II/23 Little things

- Hé, Sophie! - mondta Louis hangosan.

- Igen? - kérdeztem kábultan, mielőtt ásítozni kezdtem. Nagy hiba volt.

Louis körbenézett majd összehúzott szemekkel váltogatta tekintetét köztem és az addigra már olvadt fagyi közt.

- Miért nem nyúltál hozzá egyáltalán? - nézett nagyon komolyan. - Te elaludtál a film alatt? - a fiúk körbenéztek, hogy leellenőrizzék Louis szavait, majd rám emelték tekintetüket. 

- Ühmm...én..nem...talán. - nehezen találtam szavakat.

- Aludtál, ugye? - kérdezte és felállt. Felém tornyosult, én pedig reflexből átöleltem a térdemet. - Aludtál.

- És ha igen, akkor mi van? - sóhajtottam.

- Igaza van Lou, miért baj, ha aludt? - kérdezte Liam, egyetértve velem. Oh jó. Tehát nem én vagyok az egyetlen aki nem érti. Szép volt Liam.

Louis szembefordult a sráccal, és csípőre tett kézzel pimaszul ránézett.

- Gyerünk Li, hisz tudod miért nem aludhat! - állította Louis.

- Valóban nem értem miért nem aludhat, úgyhogy felvilágosítanál? Tudod ez egy tény, hogyha valaki vért veszít, akkor ennie kell és aludnia, hogy erőre kapjon. - magyarázott Liam -  Tudhatnád, hisz anyukád nővér, Louis..

- Igen, jól mondtad, anyám nővér, nem én.  - mondta Louis idegesen Liam beleszólása miatt.

Az idősebb fiú vissza fordult hozzám, de ugyanúgy dühös volt.

- Akárhogy is, Soph, egyáltalán nem ettél!

- Fáradt voltam. - tiltakoztam. - És okkal! - tettem hozzá.

- Igen ha talán nem vagdosnád magad idétlenül, akkor az egész nem is történt volna meg! - kiabált rám. Ez csúnya volt...

- Nem tudom irányítani... te ezt nem értheted. Nekem meg kell tennem, hogy csökkentsem a fájdalmam. - suttogtam, de már könnycseppek szúrták a szemeimet.

- Ez faszság!

- Louis! - szólt a másik 4 srác. Hirtelen megindultam Louis felé, ami miatt kissé hátratántorodott.

- Te nem tudod megérteni! Te és a te kibaszottul tökéletes életed! Ti fiúk nem értitek! Képtelenk vagytok! Mert egyikőtök se élte át azt, amivel én apa halála óta szenvedek! - fejeztem be dühösen. Zokogva visszaültem a kanpéra és magzatpózba vontam magam. Zayn magához ölelt, de tudomást se vettem róla.

- Nagyon makacs. - mondta az orra alatt, de én hallottam. - Nézd, ne állj le Soph! Add ki az egészet! Mond el mit gondolsz, ez lesz a jó! Beszélj és abba fogod hagyni a sírást. - Miért csak te tudsz rámutatni a dolgok könyebbik oldalára, Zayn?

- Rendben.  A apám kurvára itt hagyott engem és az anyámat, aki alkoholista lett, nekem pedig teljesen egyedül kellett gondoskodnom magamról. Szóval apám távozása miatt magamat hibáztattam...Egy éjszaka konyhai késsel vagdosni kezdtem magam, amikor anyám öntudatlan részeségben fetrengett a padlón. Elhitettem magammal, hogy minden az én hibám és ebben minden egyes vágással biztosabb lettem. Azt gondoltam nem vagyok elég jó lánya. - a sírástól remegő hangon téptem fel a régi, lelki sebeimet.

Minden srác kényelmetlenül fészkelődött, és engem néztek a folytatást várva.

- Ekkor találtam rá a számaitokra, és hogy milyen aranyosak vagytok, és imádtam ahogy a rajongókat kezeltétek. És ez volt az én mániákus rajongásom felétek, ami megakadályozta, hogy újabb vágásokat ejtsek magamon, és elhittem, hogy egyszer kialakulhat valami olyan kapcsolat az valamelyikőtökkel, ami más mint a többi fannal. De amikor veletek vagyok az erőszakos, és valamiért én elhittem, hogy ennek ellenére amit a dalaitokban hallok, az most csak nekem szól, és az össze többi rajongót átveritek. - folytattam, idegesen gesztikulálva - Az össze dalotokba csak képmutatóak vagytok, de közbe mindenkit átvertek. Ez az egész egy önző dolog, és ez rajtatok tükröződik is. - könnyes szemeimet Louisra emeltem, aki sajnálkozó arccal nézett rám. - És így mindig rájövök, hogy a valóság sokkal keményebb. - suttogtam elhaló hangon.

- Én úgy sajnálom Sophie, nem tudtam sokat a múltodról...De néha annyira aggódok érted, és az hogy túlreagálok dolgokat, az a harag, érzelmek és a zavarodottság hibája. És ezért leszek újra szörny, ahogy te mondanád. - savanyú arcot vágtam Louis szavai hallatán - Utálok rossz lenni a szemedben. - nevetett fel kínosan. Bólintottam egy aprót, aztán a szoba csendjét megtörte a gyomrom korgása.

- Szóval Sophie. Hagyunk aludni, ha most eszel. Megteszed Édesem? - sóhajtott Niall, a kezén támaszkodva. - Miattam? - biggyesztette le ajkait.

Visszautasítóan motyogtam, és újra a lábaim közé hajtottam a fejem. Nem fogok bedőlni Niall bájának. Főleg azok után ami ma este történt, nem engedhettem meg magamnak. A viselkedése most hasonlított Harryére.

- Miért? - kérdezte Harry gyengéden. - Miért nem akarsz enni? Nem raktunk bele mérget, ha ettől félsz...

- Nem igazán emiatt. - megpróbáltam bebújni Zayn takarásába, de a fiú most nem nyújtott menedéket.

- Hát akkor? - folytatta Harry.

- Kövér leszek tőle. - adtam be a derekam.

Mind az öten egyszerre sóhajtottak.

- Mi ez a hülyeség? Reggel még semmi bajod nem volt az evéssel. - emelte fel a hangját Niall, megijesztve engem.

- Mert ti erőltetetitek rám. - válaszoltam kimérten. Általában képes vagyok minden érzésemet magamba tartani és erősnek lenni, de úgy látszik ők kihozzák belőlem ezt a gyengébbik énemet. Talán mert folyton meztelen vagyok előttük...nincsenek falak...nincs semmi akadály, amivel védekezhetnék. Akaratomon kívül egy nyitott könyv vagyok előttük.

- Akkor ne egyél és lesz nagyobb bajod is, mint mi. - mondta szárazon a szőke.

- Niall. - ripakodott rá élesen Harry.

- Amúgy is Niall, miért érdekel ennyire, hogy mi van velem? Hm? Ha nagyon utálsz, miért foglalkozol velem? - Miért olyan rossz érzés, hogy tegnap azt mondta nekem, hogy utál?

- Kuss legyen, Harry. - válaszolt Niall hevesen, figyelmem kívül hagyva engem. - Te vagy az egyetlen, aki elkezdte ezt az egész szart. - mondta a Göndörnek, majd elhagyta a szobát. Harry nem szólt vissza, csak szomorúan nézte a szőke távozását. Mi történik Niall-al? Valami baja kell hogy legyen. Valami nagyon feldühíthette.

Váratlanul ásítottam egyet.

- Hát persze, Édesem te még álmos vagy...De addig nem aludhatsz, amíg nem eszel pár kanállal ebből. - mondta Harry, a fagylaltra mutatva.

- Hány kanállal? - adtam meg magam. Nagyon szerettem volna aludni, úgy éreztem az agyam nem tud feldolgozni több mindent.

Az összes fiú Liamre nézett. Na majd a nagy Liam, ő tudja. Nem mintha értene az ilyen egészséges étkezéses cucchoz.

- Ötöt. Mindenkiért egyet. - vont vállat a barna szemű srác.

- Ó, megetethetlek? - csillant fel Louis szeme izgatottan és megragadta a kanalat és a fagyit.

- Hülye vagy? 18 évesen tudok enni egyedül is. - morogtam, és elvettem tőle az evőeszközt és a Ben&Jerry-s dobozt.

- Várjatok van egy ötletem. - szólt hirtelen Louis.

- Neked mikor nincs? - nevetett Zayn. - De mondjad.

- Egy éjszakára kipróbálhatnánk a Daddy-kinket!  (magyar szó nincs rá, egy olyan szexuális viszony, amikor a nő „apának ” szólítja partnerét - apakomplexus-)

- Ez az a része a napnak, amikor nem a szexre gondolsz? - reménykedtem, miközben unottan tukmáltam a hideg édességet.

- Igen, amikor a családommal vagyok....fúj, nem. Az kínos lenne. - gondolkodott el, én pedig megforgattam a szemem.

- Tehát ha eszek öt kanálnyit ebből a zsír-

- Fagyiból. - javítottak ki egyszerre.

- Rendben, tehát ebből a zsíros fagyiból öt kanál. - adom fel. - Aztán mehetek aludni. Nélkületek. Ugye? - biztosítottam magam egy szex mentes éjszakára, Louis őrült ötlete ellenére is.

- Rendben. - bólintott Liam, Harry és Zayn is egyetértett.

- De akkor nem is álmodhatsz rólunk. - kötötte ki Lou.

- Kit érdekel? - vontam vállat sóhajtva, majd gyorsan bekapkodtam az öt kanál tömény cukrot. - Tessék. Kész. - álltam fel és adtam vissza az ételt Louisnak.

- Akkor Szerelmem.....Visszaviszlek a szobádba. - javasolta Harry, mielőtt ölelésbe vont. - Jóéjt fiúk! - kiabálta.

- Tudtam volna sétálni. - dőltem közelebb hozzá, forró mellkasa megmelengetett engem is.

- Persze, de így sokkal mulatságosabb. - villantott rám egy mosolyt a Göndörke, amitől előjöttek a gödröcskéi. Megforgattam a szemem.  Hallottam, ahogy egy ajtó becsapódik, próbáltam megnézni honnan jöhetett a zaj, de Harry még mindig szorosan tartott.

- Tehát Niall még mindig mérges....Ne aggódj meg fog békélni. - nyugtatott meg mosolyogva, ijedt tekintetem láttán.

Nagy nehezen kinyitotta az ajtót, majd beléptünk a szobájába. Narancssárga volt a falak színe, pont mint a régi hálójába. Bevitt az én szobámba és finoman letett az ágyamra. A szekrényemhez sétált és elővett egy kényelmesnek látszó pizsamát.

- Tessék. Jó éjt! - adta oda, majd ellépett az ágytól. Sötét tekintettel végignézett rajtam , majd az ajkába harapott.

- Mi az? - dörzsöltem meg a szemem az álmosságtól.

- Megcsókolhatlak? - kérdezte félénken.

- Ne...

- Kérlek! Gyerünk Picim... - szinte már könyörgött. Picim? Szerelmem? Korábban Nialltól Édesem? Mik ezek a becéző szavak? -  Csak egy kicsit had kóstoljalak meg...itt. - simított végig az alsó ajkamon hüvelykujjával.

- Talán majd máskor. - húzódtam el.

Megrázta a fejét, majd az ajtaja felé indul. Megállítottam mielőtt teljesen becsukta volna azt maga mögött.

- Miért írtál sms-t Niallnak amikor vele voltam? Miért akartad hogy menjek a szobádba?

- Majd holnap elmondom. - rázta meg sóhajtva a fejét, mielőtt becsukta az ajtót.

- Remek! - suttogtam. Magamhoz vettem a piszomát, és gyorsan átöltöztem, nem törődve azzal hogy a fiúk végignézték a tükrökön keresztül. Egyetlen célom volt és az az alvás.

Holnap talán minden jobb lesz - gondoltam. Leoltottam a lámpát, becsúsztam a meleg paplan alá, és magamhoz ragadtam Padgetet.

- Túl sok dolog történik velem ahhoz, hogy mindent elmondhassak neked Padget. - sóhajtottam, majd elragadott az Álomvilág.

...................................................................................................................................................................

Éjszaka zokogásra keltem fel. Szívszorító zokogásra. Nem volt hozzám közel a hangforrás, de pont hallani lehetett az ágyamból. Kibújtam a meleg paplan alól és hallgatózni kezdtem. Niall szobájából jött. Lábbujhegyen az ajtajához lépkedtem, és kopogás nélkül benyitottam. Nem vett észre engem, mivel az egyetlen hang csak a sírás volt.

- Niall? - kérdeztem halkan, döbbenten. Nem. NEM! Ez nem történhet meg! A gondolat, hogy én tetttem ezt vele rögtön könnyeket csalt a szemembe. Ez csak egy rossz álom! Csak egy jelenet egy véres horror filmből. Niall az ágyán feküdt, tank trikóban és pamutnadrágban. Kezében borotva volt melyekkel vágásokat ejtett a karján, és minden egyes vágás után újra felzokogott. Nem, nem!

- Niall! - sírtam fel én is. Odaugrottam, kikaptam a kezéből az éles tárgyat és a falhoz vágtam. - Te nem teheted ezt! Nem engedem! - fogtam meg a karját, a helyzet súlyosságát vizsgálva, míg a könnyeim kifogyhatatlanul folytak.

Könnyekkel teli szemeit rám emelte.

- Miért? Miért nem tehetem azt amit te? - kérdezte remegő hangon.

- Mert te Niall vagy. - zokogtam fel, kezeimet már beborította a vér. Az ő vére.

- És akkor mi van, ha Niall vagyok? Te meg Sophie. Az ÉN Sophiem. Nem értem Soph... - nézett le a karjaira. - Ha te csinálod az mitől másabb, mintha én csinálnám?- zokogott.

 - Mert te vagy az én Niallom. - mondtam remegő hangon.

- Mi van Harryvel? Ő is a te Harryd? És Zayn? És Louis? És Liam? - folytatta, miközben szeméből szüntelenül folytak a könnyek.

- Nem érdekel most Niall! Ebben a pillanatban te vagy a legfontosabb! Miért csináltad ezt magaddal?

- Csak azt akartam, hogy legyen bennünk valami közös, valami különleges. - fordította el a fejét. Valami közös, valami különleges.

Hirtelen megragadtam az arcát, és megcsókoltam, minden érzelmemet beleadva. A félelmet, a frusztrációt, a gondoskodást, a szeretetet, a zavartságot...mindez egyetlen csókba. Rögtön visszacsókolt, kétségbeesetten falta a számat.  Ép kezével közel húzott magához, ezzel a lehető legkisebb távolságot teremtve közöttünk. Sokáig így maradtunk, ilyen közel.

- Ez volt valami különleges. - törtem meg a csendet suttogva.

- Hogy tudod ezt tenni magaddal? - fogta meg a csuklóját, ezzel elrontva a pillanatot. - Meg akartam nézni, hogy valóban jobb lesz-e tőle, ahogy te mondtad....de ez nem így van Soph. Ezt el kell ismerned! Ez kurvára fáj! Ez nemhogy csorbítja a lelki fájdalmamat, hanem még fizikailag is rátesz eggyel. És ha azt hiszed, ez segít, akkor csak bebeszéled magadnak Szerelmem!

A könnyek újra áztatni kezdték az arcomat.

- Miért csinálod ezt magaddal? - ismételte meg Niall ismét könnyekkel küszködve.