II/11. Kétszemélyiségű

Bólogatva megforgatta a szemeit, mielőtt berángatott a fürdőszobába, ami a szobámból nyílik, így nem tudtam semmi mást mondani Emilynek

.

- 5 perc. – ennyit mondott, mielőtt belökött a helységbe és az rám zárta az ajtót, így magamra hagyva. Ez most bántó volt!

Nem vesztegetve a drága időmet, levettem a ruháimat, beléptem a zuhanykabinba, és alaposan megmostam magam.

Kiélvezem a pillanatot egyedül, de alig érezhettem át, ugyanis Harry már dörömbölt az ajtómon.

- 4 perce, és 50 másodperce vagy bent. Gyere ki 5 másodpercen belül, vagy én megyek be.

Még csak nem is hagyott válaszolni. Hallottam, az ajtókattanást és a zsanérok nyikorgását, ahogy Harry kinyitotta az ajtót. Elzártam a vizet, megfogtam egy törülközőt, és magam köré csavartam, mielőtt elhúzta a zuhanyfüggönyt.

Egy kicsit duzzogott

.

- Miért nem vagy meztelen? – kérdezte egy kaján vigyorral az arcán.

Idegesen gondolkoztam a válaszon, de megelőzött.

- Vicceltem, szerelmem. Örülök, hogy tiszteletben tartod a határidőt. – mondta, és megpuszilta a fejem búbját. – Menj, készülj el! – mondta, és kivezetett a kis fürdőmből. Szemöldökömet összeráncoltam, ahogy követett a szobába. Várjunk. Boldog, és nem akar velem zuhanyozni?

- Az ajtó másik oldalán leszek, cuki pofa. – mondta és elhagyta a szobám.

- Ki ő, és mit csinált Harry Stylessal? - motyogtam az ajtóra nézve, ahol eltűnt.

Értetlenül megráztam fejem, figyelmen kívül hagytam, és megpróbáltam felidézni az iskolai órarendemet, hogy aszerint tudjak felöltözni.

- Rendben. Van ma reggel egy szurkoló edzésem. – nyögtem fel, mielőtt nekikezdtem turkálni a szekrényemben a gyakorláshoz megfelelő ruhákért. Ahogy kerestem, a törülközőt leejtettem magamról, de rögtön felkaptam újra. Hűvös volt a kinti levegő, és tudtam, hogy izzadni fogok. Betettem a szurkoló cipőmet, és az iskolai egyenruhámat a tornazsákomba, a hajamat pedig egy laza copfba fogtam.

Még egyszer belemosolyogtam a tükörbe, mielőtt belevágódtam volna az új szerencsétlen életembe. Miért vagyok én ismét a One Directionnel?

Szomorúan felsóhajtottam, majd a táskámat a vállamra dobva indultam ki a szobámból.

- Lesz szurkoló edzés ma reggel? – kérdezte egy rekedt hang - Lehet, hogy megnéznem.

Körülnéztem, Harry az ajtó mellett, a falnak támaszkodva állt.

- Hol van Em? – kérdeztem hirtelen.

- Elment az iskolába ... Nem tudott ellenállni a tökéletességemnek. – válaszolt szemtelenül.

Megforgattam a szemem. Szegény lány, kíváncsi vagyok, hogy mit csinált Harry, amivel elüldözte.

Harry zöld szemei a táskámra ​​sodródtak. - Tessék. Add ide ezt, viszem a másik táskáddal. – nyújtotta ki a kezét.

- Nem vagyok már kislány. Tudom hozni a cuccom, mint ahogy te is a sajátodat. – nevettem ki.

- Rossz válasz. – kuncogott.

Figyelmeztetés nélkül, megragadta a lábam, és átdobott a vállán, mint egy zsák krumplit.

- Mi a faszt csinálsz?!? – visítottam, a hátát ütöttem, amíg kivitt a lakásból.

- Viszem azt, ami az enyém. – vont vállat. Rohadék.

Megütöttem párszor a hátát, de ez nem befolyásolta abban, hogy vigyen.

- Fejezd be, vagy leejtelek a földre.

- Nem érdekel.

- De engem igen. – tiltakozott.

- Te két személyiséggel rendelkezel, az tuti. – motyogtam.

Nem vette figyelembe a megjegyzésem, letett az anyósülésre, a táskámat elvette tőlem és a csomagtartóba tette. Lefogadom, hogy leellenőrizte, hogy nem hoztam-e szabályellenes tárgyat magammal.

Pár perc múlva jött vissza. Leült a vezetői ülésbe, és rám mosolygott, mielőtt elindultunk volna.

- Szóval emlékezz Soph. Mr. Styles vagyok, ha látsz engem a folyosón. Nem fogok veled másképp viselkedni, mint a többi diákkal. –mondta, amikor megérkeztünk a sulihoz.– És tisztelni kell minket, nem kérek alpári beszédet. – tette hozzá.

- Ez szép. Úgy látom, én leszek a tanár bácsi kedvence, vagy ilyesmi. – mondtam dühösen, mielőtt kiszálltam a kocsiból. Éreztem, hogy figyel, de nem érdekelt.

Szóval szó nélkül mentem hátra a csomagtartóhoz, vettem ki a cuccom, alig elfogadva azt a tényt, hogy egy „bájos” karkötőt tett a táska pántjaira, melyen Anglia és Írország zászlója volt.

Ezzel sem törődve csaptam be a csomagtartó ajtaját, és egy erőltetett mosollyal indultam a szurkoló edzésre, miközben Harry tekintete lyukat égetett a hátamba.

********************************************

Az gyakorlati edzés unalmas volt és élettelen. Nem éreztem izgalmat, hogy csináljam azt, amit eddig szerettem, így megbukott az egész. Az meg végképp nem segített, hogy leverten éreztem magam. Olyan rossz, hogy Emily nincs a csapatban, hogy támogatni tudjon.

Mogorván sétáltam a következő terembe, amikor Harry, más néven a folyosó felügyelő jött velem szembe. Megragadta a karom, és a takarítók szertárába rángatott. Leejtettem a könyveimet a földre. De nem vettem fel őket, mivel épp értelmetlen dolgokra kerestem értelmes okokat. Például, hogy Harry most miért dühös…? Két személyiségű….

- Megnéztelek az edzésen.- morogta rekedten a sötétben. – Abban a rövid gatyában. – nyögött fel, és éreztem valami keményet az alhasamnál. Nem telt el egy másodperc sem, mire rájöttem. A francba, most kanos.

- Harry! Engedj! A terembe kell mennem. – érveltem.

Próbáltam a sötétben tapogatózni, amikor eltűnt előlem, de elveszettnek és zavarodottnak éreztem magam. Nem találtam őt, és úgy tűnt nem is fogom, mert ez a helység hatalmas. Hirtelen két kéz fogta össze a csuklóimat.

- Nem adtál bele mindent a mai napon, ugye? – éreztem a forró leheletét a nyakamon. – Beszéltem az edzővel, és azt mondta, hogy ez nem a legjobb formád volt. Chh-Chh. Ezt nem csinálhatod. Úgy emlékszem azt mondtuk neked, hogy adjál bele maximumot a jegyeidbe, és teljes erőfeszítéssel eddzél mindig.

- Oké! De a mai edzésen jó voltam! – tiltakoztam, és megpróbáltam kihúzni a karjaim a szorításából. A testével tolt a falnak. Már megszoktam a félhomályt, így láttam a körvonalát.

- Badarság! Voltál már jobb is! Plusz, tegnap alig élvezhettelek. – morgott Harry. – Szóval meg kell, hogy büntesselek. – nyomta a csípőjét keményen az enyémhez. – És Mr. Malik is örömmel fog megbüntetni téged, amikor késve érkezel az órára. Szóval csináljuk gyorsan, de emlékezetesen. – fejezte be, és még egyszer nekem nyomta a csípőjét.

II/10. Alku

Elég hamar kész lettem az evéssel, és Harry a kocsijához vezetett. Kinyitotta nekem az ajtót és szemtelenül rám mosolyog, mielőtt beindította a motort. Lehangoltan éreztem magam és a homlokomat ráncoltam.

- Aww gyerünk, Soph! Ne legyél annyira letört! – mondta -  Souris , la vie est un fromage! – tette hozzá rossz francia akcentussal.

Nem tudtam megállítani a kuncogásom. –Higgy nekem, ha azt mondom, hogy nem kéne többet franciául beszélned, inkább próbálj valami újat. Maradj a szokásos  „Je m’appel Harry”nél és „Je suis allé au cinéma avec mes copains et ma famille”-nél. – nevettem újra.

- Haha, látom! Engem nem érdekel, ha rossz a kiejtés vagy sem, mert jó kedvet csináltam neked. – látszott, hogy büszke magára.

Becsuktam a szemem, és dühösen kifújtam a levegőt, rögtön tönkretette a kedvem a nagyképű megjegyzése. Keresztbe tettem a karom a mellkasom előtt, hátradőltem az ülésben és csak néztem, ahogy az mogorva vidék mellett haladtunk el.

Fél óra múlva meg is érkeztünk a lakásomhoz, de ezt a harminc percet inkább éreztem két órának, mert Harry egész út alatt a kezét csúsztatta fel és le a combomon kihívóan vezetés közben. Ezzel az őrületbe kergetve engem.

Harry sóhajtva leállította az autó motorját. Megborzolta a haját, de előtte még egyszer rám nézett.

- Szeretném tisztázni veled a dolgokat. Nem mondhatod el a barátnődnek, hogy hol lakunk. Semmit sem mondhatsz róla. Ha mégis megmondanád, teszek róla, hogy el legyél különítve a ház alagsorába, korlátozott mennyiségű élelmi szerrel, három napig. Választhatsz. Vagy csukva tartod a cuki kis szádat, és annyit ehetsz minden nap mint Niall és a vidám társaságunkban lehetsz, vagy ha egy kétértelmű szó is kicsúszik a szádon, éppen ennek az ellenkezője történik. – mondta komolyan, majd kicsatolta a biztonsági övét és visszaengedte azt a válla mögé. Úgy nézett rám, mintha azt várta volna, hogy mondjak valamit.

- Rendben. – sóhajtottam elkeseredetten  - Csendben maradok. De nem azért mert annyira szeretem a társaságotokat. Azért biztosan nem.

- Akkor mi az oka annak, hogy nem mondasz semmit? Nem az lenne a tökéletes alkalom, amikor hagyom, hogy kettesben beszélgess a barátnőddel? – kérdezte drámaian.

- Ételmegvonással fenyegettél. – válaszoltam  egyszerűen, ahogy kiszálltam a kocsiból. Hallottam, hogy halkan kuncogott miközben követett engem.

- Öt perced van zuhanyozni és hét, hogy összekészülj az iskolára. Talán három arra, hogy csevegj a barátnőddel, elmagyarázd neki a jelenlegi helyzetet. – utasított a zöld szemű fiú, majd előhúzta a kulcsokat a zsebéből és kinyitotta az ajtót.

- Nem lehetne másképp? – kérdeztem, miközben átmentem a karja alatt, amivel az ajtót tartotta. – Mondjuk hét perc zuhanyozni, és öt, hogy elkészüljek?

- Nem, mert ha több mint öt percig zuhanyozol, és is csatlakozok. Szóval minél rövidebb annál jobb neked, igaz?  - válaszolt huncutul mosolyogva, a kulcsokat ügyesen forgatta hosszú ujjai közt miközben az ajtófélfának támaszkodott.

- Honnan is szerezted azokat?  - biccentettem az ÉN kulcsaim felé frusztráltan.

 - Kivettem a zsebedből tegnap délután, közvetlenül a szenvedélyes szexünk után. – vont vállat hanyagul, majd intett, hogy menjek be a lakásba.

- Nem volt szenvedélyes. – mondtam összeszorított fogakkal , miközben egyre beljebb mentem az ismerős lakásba. – Csak nemi erőszak volt. – motyogtam magam elé. – Fel foglak jelenteni a nemi erőszak miatt. – folytattam.

- Sajnálom, cuki pofa, de az nem erőszak, ha élvezed. – kuncogott, és becsukta maga mögött az ajtót.

Megsértődtem, ahogy megfordított engem és lenézett rám, egyenesen a szemembe. Elvesztem az erdőzöl, buja tekintetében. Elmosolyodott mielőtt folytatta.

- És ha egy nevet extázisban sikítasz, nem elegendő bizonyíték arra, hogy élvezed, akkor el kéne menned egy pszichológushoz. – fejezte be, orrával lágyan megérintette az enyémet. – Nem tehetek róla, a tested képtelen ellenállni nekem… - tette hozzá, közelebb húzott magához, és ajkait gyorsan nyomta az enyémekre.

Megforgattam a szemeimet, és eltoltam magamtól.

- Megyek zuhanyozni. - mondtam.

Ebben a pillanatban, aggódva rohant ki Emily a konyhából, és szorosan magához ölelt. Rögtön bombázni kezdett a kérdéseivel.

- Jól vagy? Hol voltál? Miért vagy izzadt? Istenem, annyira aggódtam! Mit akarsz csinálni vele? Akarod, hogy hívjam a rendőrséget? Ráugorhatok a ninja mozdulatommal? – hadart, és arrébb húzott Harrytől, a szemével képes lett volna megölni is az idősebb fiút.

- Igen. Valahol. Mert. Nem mondhatom el. Nem és nem. - válaszoltam minden egyes kérdésre külön, miközben megöleltem őt. Jó érzés volt újra a karjaiban lenni.

- Miért nem ugorhatok rá a ninja mozdulatommal? - könyörgött, miközben dühösen Harryre nézett, aki csak állt ott, és nézett ránk, zsebre tett kézzel.

- Mert egy legyet is alig mersz megölni. - feleltem szárazon, halványan mosolyogva.

Kibújtam az öleléséből.

- Nézd Em ....Van egy rossz hírem. – mondtam neki nagyon komolyan.

- Mi az? - a lány rosszallóan nézett rám és Harryre.

- Nem fogok itt lakni. El kell mennem vele. – mondtam Harry felé biccentve.

- Mi? Hol? És miért? – mondta zavartan.

- Nézd, még fogjuk látni egymást az iskolában. De el kell fogadnod azt a tényt, hogy a One Directionnel élek, oké?

- Soph, nem válaszoltál a kérdéseimre. - tiltakozott.

- Nem mondhatom el, hogy hol. De meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek ezt a titkot!

- Igen, láthatod az összes esetleges sérülését és karcolását, amikor a suliban vagytok, nyugodj le. – mondta Harry rekedt hangján.

- Esküszöm, ha bántani mered Harry Styles, megyek a hatóságokhoz, és feljelentelek. - fenyegetőzött Emily, miközben védekezően elém állt.

- Nem hiszem, hogy hinni fognak neked. Ha választani kéne, hogy egy 18 éves tininek, vagy egy világhírű bandának higgyenek, akkor te lennél bajban. Eléggé meggyőzőek tudunk lenni. Ugye Sophie? – sorolta Harry a kiváltságos okokat, keresztbe font karokkal a falnak támaszkodva. Nem úgy tűnt, mintha ez Emilyt annyira megfélemlítette volna.

Szem forgatva hallgattam végig Harry monológját.

- Szóval szeretnél még mondani valamit rólunk és Sophieról? – kérdezi Harry Emilyt, szemében veszélyes csillogást fedeztem fel.

- Ne idegesítsd fel! - motyogtam magam elé némán, hogy csak Emily hallja meg.

Szerencsére Emily meghallotta, így diplomatikusan válaszolt Harrynek.

- Rendben meg fogom tartani azt az átkozott titkot. De szeretném minden nap az iskolában karcolás és zúzódás nélkül látni! És hallani akarok majd magyarázatot tőle, ha valami okból kifolyólag megrándul bármije, és nem tud az iskolára koncentrálni. Ezek ellenében megtalállak titeket, és azonnal megyek a zsarukhoz!

- Ez aztán az alku!

Harry kihúzta magát, és megragadta a karom.

- Akárhogy is, a három perces csevegés már megtörtént. Nyomás zuhanyozni, addig én összecsomagolom a cuccaidat! Egyéb különleges követelmény? – kérdezte, mintha Emily ott se lenne.

- Hozd a lányos csomagom. És a párnámat. Az lesz az egyetlen olyan dolog, aminek nem fiúszaga van. – mondtam, és nagyot sóhajtottam. – Szeretem, amikor valaminek olyan illata van, ami biztonságos és családias hangulatot ad.

Bólogatva megforgatta a szemeit, mielőtt berángatott a fürdőszobába, ami a szobámból nyílik, így nem tudtam semmi mást mondani Emilynek.

- 5 perc. – ennyit mondott, mielőtt belökött a helységbe és az rám zárta az ajtót, így magamra hagyva. Ez most bántó volt!

Aki benne van a facebook-os csoportban, az már tudja, hogy mostantól Orosz Vivien fog segíteni nekünk a fordításban. Minden páratlan számú részt ő fordít, a párosokat pedig én. Ennek a résznek az egyik felét is ő fordította, az titok marad, hogy melyiket. :)

II/9. Fejtegetés

 - És még egy dolog – mondta Harry mielőtt kilépett volna a szobából. – Niall szobáján keresztül nem mehetsz! Nem tetszett az sem, hogy ott töltötted az éjszakát, figyelni foglak! – vigyorgott gonoszul, majd bezárta az ajtót maga mögött.   

Kibaszott jó. Most mégis, hogy fogok kijutni innen? Talán ki tudnék osonni az egyiken úgy, hogy nem, vesznek észre.

Gyorsan átgondoltam a lehetőségeimet.

Harry. Ott tuti nem megyek át. Harryén nem tudok átmenni. Ő agresszív, birtokló, és mindig kanos, és biztos vagyok benne, hogy elkapna akkor is, ha csak átfutok. Plusz, ha még el is próbálnék futni, azzal csak feldühíteném. Harry, néha úgy néz ki, mintha törődne velem, de ha csak a farkával tud gondolkodni, akkor semmi más nem érdekli, csak az, ami neki jó. És most tuti nem bírnék ki egy gyors menetet vele.

Louis. Louis kötekedő és a szobája kész káosz. Lehetetlen lenne úgy átmenni rajta, hogy legalább egy dologban ne essek hasra. Nem mellesleg, ő is azonnal lecsapna rám, ha észrevenne. Nem jó ötlet.

Zayn. Ő még mindig megijeszt. Bármelyik pillanatban megint úgy dönthet, hogy elkap engem, vagy nem. Talán most óvatosabban, mert legutóbb emiatt verekedett össze a fiúkkal: én is megsérültem. Talán még mindig bűntudata van. De Zayn is Zayn maradt. Titokzatos, kiszámíthatatlan, szeszélyes: rémisztő kombináció. Még mindig tisztán emlékszem arra az éjszakára, ahogy sötét szemeiben ott csillogott a vágy és a harag, mert nem tettem azt, amit akart.

Megborzongtam az emlékektől.

Sodródtam a gondolataimmal, majd a tekintetem Padget-re esett, az én kitömött kis teknősömre, aki ott feküdt a szobám sarkában.

Liam. Liamén lehetséges lenne keresztül menni. Az összes közül, nem számítva Niallt, őt lehet a legegyszerűbben jó belátásra bírni. Nem hiszem, hogy azt szeretné, hogy késsek az iskolából. De Liam elég morcos az óta, amióta visszajöttem. Agresszívabb lett, minden apró dologgal velem kapcsolatban, csak a rosszat látja. Talán a kéjsóvár oldala nagyobb hatást gyakorol rá? Remélem nem így van. De mosolygott, amikor megtudta, hogy megtartottam Padgett-et, és úgy gondolom, ez egy jó jel. Liam szobáján megyek át.

Sóhajtottam, majd még utoljára egyszer a fejemet Niall ajtaja felé fordítottam, de tudtam, hogy ott nem mehetek, így Liaméhez mentem. Vettem egy nagy levegőt, majd határozottan megragadtam a szobájának kilincsét, de először éppen csak bekukkantottam, majd óvatosan be is léptem, közben ziháltam az idegességtől. Az első dolog, amit észrevettem, hogy a szobája szép és rendezett volt, a másik pedig, hogy Liam nem volt benne, legalábbis én nem láttam ott. Átmenjek a szobáján? Gyerünk… nincs ott. Ez az én időm. Talán éppen zuhanyozik. Becsuktam az ajtót magam mögött.

A gomb zörgött az ajtón, ahogy elfordítottam.

 Ilyen az én szerencsém, Liam éppen abban a pillanatban lépett be a szobába, a zuhanyzástól nedvesen és egy szál törülközővel a dereka körül.

Ezek szerint tényleg zuhanyozott.

Na, nem mond Sherlock!

Sophie, annyira becsavarodtál, hogy már magaddal veszekszel!

Hát igen, legalább az elmémnek szabad akarata van, nem úgy mint a testemnek.

- Segíthetek valamiben? – kérdezte Liam, ezzel visszarántva engem a lelki vitámból, szemöldökét felhúzva néz engem. Kicsit jobban összehúzza a törülközőt a dereka körül.

A tekintetem végigsiklott a testén, láttam a finom V-vonalát eltűnni a törülköző mögött, mielőtt visszatértem a csokoládébarna szemeire.

- Csak azt akartam mondani, hogy menjünk le reggelizni a többiekhez. – mondtam őszintén. Légyszi, hidd el nekem légyszi, hidd el nekem, légyszi, hidd el nekem!

Kíváncsian nézett rám, tisztán látszott rajta, hogy kétkedik abban, amit mondtam. Reflexszerűen rendezgette maga körül a törülközőjét. Az éjjeli szekrényen álló órájára pillantott és vállat von.

- Nem akarok késni az iskolából, úgyhogy elengedlek anélkül, hogy bármit tennék veled. – mosolyogtam és egy nagyot sóhajtottam a megkönnyebbüléstől - De azt szeretném, hogy viszonozd ezt a szívességet egy aprósággal – folytatta.

Behunytam a szemeim. Ahogy már megszokhattam, ez túl szép volt, hogy igaz legyen.

- Miért tartottad meg Padgettet ? – kérdezte hirtelen – És őszintén válaszolj! – tette hozzá szigorúan.

Hangosan sóhajtottam mielőtt óvatosan válaszoltam volna. – Azért, hogy emlékezzek minden boldog dologra, ami történ, míg elraboltatok. Mivel a rossz dolgok már örökre az emlékezetembe vésődtek, ő emlékeztetett, hogy nem volt mindig mindenki olyan kegyetlen. Remélem még mindig így van.

- Hogyan tud emlékeztetni egy plüss teknős az egészre, ami történt? Tudod, az emlékek elhalványulnak – emelte ki.

- Ő sokkal többet tud rólam, mint ti – feleltem szárazon.

És ez teljesen igaz is volt. Három nappal azután, hogy két évvel ezelőtt Ashley és Alana segítettek megszöknöm, minden apró, jó dolgot, ami velem történ ráírta egy papírlapra. Pár nappal utána pedig úgy döntöttem, hogy Padgett hátát kivágom és a lapokat a belsejébe rejtem. Utána visszavarrtam, elzártam őket. Szóval gyakorlatilag minden jó emlékem Padgetben van. Lehet, hogy egy nap újra kinyitom.

 - Nem mehetnénk le? A gyomrom már könyörög a kajáért.

Elindultam át a szobáján, de ő megállít.

- Várj! Én is megyek veled. Nem akarom, hogy eltévedj. – tette hozzá vigyorogva és csak úgy leejtette a törülközőt.

Tekintetem hirtelen az alsó testére vándorolt, zavarba jöttem.

Őszintén nevetett, majd megragadta a nadrágját és az ingét, amit fel akart venni. Nem néztem rá, ahogy elkezdett öltözködni.

- Vicces vagy, Sophie… úgy nézel ki, mintha nem lenne baj, de annyira zavarba jöttél, amikor megláttál, pedig már rengetegszer láttad. Igen, most is így volt. – mondta miközben begombolta az ingét.

- Miért, hogy nézek, ki mikor baj van? – kérdeztem, majd csípőre tettem a kezem.

- Gyakorlatilag pislogás nélkül mértél végig engem, amikor beléptem, mintha valami műalkotás lennék. – hagyta figyelmen kívül a kérdésem. – És nem csuktad be a szemedet még hosszú időn át. Biztos vagyok benne, hogy azon gondolkodtál miket csinálnál…

- Hormonok – mondtam egyszerűen.

- Rendben – kuncogott – Tegyük fel, hogy hiszek neked. – megint nevet egyet – Menjünk inkább le. Biztos kész már a reggeli, Niall már szerintem evett is. – mondta Liam, majd megragadta a karom és elkezdett keresztülhúzni ugyan azon a folyosón, mint amin Lousi rángatott végig tegnap este. Bár, most rövidebbnek tűnt az út a lépcsőig. Tehát Liam és Louis szobája már biztosan ugyan arra a folyosóra nyílik. Ezt jó tudni.

Ahogy megtárgyaltam magammal a mentális jegyzeteket, Liam végighúzott engem a kastélyon, amíg el nem értünk az ebédlőig. Gőzölgő palacsinták fogadtak minket az asztal közepén. Niall, amint láttam már elvette a maga részét. Kinek van annyi ideje, hogy palacsintát süssön egy iskola előtti reggelen?

- Szolgáld ki magad, Sophie! – mondta Harry, mikor beléptünk az étkezőbe és felém nyújtotta a tányért a palacsintákkal.  – Még mindig van három perced.

Természetesen, Harry Styles.

Felkaptam a tányéromat, és szinte annyi palacsintát tettem rá, mint Niall. Majdnem annyit.

Elég hamar kész lettem az evéssel, és Harry a kocsijához vezetett. Kinyitotta nekem az ajtót és szemtelenül rám mosolyog, mielőtt beindította a motort. Lehangoltan éreztem magam és a homlokomat ráncoltam.

- Aww gyerünk, Soph! Ne legyél annyira letört! – mondta -  Souris , la vie est un fromage! – tette hozzá rossz francia akcentussal.

Nem tudtam megállítani a kuncogásom. –Higgy nekem, ha azt mondom, hogy nem kéne többet franciául beszélned, inkább próbálj valami újat. Maradj a szokásos  „Je m’appel Harry”nél és „Je suis allé au cinéma avec mes copains et ma famille”-nél. – nevettem újra.

- Haha, látom! Engem nem érdekel, ha rossz a kiejtés vagy sem, mert jó kedvet csináltam neked. – látszott, hogy büszke magára.

Becsuktam a szemem, és dühösen kifújtam a levegőt, rögtön tönkretette a kedvem a nagyképű megjegyzése. Keresztbe tettem a karom a mellkasom előtt, hátradőltem az ülésben és csak néztem, ahogy az mogorva vidék mellett haladtunk el.