméterekre volt koszos földtől. 

Becsuktam majd kinyitottam a szemeim. Úgyszólván feldobott és elkapott az erős karjaival, amitől megijedtem, de szerencsére nem kellett járnom. Felemeltem a fejem, rettegő kék szemeim találkoztak az ő gyönyörű, erdő zöld tekintetével. 

- Nem hiszem, hogy most tudnál járni. – mondta. 

- Na, ne mond Sherlock… - morogtam grimaszolva. 

Éppen elindult volna, de eszembe jutott valami, ezért megállítottam. 

- Várj! Padget! – kiáltottam fel, és megpróbáltam kibújni az idősebb fiú erős karjai közül, hogy megragadjam a szeretett teknősömet. Az alakzatok elmosódtak körülöttem, ahogy erőlködtem. 

Fájdalmasan megfeszítette a karjait körülötte, arra késztetve, hogy maradjak nyugton, ne mocorogjak - 

Abba tudnád hagyni a ficánkolást? Le fogsz esni – figyelmeztetett mérgesen. 

- De Padget… - Ne aggódj édesem. Este hozom neked az aranyos teknősöd. Mielőtt alszol már nálad lesz. – suttogta a fülembe mosolyogva. 

Duzzogva lebiggyesztettem az ajkaim, amin hangosabban kezdett kuncogni, mielőtt bezárta a kocsi ajtaját és az óriási ház felé vitt. Amint betette a lábát, kijelentettem, hogy ez nem ház, ez egy kastély. Egy kibaszott nagy kastély! 

Harry letett engem a földre, így a saját lábaimra állhattam. Már nem éreztem annyira gyengének magam, amikor benéztem pár szobába, de végül leültem a kanapéra, mert hirtelen erősen kezdett lüktetni a fejem. 

- Várj meg ott, elmegyek a többiekhez. – figyelmeztetett. 

- Nem! – tiltakoztam és felálltam. De mivel még mindig szédültem, így visszaestem a kanapéra. Nyöszörögtem a tehetetlenségemben. 

- De – széles mosolyra húzta a száját és keresztbe tette a kezeit az izmos mellkasa előtt. – Jah, és egyébként, ha bárhova is el akarnál menni: Nálam van a telefonod és a ház elszigetelt. 

- Kastély – motyogtam magam elé, a fejem még mindig lüktetett, amiből már kezdett elegem lenni 

- Tessék? 

- Ez messze nem egy ház. Ez egy kastély. – ismételtem, majd megdörzsöltem a halántékom, hogy gyorsabban múljon a kínzó fájdalom. 

- Nem, nem! Ez egyáltalán nem k… 

Egy hangos üvegtörés hallatszott valahonnan a házból, majd lábak dobogása és kiabálás. 

- Várj meg itt! – parancsolta mielőtt elment, hogy megnézze, a fiúk élnek e még vagy sem. Remélem nem. 

A fejem kevésbé fájt már, én pedig egyre kevésbé voltam stresszes, miután Harry elment. Gyakorlatilag nincs is olyan messze, de a tény, hogy nincs a látótávolságomon belül megnyugtatott. 

A gondolkodásomat egy halk kopogás zavarta meg az nappali ajtaján. Niall állt ott, akit a leginkább féltem viszontlátni. Nem azért mert megijesztett, hanem mert ő másmilyen hatással volt rám, mint a többiek. Valami volt benne, ami mindig jobb kedvre derített, még akkor is, ha dühös voltam. Nagyobb hatalma volt felettem. 

Az arca kifejezéstelen volt, ahogy közelebb jött hozzám és végig mért a szemével. Volt egy villanás a tekintetében, amit nem láttam két évvel ezelőtt. Ez jó vagy rossz? Nem tudtam eldönteni. 

Nyeltem egy nagyot, ahogy testünk egyre közelebb került egymáshoz. A pulzusom felgyorsult, szinte már beteges volt, ahogy a köztünk lévő távolság egyre csak csökkent.

Szeszélyes

Itt az újabb rész, ez az utolsó, amit én fordítottam. Egyrészről azért, mert megtaláltam az újakat, akik átveszik majd a helyünket Szilvivel, másrészről egy kicsit berágtam az olvasók egy részére az elmúlt héten. Amikor azt mondtam, hogy nem lesz második évad, sok embertől elhangzott a mondat, hogy nem baj, ha hónapokat kell várni az új részre, csak folytassuk. Na most, amikor múlthétvégén nem hoztam részt, elkezdtem nagyon kedves névtelen kommenthuszároktól eléggé számon kérő és pont ezért számomra sértő üzeneteket kapni. Nem haragszok senkire, hisz nem tudom, hogy kik voltak, viszont én itt és most leteszem a lantot, mert a hócipőm is tele van a bloggal.

Az utódok hamarosan jelentkeznek a következő résszel. Én pedig a Kínos Csendet és a Can't be-t folytatom. Üdv, Nesi x

Elakadt a lélegzetem, ahogy arcom egy férfi mellkasba ütközött. A szemeim találkoztak a zöld szempárral és én lefagytam azon a szent helyen. Nem más volt, mint Harry Styles.

- Szóval… hiányoztam? – Kérdezte vontatottan a reszelős Brit hang. – Tudom, hogy igen. De azon vagyok, hogy orvosoljam a problémát, mivel megszöktél a délutáni büntetés elől. – Mondta, miközben visszatolt a lakásomba és bezárta az ajtót maga mögött.

- Harry, takarodj a lakásomból! – hevesen tiltakoztam, s mellkásánál fogva az ajtónak löktem.

Megragadta a csuklómat, s könnyen együtt tartotta őket.

- Egyedül vagy ma este? – kérdezte és körülnézett

- Nem a te dolgod! – vágtam vissza gyorsan

- Ezt igennek veszem.

- Takarodj a lakásomból kurva gyorsan különben hívom a rendőrséget! – fenyegettem meg

- Jó látni, hogy még mindig olyan heves vagy, mint régen… amúgy unnám a büntetésed. – mondta szemétkedve, majd magával ragadott. A sarkam a földet szántotta, mivel én nem akartam mozdulni.

- Nem vagyok gyerek, nem kell megbüntetni. – okádtam a szavakat; harcoltam a szorítása ellen, ahogy ő gyakorlatilag ő körbehúzott engem a lakáson, s az ajtókat nyitogatta. Kétség kívül a szobámat keresi.

- De, téged meg kell büntetni. Először is, két évvel ezelőtt megszöktél, majd ma ellógtad a büntetést a suliban. Rossz, nagyon rossz lány! – szidott- És akkor hol is a te szobád? – kérdezte és ezzel beigazolta korábbi gondolataim.

- Nem mondom meg!

- Úgyis megtalálom. – rántott vállat

Csakugyan, néhány másodperccel később megtalálta. Majd észrevette Padgett-et, aki ártatlanul feküdt a párnámon.

- Oh, szóval hiányoztunk neked? Liam boldog lesz, ha meghallja, hogy megtartottad az ajándékát. – vigyorgott, majd az ágyra lökött, majd uralkodóan a lábaim közé furakodott.

- Hagyj békén! – sikítottam, s próbáltam távol tartani magamtól, amennyire csak lehetséges volt. De könnyen visszagyűrt maga alá.

- Van rá némi esély, hogy van valami köteled vagy bilincsed, amit használhatnék? – kérdezte és megnyalta az ajkait.

- Nem! Beteg idióta! – ordítoztam és még mindig próbáltam elnyomni magamtól

- Befejeznéd a rángatózást? – kérte, s a kezeimet a fejem felé szorította

- Nem!

- Akkor jó…

Hirtelen leszállt rólam, felemelt és a térdeire helyezett. Jajj, ne!

- Mostmár befejezed a rángatózást, ha én azt mondom? – követelte. Az egyik keze a fenekemen volt, míg a másikkal a testem szorította le.

- Nem! – ütöttem és harcoltam, próbáltam elkeseredetten kikerülni a szorításából.

Sóhajtott, majd lehúzta a szoknyám és a bugyim.

- Figyelmeztettelek! – mondta, majd a kopasz alsó felemre koncentrált. Csatt!

Az ütés hangosan vízhangzott a szobámban, s én a térdén rázkódtam kiáltva fájdalmamban. Csatt! A kezei megint lecsaptak, s ez engem vonaglásra és sikoltozásra késztetett.

- Még ötöt kapsz minden alkalommal, ha megmozdulsz, cuki pofa. Erősen arra figyelmeztetlek, neked lesz jobb, ha most abbahagyod. – tanácsolta. Kezei még egyszer lecsaptak és én nem tehetek róla, de fészkelődtem.

- Oww!

- Baszd meg Sophie! – morogta, s a kezeit még egyszer hozzám csapta. Csatt! – Nem akarlak bántani, de nem adsz más választást! – Csatt!

- Mindig van választásod! – vágtam rá, könnyeim csendben folytak le az arcomon. Csatt! – És téged amúgy sem érdekel, hogy fájdalmat okozol nekem vagy sem. – Körmeim a tenyerembe mélyesztettem, ahogy próbáltam nem megmoccanni a térdén.

Motyogott valami olyasmit, hogy - Rosszul gondolod. – de nem vagyok benne biztos.

Csatt! Ez alkalommal igyekeztem egyhelyben maradni és csak mély levegőket venni. Csatt! Csatt! Csatt! Csatt! A fenekem már elzsibbadt a megszámlálhatatlan csapásoktól, de végül abbahagyta.

Harry megfordított, ringató pozícióba, s én összerezzentem, érezve a kopasz fenekem az ő takart lomposán.

- Hiányoztál, tudod? – motyogta, s közben a szemembe nézett – Hiányzott, hogy gondoskodjak rólad. – Miért vagy ilyen szeszélyes? Az egyik pillanatban még baromira dühös vagy és a következőben pedig azt mondod, hogy hiányzott, hogy gondoskodhass rólam?

- És milyen nagyszerűen gondoskodsz rólam! Csak pusztán pokollá teszed az életem. – motyogtam

- Mi csak vittünk bele egy kis élénkséget és izgalmat… Nem mondhatod, hogy nem gondoltál rá, hogy legalább még egyszer látni akarsz minket. Biztos vagyok benne, hogy szereztél magadnak örömet olyan gondolatokkal, hogy valamelyikünk beléd hatol ismét. – És ismét seggfejjé változott.

- Bocs, hogy csalódást okozok, de nem! – vágtam vissza – Örültem, hogy távol lehetek tőletek! – mocorogni kezdtem, de ekkor szorított fogásán.

- Rendben. Szóval te nem hiányoltál minket, de mégis úgy döntöttél, hogy Mullingar-be jössz és megtartod Padgett-et. Ennek mi az értelme? – nézett rám szúrósan

- Emily Mullingar-ben élt, ezért jöttem ide. – vágtam rá

- Szóval ennek a döntésnek semmi köze ahhoz, hogy Niall itt született?

- Nem, nem gondoltam rá, amikor ideköltöztem. – hazudtam. Megforgatta a szemeit, tiszta sor, hogy nem hitt nekem, de végül nem firtatta tovább.

- Ok, de miért tartottad meg Padgett-et akkor? – kérdezte, s az ágyra fektetett, majd a testem felé magasodott, a fenekem pedig még mindig fájt. – Mi boldoggá tudunk tenni… Emlékszem, amikor hagytalak, hogy dolgokat vegyél a szobádba… Akkor boldog voltál. – A hangja lágy volt, már-már szeretetteljes. Már-már.

- Ja és utána érzéketlenül megdugtál, mert kihajítottam egy kötelet az ablakon. Igen, igazán boldog. Mindannyian úgy viselkedtetek velem, mint egy kibaszott kanos balfasz. – csattantam fel és szúrósan nétem. Ezaz. Fiatal, rémült Sophie eltűnt.

Mérgesen hunyorított szavaim hatására, minden gyengédség elpárolgott.

- Legtöbbször szeretted.

- Nem. Soha. Rohadtul utáltam mindig is. Utáltam, hogy tárgyként kezeltek. – szűrtem a fogaim közt. A fenekem már kevésbé fájt, megpróbáltam felülni és arrébb eltolni magamtól.

Könnyedén visszalökött, düh szikrázott a szemeiben.

- Még nem fejeztem be veled. Nem tárgyként használtunk. Legtöbbször kedvesek voltunk veled. Nem emlékszel rá, hogy az milyen érzés volt? De szívesen adok neked ’un rappel’-t, vagy hogy is szoktad mondani olyan szépen franciául. – vetette oda, levette a pólóját, s azon kaptam magam, hogy a jól kidolgozott felsőtestét bámulom, amíg ő észre nem vette. Ekkor szégyenkezve kaptam el villámgyorsan a tekintetem.

Mielőtt észbe kaptam volna egyik kezemet már a fejtámlához kötözte a pólójával. A jobbat. Faszfej, tudja hogy jobb kezes vagyok. A balkezemmel megpróbáltam kiszabadítani a jobbat, de ő gyorsan megragadta és leszorította az ágyra mellettem, s közben testével egy kicsit rám nehezedett. Ellenszegültem a csípőmmel, próbáltam valahogy fájdalmat okozni neki és kikerülni a fogságából, de végül ezzel csak még jobban felidegesítettem.

- Ez nem valami büntetés, de mégis úgy rángatózol itt, mint egy őrült. Fejezd be! – parancsolta

Rángattam Harry pólóját, alias a bilincsemet, de Harry szorosan kötötte meg, s mélyen a bőrömbe vájt minden egyes mozdulatnál. Úgyhogy ezt az ötletet hamar kivertem a fejemből.

Nyöszörögtem, ahogy ajkai az enyémhez értek, s egy szenvedélyes csókba zártak.

Ez volt az a pillanat, amikor a testem úgy döntött saját életet él és nem hallgat tovább az eszemre, s mohón válaszolt a csókra.

A zöld szemű fiú beszívta az alsó ajkam, s bejutásért könyörgött, amit nem adtam meg. Még egyszer megragadta, majd nyelvével dominánsan áthatolt.

Míg a nyelveink táncolni kezdtek a hatalomért a másik felett, a kezei a mellbimbóim izgatták, s azok egy pillanat alatt váltak keménnyé a hipnotikus érintése alatt. Hüvelykujjai lassú köröket írtak le, s a többi ujjával a mellemet simogatta, felvéve egy állandó ritmust. Hátam akaratlanul is ívbe feszült érintésétől, s balkezemmel erősen szorítottam a takarót.

Harry megtörte a csókot, s puha ajkaival lefelé indult a melleimhez, s kezeivel az oldalam simította, míg el nem érte a combjaimat. Ujjait a combom belsejéhez kúsztatta, s ez izgalommal töltötte el testem, s hirtelen melegség járta át a hasam.

- Fej… fejezd be! – dadogtam remegve

Egyik szemöldökét kíváncsian húzta fel, s folyamatosan a szemembe nézett, ahogy megindult nedvességem központja felé. Buja tekintete egy pillanatra sem szakadt el enyémtől. Kihívóan nyalta meg ajkait, a szája csak centiméterekre volt a csiklómtól.


Fejezem be? – kérdezte, s a lehelete finoman súrolta a lábam közét

Bólintottam, s közben beharaptam a számszélét. Ezen a ponton már képtelen voltam szavakat formálni nyögés nélkül.

- Bocsáss meg, de ezt most nem tehetem meg. A tested pont az ellenkezőjét mondja nekem. – válaszolt, majd nyelve lecsapott az idegközpontomra.

Úgy haraptam a számat, hogy a vérem is kiserkent. A fémes íz fintorgásra késztetett.

- Gyerünk… engedd el magad, csak magadnak teszel vele rosszat, ha visszatartod. – mondta rekedtes hangon, s nyelve mégegyszer birtokba vett.

- Istenem Harrrrryyyy…” – nyögtem hangosan, eddig bírtam visszatartani. Veszettül rángatóztam, s éreztem, ahogy elöntenek a nedvek.

- Ez az én Sophie-m! – nyögte, s nyelvével finoman lenyalta az örömlét. Vonaglottam, ahogy ezt szép lassan megtette, s ezzel még tovább fokozta örömöm.

Hirtelen belém tolta egy ujját és körözni kezdett vele, s hatására megemelkedett a csípőm.

- Olyan szűk! – nyögte, s mégegyet betolt. Néhányszor betolta és kihúzta őket, majd lenyalta. S azon nyomban feljött és megcsókolt, magamat ízleltem az ajkain. Ajakink szorosan zárkóztak össze, közben pedig az ő még ruhás alfelét kezdte dörzsölni az én csupaszomhoz, egyre türelmetlenebbé és szenvedélyesebbé válva.

- Segíts… levenni… a farmerem. – kérte a csókok közt.

Nemlegesen ráztam meg a fejem és ő bosszúsan morgott.

- Túl akaratos lettél. – motyogta mérgesen.

Harry visszahúzódott, gyorsan kikapcsolta az övét és lelökte a nadrágját. Már keményen állt, megszabadult a boxerjétől, és a bejáratomhoz pozícionálta magát.

Nem hagyta, hogy moccanjak, ahogy keményen belém vezette magát, s ütemes ritmusba kezdett, ami túl durva nekem.

- Uhh Sophie… - nyögte, s olyan mélyre tolta magát, amennyire csak tudta.

Bal kezemmel a hátát karmoltam, ahogy próbáltam elérni, hogy lassítson kicsit. De az ellenkezőjét értem el vele. Gyorsabban és mélyebben hatolt belém.

- Olyan szűk… - nyögdécselt tovább

Élvezet és fájdalom járta át a testem, de halvány jelét sem mutattam ennek. Csak becsuktam a szemem.

- Nyisd ki a szemed bébi.

Nem hallgattam rá.

- Most!! – parancsolta, s megcsípte a belsőcombom.

Kinyitottam és találkozta a zöld szemeivel. Harry izzadt, ahogy hevesen folytatta. Végül más fele bámultam és nem néztem rá.

- Nézz rám! – zihálta, majd megragadta az állam és azzal kényszerített, hogy szembe nézzek velem.