2014. február 10., hétfő

II/9. Fejtegetés

 - És még egy dolog – mondta Harry mielőtt kilépett volna a szobából. – Niall szobáján keresztül nem mehetsz! Nem tetszett az sem, hogy ott töltötted az éjszakát, figyelni foglak! – vigyorgott gonoszul, majd bezárta az ajtót maga mögött.   

Kibaszott jó. Most mégis, hogy fogok kijutni innen? Talán ki tudnék osonni az egyiken úgy, hogy nem, vesznek észre.

Gyorsan átgondoltam a lehetőségeimet.

Harry. Ott tuti nem megyek át. Harryén nem tudok átmenni. Ő agresszív, birtokló, és mindig kanos, és biztos vagyok benne, hogy elkapna akkor is, ha csak átfutok. Plusz, ha még el is próbálnék futni, azzal csak feldühíteném. Harry, néha úgy néz ki, mintha törődne velem, de ha csak a farkával tud gondolkodni, akkor semmi más nem érdekli, csak az, ami neki jó. És most tuti nem bírnék ki egy gyors menetet vele.

Louis. Louis kötekedő és a szobája kész káosz. Lehetetlen lenne úgy átmenni rajta, hogy legalább egy dologban ne essek hasra. Nem mellesleg, ő is azonnal lecsapna rám, ha észrevenne. Nem jó ötlet.

Zayn. Ő még mindig megijeszt. Bármelyik pillanatban megint úgy dönthet, hogy elkap engem, vagy nem. Talán most óvatosabban, mert legutóbb emiatt verekedett össze a fiúkkal: én is megsérültem. Talán még mindig bűntudata van. De Zayn is Zayn maradt. Titokzatos, kiszámíthatatlan, szeszélyes: rémisztő kombináció. Még mindig tisztán emlékszem arra az éjszakára, ahogy sötét szemeiben ott csillogott a vágy és a harag, mert nem tettem azt, amit akart.

Megborzongtam az emlékektől.

Sodródtam a gondolataimmal, majd a tekintetem Padget-re esett, az én kitömött kis teknősömre, aki ott feküdt a szobám sarkában.

Liam. Liamén lehetséges lenne keresztül menni. Az összes közül, nem számítva Niallt, őt lehet a legegyszerűbben jó belátásra bírni. Nem hiszem, hogy azt szeretné, hogy késsek az iskolából. De Liam elég morcos az óta, amióta visszajöttem. Agresszívabb lett, minden apró dologgal velem kapcsolatban, csak a rosszat látja. Talán a kéjsóvár oldala nagyobb hatást gyakorol rá? Remélem nem így van. De mosolygott, amikor megtudta, hogy megtartottam Padgett-et, és úgy gondolom, ez egy jó jel. Liam szobáján megyek át.

Sóhajtottam, majd még utoljára egyszer a fejemet Niall ajtaja felé fordítottam, de tudtam, hogy ott nem mehetek, így Liaméhez mentem. Vettem egy nagy levegőt, majd határozottan megragadtam a szobájának kilincsét, de először éppen csak bekukkantottam, majd óvatosan be is léptem, közben ziháltam az idegességtől. Az első dolog, amit észrevettem, hogy a szobája szép és rendezett volt, a másik pedig, hogy Liam nem volt benne, legalábbis én nem láttam ott. Átmenjek a szobáján? Gyerünk… nincs ott. Ez az én időm. Talán éppen zuhanyozik. Becsuktam az ajtót magam mögött.

A gomb zörgött az ajtón, ahogy elfordítottam.

 Ilyen az én szerencsém, Liam éppen abban a pillanatban lépett be a szobába, a zuhanyzástól nedvesen és egy szál törülközővel a dereka körül.

Ezek szerint tényleg zuhanyozott.

Na, nem mond Sherlock!

Sophie, annyira becsavarodtál, hogy már magaddal veszekszel!

Hát igen, legalább az elmémnek szabad akarata van, nem úgy mint a testemnek.

- Segíthetek valamiben? – kérdezte Liam, ezzel visszarántva engem a lelki vitámból, szemöldökét felhúzva néz engem. Kicsit jobban összehúzza a törülközőt a dereka körül.

A tekintetem végigsiklott a testén, láttam a finom V-vonalát eltűnni a törülköző mögött, mielőtt visszatértem a csokoládébarna szemeire.

- Csak azt akartam mondani, hogy menjünk le reggelizni a többiekhez. – mondtam őszintén. Légyszi, hidd el nekem légyszi, hidd el nekem, légyszi, hidd el nekem!

Kíváncsian nézett rám, tisztán látszott rajta, hogy kétkedik abban, amit mondtam. Reflexszerűen rendezgette maga körül a törülközőjét. Az éjjeli szekrényen álló órájára pillantott és vállat von.

- Nem akarok késni az iskolából, úgyhogy elengedlek anélkül, hogy bármit tennék veled. – mosolyogtam és egy nagyot sóhajtottam a megkönnyebbüléstől - De azt szeretném, hogy viszonozd ezt a szívességet egy aprósággal – folytatta.

Behunytam a szemeim. Ahogy már megszokhattam, ez túl szép volt, hogy igaz legyen.

- Miért tartottad meg Padgettet ? – kérdezte hirtelen – És őszintén válaszolj! – tette hozzá szigorúan.

Hangosan sóhajtottam mielőtt óvatosan válaszoltam volna. – Azért, hogy emlékezzek minden boldog dologra, ami történ, míg elraboltatok. Mivel a rossz dolgok már örökre az emlékezetembe vésődtek, ő emlékeztetett, hogy nem volt mindig mindenki olyan kegyetlen. Remélem még mindig így van.

- Hogyan tud emlékeztetni egy plüss teknős az egészre, ami történt? Tudod, az emlékek elhalványulnak – emelte ki.

- Ő sokkal többet tud rólam, mint ti – feleltem szárazon.

És ez teljesen igaz is volt. Három nappal azután, hogy két évvel ezelőtt Ashley és Alana segítettek megszöknöm, minden apró, jó dolgot, ami velem történ ráírta egy papírlapra. Pár nappal utána pedig úgy döntöttem, hogy Padgett hátát kivágom és a lapokat a belsejébe rejtem. Utána visszavarrtam, elzártam őket. Szóval gyakorlatilag minden jó emlékem Padgetben van. Lehet, hogy egy nap újra kinyitom.

 - Nem mehetnénk le? A gyomrom már könyörög a kajáért.

Elindultam át a szobáján, de ő megállít.

- Várj! Én is megyek veled. Nem akarom, hogy eltévedj. – tette hozzá vigyorogva és csak úgy leejtette a törülközőt.

Tekintetem hirtelen az alsó testére vándorolt, zavarba jöttem.

Őszintén nevetett, majd megragadta a nadrágját és az ingét, amit fel akart venni. Nem néztem rá, ahogy elkezdett öltözködni.

- Vicces vagy, Sophie… úgy nézel ki, mintha nem lenne baj, de annyira zavarba jöttél, amikor megláttál, pedig már rengetegszer láttad. Igen, most is így volt. – mondta miközben begombolta az ingét.

- Miért, hogy nézek, ki mikor baj van? – kérdeztem, majd csípőre tettem a kezem.

- Gyakorlatilag pislogás nélkül mértél végig engem, amikor beléptem, mintha valami műalkotás lennék. – hagyta figyelmen kívül a kérdésem. – És nem csuktad be a szemedet még hosszú időn át. Biztos vagyok benne, hogy azon gondolkodtál miket csinálnál…

- Hormonok – mondtam egyszerűen.

- Rendben – kuncogott – Tegyük fel, hogy hiszek neked. – megint nevet egyet – Menjünk inkább le. Biztos kész már a reggeli, Niall már szerintem evett is. – mondta Liam, majd megragadta a karom és elkezdett keresztülhúzni ugyan azon a folyosón, mint amin Lousi rángatott végig tegnap este. Bár, most rövidebbnek tűnt az út a lépcsőig. Tehát Liam és Louis szobája már biztosan ugyan arra a folyosóra nyílik. Ezt jó tudni.

Ahogy megtárgyaltam magammal a mentális jegyzeteket, Liam végighúzott engem a kastélyon, amíg el nem értünk az ebédlőig. Gőzölgő palacsinták fogadtak minket az asztal közepén. Niall, amint láttam már elvette a maga részét. Kinek van annyi ideje, hogy palacsintát süssön egy iskola előtti reggelen?

- Szolgáld ki magad, Sophie! – mondta Harry, mikor beléptünk az étkezőbe és felém nyújtotta a tányért a palacsintákkal.  – Még mindig van három perced.

Természetesen, Harry Styles.

Felkaptam a tányéromat, és szinte annyi palacsintát tettem rá, mint Niall. Majdnem annyit.

Elég hamar kész lettem az evéssel, és Harry a kocsijához vezetett. Kinyitotta nekem az ajtót és szemtelenül rám mosolyog, mielőtt beindította a motort. Lehangoltan éreztem magam és a homlokomat ráncoltam.

- Aww gyerünk, Soph! Ne legyél annyira letört! – mondta -  Souris , la vie est un fromage! – tette hozzá rossz francia akcentussal.

Nem tudtam megállítani a kuncogásom. –Higgy nekem, ha azt mondom, hogy nem kéne többet franciául beszélned, inkább próbálj valami újat. Maradj a szokásos  „Je m’appel Harry”nél és „Je suis allé au cinéma avec mes copains et ma famille”-nél. – nevettem újra.

- Haha, látom! Engem nem érdekel, ha rossz a kiejtés vagy sem, mert jó kedvet csináltam neked. – látszott, hogy büszke magára.


Becsuktam a szemem, és dühösen kifújtam a levegőt, rögtön tönkretette a kedvem a nagyképű megjegyzése. Keresztbe tettem a karom a mellkasom előtt, hátradőltem az ülésben és csak néztem, ahogy az mogorva vidék mellett haladtunk el.

42 megjegyzés:

  1. Jo lett! Siess a kovivel *-*
    ~Fanny

    VálaszTörlés
  2. Szia :)
    áhhh nagyon jó lett. :P
    már alig várom a kövit. :DD
    puszi♥

    VálaszTörlés
  3. istenem...majdnem 3 hete volt utolsó rész, erre egy ilyen rövid, semmilyen rész került fel..tudom h suli meg minden, de akkor is..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én csak fordítom a részeket, szóval arról nem tehetek, hogy rövid.

      Törlés
  4. Tegnap óta kezdtem olvasni a blogot, az elejétől, és már is utol értem a frisebb részeket....woow, klassz !
    gyorsan az új részt légysziiiiii !
    <3
    Anna

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett!!Kedvenc blogom!!Xx

    VálaszTörlés
  6. Gyorsan.koviit :) wá nagyon kivancsi vagyok :D

    VálaszTörlés
  7. Rohadt jo lett :) köszi a fordítást :):):)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó lett :))) <3333333333333333333

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó lett IMÁDOM!!!!! <333333333333333

    VálaszTörlés
  10. Legjobb, nagyon szeretem ahogy forditasz:3

    VálaszTörlés
  11. aaaa de imádoooom gyorsan kövit:)))))

    VálaszTörlés
  12. Nagyon jo lett koszi hogy forditod sokat jelent mindenkinek

    VálaszTörlés
  13. Nagyon jó lett :) gyorsan a kövivel

    VálaszTörlés
  14. Imádom olyan ügyes vagy . Gyors a következőt

    VálaszTörlés
  15. Imádom olyan ügyi vagy. Gyorsan a kövit

    VálaszTörlés
  16. Nagyon jó ügyes vagy gyorsan a kövit

    VálaszTörlés
  17. nagyon jó lett,várom a folytatást :DDD

    VálaszTörlés
  18. nagyon jó lett,várom a folytatást :DDDD

    VálaszTörlés
  19. Mikor jon az uj resz? ~Fanny

    VálaszTörlés
  20. Iiiiiii....kösziiiii.....imàdlak titeket! Nagyon klassz volt!!!! <3<3<3

    VálaszTörlés
  21. Ha mar 2-3 hetet vartunk az uj reszre akkor ne csak egy ilyen rovid es rossz reszt kapjunk!amugy koszonjuk hogy forditjatok de ertsetek meg minket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves névtelen!

      Mi részenként fordítjuk. Arról pedig, hogy az író ilyen részt írt, nem tehetünk. Nem fogjuk átírni az eredeti történetet, hogy számotokra izgalmas legyen.

      Törlés
    2. Kevesebb mint két hetet kellett várni a részre, és elég rosszul esett, hogy "rövid és rossz" rész volt szerinted. Ha tényleg nem tetszik légyszíves írj nekem fb-n és mond el hogy mi rossz benne és kijavítom...

      Arról, hogy rövid -ahogy már egyszer mondtam- nem tehetek, mert én csak fordítom a részeket. Ha esetleg az nem tetszik, amiről szólt, arról sem tehetek, ugyan emiatt az ok miatt. De ha tényleg nem tetszik, halál komolyan mondom, írj rám fb-n, mond el a hibákat, és a többi részt az alapján írom, hogy neked is tetszen.

      Törlés
    3. ÉS még mielőtt márki azt hinné, hogy minden rossz véleménytől kiakadok: az építőkritikával nincs problémám, azok jöhetnek, legalább tudni fogom mi nem tetszik. De azzal hogy azt írod "rossz" ,nem tudok mit kezdeni.

      Törlés
  22. Moért kerül fel ilyen lassan? Amugy elképesztő ügyes vagy <3

    VálaszTörlés
  23. Ugye ezen a hetvegen lesz uj resz? Most a legizgalmasabb, es mar mindenki total be van zsongva. Legyszives siessetek. NAGYON!

    VálaszTörlés
  24. Mikor lesz kövi rész??? Olyan kibaszott jooooooooooooo :-)<3:-)már az első részénél beleszerettem ebbe a blogba ....egyszerüen szavakkal sem lehet leírni h milyen jó .......ez az a blog amit annyi idő után kerestem ...minden megvan benne...tökéletes :-)<3









    VálaszTörlés
  25. Isteneeeeem ez olyan kibaszott jó h azt nem lehet szavakba kifejezni.... Komolyan.. Annyi ideje keresek már egy olyan blogot ami nekem pont tökéletes úgy ahogy van.... Elmondhatom h MEGTALÁLTAM!!!!!!!!! Nem is inkább megtaláltuk. Tökéletes<3<3<3 Ahogy ezt piac mondaná : PER-FECT!!! :-D Remélem hamar jön a lövi rész.!!!!!!:)

    VálaszTörlés
  26. Sziasztok :D imádom a blogot ♡♡Köszi h fordítjátok :** ma lesz új rész? :))

    VálaszTörlés
  27. Szerintem o nem ugy ertette :) Velemenyem szerint csak nem erre szamitottunk, marmint nem ilyenre, es szeretne uj sztorit

    VálaszTörlés
  28. Nagyon jo :) de mi tart ilyen sokáig? Nagyon érdekelne :)

    VálaszTörlés
  29. Nagyon jo :) de mi tart ilyen sokáig?

    VálaszTörlés