II/24 Letörve

Hirtelen megragadtam az arcát, és megcsókoltam, minden érzelmemet beleadva. A félelmet, a frusztrációt, a gondoskodást, a szeretetet, a zavartságot...mindez egyetlen csókba. Rögtön visszacsókolt, kétségbeesetten falta a számat.  Ép kezével közel húzott magához, ezzel a lehető legkisebb távolságot teremtve közöttünk. Sokáig így maradtunk, ilyen közel.

- Ez volt valami különleges. - törtem meg a csendet suttogva.

- Hogy tudod ezt tenni magaddal? - fogta meg a csuklóját, ezzel elrontva a pillanatot. - Meg akartam nézni, hogy valóban jobb lesz-e tőle, ahogy te mondtad....de ez nem így van Soph. Ezt el kell ismerned! Ez kurvára fáj! Ez nemhogy csorbítja a lelki fájdalmamat, hanem még fizikailag is rátesz eggyel. És ha azt hiszed, ez segít, akkor csak bebeszéled magadnak Szerelmem!

A könnyek újra áztatni kezdték az arcomat.

- Miért csinálod ezt magaddal? - ismételte meg Niall ismét könnyekkel küszködve. - Egyszerűen nem értem. - folytatta, beletúrva a hajába. A mozdulat miatt a vér végigfolyt a csuklóján, le a pólójára.

Hányingerem lett a vér szagára, de megragadtam Niall csuklóját, hogy ismét vízszintesbe raktam azt.

- Soph...egyszerűen nem értem, miért csinálod ezt magaddal...

Felnéztem rá, arcát könnyek borították.

- Ezen nincs mit érteni Niall....ez olyan, mint Zaynnek a cigizés. - motyogtam, és letöröltem a könnyeimet. - Ez egy szörnyű szokás, amit ha elkezdesz, nem tudsz róla leszokni egykönnyen. Azért vagdosom magam, mert nem tudom feldolgozni a belső fájdalmam. Azért vagdosom magam, mert így legalább a külső fájdalmamat tudom kontrolálni. - folytattam - Ha dühös, szomorú, depressziós, féltékeny, elhagyott vagy nyomorult gondolataim vannak....automatikusan csak a vagdosás jut eszembe. - elhallgattam, amíg becsuktam a szemem, hogy megállítsam a könnyeimet, majd újra ránéztem Niallra, aki hangtalanul sírt. - Néha félre tudom tenni az érzelmeim, és óvatosságra intem magam....de ha vagdosod magad, nem gondolkozol tisztán. Csak úgy megtörténik. Szörnyű szokás. Miért csináltad ezt magaddal Nialler? Ezt nem lehet abbahagyni...

- Érezni akartam egy igazán zsibbasztó fájdalmat. Olyat, amiről te beszélsz. Harmadik alkalom volt, hogy láttam a frissen vagdosott csuklódat Soph. Abba kell hagynod! Nem csinálom többet, ha megígéred, hogy te sem. - zokogta, amíg a szemével az én csuklóimon levő vágásokat és hegeket pásztázta. - Nekem jobban fáj, hogy ezt csinálod, mint amennyire neked ez az egész. És biztos vagyok benne, hogy a többi fiú is így érez! Sokkal jobban fáj nekik is! - nézett rám, míg szemeiből újabb könnyek készültek kibuggyanni.

- Megérdemlik, hogy szenvedjenek. - motyogtam az ujjaimmal játszva. Niall egy kis hallgatás után, végre megszólalt.

- Rosszabb vagy, mint mi. Hagyod, hogy a mi hibáink után, te fizess meg. Nézd meg, Sophie mi a következménye! - kiabálta, a szemem elé tartva a csuklóm. Kirántottam a kezemet a fogásából.

- Világos, hogy a hibáitokért ti magatok szenvedtek! Mindig azt mondják, mindenki a saját hibájából tanul. Ti is tanultok belőle, általam! - tiltakoztam, hátrébb hajolva tőle. Milyen gyors helyzetváltozás.

Karom köré bilincselte az ujjait, a másik kezével a derekamnál ragadott meg. - Soph. - próbált megnyugtatni, de továbbra folytak a könnyeim.

- Újra és újra hibáztok! Befolyásoljátok a gondolataimat, és úgy kezeltek, mint egy tárgyat. És ez még csak az első teljes nap 2 év után, mióta veletek vagyok. Tudod, hogy fog ez kihatni a hátralévő életembe?! És hogy most hogy hat ki?! Most vagyok abban az állapotban, hogy megkérdőjelezem az épp eszemet. És emellett elvárjátok, hogy koncentráljak az iskolára..Mégis hogy?! Azért mindennek van határa! - hadartam egyre hangosabban, addig míg Niall rá nem nyomta az ajkait az enyémekre. Óvatosan, lassan csókolt, mintha attól félne, hogy elhúzódok.

- Shhh..Szerelmem..Minden oké, rendben? Megértelek...Majd beszélek Harryvel. - morogta, amíg a fülem mögé tűrt egy kósza tincset. - Azt hiszem, kell neked egy társ. Rajtunk kívül. És egy kis szünet az iskolából.

Remegve vettem egy mély levegőt, mielőtt Niall mellkasába temetkezve zokogni kezdtem.

- Most mi a baj? - kérdezte hitetlenkedve.

- Miért Harry? Miért mindig Harry? Idősebb vagy nála! És ha nem járok iskolába, nem fogom látni Emilyt. Nem leszek képes megtartani a józan eszemet, ha nem tudok beszélgetni valakivel. Ashleyvel se beszélhetek, mert elvettétek a telefonom. Szerinted mennyire lehet megrémülve?! Ó, istenem miért? Miért?! Miért nem élhetek egy olyan földön, ami tele van unikornisokkal és francos pillangókkal, meg szivárvány fagyikkal...Vagy valami. Miért nem élhetek normális életet? Miért? - nyafogtam artikulálatlanul, továbbra is sírva.

- Nézd, Soph...

Valaki hirtelen kopogott az ajtón, de én nem tudtam abbahagyni a zokogást Niall véres pólójába temetkezve.

- Várj egy picit! - kiáltott vissza az ír manóm, mielőtt óvatosan kihúzódott alólam. Megragadtam a párnáját, és abba sírtam tovább, még jobban letörve. Niall megsimogatta a hajam, mielőtt gyors léptekkel távozott a szobából.

Hamar visszajött, becsukta maga mögött az ajtót.

Ahogy kezdtem lenyugodni, úgy hallottam beszédfoszlányokat.

- Harry azt hiszem a hét további részében ki kéne őt venni a suliból...Plusz le kéne szoknunk arról, hogy tárgyként kezeljük...hogy emberibben érezze magát.

- Miért? Jól van? Niall mi történt? Miért volt a szobádba?

- Rémálma volt..sok dolgon ment keresztül, ezért vannak hangulatingadozási..Szerintem szüksége van arra, hogy beszéljen Ashleyvel, azért, hogy...

- Szerinted adjuk vissza a telefonját?!

- Csak pár percre Hazz. Tényleg szüksége van rá.

- Majd valaki megvizsgálja őt...nekünk iskolába kell mennünk. És neki is iskolába kell mennie. Minden el van tervezve erre a hétre.

- Gyerünk Hazz...Valahogy csak el tudod rendezni. Esküszöm, amit csinálunk vele, az nem egészséges. Láttad őt ma reggel?

Hallottam egy ajtónyílás, így gyorsan lenyugtattam magam. Átfordultam háttal az ajtónak, ujjaimmal a párna sarkával játszva. Tekintetem megállapodott egy ponton a falon.

- Soph? - hallottam Harry mély, reszelős hangját.

Lehunytam a szemem, nem válaszoltam.

- Tökéletesen jól van. - jelentette ki. Faszfej.

- Ez után az éjszaka után nem lehet jól. - motyogta Niall. - Szerintem alszik. Legalább ezt engedjük neki. - mondta Harrynek, aki kiment, és becsapta maga mögött az ajtót. Egy másik ajtó ezzel egy időben kinyílt, de ez távolibbnak tűnt, nem Niall szobája mellett volt.

- Mi történt? Hé, és hol van Soph? - hallottam Zayn zavarodott hangját.

- Sophie a szobámban van, próbál egy kicsit aludni.

- Nem maradhat itthon egyedül....újra ártana magának. - folytatta Harry a gondolatát. - Meg kell büntetnünk őt, hogy emlékeztessük a szabályokra. - sóhajtotta.

Mozdulatlan maradok, ahogy hallok nyílni egy másik ajtót. Liam mély hangja csendül fel.

- Hazz..Csak neked, Zaynnek, és Niallnak kell holnap bemenni az iskolába. Az igazgató mondta. Szóval most döntsétek el, mi legyen.

Harry nyögött egyet, nyilván nem akart bemenni, míg Louis valahol messze éljenzett.

- Látod...Nem lesz egyedül. Louis és Liam itt marad vele. - állapította meg Niall. - Csak add neki oda a telefonját, mond el neki a szabályokat és minden oké lesz.

Motyogást, sóhajokat, suttogásokat és ajtócsapódásokat hallottam...Pár perc múlva Niall jelent meg az ágy mellett, és letérdelt elém.

- Helyes, ébren vagy. Louis és Liam itt marad veled, míg Harry, Zayn és én bemegyünk a „munkahelyünkre”, és intézzük a hiányzásod meg ilyesmik. - nem tudtam nem észrevenni, hogy elfintorodott a „munkahely” szónál. - Most azt akarom, hogy aludj, jó? Pihenésre van szükséged.

- Harry nem látta a vágásaid? - motyogtam.

- Lemostam a vért, amikor bekopogott, és felvettem egy pulcsit...Nézd Soph. Kössünk alkut. Nem bántom magam, ha te se bántod magad. És harcolsz a késztetés ellen. Kérlek. - megfogta a kezem, és puszikkal halmozta el az ujjaim. - Vigyázunk egymásra, rendben?

Lehunytam a szemem, majd egy aprót bólintottam.

- Most pedig jó éjt, szívem.

Belepuszilt a hajamba, majd kiment a szobából. Ahogy becsukódott az ajtó, szorosabban öleltem magamhoz a párnáját. Könnyeim újra utat engedtek maguknak. Hogy tehettem ezt vele? És magammal? Megérdemeltem? És megéri úgy is, hogy másoknak is fájdalmat okozok ezzel?

A fejemből nem ment ki a kép Niallról, ahogy zokogva szorongatta a vér áztatta csuklóját. Tényleg sírt előttem. A vágások és a vérfoltok bizonyítják, hogy ez tényleg megtörtént. Iszonyú egy olyan embert szenvedni látni, akit szeretsz. Még ha nem is érdekelt, hogy mi van velük, kicsit belegondoltam a fiúk helyzetébe. De kinek hazudok...persze, hogy érdekelnek. Biztosan abba se tudnám hagyni a sírást, ha bármelyikük meghalna. Újból kitört belőlem a zokogás. Mit csinálnak velem? És én mit csinálok velük?

Beugrott egy halvány emlék Ashley reakciójáról, amikor rájött, hogy vagdostam magam. Aztán amikor Emily tudta meg. Végül egy Niall. Harry. Zayn. Louis. Liam...Azt érezték, amit én éreztem, mikor megláttam Niallt? Tehetetlenséget? Megéri a fájdalom? Megérdemlik a fájdalmat, amit okozok nekik? Miért csináltam ezt? Milyen szörnyű ember vagyok...

Ilyen gondolatokkal és hatalmas bűntudattal nem sok idő után álomba merültem.

­­­

**********************************

Azt hiszem mostantól lesz egy rendszer, hogy minden hétvégén új rész. Most már én is tudok kirakni részeket, így már semmi akadály nincs. Köszönöm az eddigi HATALMAS türelmet :) 
Vivi xx

II/23 Little things

- Hé, Sophie! - mondta Louis hangosan.

- Igen? - kérdeztem kábultan, mielőtt ásítozni kezdtem. Nagy hiba volt.

Louis körbenézett majd összehúzott szemekkel váltogatta tekintetét köztem és az addigra már olvadt fagyi közt.

- Miért nem nyúltál hozzá egyáltalán? - nézett nagyon komolyan. - Te elaludtál a film alatt? - a fiúk körbenéztek, hogy leellenőrizzék Louis szavait, majd rám emelték tekintetüket. 

- Ühmm...én..nem...talán. - nehezen találtam szavakat.

- Aludtál, ugye? - kérdezte és felállt. Felém tornyosult, én pedig reflexből átöleltem a térdemet. - Aludtál.

- És ha igen, akkor mi van? - sóhajtottam.

- Igaza van Lou, miért baj, ha aludt? - kérdezte Liam, egyetértve velem. Oh jó. Tehát nem én vagyok az egyetlen aki nem érti. Szép volt Liam.

Louis szembefordult a sráccal, és csípőre tett kézzel pimaszul ránézett.

- Gyerünk Li, hisz tudod miért nem aludhat! - állította Louis.

- Valóban nem értem miért nem aludhat, úgyhogy felvilágosítanál? Tudod ez egy tény, hogyha valaki vért veszít, akkor ennie kell és aludnia, hogy erőre kapjon. - magyarázott Liam -  Tudhatnád, hisz anyukád nővér, Louis..

- Igen, jól mondtad, anyám nővér, nem én.  - mondta Louis idegesen Liam beleszólása miatt.

Az idősebb fiú vissza fordult hozzám, de ugyanúgy dühös volt.

- Akárhogy is, Soph, egyáltalán nem ettél!

- Fáradt voltam. - tiltakoztam. - És okkal! - tettem hozzá.

- Igen ha talán nem vagdosnád magad idétlenül, akkor az egész nem is történt volna meg! - kiabált rám. Ez csúnya volt...

- Nem tudom irányítani... te ezt nem értheted. Nekem meg kell tennem, hogy csökkentsem a fájdalmam. - suttogtam, de már könnycseppek szúrták a szemeimet.

- Ez faszság!

- Louis! - szólt a másik 4 srác. Hirtelen megindultam Louis felé, ami miatt kissé hátratántorodott.

- Te nem tudod megérteni! Te és a te kibaszottul tökéletes életed! Ti fiúk nem értitek! Képtelenk vagytok! Mert egyikőtök se élte át azt, amivel én apa halála óta szenvedek! - fejeztem be dühösen. Zokogva visszaültem a kanpéra és magzatpózba vontam magam. Zayn magához ölelt, de tudomást se vettem róla.

- Nagyon makacs. - mondta az orra alatt, de én hallottam. - Nézd, ne állj le Soph! Add ki az egészet! Mond el mit gondolsz, ez lesz a jó! Beszélj és abba fogod hagyni a sírást. - Miért csak te tudsz rámutatni a dolgok könyebbik oldalára, Zayn?

- Rendben.  A apám kurvára itt hagyott engem és az anyámat, aki alkoholista lett, nekem pedig teljesen egyedül kellett gondoskodnom magamról. Szóval apám távozása miatt magamat hibáztattam...Egy éjszaka konyhai késsel vagdosni kezdtem magam, amikor anyám öntudatlan részeségben fetrengett a padlón. Elhitettem magammal, hogy minden az én hibám és ebben minden egyes vágással biztosabb lettem. Azt gondoltam nem vagyok elég jó lánya. - a sírástól remegő hangon téptem fel a régi, lelki sebeimet.

Minden srác kényelmetlenül fészkelődött, és engem néztek a folytatást várva.

- Ekkor találtam rá a számaitokra, és hogy milyen aranyosak vagytok, és imádtam ahogy a rajongókat kezeltétek. És ez volt az én mániákus rajongásom felétek, ami megakadályozta, hogy újabb vágásokat ejtsek magamon, és elhittem, hogy egyszer kialakulhat valami olyan kapcsolat az valamelyikőtökkel, ami más mint a többi fannal. De amikor veletek vagyok az erőszakos, és valamiért én elhittem, hogy ennek ellenére amit a dalaitokban hallok, az most csak nekem szól, és az össze többi rajongót átveritek. - folytattam, idegesen gesztikulálva - Az össze dalotokba csak képmutatóak vagytok, de közbe mindenkit átvertek. Ez az egész egy önző dolog, és ez rajtatok tükröződik is. - könnyes szemeimet Louisra emeltem, aki sajnálkozó arccal nézett rám. - És így mindig rájövök, hogy a valóság sokkal keményebb. - suttogtam elhaló hangon.

- Én úgy sajnálom Sophie, nem tudtam sokat a múltodról...De néha annyira aggódok érted, és az hogy túlreagálok dolgokat, az a harag, érzelmek és a zavarodottság hibája. És ezért leszek újra szörny, ahogy te mondanád. - savanyú arcot vágtam Louis szavai hallatán - Utálok rossz lenni a szemedben. - nevetett fel kínosan. Bólintottam egy aprót, aztán a szoba csendjét megtörte a gyomrom korgása.

- Szóval Sophie. Hagyunk aludni, ha most eszel. Megteszed Édesem? - sóhajtott Niall, a kezén támaszkodva. - Miattam? - biggyesztette le ajkait.

Visszautasítóan motyogtam, és újra a lábaim közé hajtottam a fejem. Nem fogok bedőlni Niall bájának. Főleg azok után ami ma este történt, nem engedhettem meg magamnak. A viselkedése most hasonlított Harryére.

- Miért? - kérdezte Harry gyengéden. - Miért nem akarsz enni? Nem raktunk bele mérget, ha ettől félsz...

- Nem igazán emiatt. - megpróbáltam bebújni Zayn takarásába, de a fiú most nem nyújtott menedéket.

- Hát akkor? - folytatta Harry.

- Kövér leszek tőle. - adtam be a derekam.

Mind az öten egyszerre sóhajtottak.

- Mi ez a hülyeség? Reggel még semmi bajod nem volt az evéssel. - emelte fel a hangját Niall, megijesztve engem.

- Mert ti erőltetetitek rám. - válaszoltam kimérten. Általában képes vagyok minden érzésemet magamba tartani és erősnek lenni, de úgy látszik ők kihozzák belőlem ezt a gyengébbik énemet. Talán mert folyton meztelen vagyok előttük...nincsenek falak...nincs semmi akadály, amivel védekezhetnék. Akaratomon kívül egy nyitott könyv vagyok előttük.

- Akkor ne egyél és lesz nagyobb bajod is, mint mi. - mondta szárazon a szőke.

- Niall. - ripakodott rá élesen Harry.

- Amúgy is Niall, miért érdekel ennyire, hogy mi van velem? Hm? Ha nagyon utálsz, miért foglalkozol velem? - Miért olyan rossz érzés, hogy tegnap azt mondta nekem, hogy utál?

- Kuss legyen, Harry. - válaszolt Niall hevesen, figyelmem kívül hagyva engem. - Te vagy az egyetlen, aki elkezdte ezt az egész szart. - mondta a Göndörnek, majd elhagyta a szobát. Harry nem szólt vissza, csak szomorúan nézte a szőke távozását. Mi történik Niall-al? Valami baja kell hogy legyen. Valami nagyon feldühíthette.

Váratlanul ásítottam egyet.

- Hát persze, Édesem te még álmos vagy...De addig nem aludhatsz, amíg nem eszel pár kanállal ebből. - mondta Harry, a fagylaltra mutatva.

- Hány kanállal? - adtam meg magam. Nagyon szerettem volna aludni, úgy éreztem az agyam nem tud feldolgozni több mindent.

Az összes fiú Liamre nézett. Na majd a nagy Liam, ő tudja. Nem mintha értene az ilyen egészséges étkezéses cucchoz.

- Ötöt. Mindenkiért egyet. - vont vállat a barna szemű srác.

- Ó, megetethetlek? - csillant fel Louis szeme izgatottan és megragadta a kanalat és a fagyit.

- Hülye vagy? 18 évesen tudok enni egyedül is. - morogtam, és elvettem tőle az evőeszközt és a Ben&Jerry-s dobozt.

- Várjatok van egy ötletem. - szólt hirtelen Louis.

- Neked mikor nincs? - nevetett Zayn. - De mondjad.

- Egy éjszakára kipróbálhatnánk a Daddy-kinket!  (magyar szó nincs rá, egy olyan szexuális viszony, amikor a nő „apának ” szólítja partnerét - apakomplexus-)

- Ez az a része a napnak, amikor nem a szexre gondolsz? - reménykedtem, miközben unottan tukmáltam a hideg édességet.

- Igen, amikor a családommal vagyok....fúj, nem. Az kínos lenne. - gondolkodott el, én pedig megforgattam a szemem.

- Tehát ha eszek öt kanálnyit ebből a zsír-

- Fagyiból. - javítottak ki egyszerre.

- Rendben, tehát ebből a zsíros fagyiból öt kanál. - adom fel. - Aztán mehetek aludni. Nélkületek. Ugye? - biztosítottam magam egy szex mentes éjszakára, Louis őrült ötlete ellenére is.

- Rendben. - bólintott Liam, Harry és Zayn is egyetértett.

- De akkor nem is álmodhatsz rólunk. - kötötte ki Lou.

- Kit érdekel? - vontam vállat sóhajtva, majd gyorsan bekapkodtam az öt kanál tömény cukrot. - Tessék. Kész. - álltam fel és adtam vissza az ételt Louisnak.

- Akkor Szerelmem.....Visszaviszlek a szobádba. - javasolta Harry, mielőtt ölelésbe vont. - Jóéjt fiúk! - kiabálta.

- Tudtam volna sétálni. - dőltem közelebb hozzá, forró mellkasa megmelengetett engem is.

- Persze, de így sokkal mulatságosabb. - villantott rám egy mosolyt a Göndörke, amitől előjöttek a gödröcskéi. Megforgattam a szemem.  Hallottam, ahogy egy ajtó becsapódik, próbáltam megnézni honnan jöhetett a zaj, de Harry még mindig szorosan tartott.

- Tehát Niall még mindig mérges....Ne aggódj meg fog békélni. - nyugtatott meg mosolyogva, ijedt tekintetem láttán.

Nagy nehezen kinyitotta az ajtót, majd beléptünk a szobájába. Narancssárga volt a falak színe, pont mint a régi hálójába. Bevitt az én szobámba és finoman letett az ágyamra. A szekrényemhez sétált és elővett egy kényelmesnek látszó pizsamát.

- Tessék. Jó éjt! - adta oda, majd ellépett az ágytól. Sötét tekintettel végignézett rajtam , majd az ajkába harapott.

- Mi az? - dörzsöltem meg a szemem az álmosságtól.

- Megcsókolhatlak? - kérdezte félénken.

- Ne...

- Kérlek! Gyerünk Picim... - szinte már könyörgött. Picim? Szerelmem? Korábban Nialltól Édesem? Mik ezek a becéző szavak? -  Csak egy kicsit had kóstoljalak meg...itt. - simított végig az alsó ajkamon hüvelykujjával.

- Talán majd máskor. - húzódtam el.

Megrázta a fejét, majd az ajtaja felé indul. Megállítottam mielőtt teljesen becsukta volna azt maga mögött.

- Miért írtál sms-t Niallnak amikor vele voltam? Miért akartad hogy menjek a szobádba?

- Majd holnap elmondom. - rázta meg sóhajtva a fejét, mielőtt becsukta az ajtót.

- Remek! - suttogtam. Magamhoz vettem a piszomát, és gyorsan átöltöztem, nem törődve azzal hogy a fiúk végignézték a tükrökön keresztül. Egyetlen célom volt és az az alvás.

Holnap talán minden jobb lesz - gondoltam. Leoltottam a lámpát, becsúsztam a meleg paplan alá, és magamhoz ragadtam Padgetet.

- Túl sok dolog történik velem ahhoz, hogy mindent elmondhassak neked Padget. - sóhajtottam, majd elragadott az Álomvilág.

...................................................................................................................................................................

Éjszaka zokogásra keltem fel. Szívszorító zokogásra. Nem volt hozzám közel a hangforrás, de pont hallani lehetett az ágyamból. Kibújtam a meleg paplan alól és hallgatózni kezdtem. Niall szobájából jött. Lábbujhegyen az ajtajához lépkedtem, és kopogás nélkül benyitottam. Nem vett észre engem, mivel az egyetlen hang csak a sírás volt.

- Niall? - kérdeztem halkan, döbbenten. Nem. NEM! Ez nem történhet meg! A gondolat, hogy én tetttem ezt vele rögtön könnyeket csalt a szemembe. Ez csak egy rossz álom! Csak egy jelenet egy véres horror filmből. Niall az ágyán feküdt, tank trikóban és pamutnadrágban. Kezében borotva volt melyekkel vágásokat ejtett a karján, és minden egyes vágás után újra felzokogott. Nem, nem!

- Niall! - sírtam fel én is. Odaugrottam, kikaptam a kezéből az éles tárgyat és a falhoz vágtam. - Te nem teheted ezt! Nem engedem! - fogtam meg a karját, a helyzet súlyosságát vizsgálva, míg a könnyeim kifogyhatatlanul folytak.

Könnyekkel teli szemeit rám emelte.

- Miért? Miért nem tehetem azt amit te? - kérdezte remegő hangon.

- Mert te Niall vagy. - zokogtam fel, kezeimet már beborította a vér. Az ő vére.

- És akkor mi van, ha Niall vagyok? Te meg Sophie. Az ÉN Sophiem. Nem értem Soph... - nézett le a karjaira. - Ha te csinálod az mitől másabb, mintha én csinálnám?- zokogott.

 - Mert te vagy az én Niallom. - mondtam remegő hangon.

- Mi van Harryvel? Ő is a te Harryd? És Zayn? És Louis? És Liam? - folytatta, miközben szeméből szüntelenül folytak a könnyek.

- Nem érdekel most Niall! Ebben a pillanatban te vagy a legfontosabb! Miért csináltad ezt magaddal?

- Csak azt akartam, hogy legyen bennünk valami közös, valami különleges. - fordította el a fejét. Valami közös, valami különleges.

Hirtelen megragadtam az arcát, és megcsókoltam, minden érzelmemet beleadva. A félelmet, a frusztrációt, a gondoskodást, a szeretetet, a zavartságot...mindez egyetlen csókba. Rögtön visszacsókolt, kétségbeesetten falta a számat.  Ép kezével közel húzott magához, ezzel a lehető legkisebb távolságot teremtve közöttünk. Sokáig így maradtunk, ilyen közel.

- Ez volt valami különleges. - törtem meg a csendet suttogva.

- Hogy tudod ezt tenni magaddal? - fogta meg a csuklóját, ezzel elrontva a pillanatot. - Meg akartam nézni, hogy valóban jobb lesz-e tőle, ahogy te mondtad....de ez nem így van Soph. Ezt el kell ismerned! Ez kurvára fáj! Ez nemhogy csorbítja a lelki fájdalmamat, hanem még fizikailag is rátesz eggyel. És ha azt hiszed, ez segít, akkor csak bebeszéled magadnak Szerelmem!

A könnyek újra áztatni kezdték az arcomat.

- Miért csinálod ezt magaddal? - ismételte meg Niall ismét könnyekkel küszködve.

II/22 Okoskodó

II/22 - Okoskodó

- Alkalmas leszek valaha arra, hogy találkozzak Perrie-vel? - motyogtam, mikor elkezdett sétálni a házban.

- Miért akarnál találkozni vele? - kérdezte lenézve rám, míg tovább sétált.

- Csak, hogy megköszönjem neki. És nem hiszem, hogy ártana nekem, ha lenne lánytársaságom.

- Megbeszélem Harryvel, oké? Ez csak… Nem akarom, hogy Perrie lássa, mit is teszünk veled valójában.

Sóhajtottam, lecsukva szemeim.

- Hé, nyisd ki a szemeid, szerelmem… Megjöttünk. - bökött oldalba Zayn a karjaiban.

De mi van ha én nem akarok fagyit enni?....Úgyis dagadt vagyok...

- Szóval miről beszéltetek ti ketten? - pillantott ránk Lou, ahogy Zayn belépett a szobába. - Fogadjunk, hogy Zayn érzéki volt meg minden.

- Persze, hogy az volt...Hisz ő Zayn. - kacsintottam. Utána szememet körbevezettem a szobán. Egy hatalmas és kényelmes helyiség volt, középen egy narancssárga kanapéval, ami előtt egy kis asztalka volt. Velünk szembe pedig egy nagy képernyő. 

Zayn letett a földre, de a karomat továbbra is fogta, hogy egyensúlyba tartson, bár az a szurkolólány „karrieremnek” köszönhetően amúgy is ment volna. Viszont az biztos, hogy sok vért vesztettem...

- Tessék. - nyújtott felém egy fagyis bödönt Louis. Jobban megnéztem. Ben&Jerry, csokis ízesítésben. Nem vettem el, csak gyanúsan méregettem.

- Legalább a negyedét meg kell enned. - utasított Harry, kezeit keresztbe fonta a mellkasa előtt, és úgy méregetett, hogy Zayn valóban nem tett-e kárt bennem.

- De nem vagyok éhes. - hazudtam az ajkamat rágcsálva.

- Ez nem igaz. Te mindig szoktál velem enni. - szólt közbe Niall értetlenül.

- Nézd, ha injekcióval tudunk csak cukrot juttatni a szervezetedbe, akkor meg fogjuk tenni.  De vissza kell nyerned az energiád. - fenyegetett Liam.  Mi?! Honnan van injekciójuk?! Istenem...Ez csak vicc...Csak rám akart ijeszteni, nem igaz? Hát sikerült.

- Gyerünk Soph, szerelmem, nem kell ideáig eljutnunk igaz? - nyújtotta felém újból a tálat Lou, de most óvatosan elvettem azt. - Jót fog tenni, hidd el.

- Hát jó. Köszi. - adtam be a derekam, és elfogadtam a kanalat is, majd leültem. Zayn jobbjára helyezkedtem, aki óvatosan átkarolt, és ettől automatikusan jobban hozzábújtam a forró testéhez.  Nem éreztem magam kínosan, ugyanis az előbbi beszélgetésem Zaynnel közelebb hozott a fiúhoz. És az a tudat, hogy a fiú két éve segítette a megszökésemet, még inkább biztosított a közeledésemben. Mellesleg a mi kis előzetes beszélgetésünk miatt, közelsége lenyugtatta bennem az érzelmi hullámvasutat, ahogy Zayn szokta mondani. De hogy jobb-e, hogy közelebb kerültem hozzá? Nem tudom. Az biztos, hogy kicsit biztonságosabban érzem magam a közelébe, mint eddig. Nem száz százalékig, hanem olyan hetvenig.  Köszönöm Perrie. Akárki is vagy, megérdemelnél egy díjat.

- Mit akarsz nézni Soph? - zökkentett ki a gondolataimból egy ír akcentusú hangocska. 

- Mondj ijesztő filmet! Úgy összebújhatsz velünk! - könyörgött izgatottan Lou.

- Szó sem lehet róla. Utálom a horror filmeket. Ha azt nézünk, akkor esélyes, hogy holnap reggel az egyik ágy alatt találtok halálra rémülve. - sóhajtottam.

- Ezt egy abszolút igennek veszem. - vigyorgott Louis. - Meg hozzám amúgy is bármikor jöhetsz.

- Louis. Hadd válasszon Sophie. - kuncogott Harry, aki a bal oldalamon ült.

- Akkor legyen Grease! Mond, hogy Grease!

- Ne befolyásold már Lou! A Toy Storyt akarja nézni! - avatkozott bele Liam.

- Ó, most aztán nem befolyásol senki. - nevettem halkan, miközben a kanál segítségével a fagyit tukmáltam. Megegyem vagy ne?

- Fiúk, hagyjátok már! Mit akarsz nézni Szerelmem? - kuncogott Niall, és mosolyogva nézett rám.

- 10 dolog, amit utálok benned.  - válaszoltam. Nem akartam egy olyan filmen elaludni, amit még nem láttam, ez pedig amúgy is szar film.

Harry rosszallóan nézett rám.

- Van valami különösebb ok, amiért ezt választottad?

- Csak úgy gondoltam, hogy a cím kicsit illik a szituációnkhoz. - vontam vállat. A fáradtság kezdett úrrá lenni rajtam, és erre a cukorhiány is rásegített. Ennek ellenére eltoltam magamtól a hideg édességet, nem akartam ilyen hizlaló dolgot magamba tömni.

- És milyen emlékeid vannak ezzel a filmmel? - kérdezte Harry.

- Nem láttam még. - hazudtam.

- Akkor hol hallottál róla?

- Emilytől.

- És miért pont mo..

- Ti ketten abbahagynátok végre, hogy megnézhessük azt a rohadt filmet még éjfél előtt? - fakadt ki hirtelen Niall.

Niallra meredtünk, aki elpirult a heves közbeszólása miatt. Valami nem oké vele... A tűrőképessége nem túl jó.

Mind a hatan a szőkeséget méregettük, aki vállat vonva telepítette tovább a filmet, mintha semmi se történt volna.

- Hát...ez vicces volt. - kuncogott Louis, mielőtt egy jó nagyot kanalazott a fagyijából.

- Agyfagyása lesz. - motyogtam Zaynnek a nevetést visszafojtva. A srác mosolyogva bólintott. Pár másodperc múlva Louis ledobta a kanalat a földre, és fájdalmasan fogta a fejét.

- Aaaaarghh..Agyfaaagyááás. - nyögdécselt, belőlünk pedig kitört e nevetés. Hű...Zayn és én együtt nevetünk. Ez az első, konstatáltam némán magamba. Vajon normális olyan emberrel nevetni, aki megerőszakolt? Nem hiszem. De Zayn nyilvánvalóan megváltozott ennek a Perrie lánynak köszönhetően. Miért kell mindig valami rossz tényezőnek lennie mindenben? Miért nem lehetnek mindig ilyen aranyosak és felszabadultak? Ha ilyenek lennének, nem kergetnének az őrületbe.

- Ez nem vicces...ez kurvára fáj. - akadt ki Louis, továbbra is a buksiját szorongatva.

- Te még 22 két évesen is gyerek vagy Louis. - ugratta Liam, és összeborzolta a haját.

- Ó, ezt nem gondoltad komolyan. - válaszolt Louis, és játékosan lelökte Liamet a földre. - Nem vagyok gyerek. Csak nem vagyok felnőtti és sivár, mint te! - folytatta és ráugrott a földön fekvő Liamre.

- Nincs is ilyen szó, hogy „felnőtti” - nevetett Liam az idősebb fiú alól.

- Látod! Senkit mást nem érdekel, ha kitalálok egy szót!

- Ez nem igaz.

Ahogy a képernyőn megjelentek a film első kockái, a testvéri birkózás még inkább fokozódott, már majdnem felborították az asztalt. Még jobban Zaynhez bújtam, és újra szíven szúrt a gondolat, hogy hirtelen milyen nyitott vagyok vele. A többiek is érdekesen tekingettek felénk, de semmit se szóltak, inkább a földön fetrengő párossal foglalkoztak.

- Fiúk! Fiúk! FIÚK!!! - kiáltott Niall, és elkezdte szétválasztani a két srácot. Ideges ír manó. - Megpróbálnátok most az egyszer nem megölni egymást?!

- Ne aggódj Nialler...én csak meg akartam mutatni Li Li-nek, hogy miért hívja mindenki Daddy Directionnek. Azért mert túl érett, és nyugodt, és unaaaaaalmaaas. - A csintalan megszólalásra az említett újra meglökte Lou-t, aki erre ugyanígy válaszolt.

- Meg tudnánk végre nézni a filmet? Azt hiszem azt este nélkületek is elég eseménydús volt. - sóhajtott Harry, miközben - nehézkesen - kényelembe helyezte magát a kanapén.

- Az elmúlt egy órában most először egyetértek Harryvel. - hagyta jóvá Niall. A mini hűtőből kivette a saját Ben&Jerry-jét, leült elém a földre, és a kanapénak döntve hátát elhelyezkedett a finomsággal az ölében. Itt van egy kipárnázott kanapé...és ő a földön ül..előttem.

- Azért ültél elém Niall, mert azt akarod, hogy játsszak a hajaddal? - gúnyolódtam és az ujjaim köré tekertem egy-két tincsét a válaszra várva.

- Persze, ha NEKED éppen arra van szükséged. - vont vállat hanyagul az ír srác. Rögtön lehervadt a mosoly az arcomról.

Haragszik rám. Niall te egy elviselhetetlen kis manó vagy. Először is mert azért kiabált velem, amiért nem adok neki annyi megbocsátást mint Harrynek, aztán bocsánatot kért amiért megbántott, de nem azért mert nem volt igaz amit mondott...Niall, Niall, Niall. Mit csináljak veled? Mit csináljak magammal?

- Hey, Zaynie! Azt szeretném, hogy te is játssz az én hajammal! - kiáltotta Lou, és leült Zayn elé.

- Csak ha nem hívsz Zaynie-nek, Boobear! - válaszolta Malik, majd engem elengedve hasonló mozdulatokat tett Louis hajával, mint én Nialléval.

- Hát Hazz megkérnélek, hogy játssz a hajammal..de nincs túl sok. - kuncogott Liam, de beült Niall másik oldalára. Abbahagytam szőkeség kényeztetését és hátradőltem a kanapén.

- Ó ne aggódj Li, itt van Soph, hogy lefoglaljon. - mondta a göndörke, és széttárta karjai, várva hogy odabújjak. - Oké Soph? Megölelsz? - kérdezi, de nyilván nincs választásom. De most én itt jól meg vagyok Zaynnel...Miért akar mindig birtokolni?

A szemem sarkából láttam, hogy a fiúk feszengnek, hogy Zaynnel maradok-e vagy engedelmeskedek Harrynek.

- Ajj Harry. Jó, akkor ülök egyenesen, mielőtt megint elkezded. - mozdultam meg, és egy kis idő múlva feltornáztam magam egyenesbe Zayn mellkasáról.

- És pontosan mit kezdek el megint? - hitetlenkedett Harry.

- Az uralkodó, túlvédelmező valamint az emberrabló viselkedésedet. - köptem a szavakat, karjaimat keresztezve a mellem előtt - Megmutatni mindenkinek, hogy hozzád tartozok. Igen, és az a vicces helyzet Harry, hogy nagyon is jól tudják.  Az egyetlen ember, aki nem törődik mások gondolataival! Mit szólnának ehhez a rajongók? Miért nem mutatjátok meg nekik, hogy elraboltatok?!

- Én ne..

- Srácok, tudunk fagyit enni és filmet nézni vitatkozás nélkül? Tudjátok, mint a normális emberek. - vágott közbe Zayn hangosan. Igen fagyit enni és filmet nézni az emberrablóiddal tökre normális...Mi a baj velem? Folyton magamra haragítom őket...Be kéne zárni engem a szobámba, amit tőlük kaptam, és a takaróm alá bújni, hogy figyelmen kívül hagyjanak és éhen haljak. És így könnyebb lenni utálni őket azért, mert ők utálnak azért, mert nem hallgatok rájuk. Akkor talán észrevennék mennyi hatással vannak rám.

- Utállak. - mormoltam halkan. Arcomat elkeseredetten a tenyerembe temettem.

- Kit? - kérdezték egyszerre. Harry dühös volt, csakúgy, mint Liam. Niall megzavarodott és fájdalmas arccal nézett rám, míg Louis becsapottan és szomorúan. Zayn pedig megértően.

- Mindegyikőtöket. Hogy boldoggá és elégedetté tesztek folyton, pedig nem kellene. - motyogtam magam elé.

- Ha így állunk a gyűlölet kölcsönös. - vont vállat Louis, majd egy pillanatnyi gondolkodás után folytatta. - Azt hiszem, mindannyiunk nevében beszélek, hogyha azt mondom, hogy utálunk, amiért melletted elvesztjük az eszünket. Elveszítjük az irányítást magunk felett, és ezért te jársz rosszul.

- Utáljuk, hogy elvonod a figyelmünket. - folytatta Zayn. - Hogy mindig birtokolni akarunk téged. 

- Mi? - értetlenkedtem. Zayn hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Persze, te nem látod, hogy bárhova belépsz, mindenki rád néz, és sóvárognak utánad. De te nem érted meg, hogy gyönyörű vagy és szerinted rendben van, ha bántod magad. 

A fiúk egyetértően bólogattak a fiú szavaira, míg én némán meredtem az olvadozó fagyimra az ölembe.  Mi ez a nagy egyetértés? Megint megnehezítik, hogy utáljam őket...Miért?

- Utálom a tényt, hogy nem vagy haragtartó, holott néha megérdemelnénk. - szólt hozzá Liam.

- Én személy szerint azt a tényt utálom, hogy nem csak egy lány vagy a sok közül, akit el lehet engedni. - folytatta Harry.  Louis, Liam és Zayn helyeseltek.

- Oké, most hogy mindenki kiöntötte az érzéseit, nézhetjük végre azt a kibaszott filmet? - rontotta el a pillanatot Niall. A meglepetéstől mindenki csöndbe maradt, így végül elkezdtük nézni.

Harry tapsolt egyet, és a villany leoltódott. Tipikus.

- És Sophie...ne felejts el enni. - nézett rám szigorúan Niall. Lassan bólintottam, és próbáltam nem gondolni az ír fiúra és a fura viselkedésére.

Épphogy elkezdtük nézni a filmet, már azon kaptam magam, hogy folyton elbóbiskolok, és a fejem vagy jobbra, vagy balra megbillen.  Valószínű a vérveszteség miatt.

Louis hangja ébresztett fel, pedig ahogy láttam már a film közepe táján voltunk, pont ott amikor Julia bemegy Ms. Perky irodájába. 

- Hé, srácok! Tudjátok mire jöttem rá? - kiáltotta.

- Nem, de van egy olyan érzésem, hogy meg fogod velünk osztani. - morogta Zayn, de Louis meg se hallotta.

- A film eszembe jutatott valamit. Pontosabban segített abban, hogy rájöjjek valamire Sophival kapcsolatban. - tapsolt izgatottan. Ó, ne.

- Mi az? - kérdezte Harry kíváncsian, miközben érdeklődve vetett rám egy pillantást. Hát nem veszik észre magukat? Hogy most nincs kedvem ehhez az egészhez? Mi a fasz van már megint Louis?

- Szereti a csúnya beszédet. Nagyon. Lefogadom, hogy el tudnánk nála érni egy orgazmust azzal, hogy piszkos dolgokat suttogunk a fülébe. - folytatta kuncogva. Ó, nem..Ez nem lehet igaz. - Ugye Soph? - kérdezte, és mélyen a szemembe nézett.

- Nem tudom, miről beszélsz. - hazudtam. Fújtatva kereszteztem a lábaimat, ő pedig kihívóan felvonta a szemöldökét.

- Biztos? Nem emlékszel, hogy vonaglottál az asztalomon, amikor megsúgtam, hogy mit fogok csinálni a nedves punciddal és a faszommal? - harapott bele az ajkába és az egyik kezével körözni kezdett a combomon.

Bár a gyomromban szinte tűzijátékok robbantak a mondatra, próbáltam eltolni magamtól a kíváncsiskodó mancsot. Mára elég volt. Nem fogom hagyni, hogy bármit is csináljanak velem. Most nem. Keze egyre feljebb csúszott.

- Hagyd abba Louis! - toltam el a kezét, a piszkos gondolataim ellenére.

- Látod. Fel tudlak izgatni csak szavakkal. - énekelte szemtelenül.

- Meg a kezeddel. - mutattam a az említett végtagjára.

- Akarod, hogy megpróbáljam kéz nélkül? - nézett rám, amikor a másik négy srác újra a képernyőt bámulták.

- Nem kösz, inkább kihagyom. - feleltem szárazon. Elvigyorodott, majd nagy örömömre ő is nézni kezdte a filmet.

A film további része igen gyorsan lement, tekintve arra, hogy szinte átaludtam. Szerencsémre se Zayn, se Harry nem vették észre. Arra keltem fel, hogy a filmzáró dal kissé megdübörögtette a hangszórókat.

- Hé, Sophie! - mondta Louis hangosan.

- Igen? - kérdeztem kábultan, mielőtt ásítozni kezdtem. Nagy hiba volt.

Louis körbenézett majd összehúzott szemekkel váltogatta tekintetét köztem és az addigra már olvadt fagyi közt.

- Miért nem nyúltál egyáltalán hozzá? - nézett nagyon komolyan. - Te elaludtál a film alatt? - a fiúk körbenéztek, hogy leellenőrizzék Louis szavait, majd rám néztek. 

- Ühmm...én..nem...talán. - nehezen találtam szavakat.

II/21. Élesség

- Niall. Kifelé. - mondtam vonakodva, míg könnyek szaladtak le az arcomon.

- P-p-persze…de miért vagy olyan goromba? Azok után, amit én adtam neked.. - dadogta Niall fájdalmasan, ahogy durván letoltam magamról.

- Tehát te nem veszed észre, ez egy újra megismétlődő szituáció? - fortyogtam, miközben begomboltam a blúzomat.

Zavartan nézett rám, ahogy belenéztem szemeibe, kirázott a hideg.

- Azok után amit együtt csinálunk….a lassú, lágy, barátságos hangulat után neked mindig meg kell szakítanod a nyugodt légkört, és visszadobsz Harry-hez. - duzzogtam, miközben elsimítgattam magamon a ruháimat, és felkeltem az ágyamból.

Arca lefagyott, emlékezett. Megragadta a karomat, arra kényszerítve, hogy előtte maradjak még.

- Jó, sajnálom! A dolgok csak véletlenül történnek így. Nem tudok mit tenni.  Amennyire én tudom, én mindig ott voltam melletted. Bár sokszor hátat fordítottál nekem, mindig megvigasztaltalak és megnyugtattalak miután Harry vagy a többi srác csúnya dolgokat csináltak veled. Vagy nem ezt tettem?! - egyre hangosabban beszélt, dühös volt. - Miért nézel le mindig? Azért, mert én vagyok a jó fiú? Többnyire aranyos és kedves vagyok, akkor ha néha változik valami, ami neked nem tetszik, miért utálsz meg rögtön?! - fogta meg a kezem, és nyugodt tekintettel nézett rám. - Miért?

Idegességemben elhúztam a kezem az övétől.

- Tehát minden alkalommal, amikor nem úgy viselkedek, ahogy szoktam, akkor gyűlölni kell? - kiáltott fel, és kétségbeesetten beletúrt a hajába. - Nem tehetem meg, hogy más legyek, vagy ejtsek egy hibát, mert te hozzá vagy szokva, hogy kedves vagyok?

- Niall én..

- Rosszabbul bánsz velem, mint Harry, pedig ő sokkal aljasabb veled! Ez nem fair! - beszélt dühösen, kezével erőteljesen gesztikulált. - Talán olyanná kéne válnom, mint ő. Talán kicsit elnézőbb ennél, ha olyanokat csinálnék most már, ami nem rám vall.

- Ni...

- Ne felejtsd el őt sem könnyen Soph! Ma megcsókoltad, emlékszel?! Még az után is, hogy felsorolta a hibáit! De ha én átlépem azt a kibaszott vonalat, akkor le leszek lőve a haragod által! - Niall hangja visszaesett suttogásba. -  Én vagyok az egyetlen, aki felszedi és megjavítja a Harry által törött vázákat, csak azért, hogy utána nyersen a fejemhez vágd őket? Miért? - csendesedett el, mintha ő is félne a választól.

- A-Any-Annyira sajnálom Niall, d-de… - dadogtam, de Niall ismét közbevágott.

- Ne kérj bocsánatot! Neked is van ilyen ismétlődő dolgot, tudod?! Nem vagy jobb nálam! Elkezdesz bocsánatot kérni, majd dühös vagy, végül pedig érzelmes és ez kezdődik előről mindig. De én még mindig kicsit több vagyok, mint Harry, mert én a tetteimet és az érzelmeimet kordában tudom tartani, és még szeretlek is!

- Nem szeretem Harryt! - zokogtam a durvaságok miatt amit Niall hozzám vágott. És a legrosszabb, hogy mind igaz volt. Milyen szörnyű ember vagyok. Gondolkodtam, miközben a végtelen hasonmásaimat néztem a körülöttünk futó tükörbe. A fiúk az egészet látták…Nem csináltak semmit. Lehet nem hallották?

- Nem szereted?! Megcsókoltad! Magadtól! - válaszolta Niall dühösen, ahogy visszanéztem rá. - Mi ez, ha nem a szeretet jele?!?!

- Ti srácok állandóan csókolóztok velem! - tiltakoztam homályos tekintettel, mert ismét könnyek gyűltek a szememben. Milyen szörnyű ember vagyok..

- PONTOSAN! ÖSSZE TUDOD HASONLÍTANI A KETTŐT?

Kétségbeesetten megráztam a fejem, és próbáltam elhessegetni a káoszt a fejemben. Szavainak súlya szinte lenyomott a földre. Ez csak egy csók volt. És ők ezt fel tudják fogni? Hát persze, hogy nem.

- Soph? - kérdezte Niall gyengéden. - Ó, jézusom annyira sajnálom Soph, én.. - elvesztem a szavaiban.

Nem tudok gondolkozni…De nekem muszáj….szemem Niall nyitott szobaajtójára tévedt.

- Sophie? - Niall elkezdett közeledni felém, de azonnal ellöktem és futni kezdtem. Levegőre van szükségem..Egyedül.

- Sophie!

Nem tudok hátranézni, csak futok előre. Hallottam, hogy négy másik ajtó kinyílt. Pánikolni kezdtem, ahogy hallottam, hogy utánam jönnek. Kiabáltak, és próbálták kitalálni, hogy merre vagyok ebben a kastélyban.

- Sophie, kérlek!

- Soph!

- Sophie Miller azonnal gyere ide!

A kiáltásaik egyre tisztábbak lettek. Hirtelen befordultam balra, és az első ajtón bementem, majd bezártam magam mögött. Légzésem rendezetlen volt. Keservesen zokogva csúsztam le a földre háttal az ajtó kemény felületének. Én egy ilyen szörnyű ember…

Másodpercekkel később valaki keményen kopogtatott az ajtón.

- Soph, nyisd ki kérlek! - követelte Louis. Kulcszörgést hallottam. - Srácok, ehhez az ajtóhoz nincs kulcs!

- A te ujjaid sérültek, nem neked kéne keresni szerintem. - vágott vissza Harry.

- Hey. - válaszolt Louis. - Ez most fájt.

- Majd elmúlik.

Még több csilingelés.

- Ajj ne már! Nincs hozzá kulcs.

- Látod, mondtam.

- Louis ne most! Niall mi a faszért kellett vitatkozni?! Mi borította ki ennyire?!

- Te! - válaszolta az ír srác gyűlölködve. - Te vagy az, aki mindig megbántja. - hallottam, ahogy Niall meglökte Harryt.

- Srácok! - fegyelmezett Liam. - Hagyjátok abba! Tesók vagyok. Bandatagok. - Bandatagok voltak….tesók…én tettem ezt tönkre. Friss könnyek szaladtak végig az arcomon.

Veszekedést hallottam a túloldalról, én pedig erőtlenül hátradöntöttem a fejem. Ez egy kis puffanással járt.

- Neki van dőlve az ajtónak?

- Igen. Lehet, hogy sír. - mondta Niall.

- Miért választaná a fürdőszobát az összes hely közül, hogy sírjon?

- Csak bement az első ajtón amit látott, azt se tudta, hol van! - válaszolt Harry a rekedtes hangján, mogorván. A kilincset rángatják, majd valaki ököllel belecsap az ajtóba.

- Sophie, nyisd ki, kérlek! Csak beszélni szeretnénk veled.

Egy fürdőszobában vagyok?

Ez az egy mondat járt csak a fejemben. Kinyitottam a szemem, hogy megnézzem, igaz-e amit Zayn mondott. Fürdőszobában vagyok. Egy fehér, tiszta, luxus fürdőszobában. A fürdők tele vannak érdekes dolgokkal…

- Mit csináltál vele Niall?

- Amit tennem kellett! Jól volt, amíg nem üzentél!

Nem figyeltem a veszekedésükre, amíg lassan felálltam, letörölve könnyeim. Lustán elsétáltam a mosdókagylóhoz, a gondolataim száguldoztak a fejemben.

„Nem vagy jobb, mint én! Bocsánatot kérsz a hangulatváltozásaid miatt és megint mérges leszel, mikor elkezdesz érezni valamit!” -  Niall szavai hangosan visszhangoztak a fejemben miközben robotszerűen kezdtem áttúrni a fiókokat az eszközért, amit kerestem.

„HASONLÍTSD MÁR ÖSSZE A KETTŐT!”-  Hallottam a hangját a fejemben ismét. Szeret engem?

- Srácok! Már nem támaszkodik az ajtónak! Biztos, hogy elment onnan! - kezdett el pánikolni Louis.

Kinyitottam egy másik fiókot és egy kis csengő megcsendült, kissé megugrasztva engem. Szemeim a fiók tartalmára estek. Bingó!

- Soph, ne! - A kilincs újra zörgött. - Fiúk, hagyjátok abba a veszekedést, kinyitotta a fiókot, amiben az éles tárgyak vannak!

- Picsába. - káromkodott Harry.

- Ne mond, hogy picsába! Csinálj valamit te fasz! - mondta Niall, hangjában egyértelműen kivehető dühvel.

- Sophie kérlek ne! Mi a faszért nincs kulcsunk pont ehhez az ajtóhoz?! Próbálj uralkodni magadon! - dörömbölt az ajtón.

- Sophie kérlek, sajnálom! Nem gondolkoztam, oké? Minden, amit mondtam csak kicsúszott a számon, mert dühös és féltékeny voltam!

- Ne vágd meg magad! Tudom, hogy úgy gondolod ez helyes, de nem az! Ezzel csak rontasz a helyzeten! - Zayn?

- Muszáj. - motyogtam rekedten, a csuklómat tartva a fényben. - Szörnyű ember vagyok… Még Emilyt sem tudom megvédeni tőletek. - mormogtam, miközben a könnyeim visszatértek, ahogy eszembe jutott, mikor ijedten nézte, ahogy Harry jelenetet rendez. - Rossz ember vagyok…-A borotva végigszántott az erőtlen bőrön, égető érzést hagyva maga után. Vörös vér buggyant ki a vágásokból, ahogy egyre több és több sebet ejtettem, a fájdalom teljesen elzsibbasztott.

- Sophie, nem ez a helyes mód, hogy kifejezd magad! - Liam?

- Látod mit tettél Harry? Zseniális vagy!

- Én?! Nem én voltam az egyetlen, aki kiabált vele!

- Kivételesen!

- Srácok! Pofa be! Ki kell nyitnunk az ajtót, mielőtt még komolyan bántja magát! Jelenleg nem gondolkodik tisztán. - fejezte be Louis. Kis pöttyök homályosították el a látásom.

- Háromra. - utasította őket Liam. - Egy, kettő, HÁROM! - hangos puffanás, amit a fa repedésének hangja követett.

- Még egyszer!

- Egy, kettő, HÁROM!

Ezúttal az ajtó megadta magát. A földre zuhant és hirtelen mind körülöttem termettek. Harry kiütötte a kezemből a borotvát és a csap alá nyomta a kezem.

- Liam, tartsd meg, rettenetesen sápadt! Louis, segíts neki! - adta ki az utasításokat a göndör.

A térdeim épp abban a pillanatban adták meg magukat, mikor Liam és Louis felemeltek a vállaimnál fogva.

- Kérlek. - könyörögtem rekedten. - Rettenetes ember vagyok…Hagyjatok, hagyj csináljam... - kezdtem volna keresni a borotvát, de Harry egyik kezével lefogta a csuklóim.

- Nem, nem vagy rettenetes ember. Mi vagyunk azok, amiért ezt tettük veled. - vágott vissza Harry rám nézve aggodalommal telt szemeivel. Visszafordult a mosdóhoz és kinyitotta a csapot.

A szemeim hirtelen lecsukódtak a fáradtságtól.

- Soph, el ne ájulj! - könyörgött Niall, megszorítva a karom.

Amint a hidegvíz a bőrömhöz ért, összerezzentem. - Kérlek ne… Ez fáj. - nyöszörögtem, erőtlenül küzdve Liam és Louis karjaiban.

- Muszáj kitisztítanunk a sebeket. Ez veszélyes lehet, bármikor elkaphatsz valami fertőzést. - magyarázta Louis, de csak félig figyeltem oda rá, miközben Harry elkezdte kimosni sebeim. Hüvelykujjával finoman nyomkodta mindegyiket, mielőtt leöblítette a hidegvíz alatt. A mosdókagyló lassan rózsaszín árnyalatú lett, ahogy óvatosan megismételte a folyamatot.

- Zayn, hozz kötszert! A vérzés nem akar elállni. - kezdett pánikolni Harry.

Kezdtem elveszteni az eszméletem, ez az egész túl sok volt.

- Liam, ne hagyd, hogy elájuljon! - figyelmeztette a fiatalabb srácot Zayn.

- Soph… Hé, maradj velünk-  mormolta a hajamba Liam, a csapnál tartva, miközben a másik négy srác a karomról gondoskodott. Édes semmiségeket suttogott a fülembe, amíg a többiek elkezdték megtisztítani és bekötözni a sebeim. Csípett. Rossz volt. Sosem voltak fertőtlenítve a sebeim, köszönhetően a nyílt sebektől való undoromtól egészen kiskoromtól fogva. És amit most csináltak velem, csak megerősítette az utálatomat. Egyikük egy fájdalmas döfést mért az egyik mély sebemre egy vattadarabbal.

- Áú! Ez fáj! Hagyjátok abba, kérlek!-  ellenkeztem Liam erős szorításában, amennyire csak tudtam.

- Egy perc és jobb lesz, rendben gyönyörűm? Shh… hagyd abba az ellenkezést, így csak hosszabb ideig fog tartani. - mormogta a hajamba Liam. Lehunytam a szemem, próbálva lenyelni a fájdalmat.

- Liam?! Elájult? - pánikolt Niall.

- Tartsd őt ébren! Veszélyesen sok vért veszített!

- Nem ájultam el. Csak becsuktam a szemem, mert fáradt vagyok, és mert fáj, amit csináltok. - csuklottam.

- Niall, menj és hozz neki valami cukrosat és vizet! - utasította Harry, miközben még több anyagot tömött a sebeimbe.

- Nem muszáj hallgatnom rád. - vágott vissza Niall.

- Ne most Niall! Louis hogy haladsz a kötéssel? - folytatta Harry türelmetlenül, míg Niall úgy döntött, elhagyja a szobát.

- Úgy nézek ki, mint egy kibaszott nővér? Anyám a nővér, nem én! - válaszolta Louis, a kiborulás szélén állva.

- Annyira hozzáértők vagytok srácok… Lefogadom, nem tudtok vigyázni egy gyerekre, anélkül hogy kockáztatjátok az életét.

- Hé! Néha vigyázunk Luxra! - válaszolta Louis.

- Adjátok ide, majd én megcsinálom-morogtam, keresve a dolgokat, amik Harry és Zayn kezében voltak.

- Nem.-  tiltakozott Harry. - Mutasd meg, hogy kell. Addig is ébren maradsz.

- Rendben. Hagyj üljek le. - fújtattam.

- Miért kell leülnöd ahhoz, hogy bekössük a kezed? - kérdezte Harry.

- Mert fáradt vagyok. - válaszoltam, nagyokat pislogva.

- Oh.

Liam és Louis segített leülni, a pult szélét használva támogatás gyanánt. Miután megbizonyosodtak, hogy kényelmesen ülök, mindhárman körém gyűltek biztosra menve, hogy ha elvesztem az egyensúlyom és oldalra dőlök, valamelyikük el tud kapni. Sóhajtottam egy nagyot, és megpróbáltam a tőlem telhető legtöbbet, hogy elmagyarázzam nekik, mit kéne csinálniuk, miközben megpróbáltam visszaemlékezni arra, amit elsősegélyen tanultam.

Ez nagyjából 15 percet vett igénybe, de sikerült befejeznünk, mielőtt Niall visszajött volna a kajával. Az, hogy még nem ért vissza, kissé megrémisztett.

- Hol van Niall? - kérdeztem óvatosan, Harryhez fordulva. Ő csak megrántotta a vállát.

- Üzenek neki. - ajánlotta Liam. Elővette a telefonját és pötyögött egy gyors SMS-t. Niall szinte azonnal válaszolt. - A moziszobában van, arra vár, hogy csatlakozzunk hozzá. Van nála fagyi.

- Akkor menjünk! - kiáltott fel boldogan Louis. Épp azon voltam, hogy megpróbáljak felállni, de Zayn a combomra rakta kezét, ezzel maradásra késztetve.

- Soph és én később csatlakozunk, oké? Beszélnünk kell. - válaszolt Zayn elvéve kezét, mire szemöldököm ráncba szaladt.

- Ne tartson túl sokáig! A fagyi el fog olvadni. - figyelmeztette Louis.

- Haha, ne aggódj Louis. - válaszolt Zayn.

- Jól van.

Liam, Louis és Harry elmentek, de Harry megállt a küszöbön.

- Zayn…? - érdeklődött az idősebbiktől, megpróbálva kitalálni mit akar velem. - Ugye nem fogtok…

- Esküszöm, csak beszélgetni akarok. - felelte a sötétebb fiú komolyan.

Harry bólintott, küldött felém egy finom pillantást, majd követte a másik két srácot.

- Szóval Sophie…Elmondod nekem, mi sarkallt arra, hogy bántsd magad? Mert erősen kétlem, hogy ez volt a szándékod, mikor kirohantál a szobádból.

- Zayn…Rosszul érzem magam amiatt, amit veletek teszek. Niallnek igaza volt korábban. - döbbentem rá. - Nem vagyok jobb, mint bármelyikőtök. Még Harry-t és Niall-t is egymásnak ugrasztottam. - pislogtam sűrűn, hogy visszatartsam könnyeim.

- Soph, nyugodj meg. Fiúk vagyunk. Állandóan harcolunk egymással egy dögös lány figyelméért. - sóhajtott Zayn.

- Pont ez az. Nem vagyok dögös…- motyogtam. - Egy dagadt ribanc vagyok. - kezdtem zokogni, fejemet lábaimra hajtva, átölelve magam a karjaimmal. Zayn arrébb mozdult, így mellettem volt. Közelebb húzott magához, így a fejem a vállára esett. Fejét enyémre ejtette, szeretetteljesen dörzsölve karjaim.

- Hé... Shh, hagyd abba a sírást, szerelmem. - gügyögött affektálva. - Nem vagy dagadt. Csodálatos vagy, oké? Nem harcolnánk ennyire keményen, hogy velünk maradj, ha nem lennél az. - folytatta, megölelve.

- Már nem is igazán harcoltok értem. - jegyeztem meg, mielőtt kezem gyorsan a számra tapasztottam. Fogd be Soph! Miért nem tudod befogni, mikor épp minden jó neked?!

Hosszan nézett rám, mielőtt válaszolt.

- Emlékszel, két éve, mennyire nem voltam kedves veled? - éreztem, ahogy megmerevedik, miközben felidézte magában az emlékeket, de folytatta. - És aztán, nem sokkal később, a fiúk megtaláltak egy tócsányi vérben?

Bólintottam.

- Nos, én akkor elmentem. Szívni akartam egy kis friss levegőt, végiggondolni a dolgokat, tudod? Szóval sétáltam egyet London körül, cigivel a kezemben. Ott volt ez a lány…Ugyanolyan furcsának tűnt, mint amennyire szokatlan volt a hajszíne: lila volt. Nem tudtam levenni róla a szemem, miközben ő bátran felém sétált. - Nem kéne cigizned, rossz az egészségednek. - mondta. -Nem érdekel többé. - ez volt minden, amit mondtam. Mire ő megkérdezte, miért. És aztán, elkezdtünk beszélgetni, mintha csak régi barátok lennénk. Végül már egy parkban sétáltunk, és most befejezem, hogy róla beszélek neked.

Szünetet tartott és mély levegőt vett, mielőtt egyenesen a szemembe nézett.

- Azt mondta nekem, hogy ha szeretek valamit, szabadon kell engednem. És ha az nem jön vissza, sosem volt az enyém.

Összezavarodtam, hogy miért osztotta ezt meg velem.

- Valahogy… aznap este, amikor a partit szerveztük, tudtam, hogy megpróbálsz majd megszökni, csak abból, hogy milyen könnyen megbocsájtottál. Először dühös voltam, de aztán a cigizésemről beszéltél nekem, ahogy az a lány, Perrie is. Szóval elhatároztam, hogy segítek neked, azzal, hogy lefoglalom a fiúkat.

- T-t-te, lefoglaltad a fiúkat? - érdeklődtem döbbenten.

- Ja. Amíg te Nialler-el táncoltál, én leitattam kicsit Louis-t, aztán meggyőztem Liam-et, hogy figyeljen rá. Aztán ott volt Niall, aki folyamatosan követett téged, miután visszautasítottad a csókját. De végül pár felessel sikerült rávennem, hogy lazítson kicsit. És ami Harryt illeti, küldj rá pár lányt, mikor részeg és egész éjszakára kész lesz. Vele nehezebb dolgom volt, mivel folyamatosan téged figyelt. Esküszöm, az a srác fülig beléd szeretett. - fejezte be Zayn.

- De… mi van az üzenettel, amit kaptam? - emlékeztettem. Ez csak egy vicc… Zayn nem tenne ennyi mindent értem, igaz?

- Liam kinézett az ablakon, épp mikor elmentél. Emlékszem mennyire dühös volt, amikor ment, hogy elmondja a többieknek. Harry elég gyorsan kijózanodott, de már késő volt. Egyik fiú sem tudja, hogy segítettem neked, Soph… Maradhatna ez így? Elleneztem, hogy újra megkeressünk, de ismered Harryt… Annyira meggyőző tud lenni, és én nem akartam elárulni magam. - könyörgött finoman, nyakát nyújtogatva, így egyenesen egymásra bámultunk. Halálosan komoly volt…

- Még mindig beszélsz Perrievel, nem igaz?

- Umm… Igen. Miért?

- Jót tesz neked… Megváltoztatott, a helyes útra terelt, gyorsabban, mint akárki más tudott volna.

- Csak egy irányba tudok menni. - kuncogott. Sóhajtva elmosolyodtam gyenge viccén.

- De ennek a helyes útnak kell lenni. Talán meg kéne javítanunk a többieket is… Louis eléggé vitázós lett mostanában.

Abban a pillanatban Zayn telefonja megrezdült. Megnézte, elmosolyodott és megmutatta nekem.

A fagyi olvad!

Kapkodjátok a seggetek vagy megeszem mind!

Lou

- Akkor gyerünk…-motyogtam, megpróbálva felállni.

- Hadd segítsek. Veszélyes lehet ekkora vérveszteséggel mászkálnod. Megszédülhetsz és eleshetsz. - mondta Zayn, majd a karjaiba kapott menyasszony-stílusban.

- Ne! Tegyél le, túl nehéz vagyok! - ellenkeztem kissé, mielőtt gyakorlatilag összeomlottam a fáradtságtól.

- Nonszensz… Látod, csak lefárasztod magad azzal, hogy próbálsz küzdeni ellenem. - vágott vissza. Fújtattam és a mellkasához simultam, átkarolva kezeimmel a nyakát.

- Alkalmas leszek valaha arra, hogy találkozzak Perri-vel? - motyogtam, mikor elkezdett sétálni a házban.

- Miért akarnál találkozni vele? - kérdezte lenézve rám, míg tovább sétált.

- Csak, hogy megköszönjem neki. És nem hiszem, hogy ártana nekem, ha lenne lánytársaságom.

- Megbeszélem Harry-vel, oké? Ez csak… Nem akarom, hogy Perrie lássa, mit is teszünk veled valójában.

Sóhajtottam, lecsukva szemeim.

- Hé, nyisd ki a szemeid, szerelmem… Megjöttünk. - bökött oldalba Zayn a karjaiban.