II/14. Frusztráció

Nagyon mérges voltam, amikor fokozatosan közeledett felém, miközben a diákok kezdtek elszállingózni.

- Jól vagy, szerelmem? – kérdezte halkan, amikor már kettesben voltunk a folyosón. Még azt kérdezi, hogy jól vagyok?!

Megpofoztam. Keményen. És jó érzés volt. Minden haragomat kitöltöttem ebben az ütésben.

A csípés elviselhetetlen volt a tenyerem, de kifejezéstelen arccal vittem vissza a kezem magam mellé.

Harry az állát dörzsölte, mielőtt lassan találkozott a tekintete az enyémmel. Az arca piros volt az ütésem miatt, a dühöm pedig pillanatok alatt elszállt.. Nyugtalan voltam. Jesszus, mit csináltam?

Azonnal megbántam a durva fellépésemet. De Harry olyan dühössé tett. Szinte láttam az ideges tekintetét. Miért ütöttem meg? Mert megérdemelte. De miért? Féltékeny voltam? Nem.

Kék szemeimen pánik futott át, nem tudtam hogy fog reagálni, de lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam.

- Nagyon sajnálom, kérlek ne haragudj. – mondtam halkan és tényleg nem akartam, hogy most megbüntessen.

- Egy egyszerű "Köszönöm, Harry " elég lett volna. Miért ütöttél meg? – kérdezte rekedtes hangon, közben még mindig az állát dörzsölte. Úgy tűnt, a haragja hirtelen elillant…Várjunk csak! Most tényleg én kezdeményeztem egy csókot?!

- Megütöttelek, mert nincs szükségem segítségedre. – vontam vállat, ettől kissé visszatért a haragja. – Ti valahogy mindenhol ott vagytok. Egyedül is meg tudom oldani a saját problémáimat.

Kíváncsian húzta fel a szemöldökét, kezét visszaejtette az arcától maga mellé.

- Biztos vagy benne? – kérdezte kihívóan, testével hirtelen a falhoz nyomta az enyémet.

- Igen – vágtam vissza, bár egy kicsit nehézkesen. A kezeimet a vállára tettem, hogy eltoljam magamtól, de úgy éreztem, mintha egy szikla kényszerítene a falhoz. Értelmetlen próbálkozás volt.

- De biztos? – kuncogott, lélegzete keveredett az enyémmel.

- Ugh! Igen! – duzzogtam és még egyszer haszontalanul meglöktem. – Elegem van abból, hogy mindegyikőtök uralkodni akar felettem! – kezdtem ideges lenni.

- Te, édesem, úgy tűnik még akkor sem tudod megvédeni magadat, amikor mérges vagy… - jegyezte meg vigyorogva. – Nem hogy más helyzetekben. – szavai égettek, mint a tűz. Igaza volt… Mindig tehetetlen vagyok, nem számít milyen helyzetben.

Behunytam a szemeim, de még uralkodni tudtam a könnyeimen.

- Köszönöm, Harry,hogy most még rosszabbul érezhetem magam. – mondtam remegő hangon.

Harry arckifejezése megváltozott, mivel Niall hirtelen megjelent a folyosó végén. Ellöktem magamtól Harryt és Niall karjai közé futottam, hagytam, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Miért voltam olyan gyenge valóban?

A szőke fiú óvatosan ölelt meg, valószínűleg meglepte a cselekedetem.

- Jól vagy, Drágám? – kérdezte zavarodottan.

Mögöttünk nagy csattanással csapódott be egy ajtó, megfordultam, és akkor láttam, hogy Harry viharzott el.

- Sophie, jól vagy? – ismételte meg az ír fiú, miközben lágyan simogatta a hajam. – Idegesnek nézel ki – tette hozzá, és letörölte a könnyeim.

A vállába fúrtam a fejem, és csak úgy ömlött a számból a sok szó.

- Jól vagyok! Zaklatott vagyok, rendben! Azt hiszem a tény, hogy a srácok megint elraboltak, kezd teljesen felemészteni. Rosszkedvű voltam ma emiatt és szörnyen fájt a fejem, és úgy érzem mindjárt felrobbanok és…

Mutatóujját az ajkaimra helyezte és elhúzódott az ölelésből.

- Nem akarsz hazamenni? – kérdezte halkan Niall, arcomat a kezei közé fogta. Lassan, megnyugtatóan simogatott miközben várta a választ. Miért vagy olyan rohadt ellenállhatatlan, Niall?

- Nem, az osztályba kell mennem. – mondtam keményen, hogy elrejtsem előle az érzelmeimet.

- A nők olyan bonyolultak. – sóhajtott halkan, én becsuktam a szemem, a harag megint kezdett elönteni.

- Akkor miért raboltatok el mi?! – emeltem fel a hangom – Miért nem raboltatok el egy srácot, és akkor kiélhettétek volna buzi szokásaitokat.

Niall olyan erősen fogta meg csuklóm, hogy magához húzzon, mintha tűket szúrkáltak volna a kezembe.

- Sophie. Állj le most. Tudod, hogy nem vagyunk melegek! – halkan beszélt, de fájdalmasan – Azt akarod, hogy bebizonyítsam.

Tekintetem frusztráltan lesütöttem.

Hirtelen nekilökött a szekrénynek.

- Kérdeztem valamit, szerelmem. Meg kell mutatnom, Sophie? – Niallnek általában kedves, és édes hangja van, de most éles, és kemény volt.

- Nem .- kiszabadítottam kezemet erős szorításából, miközben kerültem a tekintetét.

- Rendben. – motyogta.

Odasétáltam, ahol a J RAGE rám szállt, felvettem a földön levő könyveimet, miközben Niall árnyékként állt felettem.

- Akarod, hogy veled menjek az órádra? – kérdezte Niall félénken. Gondolom kicsit zavarban volt a durva viselkedése miatt.

- Nem, köszönöm. Azt hiszem el tudok menni a folyosó végéig segítség nélkül is. – válaszoltam, lehajoltam és felvettem a könyveimet a földről.

- Sajnálom, Sophie… csak egy kicsit…eltúloztam a dolgot. - sóhajtotta, miután összeszedtem a cuccaimat. Merev tekintetem egy másodpercre találkozott az ő törékeny szempárjával. Hirtelen bűntudatot éreztem, amiért olyan harapós voltam vele és a többi emberrel. Ő volt a legmegértőbb annak ellenére, hogy ő is Harryre hallgatott.

- Én is, Niall. Nagyon változékony hangulatom volt ma, és bocsánat, hogy rajtad vezettem le a feszültségem, de most inkább megyek. – feleltem neki, mielőtt elindultam a következő órámra, drámára. Remélem Mrs. Lively fog órát tartani, és nem Louis.

Megkönnyebbültem, ahogy láttam, valóban Mrs. Lively volt ott, aki éppen az osztálynak beszélt. Megfogtam egy széket és leültem Emily mellé, épp maikor becsöngettek.

- Örvendek, hogy éppen időben érkezett az órára Miss Miller. – mondta idegesítően éles hangon. – És ma, osztály, párokban kell dolgoznunk. Válasszon mindenki egy párt, és egy-két percben mutassák be őt. Gyerünk! – fejezte be, és az emberek felálltak, hogy keressenek maguknak megfelelő partnert.

Nagyot sóhajtottam és felálltam, hogy hozzak egy padot nekem és Emilynek.

- Em. Muszáj beszélnem veled.

II/13. Nem tudom miért

- Sophie Miller, ha már késve érkeztél, az a legkevesebb, hogy figyelsz arra, amit mondok. – szólt rám Zayn, ahogy az asztalom felé sétált. Jade vihogni kezdett és őt utánozták csatlósai, Gabrielle, Annaleigh, Elle és Rachel. Őket sokan a J RAGE - ként ismerik, avagy a népszerű lánycsapat, akik szeretik a figyelmet.

- Sajnálom, Mr. Malik. – mondtam neki, figyelmen kívül hagyva a másik öt füstös sminkű, erőszakos idiótát.

- Rendben van – sóhajtotta – Csak próbálj figyelni rám, rendben?

- Igen – kissé elképedve válaszoltam. Azta… Ez az a fickó, aki könyörtelenül megerőszakolt?

Meglepetésemre tudtam figyelni, sőt jegyzeteltem is, és nem zavart, hogy miközben beszélt, csak engem nézett.

Sőt, nem ő volt az egyetlen, aki engem nézett. A lányok többsége értetlenül kapkodták a fejüket Zayn és köztem, úgy látszik féltékenyek. Úgy érzem, hogy a fiú tanulók se lesznek túl boldogak a helyettesítő tanárok végett.

Csengetéskor mindenki, mint a villám szaladt ki a teremből, de engem Zayn odahívott magához.

- Sophie, ide tudnál jönni? – kérdezte, amikor mindenki kiment. Próbáltam elkapni a tekintetem a csokoládé barna szeméről, de nem sikerült.

Felsóhajtottam, majd a könyveimet szorosan magamhoz szorítva sétáltam oda hozzá.

- Igen Za- Mr. Malik – javítottam ki magam, miközben odasétáltam. Mosolygott.

- Szóvaaal, kérdezni szeretnék valamit….Mi történt az óra előtt Harryvel? – komolyodott el.

- Én-én-én…Tessék? – dadogtam, mivel teljesen kiakadtam.

- Akarsz róla beszélni? – dőlt hátra a székében, kezét kényelmesen a tarkója mögé helyezve.

- Nem történt semmi. – motyogtam, lesütve a szemem.

- Ha te mondod…Csak meg akartalak hallgatni. – vont vállat, és a kezére támaszkodott.

- Miért? Mi változott az elmúlt két évben? Miért lettél hirtelen ilyen gondoskodó? – a szám magától beszélt, tekintete hirtelen megkeményedett. Francba!

- Szeretnéd, ha olyan lennék, mint akkor? – kérdezte összeszorított fogakkal, a fél szemöldökét felhúzva.

- Nem.

- Ne akard a rossz oldalam, Sophie. – fejezte be, és felállt velem szemben. Óvatosan felemelte a fejem az államnál fogva, ezzel kényszeríve, hogy a sötét szemeibe nézzek. – Nem akarok fájdalmat okozni. – söpörte ki a hajamat az arcomból.

- Tehát alapvetően arra gondolsz, hogy nem tudsz uralkodni magadon? – vágtam vissza.

- Rajtad nem tudok uralkodni. – mondta sóhajtva, és nemlegesen megrázta a fejét.

Mi van?!? Erre mit lehet reagálni?

- Nézd..umm..nem tudom, mit mondjak..én inkább megyek. – dadogtam esetlenül, és az ajtó felé fordultam.

- Várj!- fogta meg a karom, mire hátrálni kezdtem, úgyhogy inkább elengedett. – Van szükséged segítségre angolból? Úgy értem korrepetálásra? Szívesen segítek otthon a háziban,vagy csak szimplán a gyakorlásban.

- Én uhhhh…..Nem. Igen…Vagyis nem tudom. Szóval. Mi van?! – dadogtam idegesen, miközben egyik lábamról a másikról álltam.

- Akkor ezt megbeszéltük. Szerda esténként „korrepetálni” foglak. – mondta, az ujjaival idézőjelet formálva.

- Angolból van szükségem segítségre. ANGOLBÓL.- mondtam hangsúlyozva. – Nem valami…uhh…szex oktatásra. – sütöttem le a szemem.

- Mióta vagy ilyen finnyás a szexszel kapcsolatban? – kérdezte ráncolva a szemöldökét.

Nem is tudom. Félve néztem a szemébe. Tényleg vajon miért?

- Nézd Za..Mr.Malik…Tényleg mennem kell. Rosszul érzem magam. – fejeztem be, és kijöttem a teremből, becsukva magam mögött az ajtót.

Amint megfordultam, valaki durván nekilökött az ajtónak.

- Lám-lám…valaki extra kreditet akar? - kérdezte Jade gúnyosan, kezeit szorosan a vállamon tartva. Körülnéztem, körülöttem a J RAGE összes tagja ott állt, és veszélyesen meredtek rám.

- Nem. És semmi közöd hozzá. Egyébként. – vágtam vissza, és próbáltam eltolni magamtól.

- Ne olyan gyorsan!

A csatlósai durván visszanyomtak a falhoz, mire összerezzentem.

- Te egy kicsit túl közel vagy a One Direction fiúkhoz, hozzánk képest. Ez a mi területünk. – mondta Rachel, miközben az undorító festett szőke haját csavargatta az ujjai között, és hangosan csámcsogott a rágóján.

Megforgattam a szemem, és próbáltam megint szabadulni, sikertelenül.

- Hagyj békén, rendben? – sziszegtem, és késztetést éreztem arra, hogy beleköpjek az agyonsminkezett üvegarcába. – Nem minden fiú nyáladzik értetek. Néhányuknak még számít az okosság, és a jó ízlés. Szóval menj kibaszott messzire tőlem! – mondtam, nem is tudva, hogy miért haragszik rám. Gyakran pislogtam, hogy a frusztráció okozta könnyeimet visszatartsam. Hagyd abba Soph! Ez nem olyan nagy dolog, csak a One Directionról van szó… De mégis, én nem vagyok olyan szép, mint a J RAGE tagjai…

- Ah ah ah ...- rázta a manikűrözött ujját a szemem előtt. Ezen az agyamenten nem lehet segíteni. Nem értem….Miért nem találnak mást piszkálni? Nekem meg vannak a saját problémáim.

- Jajj, hagyjátok szegénykét. – nevetett Jade. Gúnyosan, kurvásan, undorítóan nevetett.

Egyre többen gyűltek körénk, én pedig teljesen lefagytam. De arcom továbbra is kemény és érzelemmentes maradt. Miért nem tudok megmozdulni? Miért tudok reagálni? Nem tudom…

Durván megragadta az államat, és élesen belenyomta a körmeit. – Hallgass ide!

- Mi folyik itt? – ismerős hang csapta meg a fülemet. Egy brit hang. Fantasztikus – szarkazmussal. Istenem. Miért avatkoznak bele mindenbe?

- Nincs verekedés a folyosón.

Harry lépett ki a diákok tömegéből. Néhány fiú unottan nézett rá, a lányok pedig csorgó nyállal bámulták.

- Nincs verekedés a folyosón. – ismételte meg.

- Persze Hazza…Amit csak akarsz. – válaszolt Jade édes hangon, és picit feljebb húzta a szoknyáját. Idióta, kétségbeesett lány…

- Inkább Mr. Styles. – javította ki Harry, de nem tudtam nem észrevenni, hogy szeme a lány szoknyájára villant.

- Ahogy akarja...Mr. Styles…Ilyesfajta perverz kapcsolatunk is lehet. – vigyorgott kéjesen.

- Elég volt. Mindenki menjen órára! Most! – követelte, mintha nem is csak pár év lenne közte, és a diákok között. Még mindig meg vagyok lepődve, hogy senki nem ütötte meg. Én megtettem volna. Szívesen.

Nagyon mérges voltam, amikor fokozatosan közeledett felém, miközben a diákok kezdtek elszállingózni.

- Jól vagy, szerelmem? – kérdezte halkan, amikor már kettesben voltunk a folyosón. Még azt kérdezi, hogy jól vagyok?!

Megpofoztam. Keményen. És jó érzés volt. Minden haragomat kitöltöttem ebben az ütésben.

A csípés elviselhetetlen volt a tenyerem, de kifejezéstelen arccal vittem vissza a kezem magam mellé.

II/12. Korlátozva

- Oké! De a mai edzésen jó voltam! – tiltakoztam, és megpróbáltam kihúzni a karjaim a szorításából, miközben ő a testével a falnak tolt. Már nagyjából megszoktam a félhomályt, így láttam a körvonalát.

- Badarság! Voltál már jobb is! Plusz, tegnap alig élvezhettelek – morgott Harry. – Szóval meg kell, hogy büntesselek – csípőjét keményen az enyémnek nyomta, és folytatta mondanivalóját – Mr. Malik is örömmel fog megbüntetni téged, amikor késve érkezel az órára, szóval csináljuk gyorsan, de emlékezetesen – fejezte be, még egyszer nekem nyomva a csípőjét.

A kilincs fájdalmasan fúródott belém, ahogy az ajtónak tolt.

- Harry! – fintorogtam – Állj, ez fáj! – ziháltam, majd ismét küzdeni kezdtem a rám nehezedő izmai ellen. – Állj! – könyörögtem, mert nem akartam, hogy ilyen durva legyen velem.

Szinte láttam, ahogy a zöld tekintete megenyhült a sötétben.

- Csitt… csendet. Valaki hall minket – motyogta, a göndör fürtjei csiklandoztak, ahogy a nyakamhoz hajolt és egy lágy csókot nyomott a gallérom alá. Az egész testem megmerevedett az intim érintésére.

- Nyugalom… - szinte dorombolt, miközben megszólalt.

Karjaival átfogta a derekam és egy szerelmes ölelésbe zárt minket. Majdnem úgy tűnt mintha elfelejtette volna, hogy meg akart büntetni, de a következő pillanatban éreztem, ahogy egyik kezét közénk vezette és hallottam, hogy lehúzta a cipzárját.

- Harry, nem! – vonaglani kezdtem az ölelésébe, és valószínűleg zajt keltettem, ahogy az ajtónak nyomódva fészkelődtem.

- Állj le. Most – utasított ellentmondást nem tűrő hangon. Az erekciója a combjaim közt nyugvott, ahogy megragadta a derekam és magához szorított, mozgásképtelenné téve engem. Ezek a durva tettei biztos, hogy nyomot fognak hagyni, méghozzá zúzódások formájában.

Lélegzésem egyre mélyebbé és egyenetlenebbé vált, amikor megpróbáltam újra kibújni karjai közül.

- Hagyd abba – utasított, eközben combjaival könnyedén megtartott, kezével erősen belecsípett a fenekembe, ezzel fájdalmas nyöszörgést váltva ki belőlem.

- Ne csináld ezt… kérlek – a hangom elcsuklott, a kezei visszavándoroltak közénk.

- Adok neked két lehetőséget, Soph – sóhajtotta Harry,ujját lassan elhúzta az orrom előtt, lágyan megérintve.

Elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen rá néznem, de erőteljesen megragadta az állam és kényszerített, hogy smaragdzöld íriszébe nézzek. Szemem most már teljesen alkalmazkodott a kevés fényhez a helyiségben. A testét teljesen az enyémbe fúrja, lehelete forró volt a nyakamon, ahogy odahajolt, játékosan belekapott, majd visszahúzódott.

Teljesen kábultan és lefagyva néztem rá.

- Vagy most befejezem, amit elkezdtem, és békén hagylak a nap további részében, vagy megállunk, aztán pedig hagyod, hogy elvigyelek, egy randevúra mindenféle tiltakozásod nélkül.

- Mi van? – a lélegzetem is elakadt, hogy ilyen ötlettel állt elő.

- Szerelmem, nem fogom kétszer elmondani. Tökéletesen hallottad az első alkalommal is.

- D-d-de… - motyogtam zavartan.

- Tíz másodperced van, különben én döntöm el – fenyegetett, a keze kihívóan a szoknyám alá csúszott, hogy bizonyítsa, amit akar, azt bármelyik pillanatban megteheti velem.

A lélegzetem megakadt a torkomban és azon kaptam magam, hogy a lehetőségeimet mérlegeltem.

- 5… 4… 3… - sürgetett, kezét minden szám után egyre feljebb csúsztatta a combomon. – 2…

- Oké, oké! Rendben! – pánikoltam erre. – Megígérem, hogy el fogok veled menni erre az értelmetlen randira.

- Jó. És ez nem értelmetlen, szerelmem. Úgy gondolom nagyon is élvezni fogod – kicsit távolabb húzta tőlem a testét, így lehetővé tette számomra, hogy kissé eltávolodjak az ajtótól.

- Ezt erősen kétlem – válaszoltam.

- Nos, pedig nem kellene – vágott vissza.

- És miért nem? – kérdeztem gúnyosan, de a modortalan megjegyzésem miatt pillanatok alatt visszanehezedett rám.

- Csak figyelj és várj, majd meglátod. Most akarod megkapni a főételt?

Meg sem várta a válaszomat, váratlanul felkapcsolta a villanyt, így néhány másodpercre teljesen elvakított a fény. De ezekkel a másodpercekkel Harry mit sem törődve, szeretettel rászorította az ajkait az enyémekre.

Teljesen megdöbbentem, mikor karjaival átölelte a vállam, közelebb hozva a testemet az övéhez. Kezével végigsimította az arcom, így azok is olyan közel kerültek egymáshoz, mint a testeink.

De az édes csók nem tartott sokáig, mert az idősebb fiú egyre többre vágyott, ezért a szertár hátulja felé kezdtünk botladozni, majd ebben a pillanatban kinyílt az ajtó.

- Ez, nincs megenged…

Aprót sikítottam, ahogy Harry egy pillanatra lefagyott és hátraestem, de elkapott és gyorsan visszahúzott a csókba, így mind a ketten álló helyzetbe kerültünk, de azért ott tartotta a kezét a derekam körül, hogy szembe legyek vele.

A pillanatnyi szívrohamom után újraindítottam a szívem és megfordultam, hogy láthassam, valóban Niall állt e az ajtóban.

- Megzavartam valamit? – kérdezte a szőke fiú szinte fájdalmasan. – Sajnálom, csak azt hittem, hogy egy pár kanos diák bújt el a szertárban.

- Semmi baj, Niall. Már amúgy is végeztünk – rázta meg a fejét Harry sóhajtva, biztosan csalódott volt, hogy nem tehetett velem semmi többet.

A légzésem még mindig bizonytalan volt, és sokkolva voltam, hogy minden ilyen gyorsan történt. Harry nagyon zavaró tud lenni.

Ekkor megszólalt a csengő is. Szuper, most én leszek a késő Zayn óráján.

- Niall, el tudnád vinni az órájára? Megtenném én magam, de van egy nagy problémám. – mondta a fiatalabb fiú, és a szűk nadrágjára mutatott.

- Sajnálom, de ez elég kicsi probléma. – a szavak hamarabb elhagyták a számat, minthogy megállíthattam volna őket, majd Harry egy szigorú pillantást vetett rám. Na, már megint ott tartunk, hogy ideges. Fogd be Soph! Pofa be!

- Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. – mondta. Gyakorlatilag tapintani lehetett a dühét.

- Persze Hazz. Elmegyek vele. – válaszolta Niall, elhúzott Harrytől én pedig merev, dühös tekintettel néztem vissza rá. Harryn látszott, hogy egy kicsit már lenyugodott.

- Nem mehetek egyedül? – nyafogtam csalódottan. – Ez olyan bosszantó, hogy mindig van közületek valaki, aki szemmel tart.

- Semmiképpen – válaszolta a göndör fiú erősen megnyomva a „p”-t. – Mivel nem bízom benned, így nem mehetsz többé egyedül sehova – folytatta, és puhán Niall karjai közé lökött engem. Lehajolt és felvette a könyveimet, amik a nagy kavarodásban a földre estek, és átnyújtotta nekem. – Most legyen egy jó napod édesem – fejezte be Harry, majd nyomott egy csókot a homlokomra.

Dühösen letöröltem a csókot, ami miatt a fiúk kuncogni kezdtek, majd Harry kisétált a szertárból, hogy valahol máshol fejezhesse be, amit velem elkezdett.

Én is kijutottam a kis szobából, de elvakított a Niall háta mögül jövő fény, így megálltam és nem is mentem tovább. A fiú megragadta a karom és kifelé kezdett húzni.

- Gyere Soph… elviszlek az órádra – mondta kedvesen, majd erőteljesen és keményen megrántotta a karom, ezzel kihúzva engem a fényes folyosóra.

- Mi van? – pillantottam rá dühösen.

- Ne emeld fel a hangod velem szemben, ifjú hölgy. – válaszolta, hangja éles volt él haragos. – Én még nem voltam durva veled, úgyhogy nem értem, miért vagy ennyire mérges rám.

- Igazad van. Sajnálom Niall – sóhajtottam, mire átölelt egyik kezével. – Csak Harry… Miatta úgy érzem magam, mintha elveszett volna minden.

Lágyan megölelt és a hátamat dörzsölte megnyugtatóan.

- Tudom… most menjünk. Elviszlek az osztályba. Nem tudok senkit befolyásolni, így nem tudom azt sem, hogy Zayn mit fog szólni a késésért, de megpróbálok enyhíteni egy kicsit a dolgokon. – nyugtatgatott, és az osztályom felé húzott engem.

- Köszönöm, hogy ilyen nagyvonalú vagy velem… Hogyan tudnám ezt meghálálni? - kérdeztem, ahogy megálltunk az osztály előtt.

- Majd megmondom, ha kitaláltam, de most menj be órára – válaszolta, miközben bekopogott az ajtón.

Zayn nyitotta ki, majd egy kutakodó tekintettel üdvözölt minket.

- Miért késtél Sophie? – követelte, miközben felváltva nézett hol rám, hol pedig Niallre.

- Harry miatt – válaszolta Niall helyettem. Zayn sóhajtott, majd bólintott egyet és beengedett az osztályba. Becsukta az ajtót mielőtt még elköszönhettem volna Nialltől.

Duzzogva elfoglaltam a szabad padot az osztály hátsó részében, miután leültem, az arcomat a kezembe temettem. Nem tudom mit fogok csinálni, mivel mindenkinek szívességgel tartozom - a randi Harryvel, valami Liamnek, és valami Niallnek.

Hirtelen úgy éreztem, hogy az osztály nagy része engem bámul. Felemeltem a fejem, és találkozott a tekintetem rengeteg féltékeny pillantással, de leginkább Jade Cambersével és az ő kis bandájáéval. Azzal a barna szemével gyakorlatilag megpróbált lyukat égetni a fejembe, biztos vagyok benne. Most mit csináljak?

- Sophie Miller, ha már késve érkeztél, az a legkevesebb, hogy figyelsz arra, amit mondok. – szólt rám Zayn, ahogy az asztalom felé sétált. Jade vihogni kezdett és őt utánozták csatlósai, Gabrielle, Annaleigh, Elle és Rachel. Őket sokan a J RAGE - ként ismerik, avagy a népszerű lánycsapat, akik szeretik a figyelmet.

- Sajnálom, Mr. Malik. – mondtam neki, figyelmen kívül hagyva a másik öt füstös sminkű, erőszakos idiótát.

- Rendben van – sóhajtotta – Csak próbálj figyelni rám, rendben?

- Igen – kissé elképedve válaszoltam. Azta… Ez az a fickó, aki könyörtelenül megerőszakolt?