- Niall. Kifelé. - mondtam vonakodva, míg könnyek szaladtak le az arcomon.
- P-p-persze…de miért vagy olyan goromba? Azok után, amit én adtam neked.. - dadogta Niall fájdalmasan, ahogy durván letoltam magamról.
- Tehát te nem veszed észre, ez egy újra megismétlődő szituáció? - fortyogtam, miközben begomboltam a blúzomat.
Zavartan nézett rám, ahogy belenéztem szemeibe, kirázott a hideg.
- Azok után amit együtt csinálunk….a lassú, lágy, barátságos hangulat után neked mindig meg kell szakítanod a nyugodt légkört, és visszadobsz Harry-hez. - duzzogtam, miközben elsimítgattam magamon a ruháimat, és felkeltem az ágyamból.
Arca lefagyott, emlékezett. Megragadta a karomat, arra kényszerítve, hogy előtte maradjak még.
- Jó, sajnálom! A dolgok csak véletlenül történnek így. Nem tudok mit tenni. Amennyire én tudom, én mindig ott voltam melletted. Bár sokszor hátat fordítottál nekem, mindig megvigasztaltalak és megnyugtattalak miután Harry vagy a többi srác csúnya dolgokat csináltak veled. Vagy nem ezt tettem?! - egyre hangosabban beszélt, dühös volt. - Miért nézel le mindig? Azért, mert én vagyok a jó fiú? Többnyire aranyos és kedves vagyok, akkor ha néha változik valami, ami neked nem tetszik, miért utálsz meg rögtön?! - fogta meg a kezem, és nyugodt tekintettel nézett rám. - Miért?
Idegességemben elhúztam a kezem az övétől.
- Tehát minden alkalommal, amikor nem úgy viselkedek, ahogy szoktam, akkor gyűlölni kell? - kiáltott fel, és kétségbeesetten beletúrt a hajába. - Nem tehetem meg, hogy más legyek, vagy ejtsek egy hibát, mert te hozzá vagy szokva, hogy kedves vagyok?
- Niall én..
- Rosszabbul bánsz velem, mint Harry, pedig ő sokkal aljasabb veled! Ez nem fair! - beszélt dühösen, kezével erőteljesen gesztikulált. - Talán olyanná kéne válnom, mint ő. Talán kicsit elnézőbb ennél, ha olyanokat csinálnék most már, ami nem rám vall.
- Ni...
- Ne felejtsd el őt sem könnyen Soph! Ma megcsókoltad, emlékszel?! Még az után is, hogy felsorolta a hibáit! De ha én átlépem azt a kibaszott vonalat, akkor le leszek lőve a haragod által! - Niall hangja visszaesett suttogásba. - Én vagyok az egyetlen, aki felszedi és megjavítja a Harry által törött vázákat, csak azért, hogy utána nyersen a fejemhez vágd őket? Miért? - csendesedett el, mintha ő is félne a választól.
- A-Any-Annyira sajnálom Niall, d-de… - dadogtam, de Niall ismét közbevágott.
- Ne kérj bocsánatot! Neked is van ilyen ismétlődő dolgot, tudod?! Nem vagy jobb nálam! Elkezdesz bocsánatot kérni, majd dühös vagy, végül pedig érzelmes és ez kezdődik előről mindig. De én még mindig kicsit több vagyok, mint Harry, mert én a tetteimet és az érzelmeimet kordában tudom tartani, és még szeretlek is!
- Nem szeretem Harryt! - zokogtam a durvaságok miatt amit Niall hozzám vágott. És a legrosszabb, hogy mind igaz volt. Milyen szörnyű ember vagyok. Gondolkodtam, miközben a végtelen hasonmásaimat néztem a körülöttünk futó tükörbe. A fiúk az egészet látták…Nem csináltak semmit. Lehet nem hallották?
- Nem szereted?! Megcsókoltad! Magadtól! - válaszolta Niall dühösen, ahogy visszanéztem rá. - Mi ez, ha nem a szeretet jele?!?!
- Ti srácok állandóan csókolóztok velem! - tiltakoztam homályos tekintettel, mert ismét könnyek gyűltek a szememben. Milyen szörnyű ember vagyok..
- PONTOSAN! ÖSSZE TUDOD HASONLÍTANI A KETTŐT?
Kétségbeesetten megráztam a fejem, és próbáltam elhessegetni a káoszt a fejemben. Szavainak súlya szinte lenyomott a földre. Ez csak egy csók volt. És ők ezt fel tudják fogni? Hát persze, hogy nem.
- Soph? - kérdezte Niall gyengéden. - Ó, jézusom annyira sajnálom Soph, én.. - elvesztem a szavaiban.
Nem tudok gondolkozni…De nekem muszáj….szemem Niall nyitott szobaajtójára tévedt.
- Sophie? - Niall elkezdett közeledni felém, de azonnal ellöktem és futni kezdtem. Levegőre van szükségem..Egyedül.
- Sophie!
Nem tudok hátranézni, csak futok előre. Hallottam, hogy négy másik ajtó kinyílt. Pánikolni kezdtem, ahogy hallottam, hogy utánam jönnek. Kiabáltak, és próbálták kitalálni, hogy merre vagyok ebben a kastélyban.
- Sophie, kérlek!
- Soph!
- Sophie Miller azonnal gyere ide!
A kiáltásaik egyre tisztábbak lettek. Hirtelen befordultam balra, és az első ajtón bementem, majd bezártam magam mögött. Légzésem rendezetlen volt. Keservesen zokogva csúsztam le a földre háttal az ajtó kemény felületének. Én egy ilyen szörnyű ember…
Másodpercekkel később valaki keményen kopogtatott az ajtón.
- Soph, nyisd ki kérlek! - követelte Louis. Kulcszörgést hallottam. - Srácok, ehhez az ajtóhoz nincs kulcs!
- A te ujjaid sérültek, nem neked kéne keresni szerintem. - vágott vissza Harry.
- Hey. - válaszolt Louis. - Ez most fájt.
- Majd elmúlik.
Még több csilingelés.
- Ajj ne már! Nincs hozzá kulcs.
- Látod, mondtam.
- Louis ne most! Niall mi a faszért kellett vitatkozni?! Mi borította ki ennyire?!
- Te! - válaszolta az ír srác gyűlölködve. - Te vagy az, aki mindig megbántja. - hallottam, ahogy Niall meglökte Harryt.
- Srácok! - fegyelmezett Liam. - Hagyjátok abba! Tesók vagyok. Bandatagok. - Bandatagok voltak….tesók…én tettem ezt tönkre. Friss könnyek szaladtak végig az arcomon.
Veszekedést hallottam a túloldalról, én pedig erőtlenül hátradöntöttem a fejem. Ez egy kis puffanással járt.
- Neki van dőlve az ajtónak?
- Igen. Lehet, hogy sír. - mondta Niall.
- Miért választaná a fürdőszobát az összes hely közül, hogy sírjon?
- Csak bement az első ajtón amit látott, azt se tudta, hol van! - válaszolt Harry a rekedtes hangján, mogorván. A kilincset rángatják, majd valaki ököllel belecsap az ajtóba.
- Sophie, nyisd ki, kérlek! Csak beszélni szeretnénk veled.
Egy fürdőszobában vagyok?
Ez az egy mondat járt csak a fejemben. Kinyitottam a szemem, hogy megnézzem, igaz-e amit Zayn mondott. Fürdőszobában vagyok. Egy fehér, tiszta, luxus fürdőszobában. A fürdők tele vannak érdekes dolgokkal…
- Mit csináltál vele Niall?
- Amit tennem kellett! Jól volt, amíg nem üzentél!
Nem figyeltem a veszekedésükre, amíg lassan felálltam, letörölve könnyeim. Lustán elsétáltam a mosdókagylóhoz, a gondolataim száguldoztak a fejemben.
„Nem vagy jobb, mint én! Bocsánatot kérsz a hangulatváltozásaid miatt és megint mérges leszel, mikor elkezdesz érezni valamit!” - Niall szavai hangosan visszhangoztak a fejemben miközben robotszerűen kezdtem áttúrni a fiókokat az eszközért, amit kerestem.
„HASONLÍTSD MÁR ÖSSZE A KETTŐT!”- Hallottam a hangját a fejemben ismét. Szeret engem?
- Srácok! Már nem támaszkodik az ajtónak! Biztos, hogy elment onnan! - kezdett el pánikolni Louis.
Kinyitottam egy másik fiókot és egy kis csengő megcsendült, kissé megugrasztva engem. Szemeim a fiók tartalmára estek. Bingó!
- Soph, ne! - A kilincs újra zörgött. - Fiúk, hagyjátok abba a veszekedést, kinyitotta a fiókot, amiben az éles tárgyak vannak!
- Picsába. - káromkodott Harry.
- Ne mond, hogy picsába! Csinálj valamit te fasz! - mondta Niall, hangjában egyértelműen kivehető dühvel.
- Sophie kérlek ne! Mi a faszért nincs kulcsunk pont ehhez az ajtóhoz?! Próbálj uralkodni magadon! - dörömbölt az ajtón.
- Sophie kérlek, sajnálom! Nem gondolkoztam, oké? Minden, amit mondtam csak kicsúszott a számon, mert dühös és féltékeny voltam!
- Ne vágd meg magad! Tudom, hogy úgy gondolod ez helyes, de nem az! Ezzel csak rontasz a helyzeten! - Zayn?
- Muszáj. - motyogtam rekedten, a csuklómat tartva a fényben. - Szörnyű ember vagyok… Még Emilyt sem tudom megvédeni tőletek. - mormogtam, miközben a könnyeim visszatértek, ahogy eszembe jutott, mikor ijedten nézte, ahogy Harry jelenetet rendez. - Rossz ember vagyok…-A borotva végigszántott az erőtlen bőrön, égető érzést hagyva maga után. Vörös vér buggyant ki a vágásokból, ahogy egyre több és több sebet ejtettem, a fájdalom teljesen elzsibbasztott.
- Sophie, nem ez a helyes mód, hogy kifejezd magad! - Liam?
- Látod mit tettél Harry? Zseniális vagy!
- Én?! Nem én voltam az egyetlen, aki kiabált vele!
- Kivételesen!
- Srácok! Pofa be! Ki kell nyitnunk az ajtót, mielőtt még komolyan bántja magát! Jelenleg nem gondolkodik tisztán. - fejezte be Louis. Kis pöttyök homályosították el a látásom.
- Háromra. - utasította őket Liam. - Egy, kettő, HÁROM! - hangos puffanás, amit a fa repedésének hangja követett.
- Még egyszer!
- Egy, kettő, HÁROM!
Ezúttal az ajtó megadta magát. A földre zuhant és hirtelen mind körülöttem termettek. Harry kiütötte a kezemből a borotvát és a csap alá nyomta a kezem.
- Liam, tartsd meg, rettenetesen sápadt! Louis, segíts neki! - adta ki az utasításokat a göndör.
A térdeim épp abban a pillanatban adták meg magukat, mikor Liam és Louis felemeltek a vállaimnál fogva.
- Kérlek. - könyörögtem rekedten. - Rettenetes ember vagyok…Hagyjatok, hagyj csináljam... - kezdtem volna keresni a borotvát, de Harry egyik kezével lefogta a csuklóim.
- Nem, nem vagy rettenetes ember. Mi vagyunk azok, amiért ezt tettük veled. - vágott vissza Harry rám nézve aggodalommal telt szemeivel. Visszafordult a mosdóhoz és kinyitotta a csapot.
A szemeim hirtelen lecsukódtak a fáradtságtól.
- Soph, el ne ájulj! - könyörgött Niall, megszorítva a karom.
Amint a hidegvíz a bőrömhöz ért, összerezzentem. - Kérlek ne… Ez fáj. - nyöszörögtem, erőtlenül küzdve Liam és Louis karjaiban.
- Muszáj kitisztítanunk a sebeket. Ez veszélyes lehet, bármikor elkaphatsz valami fertőzést. - magyarázta Louis, de csak félig figyeltem oda rá, miközben Harry elkezdte kimosni sebeim. Hüvelykujjával finoman nyomkodta mindegyiket, mielőtt leöblítette a hidegvíz alatt. A mosdókagyló lassan rózsaszín árnyalatú lett, ahogy óvatosan megismételte a folyamatot.
- Zayn, hozz kötszert! A vérzés nem akar elállni. - kezdett pánikolni Harry.
Kezdtem elveszteni az eszméletem, ez az egész túl sok volt.
- Liam, ne hagyd, hogy elájuljon! - figyelmeztette a fiatalabb srácot Zayn.
- Soph… Hé, maradj velünk- mormolta a hajamba Liam, a csapnál tartva, miközben a másik négy srác a karomról gondoskodott. Édes semmiségeket suttogott a fülembe, amíg a többiek elkezdték megtisztítani és bekötözni a sebeim. Csípett. Rossz volt. Sosem voltak fertőtlenítve a sebeim, köszönhetően a nyílt sebektől való undoromtól egészen kiskoromtól fogva. És amit most csináltak velem, csak megerősítette az utálatomat. Egyikük egy fájdalmas döfést mért az egyik mély sebemre egy vattadarabbal.
- Áú! Ez fáj! Hagyjátok abba, kérlek!- ellenkeztem Liam erős szorításában, amennyire csak tudtam.
- Egy perc és jobb lesz, rendben gyönyörűm? Shh… hagyd abba az ellenkezést, így csak hosszabb ideig fog tartani. - mormogta a hajamba Liam. Lehunytam a szemem, próbálva lenyelni a fájdalmat.
- Liam?! Elájult? - pánikolt Niall.
- Tartsd őt ébren! Veszélyesen sok vért veszített!
- Nem ájultam el. Csak becsuktam a szemem, mert fáradt vagyok, és mert fáj, amit csináltok. - csuklottam.
- Niall, menj és hozz neki valami cukrosat és vizet! - utasította Harry, miközben még több anyagot tömött a sebeimbe.
- Nem muszáj hallgatnom rád. - vágott vissza Niall.
- Ne most Niall! Louis hogy haladsz a kötéssel? - folytatta Harry türelmetlenül, míg Niall úgy döntött, elhagyja a szobát.
- Úgy nézek ki, mint egy kibaszott nővér? Anyám a nővér, nem én! - válaszolta Louis, a kiborulás szélén állva.
- Annyira hozzáértők vagytok srácok… Lefogadom, nem tudtok vigyázni egy gyerekre, anélkül hogy kockáztatjátok az életét.
- Hé! Néha vigyázunk Luxra! - válaszolta Louis.
- Adjátok ide, majd én megcsinálom-morogtam, keresve a dolgokat, amik Harry és Zayn kezében voltak.
- Nem.- tiltakozott Harry. - Mutasd meg, hogy kell. Addig is ébren maradsz.
- Rendben. Hagyj üljek le. - fújtattam.
- Miért kell leülnöd ahhoz, hogy bekössük a kezed? - kérdezte Harry.
- Mert fáradt vagyok. - válaszoltam, nagyokat pislogva.
- Oh.
Liam és Louis segített leülni, a pult szélét használva támogatás gyanánt. Miután megbizonyosodtak, hogy kényelmesen ülök, mindhárman körém gyűltek biztosra menve, hogy ha elvesztem az egyensúlyom és oldalra dőlök, valamelyikük el tud kapni. Sóhajtottam egy nagyot, és megpróbáltam a tőlem telhető legtöbbet, hogy elmagyarázzam nekik, mit kéne csinálniuk, miközben megpróbáltam visszaemlékezni arra, amit elsősegélyen tanultam.
Ez nagyjából 15 percet vett igénybe, de sikerült befejeznünk, mielőtt Niall visszajött volna a kajával. Az, hogy még nem ért vissza, kissé megrémisztett.
- Hol van Niall? - kérdeztem óvatosan, Harryhez fordulva. Ő csak megrántotta a vállát.
- Üzenek neki. - ajánlotta Liam. Elővette a telefonját és pötyögött egy gyors SMS-t. Niall szinte azonnal válaszolt. - A moziszobában van, arra vár, hogy csatlakozzunk hozzá. Van nála fagyi.
- Akkor menjünk! - kiáltott fel boldogan Louis. Épp azon voltam, hogy megpróbáljak felállni, de Zayn a combomra rakta kezét, ezzel maradásra késztetve.
- Soph és én később csatlakozunk, oké? Beszélnünk kell. - válaszolt Zayn elvéve kezét, mire szemöldököm ráncba szaladt.
- Ne tartson túl sokáig! A fagyi el fog olvadni. - figyelmeztette Louis.
- Haha, ne aggódj Louis. - válaszolt Zayn.
- Jól van.
Liam, Louis és Harry elmentek, de Harry megállt a küszöbön.
- Zayn…? - érdeklődött az idősebbiktől, megpróbálva kitalálni mit akar velem. - Ugye nem fogtok…
- Esküszöm, csak beszélgetni akarok. - felelte a sötétebb fiú komolyan.
Harry bólintott, küldött felém egy finom pillantást, majd követte a másik két srácot.
- Szóval Sophie…Elmondod nekem, mi sarkallt arra, hogy bántsd magad? Mert erősen kétlem, hogy ez volt a szándékod, mikor kirohantál a szobádból.
- Zayn…Rosszul érzem magam amiatt, amit veletek teszek. Niallnek igaza volt korábban. - döbbentem rá. - Nem vagyok jobb, mint bármelyikőtök. Még Harry-t és Niall-t is egymásnak ugrasztottam. - pislogtam sűrűn, hogy visszatartsam könnyeim.
- Soph, nyugodj meg. Fiúk vagyunk. Állandóan harcolunk egymással egy dögös lány figyelméért. - sóhajtott Zayn.
- Pont ez az. Nem vagyok dögös…- motyogtam. - Egy dagadt ribanc vagyok. - kezdtem zokogni, fejemet lábaimra hajtva, átölelve magam a karjaimmal. Zayn arrébb mozdult, így mellettem volt. Közelebb húzott magához, így a fejem a vállára esett. Fejét enyémre ejtette, szeretetteljesen dörzsölve karjaim.
- Hé... Shh, hagyd abba a sírást, szerelmem. - gügyögött affektálva. - Nem vagy dagadt. Csodálatos vagy, oké? Nem harcolnánk ennyire keményen, hogy velünk maradj, ha nem lennél az. - folytatta, megölelve.
- Már nem is igazán harcoltok értem. - jegyeztem meg, mielőtt kezem gyorsan a számra tapasztottam. Fogd be Soph! Miért nem tudod befogni, mikor épp minden jó neked?!
Hosszan nézett rám, mielőtt válaszolt.
- Emlékszel, két éve, mennyire nem voltam kedves veled? - éreztem, ahogy megmerevedik, miközben felidézte magában az emlékeket, de folytatta. - És aztán, nem sokkal később, a fiúk megtaláltak egy tócsányi vérben?
Bólintottam.
- Nos, én akkor elmentem. Szívni akartam egy kis friss levegőt, végiggondolni a dolgokat, tudod? Szóval sétáltam egyet London körül, cigivel a kezemben. Ott volt ez a lány…Ugyanolyan furcsának tűnt, mint amennyire szokatlan volt a hajszíne: lila volt. Nem tudtam levenni róla a szemem, miközben ő bátran felém sétált. - Nem kéne cigizned, rossz az egészségednek. - mondta. -Nem érdekel többé. - ez volt minden, amit mondtam. Mire ő megkérdezte, miért. És aztán, elkezdtünk beszélgetni, mintha csak régi barátok lennénk. Végül már egy parkban sétáltunk, és most befejezem, hogy róla beszélek neked.
Szünetet tartott és mély levegőt vett, mielőtt egyenesen a szemembe nézett.
- Azt mondta nekem, hogy ha szeretek valamit, szabadon kell engednem. És ha az nem jön vissza, sosem volt az enyém.
Összezavarodtam, hogy miért osztotta ezt meg velem.
- Valahogy… aznap este, amikor a partit szerveztük, tudtam, hogy megpróbálsz majd megszökni, csak abból, hogy milyen könnyen megbocsájtottál. Először dühös voltam, de aztán a cigizésemről beszéltél nekem, ahogy az a lány, Perrie is. Szóval elhatároztam, hogy segítek neked, azzal, hogy lefoglalom a fiúkat.
- T-t-te, lefoglaltad a fiúkat? - érdeklődtem döbbenten.
- Ja. Amíg te Nialler-el táncoltál, én leitattam kicsit Louis-t, aztán meggyőztem Liam-et, hogy figyeljen rá. Aztán ott volt Niall, aki folyamatosan követett téged, miután visszautasítottad a csókját. De végül pár felessel sikerült rávennem, hogy lazítson kicsit. És ami Harryt illeti, küldj rá pár lányt, mikor részeg és egész éjszakára kész lesz. Vele nehezebb dolgom volt, mivel folyamatosan téged figyelt. Esküszöm, az a srác fülig beléd szeretett. - fejezte be Zayn.
- De… mi van az üzenettel, amit kaptam? - emlékeztettem. Ez csak egy vicc… Zayn nem tenne ennyi mindent értem, igaz?
- Liam kinézett az ablakon, épp mikor elmentél. Emlékszem mennyire dühös volt, amikor ment, hogy elmondja a többieknek. Harry elég gyorsan kijózanodott, de már késő volt. Egyik fiú sem tudja, hogy segítettem neked, Soph… Maradhatna ez így? Elleneztem, hogy újra megkeressünk, de ismered Harryt… Annyira meggyőző tud lenni, és én nem akartam elárulni magam. - könyörgött finoman, nyakát nyújtogatva, így egyenesen egymásra bámultunk. Halálosan komoly volt…
- Még mindig beszélsz Perrievel, nem igaz?
- Umm… Igen. Miért?
- Jót tesz neked… Megváltoztatott, a helyes útra terelt, gyorsabban, mint akárki más tudott volna.
- Csak egy irányba tudok menni. - kuncogott. Sóhajtva elmosolyodtam gyenge viccén.
- De ennek a helyes útnak kell lenni. Talán meg kéne javítanunk a többieket is… Louis eléggé vitázós lett mostanában.
Abban a pillanatban Zayn telefonja megrezdült. Megnézte, elmosolyodott és megmutatta nekem.
A fagyi olvad!
Kapkodjátok a seggetek vagy megeszem mind!
Lou
- Akkor gyerünk…-motyogtam, megpróbálva felállni.
- Hadd segítsek. Veszélyes lehet ekkora vérveszteséggel mászkálnod. Megszédülhetsz és eleshetsz. - mondta Zayn, majd a karjaiba kapott menyasszony-stílusban.
- Ne! Tegyél le, túl nehéz vagyok! - ellenkeztem kissé, mielőtt gyakorlatilag összeomlottam a fáradtságtól.
- Nonszensz… Látod, csak lefárasztod magad azzal, hogy próbálsz küzdeni ellenem. - vágott vissza. Fújtattam és a mellkasához simultam, átkarolva kezeimmel a nyakát.
- Alkalmas leszek valaha arra, hogy találkozzak Perri-vel? - motyogtam, mikor elkezdett sétálni a házban.
- Miért akarnál találkozni vele? - kérdezte lenézve rám, míg tovább sétált.
- Csak, hogy megköszönjem neki. És nem hiszem, hogy ártana nekem, ha lenne lánytársaságom.
- Megbeszélem Harry-vel, oké? Ez csak… Nem akarom, hogy Perrie lássa, mit is teszünk veled valójában.
Sóhajtottam, lecsukva szemeim.
- Hé, nyisd ki a szemeid, szerelmem… Megjöttünk. - bökött oldalba Zayn a karjaiban.
