2016. február 4., csütörtök

II/26 Új dolgokat megismerni

- Szóval, hogy fogod elnevezni a cicát? - fordult hátra Niall.

- Sors. - válaszoltam az említettet simogatva, mire az dorombolva válaszolt.

- Cuki. - kuncogott, miközben kiléptünk az udvarra.

- Wow. - fújtam ki a levegőt. - Srácok nektek van egy....világűrnyi kertetek. - állapítottam meg, ahogy végignéztem a hosszan elnyúló füves területen. Az egész egy kisebb erdőbe torkollott.

- Ha sok pénzed van, sok mindent meg tudsz tenni és venni. - vont vállat Harry. - És amúgy is a semmi közepén vagyunk, kinek kéne ekkora terület...

- Nektek minek ekkora terület? - kérdeztem.

- Labdarúgás- válaszolt Louis.

- Futni. - szólt hozzá Liam.

- Birkózni. - mondta fontoskodva Zayn, Louis pedig helyeslően bólintott.

- Ennyi hely kell ahhoz, hogy birkózzatok? - kérdeztem, ahogy Sorsot dédelgetve sétáltam egyre messzebb tőlük. A cica nyávogva forgatgatta a fejét jobbra-balra, feltérképezve a területet. - Ez a terep majdnem akkora, mint egy focipálya...Vagy labdarugó pálya, ahogy ti neveztétek. - sétáltam tovább. Louis sértődötten horkantott.

- Igen, labdarúgás. Mert ti amerikaiak mindent átneveztek. Miért foci, amikor benne van a szóban, hogy a labdát rúgjuk..Így értelmes, ahogy a kézilabda is...

- Nem az a lényeg Louis! Hanem, hogy nem kell nektek ennyi hely a birkózásra. És lefogadom srácok, hogy van egy külön szobátok erre is, és soha nem vagytok itt kint. - forgattam meg a szemem.
- Nem, nincse... - kezdte Harry, de Lou közbevágott.

- De igen, szükségünk van ennyi helyre. Például amikor ellopjuk Liam boxerét, kell hely a futáshoz. - magyarázza Louis. - Hogy aztán amikor utolér, ránk ugorjon, leteperjen a fűbe, és körbe hemperegjünk a földön. Végül pedig megmondjuk neki, hogy „nem is vettük el, végig az ágyad alatt volt”. Szóval igen, kell hely. - folytatta mosolyogva. - Igaz történet. - adta hozzá.

- Nem kételkedtem benne.

- Alapvetően a lényeg, hogy így nagyobb a szórakozás. - nevetett fel Niall, visszaemlékezve a meséltekre. 

- Nem értem miért beszélünk még mindig erről ilyen sokáig. - nyögött fel Harry.

- Én sem. - mondta Liam.

Hirtelen csipogásokat hallottam a kosárból.

- Eltekintve a birkózástól és a focitól...

- Labdarúgás. - húzta össze a szemét Louis.

- Tök mindegy. - forgattam meg a szemem. - Szóval hol van a tó? - kérdeztem körbenézve, de semmilyen vizet nem láttam a kacsák számára.

- Gyere. - kuncogott Harry, és kezét a hátamra helyezve terelgetett a ház oldala felé, ahol egy félkör alakú sövény helyezkedett el. A fiúk szorosan mögöttünk jöttek, miközben Harry átvitt egy vaskapun, aminek két oldalán bokrok voltak, mint valami bejárat.

Egy elzárt területen voltunk a ház oldalába. Megálltam és néma áhítattal bámultam magam elé csodálkozva. Balra egy gyönyörűen kialakított terasz volt egy piknik asztallal. Egy üveglapos út vezetett a házig egy ajtóhoz, valamilyen helyiségbe, amit még valószínűleg nem ismerek. Leginkább Harry miatt, ugyanis ő nem akarja, hogy megismerjem a házat, mert szerinte ezáltal sokféle előnyhöz juthatok. Nagyszerű ötlet. Talán ezen a héten körülnézhetnék, ha már a fiúk úgy sem érhetnek hozzám. Talán megkérdezem majd Lout....Vagy Zaynt. Ő biztonságosabb. Azt hiszem attól függ, hogy kinek kell iskolába mennie. A ház felfedezésének gondolata miatt izgatott lettem, de próbáltam leplezni, és csak az előttem elterülő látványra koncentrálni.


Volt még egy kis híd a tó felett, amin Louis, Liam és Zayn állt, messze Harrytől, Nialltól és tőlem. Észre se vettem, hogy odamentek. Biztos a házon gondolkodtam. De ők miről beszélhettek?

Louis és Zayn valaminek a közepén voltak, ami egy kemény vitának tűnt. Liam a teknősökkel játszott miközben néha beleszólt a társalgásba. Mindenki komoly volt.

- Teháááát. - zökkentett ki Niall a kíváncsi gondolataimból. - Meg akarod mutatni a kacsáknak az új otthonukat? - kérdezte, aranyosan feltartva a kosarat.

- Igen, persze. - mondtam. - Szeretném. - hajoltam le, hogy le rakjam Sorsot a kezemből, de ő makacsul kapaszkodott a pólómba. Felkuncogtam. - Harry, megfognád?

- Persze...De hiányzik a varázsszó, Szerelmem. - gúnyolódott vigyorogva, miközben összefonta a karjait a mellkasa előtt. Bosszúsan fújtam egyet, és Niallra néztem. A keze tele volt a csipogó kosárral. A hídon lévő fiúkra néztem.

- Zayn? - indultam meg az irányukba.

A barna szemű fiú idegesen hátat fordított a beszélő Louisnak, és sötét szemekkel rám nézett. Pár másodperc múlva kitisztult a tekintete, és érdeklődve figyelt.

- Meg tudnád fogni....

- Oké, oké. Majd én megfogom azt a szart.  - jött oda fújtatva Harry, és nyújtotta a kezét az említett felé.

- Úgy csinálsz, mintha nagy teher lenne...és a neve Sors. - vontam fel a szemöldököm, a cicát simogatva. A szemem sarkából láttam, hogy a három fiú felénk sétál.

- „Meg tudnád fogni ezt a kibaszott macskát? Légyszíves!” - sóhajtotta Harry, amit allani szeretett volna tőlem.  Összenéztünk, és majdnem felkuncogtam, mert egy lilás zúzódás húzódott végig a bal szeme alatt Emily által. Szép munka, Em!

- Micsoda szerepcsere! Te még sose könyörögtél nekem. De nagyon cukorfalat vagy itt, ahogy nyivákolsz. - kuncogtam a kezébe adva a macskát.

- Soph... - figyelmeztetett Naill, ahogy Harry felháborodottan fújtatott. 

- Azt hiszem meg fogom mutatni, Cukorfalat. Hogy én nem vagyok cukorfalat. - indul meg felém, de előttem megáll és sóhajtva hátat fordít. Pár másodperc múlva dühösen rám szegezi tekintetét. - Sophie, szerencsés vagy, hogy menstruálsz, mert ha nem lenne így, akkor nagyon csúnyán meg lennél büntetve. - fenyegetett lassan. - És ha már itt tartunk, hány napig szokott ez tartani? - kérdezi, ahogy Karma felé nyúlok a Niall kezében levő kosárba. Óvatosan a kezembe veszem, majd elindulok vele a tó felé, sarkamban a fiúkkal. Óvatosan a vízre helyezem, mielőtt megfordulok, hogy válaszoljak Harrynek.

- Körülbelül...

- 6 nap, tesó. - vágott közbe Louis. - Szörnyű, mi?

- Hat? Miért nem lehet három vagy négy? - nyögött fel Harry válaszul.

- Azért mert nem én befolyásolom. - vágtam vissza. - És azt hiszem amúgy is jót tesz nekem és az egészségemnek egy kis szünet, a ti szexuális kívánságaitok nélkül. - Ha nem lenne meg, valószínűleg minden lehetséges órában megdugnának vagy rosszabb...

- Nos, te és az egészséged jobb, ha hozzászoktok, Édesem, hogy mi ugyanolyanok vagyunk ilyenkor is. A, meg kell büntetnünk, ha szabályt szegsz. B, lehet felmentelek büntetés alól, de attól még találunk valamit, amivel viszonzod ezt a szívességet. És C, még mindig van egy randink, amit ígértél nekem.

- De a randi, az magában a szex? - kérdeztem leverten. Miért nem tud megváltozni? Nem látja, hogy összetör?

- Lehet. - morogta, majd elfordult.

Sóhajtottam egy nagyot, mielőtt a másik öt kiskacsát is a tóra helyeztem, és visszavettem Sorsot a kezembe.

- Gondoltatok arra fiúk, hogy kellenek majd cuccok Sorsnak? Mint a kaja, meg a hely ahol alszik meg ilyesmik? - kérdeztem, a cica fülét vakargatva.

- A kocsiban vannak. - válaszolt Niall. - Felviszem a szobádba, oké?

- Mehetek veled...kérlek? - bukott ki belőlem.

- Nem. Maradj Harryvel. - mondta, mielőtt végigsétált a teraszon, be a házba. Még csak időt se adott, hogy válaszoljak.

Rossz érzésem volt. Történhet vele bármi odabent. Hirtelen megindultam utána, de Harry erősen visszarántott.

- Harry, kérlek...

- Hallottad te is. Eltudja intézni egyedül.

- Ha én nem, akkor valaki más menjen utána. - követeltem, egyre jobban aggódva. Lehet, hogy Niall nem is a cuccért ment, ugye? Ó, ne... - Srácok, valamelyikőtök menjen Niall után! - kiabáltam, ahogy a gondolatok ellepték az agyam. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, ahogy Niall egy vértócsa közepén fekszik.

- Miért? - vizslatott Liam. - Tud vigyázni magára.

- Nem, nem tud....nem értitek...Zayn, kérlek! - könyörögtem.

A megértés szikráját láttam a sötétbőrű fiú szemében. Bólintott, és elindult a szőke fiú után.

- Mi volt ez? - nézett rám komolyan Harry. - Miért aggódunk ennyire Niall miatt?

- Niallnak szüksége van rám, rendben?

- Technikailag mindannyiunknak szüksége van rád. - vigyorgott Louis.

- Tudom! De ez Niallal más! - harsogtam.

- Ennek a mondatnak kettős értelme van. - jegyezte meg Louis.

- Nem érdekel! Ti ezt nem értitek! Kivétel nélkül mindegyikőtöknek kibaszottul csak a szex jár a fejében! Mindegyikőtöknek! - kiabáltam, nem belevéve a sorolásba Zaynt és Niallt.  A könnyeim elhomályosították a látásom, én pedig futásnak eredtem a teraszajtó felé, szorosan magamhoz tartva Sorsot. A fiúk szitkozódva utánam indultak, valamit az alvásról és a hormonokról beszélve.

Keresztülrohantam jó pár szobán, nem is törődve azzal, hogy hol vagyok. Meg kell találnom Niallt. Meg kell találnom Niallt. Meg kell győződnöm arról, hogy jól van. Meg kell találnom Niallt. Ezt mantráztam egyre csak a fejemben. Meg kell találnom Niallt. Meg kell győzödnöm róla, hogy jól van. Meg kell találnom....

Tiltakozva kiabáltam, amikor hirtelen kezek fogtak le a csípőmnél. Sorsot a földre dobtam, aki rögtön a sarokba szaladt, én pedig küzdöttem tovább a fogvatartóm ellen, akárki is volt az.

- Nyugodj le, és elengedlek! - morogta Liam a fülembe.

- Nem! Te ezt nem érted! - tiltakoztam, a karját ütlegelve. Meglepetésemre elengedett, de gyorsan helyére került Louis és Harry, akik gyorsan lefogták egy-egy karom.

- Liam, fogd meg Sorsot, és vidd fel! Készítsd elő a dolgokat, pár perc és felmegyünk mi is. - utasította Harry, majd hozzám fordult. - Soph, nyugodj le, Niall jól van, biztos vagyok benne. - Nem néztem rá, szememmel csak Liamet követtem, aki óvatosan kezébe vette Sorsot és felvitte.

Pontosan ebben a pillanatban Harry telefonja megszólalt. Bal kezével a farzsebébe nyúlt, míg a jobbal szorosan tartott. Elmosolyodott, majd megmutatta nekem a képernyőt.


Hazz, mutasd meg ezt Sophienak

Niallal vagyok az emeleten és minden tökéletesen rendben van

Zayn


A légzésem lelassult, és ellazultam a fiúk szorításában.

- Látod? Nem tudom, hogy miért borultál ki, de minden tökéletesen rendben van. - sóhajtotta Harry, és visszatette a zsebébe a telefont. - De a kis akciód közben mondtál valamit, ami nagyon nem tetszett. És ki is találtam a tökéletes büntetésed a saját magad károsítása, és a fegyelem hiánya miatt.

Elkezdtem újra kiborulni.

- Ne, kérlek, Harry...Nem akarok. Kérlek! Belefáradtam már ebbe! Nem vagyok most képes fizikai bántalmazásra! - magyaráztam, a kezükben ficánkolva.

- Senki nem említett fizikai bántalmazást. - válaszolt Louis.

- Bizony. Ez úttal nem Soph.... Saját magadnak fogsz szenvedést okozni. - - értett egyet Harry. - Lefektetünk, te pedig el fogsz mesélni midnen egyes pillanatot és emléket holnap reggel. - mondta Harry a szobám felé húzva.

- Nem! Nem is vacsoráztam még! És még késő délután van! Nem kell mennem aludni! Ahogy holnap suliba se! - tiltakoztam rúgkapálva.

- Nem hagyod ki az evést. Csak injekción keresztül fogod megkapni.

- Ne! Ne, kérlek! - sírtam el magam. - Sajnálom, bármit is mondtam! Nem azért mondtam, hogy megbántsalak titeket!

- Ezt csak úgy mondod, mert félsz a következményektől. - rázta meg a fejét Harry, ahogy Louissal próbáltak felvinni az emeletre. Louis szobájába vittek be, majd az enyémbe. Ráraktak az ágyamra.

Ahogy letettek, rögtön felugrottam, de visszanyomtak az matracra.

- Liam, nagyon remélem, hogy előkészítettél mindent. - szűrte ki Louis a fogai közül, ahogy próbált kordában tartani.

- Igen, meg vagyok. Szóval ennek a folyadéknak tápértéke is van? - kérdezte Liam mély hangon valahol a szobámban.

- Igen. És el is altatja. - válaszolta Harry. - Soph, ne mozogj már! Te teszed ezt tízszer rosszabbá! Mi bajod van? Niall jól van! - mondta halkan.

- Nem akarom, hogy beinjekciózzatok! Ne csináljátok ezt! - könyörögtem Harry pólóját szorongatva.

- Louis, fordítsd ki a kezét! - utasította fojtott hangon Harry, miközben ráült a csípőmre, hogy kevésbé mocorogjak.  Megpróbáltam lelökni magamról,  de a göndörke elkezdte csókolgatni a nyakam, és az állam vonalát. Furcsamódon ez megnyugatott, de ott volt a zavaró tudat, hogy Louis valami hideg, fertőtlenítőszagú folyadékot nyom a kezemre.

- Harry, nem akarok meghalni. - nyögtem keservesen, ahogy a nyakamat szívogatta. Felkuncogott a bőrömön.

- Szerelmem, nem fogunk megölni. Soha nem tennénk ilyet. - gügyögte. - Csak beléd juttatunk egy kevés hormont.

Lefagytam a válaszára, és szinte már csak távolról hallottam, ahogy folytatja a beszédet hozzám.

- Ezek nem állandó hormonok. - nyugtatott, míg Louis és Liam pusmogni kezdtek mellettünk. - Csak felizgatnak amíg alszol, ennyi. És azért döntöttem el, hogy alkalmazni fogjuk, mert azt mondtad, hogy mi folyton a szexre gondolunk. De most te leszel az egyetlen, aki erről fog álmodni. És holnap reggel meglátjuk, hogy ellen tudsz-e állni a sóvárgásodnak, még úgy is, hogy menstruálsz. Gondolj úgy erre, mint egy egyhetes kihívásra.

- Egész héten? Ne, kérlek Harry! Megcsókollak, ha nem csinálod ezt velem! - motyogtam, míg a könnyeim végigcikáztak az arcomon, amiket Harry puszival tűntetett el.  Ritkán voltam ilyen sebezhető állapotban, és ezt utáltam. Erre a gondolatra elfogott a zokogás. Hol vannak a falak, amiket az elmúlt két évben építettem? Lerombolták? Máris? Egy szempillantás alatt? Ne...

- Talán legközelebb kétszer is meggondolod miket beszélsz... - motyogta Harry a hajamba, és nyomott egy puszit a fülem mögötti területre.

Éreztem ahogy a tű karistolja a bőröm, és még jobban kapaszkodtam Harry pólójába. A hajamat simogatta, puszilgatott és édes semmisségeket suttogott a fülembe, míg Louis vagy Liam, nem tudom melyik, belém űrítette a fecskendő tartalmát. A hatását szinte azonnal éreztem, gyengébben szorítottam a göndör fiút.

- Jó éjt, Cica.


És így az elmúlt 24 órában immár másodjára voltam Harry karjaiban zokogva. 

2016. február 2., kedd

II/25 Elfogadni a Sorsot

A fejemből nem ment ki a kép Niallról, ahogy zokogva szorongatta a vér áztatta csuklóját. Tényleg sírt előttem. A vágások és a vér foltok bizonyítják, hogy ez tényleg megtörtént. Iszonyú egy olyan embert szenvedni látni, akit szeretsz. Még ha nem is érdekelt, hogy mi van velük, kicsit belegondoltam a fiúk helyzetébe. De kinek hazudok...persze, hogy érdekelnek. Biztosan abba se tudnám hagyni a sírást, ha bármelyikük meghalna. Újból kitört belőlem a zokogás. Mit csinálnak velem? És én mit csinálok velük?

Beugrott egy halvány emlék Ashley reakciójáról, amikor rájött, hogy vagdostam magam. Aztán amikor Emily tudta meg. Végül egy Niall. Harry. Zayn. Louis. Liam...Azt érezték, amit én éreztem, mikor megláttam Niallt? Tehetetlenséget? Megéri a fájdalom? Megérdemlik a fájdalmat, amit okozok nekik? Miért csináltam ezt? Milyen szörnyű ember vagyok...

Ilyen gondolatokkal és hatalmas bűntudattal nem sok idő után álomba merültem.

**********************************

Szörnyű fejfájással keltem. Lassan kinyitottam a szemeimet, de gyorsan be is csuktam és még jobban befészkeltem magam a Niall illatú paplanokba. Itt akarok maradni örökké. Ez lesz az én halálos ágyam. - döntöttem el, és sóhajtottam egy nagyot. Hangos kiáltásokat hallottam a földszintről, de igyekeztem nem foglalkozni velük, hogy minél jobban élvezhessem a pihe-puha ágyat.

Hirtelen nedvességet éreztem a lábam között. Összeráncoltam a homlokom. Mi a franc ez? Felemeltem a takarót, és szitkozódtam egy sort. Niall tegnapi megfakult vörös vér foltjai mellett, volt pár friss is, ami egyenesen az én pizsamámból jött. Vagyis azon keresztül.

Kibaszott jó. Úgy látszik a testem nem támogatja a "maradjunk ágyba" projektet.

Sóhajtottam még egyszer, hitetlenül méregetve a foltot. Aztán fejbe vágott a gondolat. Nem vagyok terhes!

Megráztam a fejem. Eddig eszembe se jutott, hogy várandós lehetnék, de.... Miután elszöktem abbahagytam a pirulák szedését. Nem láttam értelmét. De akkor miért nem jutott eszembe az elmúlt napokba? És a fiúk hogy felejthettek óvszert húzni vagy valami? Úgy látszik nem is érdekli őket, ha esetleg terhes leszek... És pont egyikőjük se tartozik ahhoz a listához, akiket szívesen látnék az apa szerepben.

Utoljára sóhajtottam, majd beláttam, hogy egyszerűen tényleg nem maradhatok az ágyban. Folytattam magamban egy kis belső vitát, hogy mihez kezdjek most... Menjek le a földszintre, és kérjem meg a fiúkat, hogy adjanak valamit, ami ilyenkor kell, vagy találjam fel magam, és keressek a fürdőszobában valamit, majd feküdjek vissza az ágyba, anélkül, hogy felhívnám magamra a fiúk figyelmét.A második opciót választottam értelemszerűen, így óvatosan lemásztam az ágyról, és undorodva konstatáltam, hogy még több vér folyik le a combomon.

Félretettem a hányingerem, és kinyitottam Niall ajtaját résnyire. Kidugtam a fejem, és megnéztem, hogy tiszta a levegő...szerencsémre az volt. Nincs Louis, se Liam.Most kell mennem. Hallottam őket, de csak a földszintről, valószínűleg valamelyik idióta videó játékukat játsszák. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, és lábujjhegyen elosontam addig a fürdőig, amiről tudtam, hogy hol van. Magamba feljegyeztem az útvonalat, és elhatároztam, hogy majd körbe fogok nézni ebbe a hatalmas kastélyba. Sose árt, ha ki ismerjük a környezetünket.

Mikor végre odaértem a fürdőszobához, ledöbbentem, hogy milyen rémisztő csönd van a házban. Komolyan, semmilyen zajt nem lehetett hallani. Biztos befejezték a játékot. Vállat vontam, és lenyomtam a kilincset.

Nagyon hangosan, és fülsüketítően riasztók búgtak fel.

Mi. A. Fasz.

Teljesen megzavarodtam...Mi a francért rakott valaki riasztót egy fürdőszoba ajtóra?

Hallottam őket, Liamet és Lousit, ahogy fejvesztve rohantak fel az emeletre. Nagyszerű.

- Gyorsabban Louis! Lehet már bántja magát! - hallottam Liam rémült hangját közeledni. Ó, szóval erről van szó!

- Nem egy kibaszott olimpikon vagyok! - panaszkodott az idősebb fiú.

- Mondtam, hogy meg kellett volna már nézni, hogy felkelt-e!

- Persze, és nem éreznéd kicsit betegnek, hogy alvás közben bámuljuk őt?! - vágott vissza Lou.

- Ott van! - kiáltotta Liam, mikor befordult a folyosó sarkán.

- Soph! - futottak hozzám, majd a testem minden létező négyzetcentiméterét végig tapogatták.

- Minden rendben? - ordította Liam.

- Amint lekapcsolod a riasztót, minden rendben lesz! - kiabáltam vissza. Fájt már a fejem az éles hangtól.

- Oh, igen.

A riasztó leállt, amint Louis benyúlt a hátsózsebébe.

- Mégis mikor volt időtök felszerelni ezt a faszságot? - morogtam, a halántékomat masszírozva.

- Vigyázz a szádra! - korholt Liam. - És a múlt éjjel, nem sokkal azután, hogy Harry kijött Niall szobájából, összeültünk egy kicsit, és eldöntöttünk egy-két dolgot.

Ez nem hangzik jól.

- Oké, akkor most. - morogtam. - El tudjátok ti ketten magyarázni nekem, hogy miért nem mehetek egyedül a fürdőszobába? - fújtam ki a levegőt idegesen. A riasztó visszhangja még mindig a fejembe csengett.

- Haló! Elfelejtetted, hogy mi történt veled az elmúlt időben, mikor egyedül voltál a fürdőben, cukorfalat? - okoskodott Louis, és megnyomta az orrom hegyét.

Megráztam a fejem, és hátráltam egy kicsit, ezzel belépve a fürdőbe. Liam elkapta a karom.

- Nem bízunk benned. - rázta a fejét.

- Rendben...Akkor hogyan tudok bemenni a fürdőbe nélkületek? - fintorogtam.

- Miért akarsz egyedül bemenni? - méregetett Louis.

- Mi van, ha pisilni akarok?

- Nyilvánvalóan nem. Mert azt mondtad: "mi van ha". Másrészt pedig, még nem táncoltad el a nevetséges "mindjárt bepisilek" táncot. - érvelt Louis.

- Nem mindenki táncolja el azt, Lou. - sóhajtotta Liam, és megforgatta a szemét. - Nem mindenki viselkedik úgy, mint egy öt éves.

- Én sem!

- De igen!

Sóhajtottam egy nagyot. - Női dolgokat akarok csinálni. Megjött. - adtam fel, és megdörzsöltem újfent a halántékom.

- Menstruálsz? - kérdezte Liam, és Louisra sandított.

- Igen. Ahogy az összes lány. Ez nem változott két év alatt. - forgattam meg a szemem. Most mi bajuk van? Talán leesett nekik, hogy mostanában nem lesznek apák.

- Azt hiszem jó nagy szerencsénk van! - mondta Liam Louisnak, ő pedig egyetértően bólintott.

- Oké, mi folyik itt? - néztem rájuk.

- Az elmúlt két évben nem is szedted a tablettát, ugye?

- Miért tettem volna? A: nem tudtam, hogy milyen fajta, B: nem gondoltam, hogy újra elraboltok.

- Az üzeneteimből tudhattad volna, hogy megtalálunk. - vágott vissza Liam.

- Azokat te írtad?!

- Alá is írtam az elsőt!

- Végig se olvastam őket...De térjünk vissza oda, ahol voltunk. Mi köze van a ciklusomnak a 2 éve nem  szedett pirulákhoz? 

- Te jó ég, mit tanultok ma az iskolában? - sóhajtott Louis.

Nem számít Tomlinson, hogy egy korosztályban vagyunk?

- Liam, mond el neki. Addig felhívom Harryt, hogy hazafelé álljon meg a gyógyszertárba.- mondta Louis, és elővette a telefonját. Arrébb sétált pár métert.

- Oké, hát hol kezdjem? - kérdezte a barna szemű kínosan. - Szóval a tabletta amit tavaly adtunk neked, arra szolgált, hogy megállítsa a...uhm

- A menstruációmat? - segítettem ki, és összefontam a karjaimat a mellkasomon.

- Ja, azt. Szóval az első két hétben amikor szedted, még csak eltolta pár nappal, ugye? Két évvel ezelőtt késett a menszeszed, jól emlékszem?

- Igen. - forgattam meg a szemem, egyik lábamról a másikra helyezve a testsúlyt, ezzel elvonva a figyelmemet a lábam közül szivárgó nedvességről.

- Tehát ha két hétnél tovább szeded a pirulát, akkor az teljesen leállítja a menstruációdat, ezzel kiküszöbölve a teherbeesés lehetőségét. Szóval azt hittük, hogy a szökésed után is szedni fogod, és amikor visszaszereztünk, már olyan bosszúsak és kanosak voltunk, hogy eszünkbe se jutott megkérdezni, hogy szeded-e a tablettát.

- Tehááááát?

- A lényeg, hogy most nagyon nagy szerencsénk volt, de többet nem lesz ilyen. - fejezte be Liam egy váll rándítással.

- Ez nagyszerű hír. Nos legközelebb talán felhúztok egy gumit, és nem kell a hülye tabletta miatt aggódnotok. - ráztam meg a fejem. - És ha már gumit használtok, azon se kell aggódnom, hogy milyen hormonális problémákat okozhat egy ilyen gyógyszer. Azt hiszem olyasmit olvastam ezekről, hogy ki akarják vonni őket a forgalomból.

Liam megrázta a fejét. - Azok nem ezek. Ezek speciálisak, hogy minden rendben legyen.

- Milyen ötletes! - mondtam hamis mosollyal. - Mégis hogyan szereztetek ilyet? És én honnan szereztem volna ilyet?

- Ha van pénzed sok olyat megtehetsz, amit mások nem. Hát, ez se merült fel bennünk... - húzta el a száját.

- Hát persze. - forgattam meg a szemem. - Most már bemehetnék? Nagyon...ragadok.

- Be. - forgatta meg a szemét, majd betolt a fürdőbe. Kinyitott egy szekrényt nekem. - Itt van minden, ami szükséged lehet.

Ezeket miért nem láttam tegnap?

- Oké, akkor rendbe tehetem magam...egyedül? - fordultam felé csípőre tett kézzel.

- És mi van ha....

- Nem!

- De...

- Liam, nem fogom magam bántani, esküszöm! - sóhajtottam.

- Itt leszek az ajtó előtt. És meghallom, ha kinyitod a borotvákat tároló szekrényt. - fenyegetőzött.

- Ki nem fogja hallani? Riasztó van rajta.

- Nem, azon csak csengő.

- Ugyanaz.

- Nem, nem az.

- Nézd, nem nyúlok hozzá! - csuktam le a szemem fújtatva.

- Gyors legyél! - ment ki, és még hallottam Louis hangját, mielőtt teljesen bezárult az ajtó.

- Hallod, Liam! Tudod mit? Harry azt mondta, hogy ő szerinte mindkettő jó... - ez minden, amit hallottam. Érdekes. De ennél már csak jobb lehet nekem.

Még egyszer beletúrtam a hajamba, mielőtt magamhoz vettem mindent, amire szükségem lehet. Közelebb léptem az ajtóhoz, Liam és Louis valamiről izgatottan csevegtek. Valamit  Bruce Waynről és Glen Cocoról. Nagyon furcsák ezek a srácok...

Morogva lenéztem magamra. Nem maradhatok pizsibe...kissé piszkos. És sürgősen szükségem van egy zuhanyra. Vonakodva kidugtam a fejemet az ajtón.

- Louis, tudnál nekem hozni tiszta ruhát? - kérdeztem az idősebb fiút.

- Persze, Szerelmem. Mit szeretnél? Ruha? Szoknya? Nadrág? Top? Pulcsi? Ki a választottad?

- Valami kényelmeset. Ne valami szexit, kérlek Lou. - mondtam, és becsuktam az ajtót. 5 perccel később kopogtattak az ajtón. Ez az idő, pont arra volt elég, hogy lezuhanyozzak. Törölközők sokaságával takartam el a testem, majd kinyitottam az ajtót. Louis a kezembe nyomott egy halom ruhát, és megnyalta a száját, ahogy meglátott majdnem meztelenül. Ahogy a szeme elsötétült, úgy kezdett el akadozni a lélegzetem, a pulzusom felgyorsult, és hormonok keltek életre bennem, míg ő csak nézett.

Gyorsan megköszöntem neki, és becsaptam az ajtót, mielőtt léphetett volna. Mi volt ez Soph? Remegve fújtam ki a levegőt, és megráztam a fejem. Ránéztem a kezembe levő ruhákra: egy lazac rózsaszín színű top, egy fehér szoknya, egy lazac színű kombiné, One Directionos nyaklánc és karkötő, valamint egy egyszerű bugyi. Várjunk. Nincs melltartó. Még egyszer átforgattam az egészet, de nem találtam az említette ruhadarabot. Louis, te kis köcsög.

Kinyitottam az ajtót, de nem néztem ki.

- Louis elfelejtetted a melltartót? - érdeklődtem.

- Nem. Szándékos volt.

- Miért?

- Azért Szerelmem, mert nem minden úgy van ahogy te akarod...Akármilyen cuki és szeretni való vagy. Na, gyerünk öltözz, hogy végre gondoskodhassunk rólad.

- Kurva jó. - morogtam halkan, és újra becsuktam az ajtót. Hogy értette, hogy "gondoskodhassanak rólam"? Felvettem a ruháimat, és az ékszereket. Kissé megremegtem, ahogy a karkötő érintette az érzékeny területet a csuklómon, és furcsa volt a melltartó hiány. Még egyszer sóhajtottam, mielőtt kimentem. Liam eltűnt, jegyeztem meg.

- Tökéletes! - tapsikolt Louis.

- Hol van Liam?

- Elment, hogy csináljon neked valamit enni. És te mind meg fogod enni, amit ő készít neked.

- Hány óra? - kérdeztem, ahogy megkordult a gyomrom.

- Negyed kettő. Mit ne mondjak, jó sokat aludtál. Éhes vagy, ugye?

- Éhezek. - simogattam meg a hasam, ahogy megéreztem az első jeleit a menstruációs görcsöknek...Remélem most nem úgy fognak elmúlni, mint két éve Liammel... Megborzongok. - Igen, éhes vagyok. - ismétlem.

- Helyes. Gyere, megtömünk. - fogta meg a kezem és húzni kezdett maga után, míg én a szavai kettős jelentésén gondolkodtam. Nem csinálnák azt velem, amikor menstruálok, ugye? Az....undorító lenne.

- Na, kinek mocskos a fantáziája? - kuncogott Louis. - Étellel fogunk megtömni, a konyhából, butus. - ráncigált maga után. Úgy tűnik belelát a fejembe.- De ha akarod, csinálhatjuk azt is, amire gondoltál. - tette hozzá, míg áthaladtunk a folyosón az ebédlőig.

- Mármint, mire gondoltam? - kérdezem zavarosan.

- Megtölteni téged valami mással. - mondta, mintha nyilvánvaló lenne.

- Étellel, csakis.

- Nem. Esetleg Liammel vagy velem? Erre gondoltál?

- Nem. - válaszoltam rá gyorsan, és nem is akartam gondolni ilyesmire.

- Hazug. Megkeményedtek a mellbimbóid a gondolatra. - húzódott ördögi vigyorra az ajka.

- Nem. Az azért van, mert fázok. - ráztam meg a fejem.

- Nos, ez esetben, tudom, hogyan melegítselek fel, Szerelmem. - nézett rám nagy szemekkel. - Nincs is jobb a jó kis test melegnél.

- Louis, meg van a menzeszem.

- És, ha van egy kis vér? Sose hallottál még a blood playről [szexuális játék, ahol a vér van a főszerepben, nincs magyar fordítása. szerk. megj.]? Ne mond, hogy nem, mert nem hiszek neked. - határozta el, és közben beléptünk az ebédlőbe.

- Undorító, nem hallottam róla, és nem is akarok.

- Be fogom bizonyítani, hogy tévedsz.

- Szörnyen izgatott vagy, hogy megtapasztaljam ezeket a "jaj, de fontos" élményeket. - mondtam gúnyosan.

Rám villantott egy elkápráztató mosolyt. - Óvatosan, Szerelmem... Jobban jársz, ha vigyázol a szádra, és nem provokálod a belső szörnyem. - mondta dalolva. - Már így is sok minden piszkálja...

- Kész is Sophie. - vágott közbe Liam, félbeszakítva a kék szeműt. Elém rakott egy tányér különböző gyümölcsöt. - Egyél amennyit akarsz, ez egészséges cukor. 

- Ez volt a kedves verzió, egyébként így is, úgy is meg kell enned az összeset, bébi. - fejezte be Louis.

Megforgattam a szemem, míg megfogtam a tálat és leültem az egyik székre, majd bevettem egy kis gyümölcsöt a számba. A jó öreg epertől kezdve a trópusi mangóig minden megtalálható volt rajta.

A fiúk leültek velem szembe, és árgus szemekkel nézték, hogy minden egyes gyümölcs elfogy-e a tálból.

- Van Nutellátok? - kérdeztem egy perccel később. - Kell valami a gyümik mellé. - magyaráztam meg. 

- De tegnap bezzeg arra se voltál hajlandó, hogy egyél egy kis Ben&Jerry's. - Louis hitetlenül rám nézett, majd felállt Nutelláért. Miután elővette, megállt velem szembe.

Kinyitottam a Nutellát, és elkezdtem belemártogatni a gyümölcsöket, mindig figyelve arra, hogy nehogy lecsöpögjön valahova az értékes csokoládé.

- Szerintem ez azért van, mert menstruál. - találgatott Liam bizonytalanul.  - Azt hiszem ilyenkor a lányok azért esznek több cukrot, hogy megakadályozzák a görcsöket. - Nem. Liam, honnan szeded ezeket az információkat?

- Lehet. Én csak annyit tudok, hogy imádja a kaját, ahogy Niall. Tegnap talán kissé túl....sok volt neki? - tanakodott Louis, majd megrázta a fejét.

Teljesen kizárom a beszélgetésüket, csak az ételre koncentrálok. Mi a franc volt velem tegnap, hogy visszautasítottam egy fagyit, csak azért mert hízlal? Mindegy is...a lényeg, hogy ez mennyei.

Ahogy betettem a számba a következő falat csokis banánt, a hasam hirtelen begörcsölt, és egy fájdalmas nyögés tört fel belőlem. A két fiú láthatóan megmerevedett. Sophie, te hülye fasz. A két legkanosabb tag előtt felnyögni. Ez olyan, mintha piros zászlót lengetnél egy bika előtt. És pont amikor banánt ettem. Bazd meg petefészek. Pont akkor kellett fájdalmat okoznod, és nyögésre késztetned, amikor azt a kibaszott banánt eszem. Hülye.

Erősen behunyták a szemeiket, és próbáltak nem rám figyelni. Liam, hirtelen oldalra nézett, gyorsabban vette a levegőt, mint ahogy az normális lenne.

- A dolgok amiket csinálnék veled, ha nem lennél ilyen állapotba..... - mondta elcsukló hangon.

- Mindannyian tudjuk, hogy én úgy se fogom kibírni. - Louis hirtelen elkapta a karom, és lehúzott a székről.  Elsötétült szemmel teljesen a falhoz nyomott, elhelyezkedett a lábam között és nyalogatta a száját.

- Szándékosan nyögtél, ugye? Tudtad, hogy meg akarlak dugni! Miért feszegeted a határaid, Soph?  - hajolt közelebb. - Most telt be a pohár.

- Nem, Lou! Nézd, én nem azért nyögtem, hogy titeket ingereljelek! - könyörögtem, és arrébb toltam a mellkasánál fogva.

Megütötte a falat a fejem mellett. Megugrottam ijedtemben, de Louis rögtön odapréselt a falhoz, éreztem az egyre növekvő izgalmát. Hol van a jókedvű Louis?

- Louis, óvatosan. - szólt Liam, és aggódva nézett az idősebb fiúra és rám. Jó volt látni, hogy nem csak én aggódtam Louis hangulatváltozása miatt. Louis figyelembe se vette Liam kérését. Átnéztem Louis válla fölött Liamre, aki sajnálkozva pillantott rám.

- Miért nyögtél akkor? Biztos nem a csoki okozta! - emelte fel a hangját, így ismét ránéztem.

- Görcsök. Volt egy erős alhasi fájdalmam, ami nyögést váltott ki belőlem. - magyarázkodtam, erőtlenül ellökve Louist. Szeme lenézett oda, ahol a kezem a mellkasán volt, majd vissza rám.
- Liam, mennyi idő van a fiúk megérkezéséig?  - kérdezte Louis, tekintete nem hagyta el az enyémet. Becsuktam a szemem, mert pillantása ijesztő volt számomra. - Chh-chh. Nyisd ki a szemed, Szerelmem. - gügyügte Louis, és felemelte az állam. Vonakodva engedelmeskedtem, próbáltam azt sugározni a nézésemmel, hogy a régi Louist akarom.

- Nem sok. Elmaradt az utolsó órájuk. - válaszolt Liam, feszengve. - Louis, Harry azt mondta, hogy telefonálhat egyet, de csak addig, amíg meg nem érkezik.

- Pontosan. Azt mondta, hogy telefonálhat egyet.  De vajon meg is érdemli? - kérdezte a kékszemű a fejét rázva. - Azt, hiszem túl kedvesek voltunk vele, de majd ami most jön, az nem lesz kedves. - folytatta, ujjaival az arcomat simogatva. Mi?

- Louis, nem! - szólt fenyegetően Liam.

A petefészkem újra közbe szól, és a fájdalom miatt elgyengültek a térdeim.  Eltorzult arccal támaszkodtam Louisra.

- Tényleg fájdalmaid vannak? - ismerte fel, és gyengéden felemelt. - Majd segítünk rajta, hogy ne legyenek.

- Louis, nem akarok most szexelni. - ráztam meg a fejem, miközben a körkörösen dörzsöltem a hasamon a fájó területet.

- Nem, butus. - fogta meg a lábaim, és a dereka köré helyezte őket, a kezeimet pedig a nyaka köré fontam. - Vigyázni fogok rád. Liam melegítsd fel légy szíves az egyik melegítőpárnát! - kéri, mielőtt kilép velem a konyhából. Nagy hangulatváltozás van itt. - Ó, és hozd a telefonom is, tesó! - kiabálta, ahogy áthaladtunk az ebédlőn. A nappaliban, abban a szobában ahol legelső nap jártam, letett egy kanapéra. - Na. Azt akarom, hogy lefeküdj ide, és csukd be a szemed. - utasított.

- Nem, Louis, én nem...

Rátette az ujját a számra. - Bízol bennem? - kérdezte. Majdnem rávágtam egy nemleges választ, de kétségbeesett szemei arra késztettek, hogy ne tegyem, így bólintottam. 
- Akkor hagyd nyitva a szemeidet.

- Lou, nem tudom...

- És ha megállíthatsz? - majd nemhogy könyörgött. Újra görcs húzta össze a hasam. - Kérlek. Csak megpuszilom, hogy jobb legyen. És masszírozom egy kicsit. Had segítsek!

Tétován bólintottam, és reméltem, hogy ez nem olyan lesz, mint Liammel két évvel ezelőtt. Louis elhelyezkedett rajtam, a bal kezével megtámaszkodva mellettem. Észrevettem, hogy most nem olyan duzzadt, mint tegnap. Lassan feltűrte a topomat a mellemig, majd pillangó puszikkal haladt lefelé egészen a köldökömig. A pulzusom rögtön felgyorsult, és gyorsabban szedtem a levegőt, erre Louis belemosolygott a puszikba.

- Bízol bennem  annyira, hogy most becsukd a szemed? - morogta.

Fészkelődök egy kicsit majd egy nagy sóhajjal eleget teszek a kérésének. Újra feljebb és feljebb halad a művelettel, amitől a légzésem ismét rendezetlen lesz. Hirtelen abbahagyta, amikor már teljesen felettem van ismét. Azon vagyok, hogy megkérdezzem mi történt, de egy nyugtató csókot nyom az ajkaimra. Közben érzem a simogatását azon a helyen, ahol a legjobban fáj. Elkezdi óvatosan masszírozni, de egy pillanatra sem szakítja meg a csókot. Nyöszörögtem egy kicsit, ahogy ujjait egy igazán fájdalmas helyre rakta.

Louis elmotyogott egy csöndes bocsánat kérést, majd folytatta ott ahol abbahagyta.

Be kell vallanom, jó érzés volt. Túl jó. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog esni, főleg nem tőle. Pár perc elteltével sem szűnt meg a csók köztünk és kezdtem egyre kényelmesebben és biztonságosabban érezni magam. Hamar tapasztaltam, hogy Louis mennyire szenved, amikor lassú ritmusban hozzám dörgölte férfiasságát.

- Louis szállj le róla! - Liam szigorú hangja zavarta meg a pillanatot, Lou pedig ijedtében lebukfencezett a kanapéról.

- Nem okoztam neki fájdalmat.  - morogta, ajkai duzzadtak voltak a csókunktól. Nadrágja kényelmetlenül feszült az ágyékánál.

- Ezzel akartál meleg pakolást? - kérdezte Liam kezében egy párnával.

- Aha. Tegyük a hasára, és használhatja a telefonom, amíg én befejezem egyedül, amit elkezdtünk. - sóhajtott az idősebb fiú, és a fejével a merevedése felé biccentett. - Következőre Soph nem úszod meg. - figyelmeztetett.

- Nem fogom hagyni, hogy hozzám érj, amíg meg van. - vágtam vissza, és egyre rosszabbul éreztem magam.

- Meddig szokott ez tartani? - érdeklődött Liam.

- 5-6 napig.

- Egy hét. Kell várnom egy egész kibaszott hetet. - nyögött fel Louis, és kiment a nappaliból.

- Harry is szitkozódni fog.  - motyogta Liam, mielőtt odaadta a meleg párnát, és Lou mobilját. Felültem, majd a háttámlának dőlve a fájó pontra tettem a kellemesen meleg tárgyat. Majd megnéztem a telefonom.

- Pontosan 5 perced van, mielőtt a többiek megjönnek....Használd ki! - tanácsolta Liam összefont karral.

Gyorsan tárcsáztam Ash számát. Már az első csörgésre felvette.

- Soph? - kérdezte kétségbeesve.

- Igen, Ash, én vagyok. - válaszoltam.

- Hangosítsd ki. - utasított Liam.  Úgy tettem, ahogy kérte, a lényeg az volt, hogy végre beszéltem a lánnyal.

- Nézd, Ash, csak pár percünk van, rendben? Szóval csak annyit akarok, hogy tökéletesen jól vagyok még akkor is, ha nem ott vagyok, ahol akarok lenni.

- Nem Emilyvel vagy? Soph, mi történik? Írtam sms-eket, hogy minden rendben van-e, de tudom, hogy nem egy szóval válaszolnál az 5 millió üzenetemre. Náluk vagy, ugye? - a hangja nagyon dühös, és ijesztő így telefonon keresztül is.

Liam megfeszült mellettem, ahogy várta a válaszom.

- Soph? Szeretnéd, hogy hívjam a rendőrséget?

- Ne! Nem... - sóhajtottam. - Minden rendben van velem, elég ha ennyit tudsz. Ígérem, még beszélünk.

- Nem beszélhetsz ugye? Soph, jobb lenne ha engednéd, hogy segítsek. 

- Ez minden amit mondhatok, vagy soha többet nem tudunk beszélni, érted? - szúrták a szemeimet a könnyek. - Szeretlek Ash...Szia. - nyomtam ki. Rögtön tárcsáztam Em számát, de  hangpostára kapcsolt. Ó, igaz. Még mindig suliban van.

- Hé, ez Em száma. Hagyj üzenetet, és majd visszahívla-a-a-ak. - énekelte, mire felkuncogtam. A sípszó után beszélni kezdtem.

- Hé Em, Soph vagyok..Uhm. Csak azt akarom, hogy tudd, hogy nem megyek suliba a héten, mivel van...néhány probléma. Ne aggódj, jól vagyok, csak egy kicsit instabil. Még nem öltek meg, úgyhogy ne vesd be a ninja tudásod, ha meglátod egyiküket a suliba. - kuncogtam. - Vigyázz magadra, puszi. - nyomtam ki a telefont, ahogy zajokat hallottam a bejárat felől.

- Nagyszerű időzítés. - mosolygott Liam a kezét nyújtva. Vonakodva odaadtam neki a mobilt, amit a nadrágja zsebébe tett. Hallottam a lépcsőn Louis láb dobogását, ahogy izgatottan szaladt le, hogy üdvözölje a fiúkat.

- Itt maradsz egy pillanatra? - kérdezte Liam.

- Nem állt szándékomban megmozdulni. - forgattam meg a szemem. - Mert eltévednék, nem találnátok, majd büntetés és bla-bla-bla...

- Piros pont. - lépett ki Liam a szobából. Becsuktam a szemem, és a hasamat masszírozva koncentráltam a beszélgetésükre.

- Ott van egy, vedd ki...

- Ne, hagyd ott őket.

- Tetszeni fog neki?

- Azt hiszem...

- Mi történt az arcoddal?

- Annak az Emily csajnak jó a jobb horogja...

Felnevettem Harry válaszán, ahogy elképzeltem az egész szituációt. Remélem Emnek nem lesz bűntudata miután meghallgatta az üzenetem.

Elhalkultak a hangok, és tudtam, hogy már közelebb vannak. Zayn toppant be először.

- Soph, van egy meglepetésünk. - kacsintott.

- Kettő. - helyesbített Harry, Zayn mögött ballagva. Az göndörke egy dobozt tartott a kezében. Liam és Louis jött utánuk, az utóbbinak izgatott vigyor terült ez arcán. Végül Niall zárta a sort, egy kosárral a kezében, ami csipogott. Várj, mi?!

- Vettünk neked társaságot. - mondta Harry, és a szöszi megmutatta nekem a kosár tartalmát. Hat kiskacsa. - Mivel Zayn és Niall azt mondta szükséged van rajtunk kívül másokra. És mivel nem akartam, hogy más emberrel beszélj, így vettünk kacsákat.

- Egyet el kell nevezned. - tette hozzá Louis. - Ugyanis öt már kapott nevet általunk.  Harry úgy nevezte el, hogy Kvéker, Zayné Neptunusz, Liam Bruce Wayne-t választotta, Niallé pedig Shamrock. Tudom, hogy ezek unalmas nevek, ezét lett az enyém Glen Coco. - mondta boldogan. Tehát erről beszéltek, amikor a fürdőben voltam...

Annyira ledöbbentem, hogy nem tudtam megszólalni. A kis úszóhártyás lények kíváncsian tekingettek körbe.


- Tetszenek? - kérdezte Harry óvatosan, érdeklődve néztek rám.

- Nagyon. - motyogtam elképedve. A kosárba nyúltam és kivettem a kiskacsákat. Mindegyik ijedten a sarokba rohant. Kivéve egye, aki ott maradt a tenyerembe, és kíváncsian nézelődött. Néhány másodperc múlva kiugrott a tenyeremből és megállt velem szembe. - Az lesz a neve, hogy Karma. - döntöttem el, és újra kézbe vettem. Visszaraktam a dobozba, és megjegyeztem, hogy Karma volt az egyetlen akinek furcsa minták voltak a szárnyain.

- Ó, és Soph. Ő is a tiéd. - mondta Harry, és odaadta a dobozt. Kinyitottam, és egy gyömbér színű kölyök cica nézett vissza rám, nagy kék szemekkel. Könnyeimmel küszködve Harryre néztem.


- Arra gondoltunk, hogy ő lehetne a házban, míg a kacsák kint a kerti tóban. - magyarázta - De a kacsák is bejöhetnek, elég nagy ez a ház.

- Van egy tavatok? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Aha, kint. - vont vállat Louis. - Halak és teknősök már vannak benne.

- Még sose látta a kertet...Talán megmutathatnánk... - mondta Zayn Harryre nézve.

- Meg akarod nézni? - kérdezte Harry. - Kimehetünk egy kicsit...

Bólintottam. Jól esne egy kis friss levegő. Felkaptam a cicát, amíg Louis összeszedte a kacsákat és betette őket a kosárba, de előtte suttogott valamit Glen Coconak. Elindultam Niall és Louis után, Harry mellém csapódott, Zayn és Liam pedig mögöttünk ballagott.

- Szóval, hogy fogod elnevezni a cicát? - fordult hátra Niall.

- Sors. - válaszoltam az említettet simogatva, mire az dorombolva válaszolt.

2015. november 29., vasárnap

II/24 Letörve

Hirtelen megragadtam az arcát, és megcsókoltam, minden érzelmemet beleadva. A félelmet, a frusztrációt, a gondoskodást, a szeretetet, a zavartságot...mindez egyetlen csókba. Rögtön visszacsókolt, kétségbeesetten falta a számat.  Ép kezével közel húzott magához, ezzel a lehető legkisebb távolságot teremtve közöttünk. Sokáig így maradtunk, ilyen közel.

- Ez volt valami különleges. - törtem meg a csendet suttogva.

- Hogy tudod ezt tenni magaddal? - fogta meg a csuklóját, ezzel elrontva a pillanatot. - Meg akartam nézni, hogy valóban jobb lesz-e tőle, ahogy te mondtad....de ez nem így van Soph. Ezt el kell ismerned! Ez kurvára fáj! Ez nemhogy csorbítja a lelki fájdalmamat, hanem még fizikailag is rátesz eggyel. És ha azt hiszed, ez segít, akkor csak bebeszéled magadnak Szerelmem!

A könnyek újra áztatni kezdték az arcomat.

- Miért csinálod ezt magaddal? - ismételte meg Niall ismét könnyekkel küszködve. - Egyszerűen nem értem. - folytatta, beletúrva a hajába. A mozdulat miatt a vér végigfolyt a csuklóján, le a pólójára.

Hányingerem lett a vér szagára, de megragadtam Niall csuklóját, hogy ismét vízszintesbe raktam azt.

- Soph...egyszerűen nem értem, miért csinálod ezt magaddal...

Felnéztem rá, arcát könnyek borították.

- Ezen nincs mit érteni Niall....ez olyan, mint Zaynnek a cigizés. - motyogtam, és letöröltem a könnyeimet. - Ez egy szörnyű szokás, amit ha elkezdesz, nem tudsz róla leszokni egykönnyen. Azért vagdosom magam, mert nem tudom feldolgozni a belső fájdalmam. Azért vagdosom magam, mert így legalább a külső fájdalmamat tudom kontrolálni. - folytattam - Ha dühös, szomorú, depressziós, féltékeny, elhagyott vagy nyomorult gondolataim vannak....automatikusan csak a vagdosás jut eszembe. - elhallgattam, amíg becsuktam a szemem, hogy megállítsam a könnyeimet, majd újra ránéztem Niallra, aki hangtalanul sírt. - Néha félre tudom tenni az érzelmeim, és óvatosságra intem magam....de ha vagdosod magad, nem gondolkozol tisztán. Csak úgy megtörténik. Szörnyű szokás. Miért csináltad ezt magaddal Nialler? Ezt nem lehet abbahagyni...

- Érezni akartam egy igazán zsibbasztó fájdalmat. Olyat, amiről te beszélsz. Harmadik alkalom volt, hogy láttam a frissen vagdosott csuklódat Soph. Abba kell hagynod! Nem csinálom többet, ha megígéred, hogy te sem. - zokogta, amíg a szemével az én csuklóimon levő vágásokat és hegeket pásztázta. - Nekem jobban fáj, hogy ezt csinálod, mint amennyire neked ez az egész. És biztos vagyok benne, hogy a többi fiú is így érez! Sokkal jobban fáj nekik is! - nézett rám, míg szemeiből újabb könnyek készültek kibuggyanni.

- Megérdemlik, hogy szenvedjenek. - motyogtam az ujjaimmal játszva. Niall egy kis hallgatás után, végre megszólalt.

- Rosszabb vagy, mint mi. Hagyod, hogy a mi hibáink után, te fizess meg. Nézd meg, Sophie mi a következménye! - kiabálta, a szemem elé tartva a csuklóm. Kirántottam a kezemet a fogásából.

- Világos, hogy a hibáitokért ti magatok szenvedtek! Mindig azt mondják, mindenki a saját hibájából tanul. Ti is tanultok belőle, általam! - tiltakoztam, hátrébb hajolva tőle. Milyen gyors helyzetváltozás.

Karom köré bilincselte az ujjait, a másik kezével a derekamnál ragadott meg. - Soph. - próbált megnyugtatni, de továbbra folytak a könnyeim.

- Újra és újra hibáztok! Befolyásoljátok a gondolataimat, és úgy kezeltek, mint egy tárgyat. És ez még csak az első teljes nap 2 év után, mióta veletek vagyok. Tudod, hogy fog ez kihatni a hátralévő életembe?! És hogy most hogy hat ki?! Most vagyok abban az állapotban, hogy megkérdőjelezem az épp eszemet. És emellett elvárjátok, hogy koncentráljak az iskolára..Mégis hogy?! Azért mindennek van határa! - hadartam egyre hangosabban, addig míg Niall rá nem nyomta az ajkait az enyémekre. Óvatosan, lassan csókolt, mintha attól félne, hogy elhúzódok.

- Shhh..Szerelmem..Minden oké, rendben? Megértelek...Majd beszélek Harryvel. - morogta, amíg a fülem mögé tűrt egy kósza tincset. - Azt hiszem, kell neked egy társ. Rajtunk kívül. És egy kis szünet az iskolából.

Remegve vettem egy mély levegőt, mielőtt Niall mellkasába temetkezve zokogni kezdtem.

- Most mi a baj? - kérdezte hitetlenkedve.

- Miért Harry? Miért mindig Harry? Idősebb vagy nála! És ha nem járok iskolába, nem fogom látni Emilyt. Nem leszek képes megtartani a józan eszemet, ha nem tudok beszélgetni valakivel. Ashleyvel se beszélhetek, mert elvettétek a telefonom. Szerinted mennyire lehet megrémülve?! Ó, istenem miért? Miért?! Miért nem élhetek egy olyan földön, ami tele van unikornisokkal és francos pillangókkal, meg szivárvány fagyikkal...Vagy valami. Miért nem élhetek normális életet? Miért? - nyafogtam artikulálatlanul, továbbra is sírva.

- Nézd, Soph...

Valaki hirtelen kopogott az ajtón, de én nem tudtam abbahagyni a zokogást Niall véres pólójába temetkezve.

- Várj egy picit! - kiáltott vissza az ír manóm, mielőtt óvatosan kihúzódott alólam. Megragadtam a párnáját, és abba sírtam tovább, még jobban letörve. Niall megsimogatta a hajam, mielőtt gyors léptekkel távozott a szobából.

Hamar visszajött, becsukta maga mögött az ajtót.

Ahogy kezdtem lenyugodni, úgy hallottam beszédfoszlányokat.

- Harry azt hiszem a hét további részében ki kéne őt venni a suliból...Plusz le kéne szoknunk arról, hogy tárgyként kezeljük...hogy emberibben érezze magát.

- Miért? Jól van? Niall mi történt? Miért volt a szobádba?

- Rémálma volt..sok dolgon ment keresztül, ezért vannak hangulatingadozási..Szerintem szüksége van arra, hogy beszéljen Ashleyvel, azért, hogy...

- Szerinted adjuk vissza a telefonját?!

- Csak pár percre Hazz. Tényleg szüksége van rá.

- Majd valaki megvizsgálja őt...nekünk iskolába kell mennünk. És neki is iskolába kell mennie. Minden el van tervezve erre a hétre.

- Gyerünk Hazz...Valahogy csak el tudod rendezni. Esküszöm, amit csinálunk vele, az nem egészséges. Láttad őt ma reggel?

Hallottam egy ajtónyílás, így gyorsan lenyugtattam magam. Átfordultam háttal az ajtónak, ujjaimmal a párna sarkával játszva. Tekintetem megállapodott egy ponton a falon.

- Soph? - hallottam Harry mély, reszelős hangját.

Lehunytam a szemem, nem válaszoltam.

- Tökéletesen jól van. - jelentette ki. Faszfej.

- Ez után az éjszaka után nem lehet jól. - motyogta Niall. - Szerintem alszik. Legalább ezt engedjük neki. - mondta Harrynek, aki kiment, és becsapta maga mögött az ajtót. Egy másik ajtó ezzel egy időben kinyílt, de ez távolibbnak tűnt, nem Niall szobája mellett volt.

- Mi történt? Hé, és hol van Soph? - hallottam Zayn zavarodott hangját.

- Sophie a szobámban van, próbál egy kicsit aludni.

- Nem maradhat itthon egyedül....újra ártana magának. - folytatta Harry a gondolatát. - Meg kell büntetnünk őt, hogy emlékeztessük a szabályokra. - sóhajtotta.

Mozdulatlan maradok, ahogy hallok nyílni egy másik ajtót. Liam mély hangja csendül fel.


- Hazz..Csak neked, Zaynnek, és Niallnak kell holnap bemenni az iskolába. Az igazgató mondta. Szóval most döntsétek el, mi legyen.

Harry nyögött egyet, nyilván nem akart bemenni, míg Louis valahol messze éljenzett.

- Látod...Nem lesz egyedül. Louis és Liam itt marad vele. - állapította meg Niall. - Csak add neki oda a telefonját, mond el neki a szabályokat és minden oké lesz.

Motyogást, sóhajokat, suttogásokat és ajtócsapódásokat hallottam...Pár perc múlva Niall jelent meg az ágy mellett, és letérdelt elém.

- Helyes, ébren vagy. Louis és Liam itt marad veled, míg Harry, Zayn és én bemegyünk a „munkahelyünkre”, és intézzük a hiányzásod meg ilyesmik. - nem tudtam nem észrevenni, hogy elfintorodott a „munkahely” szónál. - Most azt akarom, hogy aludj, jó? Pihenésre van szükséged.

- Harry nem látta a vágásaid? - motyogtam.

- Lemostam a vért, amikor bekopogott, és felvettem egy pulcsit...Nézd Soph. Kössünk alkut. Nem bántom magam, ha te se bántod magad. És harcolsz a késztetés ellen. Kérlek. - megfogta a kezem, és puszikkal halmozta el az ujjaim. - Vigyázunk egymásra, rendben?

Lehunytam a szemem, majd egy aprót bólintottam.

- Most pedig jó éjt, szívem.

Belepuszilt a hajamba, majd kiment a szobából. Ahogy becsukódott az ajtó, szorosabban öleltem magamhoz a párnáját. Könnyeim újra utat engedtek maguknak. Hogy tehettem ezt vele? És magammal? Megérdemeltem? És megéri úgy is, hogy másoknak is fájdalmat okozok ezzel?

A fejemből nem ment ki a kép Niallról, ahogy zokogva szorongatta a vér áztatta csuklóját. Tényleg sírt előttem. A vágások és a vérfoltok bizonyítják, hogy ez tényleg megtörtént. Iszonyú egy olyan embert szenvedni látni, akit szeretsz. Még ha nem is érdekelt, hogy mi van velük, kicsit belegondoltam a fiúk helyzetébe. De kinek hazudok...persze, hogy érdekelnek. Biztosan abba se tudnám hagyni a sírást, ha bármelyikük meghalna. Újból kitört belőlem a zokogás. Mit csinálnak velem? És én mit csinálok velük?

Beugrott egy halvány emlék Ashley reakciójáról, amikor rájött, hogy vagdostam magam. Aztán amikor Emily tudta meg. Végül egy Niall. Harry. Zayn. Louis. Liam...Azt érezték, amit én éreztem, mikor megláttam Niallt? Tehetetlenséget? Megéri a fájdalom? Megérdemlik a fájdalmat, amit okozok nekik? Miért csináltam ezt? Milyen szörnyű ember vagyok...

Ilyen gondolatokkal és hatalmas bűntudattal nem sok idő után álomba merültem.

­­­
**********************************

Azt hiszem mostantól lesz egy rendszer, hogy minden hétvégén új rész. Most már én is tudok kirakni részeket, így már semmi akadály nincs. Köszönöm az eddigi HATALMAS türelmet :) 
Vivi xx

2015. szeptember 6., vasárnap

II/23 Little things


- Hé, Sophie! - mondta Louis hangosan.

- Igen? - kérdeztem kábultan, mielőtt ásítozni kezdtem. Nagy hiba volt.

Louis körbenézett majd összehúzott szemekkel váltogatta tekintetét köztem és az addigra már olvadt fagyi közt.

- Miért nem nyúltál hozzá egyáltalán? - nézett nagyon komolyan. - Te elaludtál a film alatt? - a fiúk körbenéztek, hogy leellenőrizzék Louis szavait, majd rám emelték tekintetüket. 

- Ühmm...én..nem...talán. - nehezen találtam szavakat.

- Aludtál, ugye? - kérdezte és felállt. Felém tornyosult, én pedig reflexből átöleltem a térdemet. - Aludtál.

- És ha igen, akkor mi van? - sóhajtottam.

- Igaza van Lou, miért baj, ha aludt? - kérdezte Liam, egyetértve velem. Oh jó. Tehát nem én vagyok az egyetlen aki nem érti. Szép volt Liam.

Louis szembefordult a sráccal, és csípőre tett kézzel pimaszul ránézett.

- Gyerünk Li, hisz tudod miért nem aludhat! - állította Louis.

- Valóban nem értem miért nem aludhat, úgyhogy felvilágosítanál? Tudod ez egy tény, hogyha valaki vért veszít, akkor ennie kell és aludnia, hogy erőre kapjon. - magyarázott Liam -  Tudhatnád, hisz anyukád nővér, Louis..

- Igen, jól mondtad, anyám nővér, nem én.  - mondta Louis idegesen Liam beleszólása miatt.
Az idősebb fiú vissza fordult hozzám, de ugyanúgy dühös volt.

- Akárhogy is, Soph, egyáltalán nem ettél!

- Fáradt voltam. - tiltakoztam. - És okkal! - tettem hozzá.

- Igen ha talán nem vagdosnád magad idétlenül, akkor az egész nem is történt volna meg! - kiabált rám. Ez csúnya volt...

- Nem tudom irányítani... te ezt nem értheted. Nekem meg kell tennem, hogy csökkentsem a fájdalmam. - suttogtam, de már könnycseppek szúrták a szemeimet.

- Ez faszság!

- Louis! - szólt a másik 4 srác. Hirtelen megindultam Louis felé, ami miatt kissé hátratántorodott.

- Te nem tudod megérteni! Te és a te kibaszottul tökéletes életed! Ti fiúk nem értitek! Képtelenk vagytok! Mert egyikőtök se élte át azt, amivel én apa halála óta szenvedek! - fejeztem be dühösen. Zokogva visszaültem a kanpéra és magzatpózba vontam magam. Zayn magához ölelt, de tudomást se vettem róla.

- Nagyon makacs. - mondta az orra alatt, de én hallottam. - Nézd, ne állj le Soph! Add ki az egészet! Mond el mit gondolsz, ez lesz a jó! Beszélj és abba fogod hagyni a sírást. - Miért csak te tudsz rámutatni a dolgok könyebbik oldalára, Zayn?

- Rendben.  A apám kurvára itt hagyott engem és az anyámat, aki alkoholista lett, nekem pedig teljesen egyedül kellett gondoskodnom magamról. Szóval apám távozása miatt magamat hibáztattam...Egy éjszaka konyhai késsel vagdosni kezdtem magam, amikor anyám öntudatlan részeségben fetrengett a padlón. Elhitettem magammal, hogy minden az én hibám és ebben minden egyes vágással biztosabb lettem. Azt gondoltam nem vagyok elég jó lánya. - a sírástól remegő hangon téptem fel a régi, lelki sebeimet.

Minden srác kényelmetlenül fészkelődött, és engem néztek a folytatást várva.

- Ekkor találtam rá a számaitokra, és hogy milyen aranyosak vagytok, és imádtam ahogy a rajongókat kezeltétek. És ez volt az én mániákus rajongásom felétek, ami megakadályozta, hogy újabb vágásokat ejtsek magamon, és elhittem, hogy egyszer kialakulhat valami olyan kapcsolat az valamelyikőtökkel, ami más mint a többi fannal. De amikor veletek vagyok az erőszakos, és valamiért én elhittem, hogy ennek ellenére amit a dalaitokban hallok, az most csak nekem szól, és az össze többi rajongót átveritek. - folytattam, idegesen gesztikulálva - Az össze dalotokba csak képmutatóak vagytok, de közbe mindenkit átvertek. Ez az egész egy önző dolog, és ez rajtatok tükröződik is. - könnyes szemeimet Louisra emeltem, aki sajnálkozó arccal nézett rám. - És így mindig rájövök, hogy a valóság sokkal keményebb. - suttogtam elhaló hangon.

- Én úgy sajnálom Sophie, nem tudtam sokat a múltodról...De néha annyira aggódok érted, és az hogy túlreagálok dolgokat, az a harag, érzelmek és a zavarodottság hibája. És ezért leszek újra szörny, ahogy te mondanád. - savanyú arcot vágtam Louis szavai hallatán - Utálok rossz lenni a szemedben. - nevetett fel kínosan. Bólintottam egy aprót, aztán a szoba csendjét megtörte a gyomrom korgása.

- Szóval Sophie. Hagyunk aludni, ha most eszel. Megteszed Édesem? - sóhajtott Niall, a kezén támaszkodva. - Miattam? - biggyesztette le ajkait.

Visszautasítóan motyogtam, és újra a lábaim közé hajtottam a fejem. Nem fogok bedőlni Niall bájának. Főleg azok után ami ma este történt, nem engedhettem meg magamnak. A viselkedése most hasonlított Harryére.

- Miért? - kérdezte Harry gyengéden. - Miért nem akarsz enni? Nem raktunk bele mérget, ha ettől félsz...

- Nem igazán emiatt. - megpróbáltam bebújni Zayn takarásába, de a fiú most nem nyújtott menedéket.

- Hát akkor? - folytatta Harry.

- Kövér leszek tőle. - adtam be a derekam.

Mind az öten egyszerre sóhajtottak.

- Mi ez a hülyeség? Reggel még semmi bajod nem volt az evéssel. - emelte fel a hangját Niall, megijesztve engem.

- Mert ti erőltetetitek rám. - válaszoltam kimérten. Általában képes vagyok minden érzésemet magamba tartani és erősnek lenni, de úgy látszik ők kihozzák belőlem ezt a gyengébbik énemet. Talán mert folyton meztelen vagyok előttük...nincsenek falak...nincs semmi akadály, amivel védekezhetnék. Akaratomon kívül egy nyitott könyv vagyok előttük.

- Akkor ne egyél és lesz nagyobb bajod is, mint mi. - mondta szárazon a szőke.

- Niall. - ripakodott rá élesen Harry.

- Amúgy is Niall, miért érdekel ennyire, hogy mi van velem? Hm? Ha nagyon utálsz, miért foglalkozol velem? - Miért olyan rossz érzés, hogy tegnap azt mondta nekem, hogy utál?

- Kuss legyen, Harry. - válaszolt Niall hevesen, figyelmem kívül hagyva engem. - Te vagy az egyetlen, aki elkezdte ezt az egész szart. - mondta a Göndörnek, majd elhagyta a szobát. Harry nem szólt vissza, csak szomorúan nézte a szőke távozását. Mi történik Niall-al? Valami baja kell hogy legyen. Valami nagyon feldühíthette.

Váratlanul ásítottam egyet.

- Hát persze, Édesem te még álmos vagy...De addig nem aludhatsz, amíg nem eszel pár kanállal ebből. - mondta Harry, a fagylaltra mutatva.

- Hány kanállal? - adtam meg magam. Nagyon szerettem volna aludni, úgy éreztem az agyam nem tud feldolgozni több mindent.

Az összes fiú Liamre nézett. Na majd a nagy Liam, ő tudja. Nem mintha értene az ilyen egészséges étkezéses cucchoz.

- Ötöt. Mindenkiért egyet. - vont vállat a barna szemű srác.

- Ó, megetethetlek? - csillant fel Louis szeme izgatottan és megragadta a kanalat és a fagyit.

- Hülye vagy? 18 évesen tudok enni egyedül is. - morogtam, és elvettem tőle az evőeszközt és a Ben&Jerry-s dobozt.

- Várjatok van egy ötletem. - szólt hirtelen Louis.

- Neked mikor nincs? - nevetett Zayn. - De mondjad.

- Egy éjszakára kipróbálhatnánk a Daddy-kinket!  (magyar szó nincs rá, egy olyan szexuális viszony, amikor a nő „apának ” szólítja partnerét - apakomplexus-)

- Ez az a része a napnak, amikor nem a szexre gondolsz? - reménykedtem, miközben unottan tukmáltam a hideg édességet.

- Igen, amikor a családommal vagyok....fúj, nem. Az kínos lenne. - gondolkodott el, én pedig megforgattam a szemem.

- Tehát ha eszek öt kanálnyit ebből a zsír-

- Fagyiból. - javítottak ki egyszerre.

- Rendben, tehát ebből a zsíros fagyiból öt kanál. - adom fel. - Aztán mehetek aludni. Nélkületek. Ugye? - biztosítottam magam egy szex mentes éjszakára, Louis őrült ötlete ellenére is.

- Rendben. - bólintott Liam, Harry és Zayn is egyetértett.

- De akkor nem is álmodhatsz rólunk. - kötötte ki Lou.

- Kit érdekel? - vontam vállat sóhajtva, majd gyorsan bekapkodtam az öt kanál tömény cukrot. - Tessék. Kész. - álltam fel és adtam vissza az ételt Louisnak.

- Akkor Szerelmem.....Visszaviszlek a szobádba. - javasolta Harry, mielőtt ölelésbe vont. - Jóéjt fiúk! - kiabálta.

- Tudtam volna sétálni. - dőltem közelebb hozzá, forró mellkasa megmelengetett engem is.

- Persze, de így sokkal mulatságosabb. - villantott rám egy mosolyt a Göndörke, amitől előjöttek a gödröcskéi. Megforgattam a szemem.  Hallottam, ahogy egy ajtó becsapódik, próbáltam megnézni honnan jöhetett a zaj, de Harry még mindig szorosan tartott.

- Tehát Niall még mindig mérges....Ne aggódj meg fog békélni. - nyugtatott meg mosolyogva, ijedt tekintetem láttán.

Nagy nehezen kinyitotta az ajtót, majd beléptünk a szobájába. Narancssárga volt a falak színe, pont mint a régi hálójába. Bevitt az én szobámba és finoman letett az ágyamra. A szekrényemhez sétált és elővett egy kényelmesnek látszó pizsamát.

- Tessék. Jó éjt! - adta oda, majd ellépett az ágytól. Sötét tekintettel végignézett rajtam , majd az ajkába harapott.

- Mi az? - dörzsöltem meg a szemem az álmosságtól.

- Megcsókolhatlak? - kérdezte félénken.

- Ne...

- Kérlek! Gyerünk Picim... - szinte már könyörgött. Picim? Szerelmem? Korábban Nialltól Édesem? Mik ezek a becéző szavak? -  Csak egy kicsit had kóstoljalak meg...itt. - simított végig az alsó ajkamon hüvelykujjával.

- Talán majd máskor. - húzódtam el.

Megrázta a fejét, majd az ajtaja felé indul. Megállítottam mielőtt teljesen becsukta volna azt maga mögött.

- Miért írtál sms-t Niallnak amikor vele voltam? Miért akartad hogy menjek a szobádba?

- Majd holnap elmondom. - rázta meg sóhajtva a fejét, mielőtt becsukta az ajtót.

- Remek! - suttogtam. Magamhoz vettem a piszomát, és gyorsan átöltöztem, nem törődve azzal hogy a fiúk végignézték a tükrökön keresztül. Egyetlen célom volt és az az alvás.

Holnap talán minden jobb lesz - gondoltam. Leoltottam a lámpát, becsúsztam a meleg paplan alá, és magamhoz ragadtam Padgetet.

- Túl sok dolog történik velem ahhoz, hogy mindent elmondhassak neked Padget. - sóhajtottam, majd elragadott az Álomvilág.
...................................................................................................................................................................

Éjszaka zokogásra keltem fel. Szívszorító zokogásra. Nem volt hozzám közel a hangforrás, de pont hallani lehetett az ágyamból. Kibújtam a meleg paplan alól és hallgatózni kezdtem. Niall szobájából jött. Lábbujhegyen az ajtajához lépkedtem, és kopogás nélkül benyitottam. Nem vett észre engem, mivel az egyetlen hang csak a sírás volt.

- Niall? - kérdeztem halkan, döbbenten. Nem. NEM! Ez nem történhet meg! A gondolat, hogy én tetttem ezt vele rögtön könnyeket csalt a szemembe. Ez csak egy rossz álom! Csak egy jelenet egy véres horror filmből. Niall az ágyán feküdt, tank trikóban és pamutnadrágban. Kezében borotva volt melyekkel vágásokat ejtett a karján, és minden egyes vágás után újra felzokogott. Nem, nem!

- Niall! - sírtam fel én is. Odaugrottam, kikaptam a kezéből az éles tárgyat és a falhoz vágtam. - Te nem teheted ezt! Nem engedem! - fogtam meg a karját, a helyzet súlyosságát vizsgálva, míg a könnyeim kifogyhatatlanul folytak.

Könnyekkel teli szemeit rám emelte.

- Miért? Miért nem tehetem azt amit te? - kérdezte remegő hangon.

- Mert te Niall vagy. - zokogtam fel, kezeimet már beborította a vér. Az ő vére.

- És akkor mi van, ha Niall vagyok? Te meg Sophie. Az ÉN Sophiem. Nem értem Soph... - nézett le a karjaira. - Ha te csinálod az mitől másabb, mintha én csinálnám?- zokogott.

 - Mert te vagy az én Niallom. - mondtam remegő hangon.

- Mi van Harryvel? Ő is a te Harryd? És Zayn? És Louis? És Liam? - folytatta, miközben szeméből szüntelenül folytak a könnyek.

- Nem érdekel most Niall! Ebben a pillanatban te vagy a legfontosabb! Miért csináltad ezt magaddal?

- Csak azt akartam, hogy legyen bennünk valami közös, valami különleges. - fordította el a fejét. Valami közös, valami különleges.

Hirtelen megragadtam az arcát, és megcsókoltam, minden érzelmemet beleadva. A félelmet, a frusztrációt, a gondoskodást, a szeretetet, a zavartságot...mindez egyetlen csókba. Rögtön visszacsókolt, kétségbeesetten falta a számat.  Ép kezével közel húzott magához, ezzel a lehető legkisebb távolságot teremtve közöttünk. Sokáig így maradtunk, ilyen közel.

- Ez volt valami különleges. - törtem meg a csendet suttogva.

- Hogy tudod ezt tenni magaddal? - fogta meg a csuklóját, ezzel elrontva a pillanatot. - Meg akartam nézni, hogy valóban jobb lesz-e tőle, ahogy te mondtad....de ez nem így van Soph. Ezt el kell ismerned! Ez kurvára fáj! Ez nemhogy csorbítja a lelki fájdalmamat, hanem még fizikailag is rátesz eggyel. És ha azt hiszed, ez segít, akkor csak bebeszéled magadnak Szerelmem!

A könnyek újra áztatni kezdték az arcomat.


- Miért csinálod ezt magaddal? - ismételte meg Niall ismét könnyekkel küszködve.

2015. május 29., péntek

II/22 Okoskodó

II/22 - Okoskodó


- Alkalmas leszek valaha arra, hogy találkozzak Perrie-vel? - motyogtam, mikor elkezdett sétálni a házban.
- Miért akarnál találkozni vele? - kérdezte lenézve rám, míg tovább sétált.
- Csak, hogy megköszönjem neki. És nem hiszem, hogy ártana nekem, ha lenne lánytársaságom.
- Megbeszélem Harryvel, oké? Ez csak… Nem akarom, hogy Perrie lássa, mit is teszünk veled valójában.
Sóhajtottam, lecsukva szemeim.
- Hé, nyisd ki a szemeid, szerelmem… Megjöttünk. - bökött oldalba Zayn a karjaiban.
De mi van ha én nem akarok fagyit enni?....Úgyis dagadt vagyok...
- Szóval miről beszéltetek ti ketten? - pillantott ránk Lou, ahogy Zayn belépett a szobába. - Fogadjunk, hogy Zayn érzéki volt meg minden.
- Persze, hogy az volt...Hisz ő Zayn. - kacsintottam. Utána szememet körbevezettem a szobán. Egy hatalmas és kényelmes helyiség volt, középen egy narancssárga kanapéval, ami előtt egy kis asztalka volt. Velünk szembe pedig egy nagy képernyő. 

Zayn letett a földre, de a karomat továbbra is fogta, hogy egyensúlyba tartson, bár az a szurkolólány „karrieremnek” köszönhetően amúgy is ment volna. Viszont az biztos, hogy sok vért vesztettem...
- Tessék. - nyújtott felém egy fagyis bödönt Louis. Jobban megnéztem. Ben&Jerry, csokis ízesítésben. Nem vettem el, csak gyanúsan méregettem.
- Legalább a negyedét meg kell enned. - utasított Harry, kezeit keresztbe fonta a mellkasa előtt, és úgy méregetett, hogy Zayn valóban nem tett-e kárt bennem.
- De nem vagyok éhes. - hazudtam az ajkamat rágcsálva.
- Ez nem igaz. Te mindig szoktál velem enni. - szólt közbe Niall értetlenül.
- Nézd, ha injekcióval tudunk csak cukrot juttatni a szervezetedbe, akkor meg fogjuk tenni.  De vissza kell nyerned az energiád. - fenyegetett Liam.  Mi?! Honnan van injekciójuk?! Istenem...Ez csak vicc...Csak rám akart ijeszteni, nem igaz? Hát sikerült.
- Gyerünk Soph, szerelmem, nem kell ideáig eljutnunk igaz? - nyújtotta felém újból a tálat Lou, de most óvatosan elvettem azt. - Jót fog tenni, hidd el.
- Hát jó. Köszi. - adtam be a derekam, és elfogadtam a kanalat is, majd leültem. Zayn jobbjára helyezkedtem, aki óvatosan átkarolt, és ettől automatikusan jobban hozzábújtam a forró testéhez.  Nem éreztem magam kínosan, ugyanis az előbbi beszélgetésem Zaynnel közelebb hozott a fiúhoz. És az a tudat, hogy a fiú két éve segítette a megszökésemet, még inkább biztosított a közeledésemben. Mellesleg a mi kis előzetes beszélgetésünk miatt, közelsége lenyugtatta bennem az érzelmi hullámvasutat, ahogy Zayn szokta mondani. De hogy jobb-e, hogy közelebb kerültem hozzá? Nem tudom. Az biztos, hogy kicsit biztonságosabban érzem magam a közelébe, mint eddig. Nem száz százalékig, hanem olyan hetvenig.  Köszönöm Perrie. Akárki is vagy, megérdemelnél egy díjat.
- Mit akarsz nézni Soph? - zökkentett ki a gondolataimból egy ír akcentusú hangocska. 
- Mondj ijesztő filmet! Úgy összebújhatsz velünk! - könyörgött izgatottan Lou.
- Szó sem lehet róla. Utálom a horror filmeket. Ha azt nézünk, akkor esélyes, hogy holnap reggel az egyik ágy alatt találtok halálra rémülve. - sóhajtottam.
- Ezt egy abszolút igennek veszem. - vigyorgott Louis. - Meg hozzám amúgy is bármikor jöhetsz.
- Louis. Hadd válasszon Sophie. - kuncogott Harry, aki a bal oldalamon ült.
- Akkor legyen Grease! Mond, hogy Grease!
- Ne befolyásold már Lou! A Toy Storyt akarja nézni! - avatkozott bele Liam.
- Ó, most aztán nem befolyásol senki. - nevettem halkan, miközben a kanál segítségével a fagyit tukmáltam. Megegyem vagy ne?
- Fiúk, hagyjátok már! Mit akarsz nézni Szerelmem? - kuncogott Niall, és mosolyogva nézett rám.
- 10 dolog, amit utálok benned.  - válaszoltam. Nem akartam egy olyan filmen elaludni, amit még nem láttam, ez pedig amúgy is szar film.
Harry rosszallóan nézett rám.
- Van valami különösebb ok, amiért ezt választottad?
- Csak úgy gondoltam, hogy a cím kicsit illik a szituációnkhoz. - vontam vállat. A fáradtság kezdett úrrá lenni rajtam, és erre a cukorhiány is rásegített. Ennek ellenére eltoltam magamtól a hideg édességet, nem akartam ilyen hizlaló dolgot magamba tömni.
- És milyen emlékeid vannak ezzel a filmmel? - kérdezte Harry.
- Nem láttam még. - hazudtam.
- Akkor hol hallottál róla?
- Emilytől.
- És miért pont mo..
- Ti ketten abbahagynátok végre, hogy megnézhessük azt a rohadt filmet még éjfél előtt? - fakadt ki hirtelen Niall.
Niallra meredtünk, aki elpirult a heves közbeszólása miatt. Valami nem oké vele... A tűrőképessége nem túl jó.
Mind a hatan a szőkeséget méregettük, aki vállat vonva telepítette tovább a filmet, mintha semmi se történt volna.
- Hát...ez vicces volt. - kuncogott Louis, mielőtt egy jó nagyot kanalazott a fagyijából.
- Agyfagyása lesz. - motyogtam Zaynnek a nevetést visszafojtva. A srác mosolyogva bólintott. Pár másodperc múlva Louis ledobta a kanalat a földre, és fájdalmasan fogta a fejét.
- Aaaaarghh..Agyfaaagyááás. - nyögdécselt, belőlünk pedig kitört e nevetés. Hű...Zayn és én együtt nevetünk. Ez az első, konstatáltam némán magamba. Vajon normális olyan emberrel nevetni, aki megerőszakolt? Nem hiszem. De Zayn nyilvánvalóan megváltozott ennek a Perrie lánynak köszönhetően. Miért kell mindig valami rossz tényezőnek lennie mindenben? Miért nem lehetnek mindig ilyen aranyosak és felszabadultak? Ha ilyenek lennének, nem kergetnének az őrületbe.
- Ez nem vicces...ez kurvára fáj. - akadt ki Louis, továbbra is a buksiját szorongatva.
- Te még 22 két évesen is gyerek vagy Louis. - ugratta Liam, és összeborzolta a haját.
- Ó, ezt nem gondoltad komolyan. - válaszolt Louis, és játékosan lelökte Liamet a földre. - Nem vagyok gyerek. Csak nem vagyok felnőtti és sivár, mint te! - folytatta és ráugrott a földön fekvő Liamre.
- Nincs is ilyen szó, hogy „felnőtti” - nevetett Liam az idősebb fiú alól.
- Látod! Senkit mást nem érdekel, ha kitalálok egy szót!
- Ez nem igaz.
Ahogy a képernyőn megjelentek a film első kockái, a testvéri birkózás még inkább fokozódott, már majdnem felborították az asztalt. Még jobban Zaynhez bújtam, és újra szíven szúrt a gondolat, hogy hirtelen milyen nyitott vagyok vele. A többiek is érdekesen tekingettek felénk, de semmit se szóltak, inkább a földön fetrengő párossal foglalkoztak.
- Fiúk! Fiúk! FIÚK!!! - kiáltott Niall, és elkezdte szétválasztani a két srácot. Ideges ír manó. - Megpróbálnátok most az egyszer nem megölni egymást?!
- Ne aggódj Nialler...én csak meg akartam mutatni Li Li-nek, hogy miért hívja mindenki Daddy Directionnek. Azért mert túl érett, és nyugodt, és unaaaaaalmaaas. - A csintalan megszólalásra az említett újra meglökte Lou-t, aki erre ugyanígy válaszolt.
- Meg tudnánk végre nézni a filmet? Azt hiszem azt este nélkületek is elég eseménydús volt. - sóhajtott Harry, miközben - nehézkesen - kényelembe helyezte magát a kanapén.
- Az elmúlt egy órában most először egyetértek Harryvel. - hagyta jóvá Niall. A mini hűtőből kivette a saját Ben&Jerry-jét, leült elém a földre, és a kanapénak döntve hátát elhelyezkedett a finomsággal az ölében. Itt van egy kipárnázott kanapé...és ő a földön ül..előttem.
- Azért ültél elém Niall, mert azt akarod, hogy játsszak a hajaddal? - gúnyolódtam és az ujjaim köré tekertem egy-két tincsét a válaszra várva.
- Persze, ha NEKED éppen arra van szükséged. - vont vállat hanyagul az ír srác. Rögtön lehervadt a mosoly az arcomról.
Haragszik rám. Niall te egy elviselhetetlen kis manó vagy. Először is mert azért kiabált velem, amiért nem adok neki annyi megbocsátást mint Harrynek, aztán bocsánatot kért amiért megbántott, de nem azért mert nem volt igaz amit mondott...Niall, Niall, Niall. Mit csináljak veled? Mit csináljak magammal?
- Hey, Zaynie! Azt szeretném, hogy te is játssz az én hajammal! - kiáltotta Lou, és leült Zayn elé.
- Csak ha nem hívsz Zaynie-nek, Boobear! - válaszolta Malik, majd engem elengedve hasonló mozdulatokat tett Louis hajával, mint én Nialléval.
- Hát Hazz megkérnélek, hogy játssz a hajammal..de nincs túl sok. - kuncogott Liam, de beült Niall másik oldalára. Abbahagytam szőkeség kényeztetését és hátradőltem a kanapén.
- Ó ne aggódj Li, itt van Soph, hogy lefoglaljon. - mondta a göndörke, és széttárta karjai, várva hogy odabújjak. - Oké Soph? Megölelsz? - kérdezi, de nyilván nincs választásom. De most én itt jól meg vagyok Zaynnel...Miért akar mindig birtokolni?
A szemem sarkából láttam, hogy a fiúk feszengnek, hogy Zaynnel maradok-e vagy engedelmeskedek Harrynek.
- Ajj Harry. Jó, akkor ülök egyenesen, mielőtt megint elkezded. - mozdultam meg, és egy kis idő múlva feltornáztam magam egyenesbe Zayn mellkasáról.
- És pontosan mit kezdek el megint? - hitetlenkedett Harry.
- Az uralkodó, túlvédelmező valamint az emberrabló viselkedésedet. - köptem a szavakat, karjaimat keresztezve a mellem előtt - Megmutatni mindenkinek, hogy hozzád tartozok. Igen, és az a vicces helyzet Harry, hogy nagyon is jól tudják.  Az egyetlen ember, aki nem törődik mások gondolataival! Mit szólnának ehhez a rajongók? Miért nem mutatjátok meg nekik, hogy elraboltatok?!
- Én ne..
- Srácok, tudunk fagyit enni és filmet nézni vitatkozás nélkül? Tudjátok, mint a normális emberek. - vágott közbe Zayn hangosan. Igen fagyit enni és filmet nézni az emberrablóiddal tökre normális...Mi a baj velem? Folyton magamra haragítom őket...Be kéne zárni engem a szobámba, amit tőlük kaptam, és a takaróm alá bújni, hogy figyelmen kívül hagyjanak és éhen haljak. És így könnyebb lenni utálni őket azért, mert ők utálnak azért, mert nem hallgatok rájuk. Akkor talán észrevennék mennyi hatással vannak rám.
- Utállak. - mormoltam halkan. Arcomat elkeseredetten a tenyerembe temettem.
- Kit? - kérdezték egyszerre. Harry dühös volt, csakúgy, mint Liam. Niall megzavarodott és fájdalmas arccal nézett rám, míg Louis becsapottan és szomorúan. Zayn pedig megértően.
- Mindegyikőtöket. Hogy boldoggá és elégedetté tesztek folyton, pedig nem kellene. - motyogtam magam elé.
- Ha így állunk a gyűlölet kölcsönös. - vont vállat Louis, majd egy pillanatnyi gondolkodás után folytatta. - Azt hiszem, mindannyiunk nevében beszélek, hogyha azt mondom, hogy utálunk, amiért melletted elvesztjük az eszünket. Elveszítjük az irányítást magunk felett, és ezért te jársz rosszul.
- Utáljuk, hogy elvonod a figyelmünket. - folytatta Zayn. - Hogy mindig birtokolni akarunk téged. 
- Mi? - értetlenkedtem. Zayn hitetlenkedve megrázta a fejét.
- Persze, te nem látod, hogy bárhova belépsz, mindenki rád néz, és sóvárognak utánad. De te nem érted meg, hogy gyönyörű vagy és szerinted rendben van, ha bántod magad. 
A fiúk egyetértően bólogattak a fiú szavaira, míg én némán meredtem az olvadozó fagyimra az ölembe.  Mi ez a nagy egyetértés? Megint megnehezítik, hogy utáljam őket...Miért?
- Utálom a tényt, hogy nem vagy haragtartó, holott néha megérdemelnénk. - szólt hozzá Liam.
- Én személy szerint azt a tényt utálom, hogy nem csak egy lány vagy a sok közül, akit el lehet engedni. - folytatta Harry.  Louis, Liam és Zayn helyeseltek.
- Oké, most hogy mindenki kiöntötte az érzéseit, nézhetjük végre azt a kibaszott filmet? - rontotta el a pillanatot Niall. A meglepetéstől mindenki csöndbe maradt, így végül elkezdtük nézni.
Harry tapsolt egyet, és a villany leoltódott. Tipikus.
- És Sophie...ne felejts el enni. - nézett rám szigorúan Niall. Lassan bólintottam, és próbáltam nem gondolni az ír fiúra és a fura viselkedésére.
Épphogy elkezdtük nézni a filmet, már azon kaptam magam, hogy folyton elbóbiskolok, és a fejem vagy jobbra, vagy balra megbillen.  Valószínű a vérveszteség miatt.
Louis hangja ébresztett fel, pedig ahogy láttam már a film közepe táján voltunk, pont ott amikor Julia bemegy Ms. Perky irodájába. 
- Hé, srácok! Tudjátok mire jöttem rá? - kiáltotta.
- Nem, de van egy olyan érzésem, hogy meg fogod velünk osztani. - morogta Zayn, de Louis meg se hallotta.
- A film eszembe jutatott valamit. Pontosabban segített abban, hogy rájöjjek valamire Sophival kapcsolatban. - tapsolt izgatottan. Ó, ne.
- Mi az? - kérdezte Harry kíváncsian, miközben érdeklődve vetett rám egy pillantást. Hát nem veszik észre magukat? Hogy most nincs kedvem ehhez az egészhez? Mi a fasz van már megint Louis?
- Szereti a csúnya beszédet. Nagyon. Lefogadom, hogy el tudnánk nála érni egy orgazmust azzal, hogy piszkos dolgokat suttogunk a fülébe. - folytatta kuncogva. Ó, nem..Ez nem lehet igaz. - Ugye Soph? - kérdezte, és mélyen a szemembe nézett.
- Nem tudom, miről beszélsz. - hazudtam. Fújtatva kereszteztem a lábaimat, ő pedig kihívóan felvonta a szemöldökét.
- Biztos? Nem emlékszel, hogy vonaglottál az asztalomon, amikor megsúgtam, hogy mit fogok csinálni a nedves punciddal és a faszommal? - harapott bele az ajkába és az egyik kezével körözni kezdett a combomon.
Bár a gyomromban szinte tűzijátékok robbantak a mondatra, próbáltam eltolni magamtól a kíváncsiskodó mancsot. Mára elég volt. Nem fogom hagyni, hogy bármit is csináljanak velem. Most nem. Keze egyre feljebb csúszott.
- Hagyd abba Louis! - toltam el a kezét, a piszkos gondolataim ellenére.
- Látod. Fel tudlak izgatni csak szavakkal. - énekelte szemtelenül.
- Meg a kezeddel. - mutattam a az említett végtagjára.
- Akarod, hogy megpróbáljam kéz nélkül? - nézett rám, amikor a másik négy srác újra a képernyőt bámulták.
- Nem kösz, inkább kihagyom. - feleltem szárazon. Elvigyorodott, majd nagy örömömre ő is nézni kezdte a filmet.
A film további része igen gyorsan lement, tekintve arra, hogy szinte átaludtam. Szerencsémre se Zayn, se Harry nem vették észre. Arra keltem fel, hogy a filmzáró dal kissé megdübörögtette a hangszórókat.
- Hé, Sophie! - mondta Louis hangosan.
- Igen? - kérdeztem kábultan, mielőtt ásítozni kezdtem. Nagy hiba volt.
Louis körbenézett majd összehúzott szemekkel váltogatta tekintetét köztem és az addigra már olvadt fagyi közt.
- Miért nem nyúltál egyáltalán hozzá? - nézett nagyon komolyan. - Te elaludtál a film alatt? - a fiúk körbenéztek, hogy leellenőrizzék Louis szavait, majd rám néztek. 
- Ühmm...én..nem...talán. - nehezen találtam szavakat.