Az óra további része nagyon lassan telt, mivel 5 másodpercenként idegesen lestem az órát. S a vánszorgó percek után végül megszólalt a csengő.
- Az osztály elmehet – fejezte be Mr. Tomlinson, majd visszament az asztalához és a papírok között kezdett turkálni. Ezt úgy vettem, hogy esélyem van menekülni, de mivel a többi lány is kifelé indult, így a lökdösődés közepette hátra maradtam. S egyenes a tanár látószögébe kerültem.
- Ne olyan gyorsan Sophie – mondta parancsoló hangon, ahogy a többiek már kiértek – Gyere ide vissza – mondta az asztalon ülve.
Éreztem, hogy bajban vagyok. Tátogtam Emilynek, hogy várjon az ajtónál. Egyet bólintott, majd egyedül hagyott Louis-val. Nem közeledtem hozzá, az ajtónál maradtam.
- Becsuknád az ajtót Emily? – kérte meg Louis hangosan, egyértelműen tudta, hogy mivel együtt érkeztünk, így együtt is távoznánk.
Emily vonakodva hallgatott rá, s motyogott néhány bátorító szót mielőtt becsukta volna teljesen.
- Szóval kicsi Sophie… hiányoztam neked?
- Hogy találtatok meg? – kérdeztem figyelmen kívül hagyva előző kérdését. Óvatosan figyeltem, ahogy ott ült az asztala tetején.
- Be kell, hogy ismerjem, eltartott egy darabig, hogy életjelet találjunk rólad valahol miután lecserélted a mobilszámod. Csak egy évvel ezelőtt kezdtünk el az iskolák tanulóinak nevei közt keresgélni. És rettentően meglepődtünk, amikor pont egy Írországi iskolában találtuk meg a neved. Ez volt az utolsó, amit feltételeztünk volna, hogy itt találunk, mivel ennek ugyebár köze van Niallhöz. Nem gondoltuk volna, hogy bármilyen módon kapcsolatban akarsz maradni velünk, vagy hogy azt akarnád, hogy bármi ránk emlékeztessen. De végül is lefogadom, hogy hiányoztunk neked.
- Soha.
- Gyere ide.
Megráztam a fejem, s a könyveimet erősen szorítottam a mellkasomhoz.
- Sophie, Sophie, Sophie… - mondta Louis és a fejét hitetlenkedve rázta. – Vannak szokások, amik sosem változnak, igaz?
Csendben álltam ott, és közömbös arcot vágtam.
- Miért nem ülsz le? Valami félbeszakadt, s be kell fejeznünk. – folytatta és a székre mutatott, ami szemben volt az övével.
Nem mozdultam.
- Ahogy akarod, akkor állva folytatjuk. – rántott vállat Louis, s szembe állt velem.
- M – mit csinálnunk? – hebegtem, ahogy elém állt.
- És beszél! – kiáltotta boldogan és tapsolt is hozzá – Azt hittem, hogy a cica elvitte a nyelved az óra alatt. Még egy kis cincogást sem hallottam tőled. Általában elég hangos vagy, amikor extázisban sikítasz egy nevet…
- Talán azért voltam csendben, mert semmi mondanivalóm sem volt. – mérgelődtem
- Szeretnéd, hogy okot adjak rá, hogy mondj valamit? Vagy inkább sikíts valamit? – kérdezte a faszságait.
- Nem. Kényszerítenél és az illegális.
- Te is és én is tudjuk, hogy nem kellene kényszerítenem téged. Igazából én izgatlak téged… És technikailag illegális sem lenne; igazából nem vagyok a tanárod, csak egy helyettes, amikor ő beteg…
- Ugyan az. Egyik sem legális.
- Megváltoztál Sophie. A javadra. Mostmár egy kicsit… érettebb vagy, mint két évvel ezelőtt voltál. – folytatta körülöttem járkálva, mintha minden szögből meg akarna szemlélni. – Két évvel ezelőtt még egy kicsit káromkodtál is volna az érvelésed mellé. És a melleid is nagyobbak. – jegyezte meg pimaszul. Beteges seggfej.
Egyik kezemmel szorosan magamhoz szorítottam a könyveimet. Hirtelen emeltem a másikat, hogy pofán vágjam, de elkapta azt, s az ujjai fájdalmasan szorították a csuklómat.
- De magadraszedtél némi komisz viselkedést is. Örömmel töltene el, ha most rögtön megszabadíthatnálak tőle. – Motyogta forrongva a fülembe. Elengedte e kezemet, majd az asztalra nyomott.
A hideg szaladgált a gerincemen a múlt emlékeitől.
Louis a lábaim közé furakodott, amíg én még mindig magamhoz fogtam szorosan a könyveket, még a körmeim is belefehéredtek. Louis azonnal megragadta őket, félre hajította, majd a kezeimet az asztalra szorította egy kezével. Vergődtem a fogásában.
- Nem teheted ezt! – tiltakoztam és próbáltam odébb lökni, de nem sikerült sajnos.
- És miért is nem tehetem? – morogta, szabad kezével pedig lassan csúsztatta fel a szoknyámat, ami így többet mutatott a combomból
- Segítségért fogok kiabálni. Többé már nem vagyok az az elveszett, védtelen kislány, Louis. – fenyegetőztem – És Emily kint áll közvetlenül az ajtó mellett, hogy ha szükségem lenne rá. – A szemöldökét ráncolta.
- Este büntetést kapsz. Már megmondtam neked. Az iskola területén én Mr. Tomlinson vagyok.
- Mert mi majd látni fogjuk egymást az iskola területén… nem hinném! – köptem, majd megragadtam a könyveimet.
- Ne olyan gyorsan! – ellenkezett és újra visszalökött. A könyveim visszaestek a földre és a csengő is megszólalt abban a pillanatban. Harcoltam Louis fogása ellen, de nem először nem hagyott mozdulni.
- Engedj. Elkések angolról. – háborogtam
- Nincs miért aggódnod. Tudatni fogom Mr. Malikkal, hogy visszatartottalak. – válaszolt. Mi a geci? Mr. Malik? Tuti csak hallucinálok! Éreztem az ujjait megint belemélyedni a bőrömbe. Szóval nem, nem hallucinálok.
- Hogy a pokolba kerültök ti ketten ide? Véletlenül nem egy népszerű fiúbanda vagytok, akik turnéznak a világkörül?
- Te nem hallgatsz rám, amikor beszélek? Azt mondtam helyettesek vagyunk! Nem mindig kell az iskolában lennünk, de mi vagyunk az elsők a helyettes listán, ha egy tanár távol marad. Úgyhogy mi vagyunk az elsők, akiket hívnak, ha egy tanár nincs jelen. – mondta és elengedte a karomat. Lassan újra felültem.
- Valójában kik azok a helyettesek? Kik azok a ’mi’? – kérdeztem, de nem igazán akartam hallani a választ.
- Én, Mr. Payne és Mr. Malik.
Szívem szerint meghaltam volna a válasz hallatán.
- De Mr. Horan és Mr. Styles folyosó és ebédlőfelügyelők, amikor úgy érzik, hogy azok szeretnének lenni. És az iskolai utáni büntetéseket is mindannyian felügyelhetjük akármikor – tette hozzá vigyorogva
- Ez egy rémálom. – morogtam, kezemet idegesen túrtam a hajamba.
- Ha azt gondolod, hogy ez egy rémálom, akkor tévedsz… Látnod kellett volna Harry-t, amikor rájött, hogy megszöktél. Akár füstölhetett volna az orrlyuka. Azt hiszem, örömmel büntetne meg ma este. Én is. – A hangja mély suttogásba fordult át, ahogy hirtelen visszanyomott fekvő pozícióba az asztalon. A papírjait félresöpörte. Játszi könnyedséggel tartott ott és éreztem növekvő erekcióját a nadrágjában, ahogy testét az enyémnek nyomta. A kezei a blúzomért indultak.
- EMILY! – sikoltottam. Louis gyorsan leugrott rólam, ahogy ő is gyorsan nyitotta az ajtót. Emily furcsán nézett ránk, ahogy Louis a pólóját simítgatta és ridegen nézett rám.
- Mehetünk végre? Elkésünk angolról. – nyafogott egy kicsit barátnőm. De lefogadom, hogy tudta, hogy valami történt. Beszéltem neki a szerencsétlenségemről a One Direction-nel, amikor először Írországba jöttem. Mostmár ő is annyira utálja őket, mint én.
- És akkor összefoglalva, amit mondtam, légy óvatos, amikor legközelebb nekem beszélsz. Mr. Tomlinson-nak kell nevezned! – tartott előadást nekem Louis, mintha tényleg arról beszéltünk volna.
Bólintottam egyet és felkaptam a könyveim, kerülve a szúrós tekintetét.
- Jobban teszed, ha jelen leszel a büntetésnél ma este. – Utasítva súgta csendesen a fülembe, ahogy elhaladtam mellette az ajtó fele. Emily pedig engem követett.
- Drágám, az angol terem abba az irányba van. – mondta és az ellenkező irányba mutatott, mint amerre én sétáltam. Mentem a szekrényemhez és árnyékként követett. Megragadtam a cuccaim.
- Tudom, hogy a másik irány… Azt hiszem, hogy inkább hazamegyek, csak dögleni a kanapén és lógni az óráról ma. Szükségem van némi pihenésre a tegnapi parti után.
- Te is és én is tudjuk, hogy ez valójában nem igaz. Csinált veled valamit Sophie?- kérdezte, a mindent látó barna tekintete át látott a hazugságaimon is.
- Nem. Nem csinált semmit. De egy nap fog, biztos vagyok benne. Csak idő kérdése. – szemeim megteltek könnyel, de gyors letöröltem. Nem vagoyk gyenge. – Nézd, csak egy kis időre van szükségem, hogy ezt megoldjam. Gondolod, haza tud valaki más hozni ma? – Még a gondolatától is reszkette, hogy itt kelljen maradnom, mert amúgy nem tudna máshogy hazajönni.
- Nah… nyomás. – mosolygott és megrántotta a vállát.
- Köszönöm. És csak hogy tudd, az angol tanár szintén hiányzik ma, úgyhogy Zayn lesz ott.
- Hát ez remek… - sóhajtott Emily – Megbirkózok vele. Na indulj, mielőtt itt darabokban a földre hullasz. – kuncogott, látva a tántorgásom
Mosolyogtam és búcsúzóul intettem, majd bevágtam magam a kocsiba és végre hazamentem.
Bevetettem magam az ágyamba és zenét nyomtam a fülembe, hogy kivonjam magam a világból. Elismerően hümmögtem, ahogy az első dal a ’Unalom’ lejátszási listámon, Laroux Bulletproofja, megszólalt.
…
Miután hallottam, hogy a telefonom már másodszorra is végigjátszotta az összes dalt, az alvás mellett döntöttem.
* * *
Amikor felkeltem egy sms várt Emily-től.
„ Haverokkal lógok, csak késő este jövök, úgyhogy ne aggódj értem! Em xxx”
Megnéztem az időt. 6 óra, ilyen sokáig aludtam…? Talán fáradt voltam.
- Nagyszerű! – sóhajtottam. Abban a szent pillanatban a csengő megszólalt. Fura.
Bosszankodva másztam ki az ágyból ajtót nyitni. Belenéztem a kukucskálóba, de le volt takarva. Ez az! Em megint átvert, a gondolattal, hogy egyedül lehetek ma este. Tudja, hogy utálom ezt! Ezért még megfizet!
Kuncogtam magamban, miközben ajtót nyitottam, de elakadt a lélegzetem, ahogy egy férfi mellkassal találtam magam szemben. A szemeim egy zöld szempárral találkoztak és én lefagytam.
- Szóval… hiányoztam? – Kérdezte vontatottan a reszelős Brit hang. – Tudom, hogy igen. De most azon vagyok, hogy helyre hozzam a szökésed utáni állapotot.
Mint látjátok változott a cím, felkerült a második évad első része. Nincsenek még meg az új fordítók, viszont nekem egy pár rész le van fordítva belőle, így gondoltam addig is rakok fel, csak úgy meglepiből, mert szeretlek titeket. Remélem, hogy egy kommentáradat lesz érte a hála :D Amúgy az eleje ennek az évadnak szerintem kicsit gagyi, de hát az előzőnek is az volt, mégis frankó kis történet kerekedett belőle.
Nesi x
A telefonom ébresztőjének sípoló hangja gorombán rántott ki álmomból. Felnyögtem. Csukva tartottam a szemem és az asztalon kotorásztam, hogy elérjem a hangos tárgyat. Kikapcsoltam az ébresztőt, majd visszatettem eredeti helyére.
A fejem erősen lüktetett, mintha még mindig a tegnapi partin lennék. Annak ellenére, hogy tegnap vasárnap volt, a többiek a suliból úgy döntöttek, hogy jó ötlet egy buli. És én is benne voltam teljes mértékben. Emily hozott vissza a lakásba, mivel részeg voltam. Pontosabban, csak próbált, mivel ő is az volt.
A tegnap esti elfoglaltság eredményei hamar megmutatkoztak a testemen, ahogy szédülve keltem fel és egy kicsit émelyegtem is. Felültem az ágyon, egyszer-kétszer pislogtam, s álmosan dörzsöltem a szemem. Miért kell nekem ma suliba mennem?
- Hmm Padgett? Miért kell nekem ma suliban mennem? – kérdeztem hangosan és a plüss teknős felé fordultam, ami gondtalanul hevert mellettem.
Padgett az egyetlen igazi bizalmasom, annak ellenére, hogy a teknőst az egyik elrablómtól kaptam. Már egy jó ideje így van ez, hogy beszélek hozzá. Fura, mi? De a középső nevem ’Fura’, úgyhogy nem érdekel.
- De igazad van Padge, az iskola még mindig jobb, mint a tudod mi. – Válaszoltam a teknős hallgatására.
A gyomrom hirtelen éhesen kordult meg. Mmm. Kaja.
Mégegyszer végighúztam a kezemet a kócos hajamon, majd bágyadtan keltem fel az ágyamból. Hangosan sóhajtottam, gyorsan megigazítottam az ágyam és bár utálom, de felvettem az iskolai egyenruhát.
Miután felkaptam a mobilom az asztalról, a konyhába mentem, hogy egyek valamit. Útközben a hűtőhöz bekapcsoltam a rádiót, és figyelmesen hallgattam, hátha mondanak valamit a suliba vezető út forgalmáról. Kitettem a tejet a konyhaszekrényre és két kenyeret dobtam a pirítóba.
„Az utak eléggé tiszták minden diáknak ma, de még így is legyetek nagyon óvatosak.” – harsogott a bemondó hangja a rádióból – „Nem lenne jó semmilyen baleset.”
Kivettem egy poharat a szekrényből, öntöttem magamnak tejet, majd megragadtam a kenyereket, megkentem Nutellával és leültem az asztalhoz. Boldogan csámcsogtam a reggelimen, s közben fél füllel hallgattam, hogy mit mondanak a rádióban.
Ez rendben is volt, amíg valami meg nem ütötte a fülemet.
„S most, hogy nyugodt légkört teremtsünk, itt a What Makes You Beautiful a One Direction-től! És itt van néhány nagyszerű hír directionerek. Azt hallottam, hogy a mi honfink, Niall és a bandája jelen pillanatban itt vannak Mullingar-ben! Egy lányt keresnek! Lehet, hogy te vagy az?"
Gyakorlatilag felugrottam a székemről, lekapcsoltam a rádiót, még mielőtt meghallhattam volna az első akkordokat a WMYB-ből. Nem bírom őket elviselni. Soha többé!
Nem félek, csak egyre azon jár az agyam, amit a műsorvezető mondott. Biztos, hogy csak blöffölt… A rádiós csávó, csak a lányok figyelmét akarta. Bátorítottam magamat. De ha ez igaz volt, akkor kész vagyok velük újra szembe nézni.
Ebben a szent pillanatban megrezzent a telefonom. Megnéztem és egy üzenetet kaptam Ashley-től.
„Hé drágám! Jól vagy? És biztonságban? Legyen szép napod a suliban! Szeretlek! Ash. – Xxx-„
Ez megszokott volt, hogy Ashley és én informáljuk egymást a biztonságunkról mitóa elköltöztem tőle Mullingar-be, hogy folytassam a tanulmányaimat. Nem volt pénzem, hogy visszalátogassak Kanadába és Ashley-nek sem, plusz semmi másom nem maradt ott, egy teljesen új életet építettem Írországban, Ashley ismerőseinek segítségével. De ez nem jelenti azt, hogy ő ne aggódott volna tovább értem.
Miért Mullingar? Csak mert Emily itt volt. Ő egyike volt azon keveseknek, aki segített nekem túllépni azon, ami két évvel ezelőtt történt velem. Merthogy két évvel ezelőtt elraboltak. Ez az öt idióta, akit az előbb a rádióban újra hallottam, ők voltak azok az öt perverz fickó, akik elraboltak, amikor én még csak tizenhat voltam. Folyton fenyegetéseket küldözgettek nekem, amíg meg nem változtattam a számom. Valahogy, anélkül, hogy ott lettek volna, mindig is vadásztak rám, amíg Ashley-vel éltem. Ez volt az egyik ok, ami arra bátorított, hogy Írországba költözzek.
Megírtam a választ Ashley-nek.
„Megvagyok. De talán a dolgok rossz irányba haladnak. Később írok, most fel kell keltenem Em-et, hogy menjünk suliba. Én is szeretlek! Soph. Xxx”
Megnyomtam a küldés gombot, befejeztem a reggelim és elindultam Em szobájába.
- Em! Kelj fel álomszuszék vagy elkésünk az iskolából! – kiabáltam és közben az ajtaján kopácsoltam. Egy másodperccel később előtűnt az ajtó mögül az álmos arca.
-Meg tennéd, hogy nem sikítasz, kérlek? Borzalmasan fáj a fejem. – nyafogott.
- Nekem is, de vagy ez, vagy Mrs. Lively zord papolása a késésről – válaszoltam. – De azt mondta, hogy ma helyettes tanár lesz. Úgyhogy kapkodd magad… - sürgettem. – A kocsiban várlak – tettem még hozzá, majd megragadtam a hátizsákom és kimentem, hogy a tényleg a kocsiban várjak.
Percekkel később, megérkezett ugyanúgy egyenruhában, mint én. És már indítottam is a motort.
- Komolyan dráma órával kezdünk? – panaszkodott, s dörzsölte a halántékát, hogy enyhítse a fejfájást. Szerencsére az enyém már elmúlt.
- Ja, úgyhogy ne drámázz itt! – vicceltem, de végig az úton tartottam a szemem, míg a suliba vezettem.
- Nem volt vicces! – válaszolt, nyújtózott az ülésben. Kacagtam szórakozásomban.
Letettem a kocsit a suli parkolójában, majd a szekrényeink felé indultunk. Furcsa módon a folyosók üresek voltak. Oké, ez így nem normális.
- Umm… Em? Miért üres minden? – kérdeztem, s közben nézelődtem körbe.
- Mennyi az idő? – kiabálta vissza. Megnéztem a telefonomon. A szarba. Megragadtam a könyveimet nagyon gyorsan, ő pedig kérdően nézett rám.
- Gyerünk Emily, elkéstünk! – magyaráztam. Az üzenet hamar eljutott az agyáig és ő is megragadta a könyveit és a nem szükséges dolgokat bedobálta a szekrénybe. Hangosan csaptuk be a szekrényajtókat, majd rohantunk az osztályba. Berontottam az terembe és igyekeztem nem felhívni magamra a tanár figyelmét. De máshogy tűnt a dolog.
- Látom még mindig nem fejlődött a pontosságod Miss Miller – azonnal felismertem a hangot. Ezt a feddő Brit hangot felismerném mostmár bárhol. – Jó, hogy újra köztünk vagy!
Óvatosan felemeltem a tekintetem, s szemtől szembe kerültem a kék szemekkel. Louis Tomlinson ugyan abban a helyiségben, mint én, s az érzést, hogy rám nézett, nem egészen tudom beazonosítani.
- A nevem Mr. Tomlinson és én fogom ma az órát tartani. – jelentette be Louis mosolyogva az osztálynak. – És talán máskor is, ha a tanárotok gyakran beteg – tette hozzá.
Gyakorlatilag érezni lehetett az osztály izgalmát, ahogy a rengeteg női hormon előtört. Az osztálytársaim totál elolvadtak a ténytől, hogy Louis Tomlinson a One Direction-ből volt a helyettes tanár. Oh yeah, és azt említettem már, hogy az iskolámba a lányok és a fiúk külön osztályokba járnak? Nos, ez így van. Ez rossz dolog. Nagyon rossz.
- Akkor mielőtt elkezdenénk. – folytatta Louis, s ezzel visszarángatott a rideg valóságba – Van valakinek bármi kérdése?
A kezek úgy emelkedtek a magasba, mint a rakéták és Louis szépen sorban válaszolt minden egyes kérdésre.
Én éber kómában voltam az idő alatt, míg a többiek olyan rettentően érett kérdéseket tettek fel, hogy ’Mekkora vagy?’ és ’Jó vagy az ágyban? Szerencsére Louis-nak van némi józan esze és ezekre nem válaszolt, hanem gyorsan rendbe tette őket. Folytatta a válaszadást, amikor lenyugodtak, de én még mindig el voltam veszve a gondolataimban.
Miért is tanítana ő? A többiek is itt vannak? Tudták, hogy hol élek? Ez mostmár így marad?
- Sophie Miller – Louis éles, követelőző hangja visszahozott a valóságba és úgy festett, hogy nem először mondta a nevemet.
- Mi az Louis? – csattantam idegesen, gondolkodás nélkül. Az egész osztály sugdolózni kezdett.
- Mr. Tomlinson! – javított ki, rosszalló tekintettel – Beszélnem kell veled óra után a tiszteletlenséged és a figyelemhiányod miatt – közölte, majd folytatta a beszédét a dráma elveiről. Oh ne, ebből semmi jó nem sülhet ki.
Mélyen beszívtam a levegőt, mielőtt a szekrényemhez indultam volna, hogy valami olyasmit keressek magamnak a partira ami divatos, viszont nem túl fullasztó.
Beletúrtam a ruhák sűrűjébe, és kidobáltam őket, hogy megtaláljam a nekem megfelelőt. Kezembe került az a kék ruha amit akkor viseltem, mikor a fiúk anyukájával vacsoráztunk, és egy kis cetli hullott ki belőle. Felvettem kíváncsian, és szinte arcon csapásként ötlött fel bennem annak az éjszakának az eseményei, a rendetlen kézírást bámulva. Jeremy, Harry és Louis ahogy izgattak a kocsiban, Niall nyugtatása, Harry és Louis ingerlése az asztal alatt, a dühös szex Harryvel mosdóban, majd a féltő Harry előbukkanása, a Jeremy-vel való flörtölés, a féltékeny One Direction és a csoportos szex.
Beleborzongtam az emlékekbe, majd a kis papírt Padgett mellé dobtam. Talán meg kellene hívnom Jeremyt, hogy védjen meg a fiúktól. Összegyűrtem a papírt és kidobtam a kukába, minden fiú egyforma, csak azt akarják, Jeremy sem különb náluk, azt hiszem, próbáltam magam meggyőzni.
Visszatértem a ruha vadászatomhoz, végül egy piros légáteresztő ruha mellett döntöttem. Tökéletes volt. Ehhez egy fekete sarkú piros magassarkút választottam.
A kiválasztott ruhával és cipővel igyekeztem a fürdőbe, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt.
Szemem felragyogott ahogy megéreztem a vizet, ahogy végig siklott a bőrömön. Kellemes lelkiállapotba kerültem tőle. A szivacsra tusfürdőt nyomtam, majd lemostam magamról minden szörnyű és fájdalmas emléket.
Hangos kopogás zavart meg az álmodozásomban.
- Gyere ki a zuhany alól gyönyörű sellő. A vendégek már kezdenek szállingózni! - Louis csipogott az ajtó túl oldaláról boldogan.
- Adj még 10 percet - nyögtem annyira, hogy meghallja.
Nem kaptam választ, helyette csak a víz zuhogását és hangos légzést hallottam a hátam mögött.
- Louis? - kérdeztem óvatosan. Mikor megfordultam, hatalmasat sikítottam a sokktól. Világos barna haja piszkált engem a zuhany alatt. Kezeimet automatikusan intim testrészeimre kaptam.
- Ne most hercegnő, zárd el a vizet és menj le a földszintre - a kék szemű fiú énekelve utasított pajkos mosollyal az arcán. - És nem kell előlem elrejtened semmit, nincs olyan testrészed amit még nem láttam volna. Plusz, így a víz alatt még étvágygerjesztőbb vagy - nyalta meg a száját. - Talán meg kéne ennelek.
- M-menj k-k-ki - dadogtam. - Az nem jelenti azt, hogy ha te látsz valamit, az már a tiéd is legyen! - mondtam egy kicsit erőt véve magamon.
- A One Direction része vagy, és mikor megláttunk téged, megkaptunk és...
- Állj le! Nem akarom hallani! - vágtam közbe.
- Mi lenne ha valami mást játszanánk - javasolta.
- Ne! Kérlek hagyd el a fürdőmet Louis.
- Oké oké, csak azért, mert szépen kérted. Elvégre úriember vagyok - megforgattam a szemeimet mikor elhúzta a zuhany függönyt. - Zárd el a vizet mielőtt hallá változol! - szólt a függöny másik oldaláról.
- Jó, jó! - morogva fordultam a csap felé, és elzártam. Louis benyújtott egy törölközőt, amint kiléptem a szőnyegre, amit azonnal magamra is tekertem. De nem elég gyorsan, mert Louis így is végig mérte meztelen valómat.
- Köszönöm - mondta vigyorogva, majd kiment a fürdőből a folyosóra.
Miután teljesen megszáradtam, felvettem a ruhát. Bekentem a hajam egy speciális krémmel amit a szekrényben találtam. Nem lehet mérgező, és egyértelműen az üvegre volt írva : Azonnali göndörítés Harry Styles módra, hmmm... nem fogja bánni.
Mosolyogtam a tükörben, és megcsodáltam magam. Forogtam egyet, így göndör fürtjeim ugráltak a vállaimon. Összeráncoltam a homlokomat ahogy valami eszembe jutott...
Valami hiányzik még... egy One Direction kiegészítő. Izgatottan indultam a fürdőbe, és megragadtam egyet, de mikor beléptem a szobámba meglepődtem, hogy Harry a szobámban volt, és az ágyamon feküdt kezeit a feje alá kulcsolva.
- Wow! Nagyon étvágygerjesztő vagy - mondta rekedten, felfalva a szemeivel.
- Kérlek Harry, nem szeretnék több perverz mondatot hallani - válaszoltam karjaimat a mellkasom elé fonva.
- Hmm, ki beszélt veled perverzül? - kérdezte.
- A te másik feled.
Szemöldökeit kíváncsian húzta fel.
- Louis?
Bólintottam, de közben elindultam a fiókomhoz, és kivettem belőle egy piros karkötőt, és rögtön felhúztam a csupasz csuklómra.
- Bejött a fürdőmbe és megakart engem enni.
- Kanos kis fickó - kuncogott Harry halkan, és megrázta a fejét szórakozottan. De a nevetése nem érte el a szemeit, fura volt. Nem
tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, hanem a tükörhöz mentem.
Szemeimet a tükrön keresztül tartottam rajta, bal kezemet a csípőmre
vágtam - Nos... Te vagy az új dekoráció a szobában, vagy esetleg van
valami kedves mondanivalód nekem? - kérdeztem rezdületlen arccal.
- Biztos vagyok benne, hogy szeretnél egy ennyire szexi dekorációt, mint
én - kezdte pimaszul.
Megforgattam a szemeimet, majd azt vettem észre a következő pillanatban, hogy Harry felkelt az ágyról és a tükörhöz lépett. Szemeimmel szigorúan követtem minden mozdulatát. Kezdtem ideges lenni, és remegtem ahogy forró leheletét megéreztem a nyakamon.
- Nyugodj meg szerelmem... nem azért vagyok itt, hogy megdugjalak és erőszakos legyek - dörzsölte a zöld szemű nyugtatóan a vállaimat - Csak neked szeretném adni ezt - befejezte, majd egy pillangó medálos nyakláncot vett elő a semmiből, és bekapcsolta a nyakam körül. Úgy nézett ki mintha rubinból lett volna a medál... de ez nem lehet igaz?!
- Harry, ez... ez gyönyörű - ziháltam meglepettségemben, és szorongattam a kis pillangót.
- Csak úgy mint te - mosolygott, lehajolt, majd hajamat félresöpörve csókot lehelt a nyakamra és újra találkozott a tekintetünk a tükörképünket bámulva.
- Harry... nyöszörögtem tiltakozóan, de valamiért egyik izmom sem akart mozdulni.
Hihetetlen volt, de eltávolodott tőlem.
- Sajnálom, de nem Louis az egyetlen férfi aki vonzónak talál ebben a ruhában - kuncogott. - Lejössz velem a többiekhez? - kérdezte, és abban a pillanatban elkezdődött a buli nagy dübörgések közepette. - Úgy látszik Dj Malik megérkezett. Szóval jössz vagy nem? - kérdezte újra.
- É-é-én ne-nem tudom - dadogtam. - Jól nézek ki? - mértem végig magam a tükörben izgatottan.
- Ó gyerünk már! Tökéletesen festesz, gyere velem - megragadta a karom gyengéden és maga után húzott.
Ahogy sétáltunk le a lépcsőn, éreztem ahogy a zene dübörgése teljesen átjárta a testem, ereimben száguldott az adrenalin, és mintha elektromosság cikázott volna végig az izmaimban. Meg kell ma csinálnom, amit elterveztem...
Embereket láttam mindenhol, az összes helyiség zsúfolásig tele volt.
- Harry, nem ismerek itt senkit sem! - kiáltottam neki, túl ordítva a zenét.
- Én sem, de ez egy remek alkalom arra, hogy új barátokat szerezzünk. Nem? Azt hittem eljön a kis bartnőd Alana - kiabálta vissza.
- Eljön, de csak nyolckor.
- Nos, akkor van egy órád, hogy velünk lógj! Gyere velem!
Követtem őt a konyhába, és átfurakodtunk az emberek sokaságán.
- Ingyen sör mindenkinek! - kiabálta, ahogy kinyitotta a hűtőt és kivette belőle a söröket.
A vendégek fejvesztve tolongtak be a konyhába, mohón kapkodtak az üvegek után.
Ó ne! A dolgok egyre jobban kezdenek elfajulni. Harry megragadta a kezem, leült a kanapéra és egyenesen az ölébe ültetett.
Felakartam ugrani, ahogy megéreztem keményedő férfiasságát a fenekem alatt. De ő figyelmeztetően pillantott rám.
- El kell mennem a mosdóba - szájaltam vele, vállat vont, és egy műmellű bigével kezdett el társalogni, mire csak megforgattam a szemeimet. Ahogy felkeltem Harry öléből, egyből ismerős emberek után kutattam, majd megláttam Niallt néhány perc múlva a konyhában, ahogy beléptem a helyiségbe fiúk tucatjai legeltették rajtam a szemeiket.
- Hé Sophie! Én egyetlenen, gyere ide! - hadarta elég hangosan, hogy meghalljam, kortyolt egyet az italából és részegen nevetgélt.
- Niall, nem gondolod, hogy sokat ittál már? - pirítottam rá, majd leültem mellé.
- Nem! Én Ír vagyok! - nyomatékosításként ismét beleivott az üvegébe és átölelt. - Tudod milyen forró vagy?
- É-én - dadogtam, nem tétlenkedett és hanyagul rátapasztotta ajkait a sajátjaimra, de nekem nem kellett több, eltoltam magamtól.
- Annyira forró vagy bébi - nyögte a fülembe, és újra közelebb akart hozzám kerülni. - Szeretlek ugye tudod? Annyira kibaszottul szeretlek! - sóhajtott és kicsit eltávolodott tőlem. - Te nem szeretsz úgy ahogyan én? - kérdezte erőszakosan, majd megragadta a karomat.
- Nem tudom.... most részeg vagy! - emeltem fel a hangom, és kirántottam magam a szorításából. Ő biztosan nem szeret engem ... de a részeg ember azt mondják igazat mond.
Vállat vontam a gondolataimra, és újabb társaságot kerestem magamnak. Beleütköztem Zaynbe, idegesen nyeltem ahogy a kezemért nyúlt, húzott magával egészen a teraszig a dübörgő zenéktől és az izzadt emberektől távol. Mikor odaértünk elengedte a karomat.
Ösztönösen hátrálni kezdtem tőle, de újra megragadta a kezeimet.
- Kérlek, ne! - könyörgött kérlelő szemekkel. Elengedett és ujjait tenyerembe csúsztatta. - Csak szeretnék veled beszélni. Józanul.
- Józanul?
- Megígértem magamnak, hogy addig nem iszom és nem dohányzom amíg nem kértem tőled bocsánatot. És azt akartam, hogy tudd, teljesen tudatomnál vagyok mikor ezt megteszem.
- Meg sem érdemled, hogy szóba álljak veled! - szűrtem nyersen a fogaim közül, a kezeimet is kiakartam rántani az övéiből, de féltem a következményektől.
- Tudom, tudom, azt sem érdemlem meg, hogy rád nézzek, és annyira sajnálom. Tényleg igazán sajnálom. Néha gondolkodás nélkül cselekszem.
- Csak a farkaddal gondolkodtál! - motyogtam a földet kémlelve, csak a kuncogását hallottam.
- Igen, az voltam, de ez nem jelenti azt, hogy nem sajnálom.
- Csak azért mondod ezt, mert megijedtél mikor öngyilkos akartam lenni! - néztem a szemeibe.
- Jaj Sophie, megnehezíted a dolgokat - vette egy mély levegőt. - Tudom, hogy mindent elrontottam, hogyan tudnálak kiengesztelni? - biggyesztette le az ajkait. - De miben különbözik az, amit a fiúk tettek veled attól amit én tettem?
- Zayn - mélyen beszívtam a levegőt és idegesen folytattam. - Te kegyetlenül megerőszakoltál engem! Érzelmek nélkül! Csak a düh és vágy vezérelt téged! És eddig egy csepp kedvességet sem láttam tőled, nem úgy mint a többi sráctól! Mindegyikük próbál a kedvemben járni! Soha nem fog az a seb begyógyulni amit a lelkemen okoztál! De talán az lenne a helyes, ha ugyanúgy bánnék veled mint a többi sráccal. Szerencsés vagy, mert nem vagyok az a fajta aki sokáig neheztel valakire. Megbocsátok neked Zayn. Ez alkalommal igen. Kapsz egy új lehetőséget, hogy ne lépd meg ugyanezt a hibát. De ne lepődj meg azon, ha néha-néha távolságtartó leszek veled. Ennyire azért nem vagyok elnéző.
- Azt hiszem Niall ír szerencséje rám ragadt egy kicsit - nevetett megkönnyebbülten, és a cigarettájáért nyúlt.
- De annak is nagyon örülnék, ha nem dohányoznál többé.
Tiltakozni akart, de közbe vágtam.
- Minden szál egy perccel rövidíti meg az életed!
Sóhajtott, és bólintott beleegyezően.
- Gyere velem, mutatok valamit - megfogta a kezem és behúzott a zenére ringatózó emberek közé. - Kövess engem - suttogta a fülembe, kezeit gyengéden a csípőmre helyezte. A The Scripttől a Nothing vibrált keresztül minden
porcikámon, miközben Zayn úgy táncoltatott, mintha csak mi lennénk a
tánc parketten.
- Köszönöm, ez...ez nagyon jó volt - mondtam kifújva a levegőt.
- Engem tett boldoggá hölgyem - válaszolt. De pillanatok múlva már kínosan álltunk egymással szemben.
- Hé haver! - kiabált egy ismerős ír hang a közelünkben. - Én is táncolni akarok! - Zayn és én egyszerre fordultunk felé.
- Úgy látszik az én két lábon járó szerencsém is táncolni akar veled - kuncogott Zayn, mielőtt helyet cseréltek volna a szőkével. Justin Bieber, Die in Your Arms című száma kezdődött el, ahogy Niall kezeit ugyanoda helyezte ahol korábban Zayn kezei pihentek. Úgy tűnt most Niall normális.
- Úgy tűnik kijózanodtál - mondtam neki, mikor közelebb húzott magához. És igazam is volt, mert teljesen józannak tűnt. Hogy csinálta ezt? Percek alatt kijózanodott?
- Muszáj volt, ha szerettem volna kérni egy különleges dalt - motyogta a nyakamba.
- Gondolhattam volna, hogy te kérted ezt a dalt.
- Nem tudtad?
- Nem - nevettem.
- Akkor jó, megakartalak vele lepni - suttogta a fülemhez hajolva.
- Szeretek meglepődni... főleg akkor, ha az egy jó fajta meglepetés - fejeztem be félénken. Hirtelen felém közeledett ajkaival, de kitértem előlük. Fájdalmas képpel bámult rám.
- El-el kell mennem a mosdóba - dadogtam, és a elindultam a mosdó felé.
Benyitottam és Louis volt akit elsőként megláttam zöld fejjel, éppen a gyomor tartalmát ürítette a wc-be. Liam a háta mögött volt és dörzsölte nyugtatóan a hátát.
- Jól vagytok? - kérdeztem aggódva. Lehet utálom őket, de senkinek sem akarok rosszat.
Fel sem nézett Louis, hányt újra.
- Igen jól vagyunk. Louis túl sokat ivott - magyarázta Liam.
- Én nem vagyok jól! - tiltakozott Louis, miközben felállt. - Csak pár kortyot ittam - panaszkodott és újra megtámaszkodott a wc-ben, hogy könnyítsen magán.
- Nos, meg kell tanulnod, hogy te nem bírod úgy az alkoholt, mint az Írek - nevetett Liam.
- Szerencsés gazemberek! - motyogott Louis, mire csak vigyorogtam.
- Vigyázz rá Liam - mondtam és a mosdó felé igyekeztem. Megmostam az arcom, majd megszárítottam a törülközővel. Sóhajtottam a kimerültségtől, olyan zavaros volt minden. Az érzéseim a fiúk iránt, miért bocsátottam meg Zayn-nek, miért nem csókoltam meg Niallt, miért sajnálom a fiúkat és , hogy miért akarok elszökni.
Az egész egy zagyva káoszként gyűlt a fejemben, mikor Liamhez sétáltam, hogy megkérdezzem mennyi az idő.
- Hé Liam, hány óra van?
- Nyolc - válaszolta. - Miért?
- Csak megfogadtam, hogy nem csinálok semmi rosszat nyolc előtt - hazudtam.
- Mekkora faszság - nyögött fel Louis.
Ekkor ismét hányt, én csak nevettem. Tehát ezek ketten nem állnak az utamba.
- Mennem kell! - mondtam sietve, és azonnal Liam szobájába igyekeztem, a táskám után kezdtem el kutatni. Kerestem a szekrényeiben, de ott semmi. Majd az ágya alatt és bingó! Megragadtam kifulladva, és a szobámba futottam, ott megfogtam Padgettet és beledobtam a táskába.
- Sajnálom - suttogtam.
Ezután, óvatosan sétáltam le a lépcsőn, hogy a 1D tagjai még véletlenül se szúrjanak ki. Egyszer végig futtattam tekintetem a tömegen ahogy a bejárati ajtóhoz értem, kerestem Zaynt, Niallt és Harryt. Niall éppen Zayn-nek gurítottak le egy italt. Harry részegen táncikált a szex éhes libák tengerében. Megforgattam a szemeimet a látványra, és ügyelve arra, hogy ne vegyenek észre, kiléptem az ajtón.
Ahogy kiléptem megláttam a ház közelében parkoló autót, hunyorítottam, hogy vajon Alana van-e sofőr ülésben, de a sötétségben nem láttam. De nem sokkal később az autó mellé lépett és kiabált nekem.
- Itt vagyok Sophie! Gyere gyorsan! - kiabálta izgatottan.
Sprinteltem a kocsijához, szinte ugráltam örömömben.
- Köszönöm szépen. Szerinted láttak engem? - kérdeztem tőle lihegve ahogy elindult az autó.
- Szívesen. Itt nem vagy biztonságban, hova vigyelek?
- 1345 Horan Street - ziháltam, majd próbáltam lenyugodni. Bólintott és elhagytuk azt a helyet amit örökre kiakarok törölni az emlékezetemből.
- Megtetted Soph! Most már vége!
Szemeim ólom súlyúak lettek a kimerültségtől. Megcsináltam.
Hirtelen a mobilom a táskám mélyén rezegni kezdett, fogalmam nem volt ki töltötte fel, de abban a percben nem is érdekelt. Előhalásztam a telefont és megnyitottam az üzenetet ami a képernyőn villogott.
Hibáztál! Megtalálunk! Esküszöm!
-L
Amint elolvastam az utolsó betűt is sírni kezdtem. - Nem, még nincs vége, nincs vége Alana! - zokogtam.
- Elviszlek innen - nyugtatott. - Elviszlek az unokatesódhoz épségben, ha ez lesz a legutolsó dolog amit teszek.
- Köszönöm - szipogtam.
Csak reménykedni tudtam benne, hogy a fiúk soha nem találnak rám. Új életet kezdhetek nélkülük. Távol tőlük, távol minden keserű emléktől amit ők adtak nekem...
******************
Sziasztok, először én, Szilvi szeretnék elbúcsúzni tőletek. Csak 14-15 részt fordítottam nektek, akkor is úgy érzem, hogy részese lehettem valami olyannak, ami sok ember fantáziáját megmozgatta. Köszönjük a biztató kommenteket. Köszönjük, hogy kitartottatok a blog mellett. Köszönjük a támogatásotokat. És külön megköszönném azt, hogy elfogadtatok mint Nesi segédje, nagyon féltem tőle, hogy nem fog tetszeni nektek a fordításom, mivel nekem még nincs olyan jó nyelvtudásom mint Nesinek. Nem is tudok többet írni, egyik szemem sír, másik nevet amiért abba hagyom a blog folytatását. De azzal búcsúzom el tőletek, hogy hallatok még felőlem pár alkalommal, még ezen a blogon, fordítok majd Sophie-1D erotikus oneshot-okat. Puszi mindenkinek:)
Szilvi
******************
Meg kell mondjam őszintén, én vagyok az oka, hogy csak ma kapjátok meg a részt, mert este, amikor Szilvi írt, hogy írjam meg a búcsúzót, akkor én kértem tőle egy nap haladékot, mert össze kellett szednem a gondolataimat.
Minden könyvnek az elején szokott lenni a köszönetnyilvánítás, de mivel ezt blognál annyira nem könnyű kivitelezni, így most én ideszúrnám. Szerintem senki nem haragszik meg, ha legelőször a SRÁCOKNAK (így csupa nagybetűvel :)) mondok köszönetet. Mindegyikünk életében ők a közös pont. Ők hoztak minket össze. Hiszem, hogy mindannyiunknak adtak valamit, van akiknek kevesebbet, van akiknek többet. Én legfőképpen az őszinte mosolyomat és néhány jó barátot köszönhetek nekik.
Na meg persze titeket, az olvasókat. Ez a blog bár önszántamból született, mégis ti tettétek azzá, ami. Ti hajtottátok napról napra előre. Ti adtatok erőt a folytatáshoz. Ha ti nem vagytok ennyien, ha ti nem vagytok ennyire hálásak, akkor már régen le állt volna. És pláne nem jutott volna eszembe, hogy keressek valaki mást magam helyett, amikor nekem már nem volt elég időm és erőm rá. De mondhatni, hogy már-már szenvedélyesen szeretitek, így valamit tennem kellett. :)
Nem kellett sokáig kutakodnom, hogy megtaláljam a megfelelő embert Szilvi személyében. Úgyhogy most ő lesz terítéken köszönetnyilvánítás terén. Valószínűleg nem tudjátok, de élőben még soha nem találkoztunk, viszont a neten szinte napi kapcsolatban állunk. Ő volt az egyik olyan ember, aki száz százalékig mellettem állt, abban a pár hónapban, amikor 3000 km-rel arréb éltem és akkor sem háborgott, amikor hazajöttem és már nem jutott rám annyi időm, mint előtte. Azt hiszem ezt még soha nem mondtam el neki, de ez nekem nagyon sokat jelent. És mindenkinek kívánok egy saját, külön bejáratú Szilvit :)
Arról se feledkezzünk meg, hogy ennek a blognak van egy eredeti írója, Sosodesj. Na valójában ő az, aki nélkül ez a történet sohasem születik meg. Az ő fejéből pattant ki és ő ragadott billentyűt is. Tény, hogy helyt-helyt korrigálnunk kellett a szövegen, de mégis remek munkát kreált, hisz hatalmas a népszerűsége a történetnek.
Engedjétek meg, hogy itt mondjak köszönetet a One Direction csopi <3-nak is. A mi kis 22-fős csoportunknak, akikkel az elejétől kezdve tűzön-vízen. A felét a csoportnak még sosem láttam, mégis szeretnék még nagyon-nagyon sokáig kapcsolatban maradni velük. Van akikkel közelebb állunk közülük, van akikkel kevésbé, mégis odafigyelünk egymásra és szerintem egy ilyen társaság a mai világban már aranyat ér.
Azt hiszem ezt nem ragoznám már tovább, viszont lenne még néhány kifejtendő gondolatom. A blog 2013. április 8-án nyitott meg. Ez nekem rém fura mert azt hittem, hogy sokkal hamarabb, mert már annyira természetessé vált, hogy van. A fordítás nyolc hónapja alatt körülbelül 340000 oldalmegjelenítést, 1100 kommentet és 350 feliratkozót gyűjtött. A három legnépszerűbb bejegyzés az első, a harmadik és a harminckilencedik. Legtöbben a facebookon és a google-n keresztül nyitották meg. A legérdekesebb keresőszó a fenékdugasz és ezzel a szóval 125-en találtak a blogra. Az olvasók átlagéletkorát nem tudom, de mindenkinek jobb ez így, hogy nem derül ki, hogy hány embert rontottam meg. Viszont Szilvivel ketten együtt 45 évesek vagyunk. Személyes kedvenc részem pedig, amikor Niall önkielégíteni tanította Sophiet. *perverzfej*
Bár ez a történet befejeződött, de egy biztos, hogy hallatok még rólunk, hisz mindkettőnknek vannak még blogjai ezen kívül is. Szilviéről bővebb tájékoztatást itt kaphattok. Az enyémekről pedig itt.
És a végére hagytam a jó hírt. Valószínűleg a történetről is hallani fogtok még. Bizonyára sokan tudjátok, hogy van második évad is és hogy én meg Szilvi nem fordítjuk, viszont a hatalmas érdeklődésre tekintettel úgy döntöttem, hogy megkeresem a tökéletes utódainkat, úgyhogy akit esetleg érdekel a fordítás az figyeljen a csoportban, mert hamarosan jelentkezem a részletekkel.
A COD szavaival búcsúznék:
"A néha bugyuta szövegen talán te is nevettél,
vagy ha valami tetszett benne, akkor picit szerettél [...]
"Nem főztünk még együtt soha, mégis elkészült a csoda.
- Engedj el! - könyörögtem, de ő nem engedett a szorításából.
Kiakartam szabadulni, de szorítása egyre erősödött a csípőmön ahogy szabad akartam lenni. Kábultnak látszott, néha-néha megnyalta a száját.
- Liam, kérlek - könyörögtem ismét, és a gondolat, hogy újra megerőszakolnak könnyeket csalt a szemeimbe. Liam erősebben tolta nekem a farkát, hogy még jobban érezhessen engem.
De abban a pillanatban a másik négy fiú betoppant az ajtón.
- Héé, kicsi Sophie, megvannak a lányos dolgaid! Semmi gond, superman itt van! - kiáltotta Louis a nappali felé sétálva. - Mi a fasz Liam? - falfehéren megállt, ahogy látta, hogy sírva vonaglok Liam ölében. A másik három fiú besietett a nappaliba Louis káromkodására.
- Liam! - ordított Harry.
A barna szemű fiú azonnal elengedte a csípőmet, mintha transzban lett volna. Egyből leugrottam róla, és egyenesen Niall karjaiba futottam Pagettel együtt.
- Nagyon sajnálom Sophie, nem tudom mi történhetett velem - szólt kényelmetlenül, majd elindult a konyhába.
- Megyek, megnézem őt - indult el Zayn a konyhába. Ezek szerint minden rendben van már közöttük.
Harry féltékenyen felköhögött ahogy látta Niallt amint engem ölelget, utóbbi pedig nyugtatóan dörzsölte a hátam.
- Megvettük amik kellettek - nyújtott felém a kócos egy műanyag szatyrot.
Megvizsgáltam a szatyor tartalmát kíváncsian.
- Nem tudom mik kellettek volna pontosan, csak bedobáltunk mindent amit úgy hittük szükséges - magyarázta.
- Köszönöm Harry, a tegnapit és a mait is - szóltam hálásan mosolyogva.
- Nem probléma. Látod, ha úgy viselkedsz ahogy mi akarjuk, az boldoggá tesz minket, és akkor mi is azt akarjuk, hogy jól érezd magad.
- Szeretnénk téged kielégíteni minden lehetséges módon - tette hozzá Louis, vággyal a szemeiben. Én csak ijedten hátráltam Niall karjaiban.
- Louis... - figyelmeztette Harry.
- Túl korai? - kérdezte bánóan Louis.
Bólintottam ugyanabban az időben ahogy Harry és Niall is.
- Nem tudom, hogy jól leszek-e valaha is - motyogtam magam elé.
- Jól leszel ne aggódj. El fogjuk érni, hogy megint szeresd azt - válaszolta Harry magabiztosan. Elfehéredtem a rémülettől és nemlegesen ráztam a fejem ijedtemben. Ez a megjegyzése újra előidézte bennem az emlékeket, árvízként tört elő benne Zayn minden tette. Libabőrös lettem.
Niall dörzsölte a karomat, hogy felmelegítsen.
- Ki ez a kisfickó? - nézett a plüssömre Niall.
- Padgett - mondtam halkan. - Azt jelenti bölcsesség.
- Aranyos - jegyezte meg Louis, Harry és Niall is bólintottak.
- Liam adta neked ugye? - kérdezte Harry, mire bólintottam. Ugye nem csinált veled semmi rosszat mielőtt megjöttünk?
- Nem, kedves volt. Mikor felébredtem megvigasztalt. Aztán ebédeltünk, filmeztünk. Még a hasamat is megmasszírozta, de aztán vágy csillant a szemeiben... de szerencsére megérkeztetek.
- Mit csinált pontosan, hogy elmúltak a görcseid? - kérdezte érdeklődve Louis.
- Megmasszírozta ahol fájt - araszolni kezdtem és megállítottam őket a kérdéseikben. - Felmehetek végre ezekkel? - emeltem fel a kis zacskót.
- Persze, menj csak édesem - hagyta jóvá a zöld szemű fiú.
- Akarod, hogy veled menjek? - kérdezte Niall.
Megráztam a fejem - Padgett gyere velem - és elléptem Niall karjaiból, de nem tudtam irányítani a kezemet és észrevétlenül kivettem a farzsebéből a telefonját.
Automatikus mozdulat volt, nem tudtam mit teszek, de visszafordítani már nem tudtam, gyorsan a zsebembe csúsztattam ahogy elváltam tőle, és sietősen a lépcső felé lépkedtem.
- Az furcsa, hogy irigy vagyok egy plüss állatra? - tette fel a kérdést Louis a többieknek mikor már a lépcsőn sétáltam.
Hitetlenkedve ráztam meg a fejem a hülye kérdésén, majd magamra zártam az ajtót. Padgettet ledobtam az ágyamra és a zacskót is. Vettem néhány mély levegőt és mantraként ismételgettem magamban : Nem fogják azt tenni velem amit Zayn, nem fogják azt tenni velem amit Zayn, nem fogják azt tenni velem amit Zayn.
Csak mondogattam ezt magamban, majd kivettem a zsebemből Niall telefonját, fogalmam nem volt, hogyan fogom visszaadni neki, de abban a pillanatban nem is érdekelt, csak az, hogy megnézzem írt-e nekem Ash.
Gyorsan bepötyögtem facebook-ra az adatokat, majd pillanatokkal később csalódva fogattam, hogy nem volt új üzenetem. Unottan dobtam le az ágyra a mobilt, majd a fürdőmbe siettem, hogy a Harryék által hozott lányos dolgokat leellenőrizzem. Percek múlva tértem vissza a szobámba, miután rendbe szedtem magam. De talán nem kellett volna, legszívesebben abban a percben pofán vágtam volna magam. Hogyan lehettem ekkora barom, hogy a telefont az ágyamon hagytam?
Harry megsemmisülve bámulta a mobil kijelzőjét, de amint észrevette, hogy előtte állok, a düh csak úgy szikrázott a szemeiből. Elolvasott mindent. Rájött a szökési tervemre, minden lerítt róla.
- Mi a fasz Sophie? Elakartál szökni? Újra? - és a készüléket a földre dobta ami kis darabokra tört szét.
Szinte füstölgött a dühtől, én csak nyöszörögtem félelmemben, nem mertem a szemeibe nézni.
- Amikor azt hittem valamilyen kémia kezd kibontakozni közöttünk, te tönkre tettél mindent! Én törődtem veled! - lépett közelebb.
- Semmilyen kémia nem volt, Harry! - tekintetem ráemeltem, próbáltam magabiztosnak tűnni, de könnyeim egyre csak szúrták a szemeimet. - Minden amit velem tettél csak játék volt! Egyáltalán nem törődtél velem! - kiabáltam.
A másik négy fiú a kiabálásra beviharzott a szobámba, de nem szóltak egy szót sem, csak nézték a szitkok dobálását Harry és közöttem.
- Nem törődtem veled? Akkor miért hagytam, hogy találkozz azzal a csajjal? Miért védtelek meg mikor Zayn megerőszakolt? Miért énekeltem, hogy aludni tudj? Miért kezdtek feléd érzéseim lenni? - hangja minden egyes mondattal hangosabb lett.
- Nem tudom! - sírni kezdtem tehetetlenségemben. - De ha nem tetted volna te is velem azokat a dolgokat, talán nem gondoltalak volna akkora fasznak! De az vagy! - látásomat teljesen elmosták a könnyeim.
Harry felém futott, megakart ütni, de Niall lefogta őt, pillanatokkal később Liam, Louis és Zayn is lefogta a dühöngő zöld szeműt. Reszketve kuporodtam össze kicsire, féltem Harrytől.
- Az nem férfi aki megüt egy nőt, Harry! - szólt rá erélyesen Niall, de a kócos erőből ellökte a szőkét aki mellettem landolt a földön. - Nyugodj le! Még mielőtt olyat teszel amit megbánsz! - szólt Niall még a földről is.
Harry hangosan fújtatott, szemeiből a harag lángjai nem akartak kialudni.
- Tudod milyen szerencsés vagy most? Ha nem lenne meg most neked, Isten bizony megerőszakolnálak! - szűrte a fogai között.
Szavai szinte égették a fülemet, beleharaptam az alsó ajkamba, hogy visszafojtsam a könnyeimet, de nem sikerült, zokogtam.
- Amiért elakartál szökni, nem mehetsz ki a szobádból egész héten! Csak a mosdóba mehetsz, kaját is majd mi hozunk fel neked. Se több se kevesebb! - fejezte be zihálva.
- De mi lesz a party-val? - szóltam kétségbe esve.
- Ez mind rajtad múlik! - mondta, majd elhagyta a szobámat a sarkában a többi fiúval, egyedül Niall nézett vissza a szeme sarkából, de csak a megvetést és csalódottságot láttam benne.
Amint hallottam őket leérni a földszintre, az ágyamhoz rohantam és magamra húztam a paplanomat. Addig sírtam amíg el nem fogytak a könnyeim. Párnámba töröltem meg az arcom, felvettem a pizsamámat, majd órákig feküdtem Padgettel ébren, teljesen addig amíg a kimerültségtől lecsukódtak a szemeim. Csak egy gondolatom volt mielőtt elaludtam, hogy eltudjak szökni szombaton.
*
A hét nagyon lassan telt, a fiúk egyáltalán nem beszéltek velem, ha be is hozta valaki az ennivalómat, szinte átnéztek rajtam. Voltak olyan napok, hogy csak egy valaki volt velem egész nap, de ő is az ajtón kívül, a többiek a stúdióban voltak, és felváltva őrizték a szobám ajtaját, hallottam mikor ide-oda járkáltak az ajtóm előtt.
Aztán, eljött a szombat reggel, majd a dél és a délután is. Valaki bekopogott és beszélt hozzám.
- Úgy döntöttünk, hogy részt vehetsz a partyn. Zuhanyozz le, öltözz fel, fél óra múlva itt vannak a vendégek - fejezte be Niall, majd egy félénk mosolyt küldött felém és elhagyta a szobát, mire hatalmas vigyor kúszott az arcomra.
