II./1. Visszatért Szokások

Mint látjátok változott a cím, felkerült a második évad első része. Nincsenek még meg az új fordítók, viszont nekem egy pár rész le van fordítva belőle, így gondoltam addig is rakok fel, csak úgy meglepiből, mert szeretlek titeket. Remélem, hogy egy kommentáradat lesz érte a hála :D Amúgy az eleje ennek az évadnak szerintem kicsit gagyi, de hát az előzőnek is az volt, mégis frankó kis történet kerekedett belőle.

Nesi x

A telefonom ébresztőjének sípoló hangja gorombán rántott ki álmomból. Felnyögtem. Csukva tartottam a szemem és az asztalon kotorásztam, hogy elérjem a hangos tárgyat. Kikapcsoltam az ébresztőt, majd visszatettem eredeti helyére.

A fejem erősen lüktetett, mintha még mindig a tegnapi partin lennék. Annak ellenére, hogy tegnap vasárnap volt, a többiek a suliból úgy döntöttek, hogy jó ötlet egy buli. És én is benne voltam teljes mértékben. Emily hozott vissza a lakásba, mivel részeg voltam. Pontosabban, csak próbált, mivel ő is az volt.

A tegnap esti elfoglaltság eredményei hamar megmutatkoztak a testemen, ahogy szédülve keltem fel és egy kicsit émelyegtem is. Felültem az ágyon, egyszer-kétszer pislogtam, s álmosan dörzsöltem a szemem. Miért kell nekem ma suliba mennem? 

- Hmm Padgett? Miért kell nekem ma suliban mennem? – kérdeztem hangosan és a plüss teknős felé fordultam, ami gondtalanul hevert mellettem. 

Padgett az egyetlen igazi bizalmasom, annak ellenére, hogy a teknőst az egyik elrablómtól kaptam. Már egy jó ideje így van ez, hogy beszélek hozzá. Fura, mi? De a középső nevem ’Fura’, úgyhogy nem érdekel. 

- De igazad van Padge, az iskola még mindig jobb, mint a tudod mi. – Válaszoltam a teknős hallgatására.

A gyomrom hirtelen éhesen kordult meg. Mmm. Kaja.

Mégegyszer végighúztam a kezemet a kócos hajamon, majd bágyadtan keltem fel az ágyamból. Hangosan sóhajtottam, gyorsan megigazítottam az ágyam és bár utálom, de felvettem az iskolai egyenruhát.

Miután felkaptam a mobilom az asztalról, a konyhába mentem, hogy egyek valamit. Útközben a hűtőhöz bekapcsoltam a rádiót, és figyelmesen hallgattam, hátha mondanak valamit a suliba vezető út forgalmáról. Kitettem a tejet a konyhaszekrényre és két kenyeret dobtam a pirítóba.

„Az utak eléggé tiszták minden diáknak ma, de még így is legyetek nagyon óvatosak.” – harsogott a bemondó hangja a rádióból – „Nem lenne jó semmilyen baleset.”

Kivettem egy poharat a szekrényből, öntöttem magamnak tejet, majd megragadtam a kenyereket, megkentem Nutellával és leültem az asztalhoz. Boldogan csámcsogtam a reggelimen, s közben fél füllel hallgattam, hogy mit mondanak a rádióban. 

Ez rendben is volt, amíg valami meg nem ütötte a fülemet.

„S most, hogy nyugodt légkört teremtsünk, itt a What Makes You Beautiful a One Direction-től! És itt van néhány nagyszerű hír directionerek. Azt hallottam, hogy a mi honfink, Niall és a bandája jelen pillanatban itt vannak Mullingar-ben! Egy lányt keresnek! Lehet, hogy te vagy az?"

Gyakorlatilag felugrottam a székemről, lekapcsoltam a rádiót, még mielőtt meghallhattam volna az első akkordokat a WMYB-ből. Nem bírom őket elviselni. Soha többé!

Nem félek, csak egyre azon jár az agyam, amit a műsorvezető mondott. Biztos, hogy csak blöffölt… A rádiós csávó, csak a lányok figyelmét akarta. Bátorítottam magamat. De ha ez igaz volt, akkor kész vagyok velük újra szembe nézni.

Ebben a szent pillanatban megrezzent a telefonom. Megnéztem és egy üzenetet kaptam Ashley-től.

„Hé drágám! Jól vagy? És biztonságban? Legyen szép napod a suliban! Szeretlek! Ash. – Xxx-„

Ez megszokott volt, hogy Ashley és én informáljuk egymást a biztonságunkról mitóa elköltöztem tőle Mullingar-be, hogy folytassam a tanulmányaimat. Nem volt pénzem, hogy visszalátogassak Kanadába és Ashley-nek sem, plusz semmi másom nem maradt ott, egy teljesen új életet építettem Írországban, Ashley ismerőseinek segítségével. De ez nem jelenti azt, hogy ő ne aggódott volna tovább értem.

Miért Mullingar? Csak mert Emily itt volt. Ő egyike volt azon keveseknek, aki segített nekem túllépni azon, ami két évvel ezelőtt történt velem. Merthogy két évvel ezelőtt elraboltak. Ez az öt idióta, akit az előbb a rádióban újra hallottam, ők voltak azok az öt perverz fickó, akik elraboltak, amikor én még csak tizenhat voltam. Folyton fenyegetéseket küldözgettek nekem, amíg meg nem változtattam a számom. Valahogy, anélkül, hogy ott lettek volna, mindig is vadásztak rám, amíg Ashley-vel éltem. Ez volt az egyik ok, ami arra bátorított, hogy Írországba költözzek.

Megírtam a választ Ashley-nek.

„Megvagyok. De talán a dolgok rossz irányba haladnak. Később írok, most fel kell keltenem Em-et, hogy menjünk suliba. Én is szeretlek! Soph. Xxx”

Megnyomtam a küldés gombot, befejeztem a reggelim és elindultam Em szobájába. 

- Em! Kelj fel álomszuszék vagy elkésünk az iskolából! – kiabáltam és közben az ajtaján kopácsoltam. Egy másodperccel később előtűnt az ajtó mögül az álmos arca. 

-Meg tennéd, hogy nem sikítasz, kérlek? Borzalmasan fáj a fejem. – nyafogott. 

- Nekem is, de vagy ez, vagy Mrs. Lively zord papolása a késésről – válaszoltam. – De azt mondta, hogy ma helyettes tanár lesz. Úgyhogy kapkodd magad… - sürgettem. – A kocsiban várlak – tettem még hozzá, majd megragadtam a hátizsákom és kimentem, hogy a tényleg a kocsiban várjak. 

Percekkel később, megérkezett ugyanúgy egyenruhában, mint én. És már indítottam is a motort. 

- Komolyan dráma órával kezdünk? – panaszkodott, s dörzsölte a halántékát, hogy enyhítse a fejfájást. Szerencsére az enyém már elmúlt. 

- Ja, úgyhogy ne drámázz itt! – vicceltem, de végig az úton tartottam a szemem, míg a suliba vezettem. 

- Nem volt vicces! – válaszolt, nyújtózott az ülésben. Kacagtam szórakozásomban. 

Letettem a kocsit a suli parkolójában, majd a szekrényeink felé indultunk. Furcsa módon a folyosók üresek voltak. Oké, ez így nem normális. 

- Umm… Em? Miért üres minden? – kérdeztem, s közben nézelődtem körbe.

- Mennyi az idő? – kiabálta vissza. Megnéztem a telefonomon. A szarba. Megragadtam a könyveimet nagyon gyorsan, ő pedig kérdően nézett rám. 

- Gyerünk Emily, elkéstünk! – magyaráztam. Az üzenet hamar eljutott az agyáig és ő is megragadta a könyveit és a nem szükséges dolgokat bedobálta a szekrénybe. Hangosan csaptuk be a szekrényajtókat, majd rohantunk az osztályba. Berontottam az terembe és igyekeztem nem felhívni magamra a tanár figyelmét. De máshogy tűnt a dolog. 

- Látom még mindig nem fejlődött a pontosságod Miss Miller – azonnal felismertem a hangot. Ezt a feddő Brit hangot felismerném mostmár bárhol. – Jó, hogy újra köztünk vagy! 

Óvatosan felemeltem a tekintetem, s szemtől szembe kerültem a kék szemekkel. Louis Tomlinson ugyan abban a helyiségben, mint én, s az érzést, hogy rám nézett, nem egészen tudom beazonosítani. 

- A nevem Mr. Tomlinson és én fogom ma az órát tartani. – jelentette be Louis mosolyogva az osztálynak. – És talán máskor is, ha a tanárotok gyakran beteg – tette hozzá.

Gyakorlatilag érezni lehetett az osztály izgalmát, ahogy a rengeteg női hormon előtört. Az osztálytársaim totál elolvadtak a ténytől, hogy Louis Tomlinson a One Direction-ből volt a helyettes tanár. Oh yeah, és azt említettem már, hogy az iskolámba a lányok és a fiúk külön osztályokba járnak? Nos, ez így van. Ez rossz dolog. Nagyon rossz. 

- Akkor mielőtt elkezdenénk. – folytatta Louis, s ezzel visszarángatott a rideg valóságba – Van valakinek bármi kérdése? 

A kezek úgy emelkedtek a magasba, mint a rakéták és Louis szépen sorban válaszolt minden egyes kérdésre.

Én éber kómában voltam az idő alatt, míg a többiek olyan rettentően érett kérdéseket tettek fel, hogy ’Mekkora vagy?’ és ’Jó vagy az ágyban? Szerencsére Louis-nak van némi józan esze és ezekre nem válaszolt, hanem gyorsan rendbe tette őket. Folytatta a válaszadást, amikor lenyugodtak, de én még mindig el voltam veszve a gondolataimban.

Miért is tanítana ő? A többiek is itt vannak? Tudták, hogy hol élek? Ez mostmár így marad?

- Sophie Miller – Louis éles, követelőző hangja visszahozott a valóságba és úgy festett, hogy nem először mondta a nevemet. 

- Mi az Louis? – csattantam idegesen, gondolkodás nélkül. Az egész osztály sugdolózni kezdett. 

- Mr. Tomlinson! – javított ki, rosszalló tekintettel – Beszélnem kell veled óra után a tiszteletlenséged és a figyelemhiányod miatt – közölte, majd folytatta a beszédét a dráma elveiről. Oh ne, ebből semmi jó nem sülhet ki.