II/24 Letörve

Hirtelen megragadtam az arcát, és megcsókoltam, minden érzelmemet beleadva. A félelmet, a frusztrációt, a gondoskodást, a szeretetet, a zavartságot...mindez egyetlen csókba. Rögtön visszacsókolt, kétségbeesetten falta a számat.  Ép kezével közel húzott magához, ezzel a lehető legkisebb távolságot teremtve közöttünk. Sokáig így maradtunk, ilyen közel.

- Ez volt valami különleges. - törtem meg a csendet suttogva.

- Hogy tudod ezt tenni magaddal? - fogta meg a csuklóját, ezzel elrontva a pillanatot. - Meg akartam nézni, hogy valóban jobb lesz-e tőle, ahogy te mondtad....de ez nem így van Soph. Ezt el kell ismerned! Ez kurvára fáj! Ez nemhogy csorbítja a lelki fájdalmamat, hanem még fizikailag is rátesz eggyel. És ha azt hiszed, ez segít, akkor csak bebeszéled magadnak Szerelmem!

A könnyek újra áztatni kezdték az arcomat.

- Miért csinálod ezt magaddal? - ismételte meg Niall ismét könnyekkel küszködve. - Egyszerűen nem értem. - folytatta, beletúrva a hajába. A mozdulat miatt a vér végigfolyt a csuklóján, le a pólójára.

Hányingerem lett a vér szagára, de megragadtam Niall csuklóját, hogy ismét vízszintesbe raktam azt.

- Soph...egyszerűen nem értem, miért csinálod ezt magaddal...

Felnéztem rá, arcát könnyek borították.

- Ezen nincs mit érteni Niall....ez olyan, mint Zaynnek a cigizés. - motyogtam, és letöröltem a könnyeimet. - Ez egy szörnyű szokás, amit ha elkezdesz, nem tudsz róla leszokni egykönnyen. Azért vagdosom magam, mert nem tudom feldolgozni a belső fájdalmam. Azért vagdosom magam, mert így legalább a külső fájdalmamat tudom kontrolálni. - folytattam - Ha dühös, szomorú, depressziós, féltékeny, elhagyott vagy nyomorult gondolataim vannak....automatikusan csak a vagdosás jut eszembe. - elhallgattam, amíg becsuktam a szemem, hogy megállítsam a könnyeimet, majd újra ránéztem Niallra, aki hangtalanul sírt. - Néha félre tudom tenni az érzelmeim, és óvatosságra intem magam....de ha vagdosod magad, nem gondolkozol tisztán. Csak úgy megtörténik. Szörnyű szokás. Miért csináltad ezt magaddal Nialler? Ezt nem lehet abbahagyni...

- Érezni akartam egy igazán zsibbasztó fájdalmat. Olyat, amiről te beszélsz. Harmadik alkalom volt, hogy láttam a frissen vagdosott csuklódat Soph. Abba kell hagynod! Nem csinálom többet, ha megígéred, hogy te sem. - zokogta, amíg a szemével az én csuklóimon levő vágásokat és hegeket pásztázta. - Nekem jobban fáj, hogy ezt csinálod, mint amennyire neked ez az egész. És biztos vagyok benne, hogy a többi fiú is így érez! Sokkal jobban fáj nekik is! - nézett rám, míg szemeiből újabb könnyek készültek kibuggyanni.

- Megérdemlik, hogy szenvedjenek. - motyogtam az ujjaimmal játszva. Niall egy kis hallgatás után, végre megszólalt.

- Rosszabb vagy, mint mi. Hagyod, hogy a mi hibáink után, te fizess meg. Nézd meg, Sophie mi a következménye! - kiabálta, a szemem elé tartva a csuklóm. Kirántottam a kezemet a fogásából.

- Világos, hogy a hibáitokért ti magatok szenvedtek! Mindig azt mondják, mindenki a saját hibájából tanul. Ti is tanultok belőle, általam! - tiltakoztam, hátrébb hajolva tőle. Milyen gyors helyzetváltozás.

Karom köré bilincselte az ujjait, a másik kezével a derekamnál ragadott meg. - Soph. - próbált megnyugtatni, de továbbra folytak a könnyeim.

- Újra és újra hibáztok! Befolyásoljátok a gondolataimat, és úgy kezeltek, mint egy tárgyat. És ez még csak az első teljes nap 2 év után, mióta veletek vagyok. Tudod, hogy fog ez kihatni a hátralévő életembe?! És hogy most hogy hat ki?! Most vagyok abban az állapotban, hogy megkérdőjelezem az épp eszemet. És emellett elvárjátok, hogy koncentráljak az iskolára..Mégis hogy?! Azért mindennek van határa! - hadartam egyre hangosabban, addig míg Niall rá nem nyomta az ajkait az enyémekre. Óvatosan, lassan csókolt, mintha attól félne, hogy elhúzódok.

- Shhh..Szerelmem..Minden oké, rendben? Megértelek...Majd beszélek Harryvel. - morogta, amíg a fülem mögé tűrt egy kósza tincset. - Azt hiszem, kell neked egy társ. Rajtunk kívül. És egy kis szünet az iskolából.

Remegve vettem egy mély levegőt, mielőtt Niall mellkasába temetkezve zokogni kezdtem.

- Most mi a baj? - kérdezte hitetlenkedve.

- Miért Harry? Miért mindig Harry? Idősebb vagy nála! És ha nem járok iskolába, nem fogom látni Emilyt. Nem leszek képes megtartani a józan eszemet, ha nem tudok beszélgetni valakivel. Ashleyvel se beszélhetek, mert elvettétek a telefonom. Szerinted mennyire lehet megrémülve?! Ó, istenem miért? Miért?! Miért nem élhetek egy olyan földön, ami tele van unikornisokkal és francos pillangókkal, meg szivárvány fagyikkal...Vagy valami. Miért nem élhetek normális életet? Miért? - nyafogtam artikulálatlanul, továbbra is sírva.

- Nézd, Soph...

Valaki hirtelen kopogott az ajtón, de én nem tudtam abbahagyni a zokogást Niall véres pólójába temetkezve.

- Várj egy picit! - kiáltott vissza az ír manóm, mielőtt óvatosan kihúzódott alólam. Megragadtam a párnáját, és abba sírtam tovább, még jobban letörve. Niall megsimogatta a hajam, mielőtt gyors léptekkel távozott a szobából.

Hamar visszajött, becsukta maga mögött az ajtót.

Ahogy kezdtem lenyugodni, úgy hallottam beszédfoszlányokat.

- Harry azt hiszem a hét további részében ki kéne őt venni a suliból...Plusz le kéne szoknunk arról, hogy tárgyként kezeljük...hogy emberibben érezze magát.

- Miért? Jól van? Niall mi történt? Miért volt a szobádba?

- Rémálma volt..sok dolgon ment keresztül, ezért vannak hangulatingadozási..Szerintem szüksége van arra, hogy beszéljen Ashleyvel, azért, hogy...

- Szerinted adjuk vissza a telefonját?!

- Csak pár percre Hazz. Tényleg szüksége van rá.

- Majd valaki megvizsgálja őt...nekünk iskolába kell mennünk. És neki is iskolába kell mennie. Minden el van tervezve erre a hétre.

- Gyerünk Hazz...Valahogy csak el tudod rendezni. Esküszöm, amit csinálunk vele, az nem egészséges. Láttad őt ma reggel?

Hallottam egy ajtónyílás, így gyorsan lenyugtattam magam. Átfordultam háttal az ajtónak, ujjaimmal a párna sarkával játszva. Tekintetem megállapodott egy ponton a falon.

- Soph? - hallottam Harry mély, reszelős hangját.

Lehunytam a szemem, nem válaszoltam.

- Tökéletesen jól van. - jelentette ki. Faszfej.

- Ez után az éjszaka után nem lehet jól. - motyogta Niall. - Szerintem alszik. Legalább ezt engedjük neki. - mondta Harrynek, aki kiment, és becsapta maga mögött az ajtót. Egy másik ajtó ezzel egy időben kinyílt, de ez távolibbnak tűnt, nem Niall szobája mellett volt.

- Mi történt? Hé, és hol van Soph? - hallottam Zayn zavarodott hangját.

- Sophie a szobámban van, próbál egy kicsit aludni.

- Nem maradhat itthon egyedül....újra ártana magának. - folytatta Harry a gondolatát. - Meg kell büntetnünk őt, hogy emlékeztessük a szabályokra. - sóhajtotta.

Mozdulatlan maradok, ahogy hallok nyílni egy másik ajtót. Liam mély hangja csendül fel.

- Hazz..Csak neked, Zaynnek, és Niallnak kell holnap bemenni az iskolába. Az igazgató mondta. Szóval most döntsétek el, mi legyen.

Harry nyögött egyet, nyilván nem akart bemenni, míg Louis valahol messze éljenzett.

- Látod...Nem lesz egyedül. Louis és Liam itt marad vele. - állapította meg Niall. - Csak add neki oda a telefonját, mond el neki a szabályokat és minden oké lesz.

Motyogást, sóhajokat, suttogásokat és ajtócsapódásokat hallottam...Pár perc múlva Niall jelent meg az ágy mellett, és letérdelt elém.

- Helyes, ébren vagy. Louis és Liam itt marad veled, míg Harry, Zayn és én bemegyünk a „munkahelyünkre”, és intézzük a hiányzásod meg ilyesmik. - nem tudtam nem észrevenni, hogy elfintorodott a „munkahely” szónál. - Most azt akarom, hogy aludj, jó? Pihenésre van szükséged.

- Harry nem látta a vágásaid? - motyogtam.

- Lemostam a vért, amikor bekopogott, és felvettem egy pulcsit...Nézd Soph. Kössünk alkut. Nem bántom magam, ha te se bántod magad. És harcolsz a késztetés ellen. Kérlek. - megfogta a kezem, és puszikkal halmozta el az ujjaim. - Vigyázunk egymásra, rendben?

Lehunytam a szemem, majd egy aprót bólintottam.

- Most pedig jó éjt, szívem.

Belepuszilt a hajamba, majd kiment a szobából. Ahogy becsukódott az ajtó, szorosabban öleltem magamhoz a párnáját. Könnyeim újra utat engedtek maguknak. Hogy tehettem ezt vele? És magammal? Megérdemeltem? És megéri úgy is, hogy másoknak is fájdalmat okozok ezzel?

A fejemből nem ment ki a kép Niallról, ahogy zokogva szorongatta a vér áztatta csuklóját. Tényleg sírt előttem. A vágások és a vérfoltok bizonyítják, hogy ez tényleg megtörtént. Iszonyú egy olyan embert szenvedni látni, akit szeretsz. Még ha nem is érdekelt, hogy mi van velük, kicsit belegondoltam a fiúk helyzetébe. De kinek hazudok...persze, hogy érdekelnek. Biztosan abba se tudnám hagyni a sírást, ha bármelyikük meghalna. Újból kitört belőlem a zokogás. Mit csinálnak velem? És én mit csinálok velük?

Beugrott egy halvány emlék Ashley reakciójáról, amikor rájött, hogy vagdostam magam. Aztán amikor Emily tudta meg. Végül egy Niall. Harry. Zayn. Louis. Liam...Azt érezték, amit én éreztem, mikor megláttam Niallt? Tehetetlenséget? Megéri a fájdalom? Megérdemlik a fájdalmat, amit okozok nekik? Miért csináltam ezt? Milyen szörnyű ember vagyok...

Ilyen gondolatokkal és hatalmas bűntudattal nem sok idő után álomba merültem.

­­­

**********************************

Azt hiszem mostantól lesz egy rendszer, hogy minden hétvégén új rész. Most már én is tudok kirakni részeket, így már semmi akadály nincs. Köszönöm az eddigi HATALMAS türelmet :) 
Vivi xx