2013. augusztus 24., szombat

37.Rész - Kötekedés

Finoman kicsúsztattam a szandálból a lábam, miközben itt-ott beszélgetések kezdődtek, közben egy fiatal pincér kihozta az ásványvizeinket egy-egy szívószál kíséretében. A szemeimet tovább legeltettem rajta, mint kellett volna, amíg osztogatta az étlapokat. Barna haja szőke csíkokkal Niallra, míg zöld szeme kissé Harryre emlékeztetett. A mosolya csintalan volt, akárcsak Louisé. A szemeinket elkaptuk egymásról, mire Ő félénken elmosolyodott, elvarázsolva engem gödröcskéivel.

Niall észrevette érdeklődésemet a srác iránt, és a pincér távozásával védelmezően közelebb húzódott hozzám. Megforgattam a szemeim, és kinyitottam az étlapot. Johanna, Louis anyukája váratlanul feltett nekem egy kérdést.

- Sophie, észrevettem, hogy a kiejtésed se nem amerikai, se nem Brit. Honnan származol? - kérdezte, miközben ujjaival a szívószálát piszkálgatta.

Az összes fiú arca elsápadt meghallva a kérdést, majd figyelmeztetően pillantottak rám szemeikkel azt sugallva, hogy válaszoljak megfontoltan.

- Oh, kanadai vagyok. Pontosabban Quebec városból származom. Egyszer el kellene oda látogatnod... A városnézés szuper! Adhatnék neked egy privát idegenvezetést az óvárosban, persze ha a fiúk valaha is elengednek... - ha tekintettel ölni lehetne, én már többszörösen halott lettem volna.

- Ha elengednek? Harry, mit értett ezalatt? - kérdezte Anne aggódóan fiától.

- Valójában a tu... - azon voltam, hogy azt mondjam tulajdonuk, de Niall megrúgott az asztal alatt.

- Ő a mi hercegnőnk. Nagyon szeretjük őt, ezért nehéz lenne elengedni bárhova is. - vágott közbe a szőkeség erőltetett mosollyal az arcán.

- Az elbűvölősége miatt kicsit veszélyes volna őt bárhova is egyedül elengedni - helyeselt Harry, válaszolva anyukája kérdésére.

- Milyen édes!- válaszolt Anne, aggódása elszállt, és szeretetteljesen ölelte át fiát.

- Szóval, ha Quebec-ben élsz hogyan beszélsz ilyen folyékonyan angolul? Azt hallottam, hogy ott franciául beszélnek és nagyon sokat káromkodnak - folytatta Johanna.

- Anya...- sóhajtott Louis, de én már válaszoltam is.

- A francia az anyanyelvem. De olyan kiváltságos helyzetben voltam, hogy az iskolámban a fő nyelv az angol volt és tanultunk egy kevés spanyolt is. És igen, sok káromkodás van a város néhány részében. Nem igazán vagyok büszke a kultúránk ezen részére - válaszoltam.

Az öt anyuka bólintott, és újabb beszélgetésbe kezdtek fiaikkal.

Tökéletes időpont volt, hogy elkezdjem a játékot - gondoltam, mielőtt felcsúsztattam lábfejem Harry lábán, hogy megpihentessem azokat combjain. Kényelmetlenül mozgolódott, és zavartan kereste a pillantásom. Huncutul mosolyogtam, miközben támadást indítottam ágyéka ellen. Észrevettem, hogy kezd keményedni, mire önelégült mosoly kúszott az arcomra, és próbáltam kerülni a tekintetét. Éreztem Harry kezét a bokámon, ahogy próbálta ellökni azt, de ezért csak még jobban tettem, amit elkezdtem.

Nyögött egyet, mire minden fej meglepetten fordult felé.

- Harry, jól vagy? - kérdezte tőle Ann.

- Aha - mondta feszülten, miközben mérgesen nézett felém. - Csak nagyon éhes vagyok - nézett anyukájára és megerősítésképpen megsimogatta hasát. Csendesen felnevettem, majd kortyoltam egyet a vizemből.

A szexi pincér visszatért, kezében egy jegyzettömbbel és tollal. A másik lábam elindult Louis felé, lábujjaim felfelé haladtak combjain. Megvonaglott ültében, szemei rám szegeződtek, miközben leesett neki a tantusz.

- Felvehetem a rendeléseik? - kérdezte a pincér, erős brit akcentusa megmelengette szívem. Megnéztem a névtábláját: Jeremy… Cuki.

Koncentrálás közben beharapta az alsó ajkát, úgy próbálta mindenkiét megjegyezni, kezdve az anyukákkal. Elkezdtem arról álmodozni, hogy milyen lenne ha megcsókolnám, ha ajkaink egymáshoz préselődnének, beletúrhatnék kócos hajába…

Niall megbökött, visszarántva ezzel a valóságba.

- Aú! Mi van?!- csattantam fel, mire ő Jeremy felé biccentett.

- Mit szeretne a kisasszony? - kérdezte harmadszorra is.

- Bármit, amit javasolsz - válaszoltam mosolyogva, egy csepp flörttel hangomban. Visszamosolygott, és jegyzetelt valamit.

- És inni? - tett fel egy újabb kérdés.

- Maradok a víz mellett - válaszoltam.

- Jó! Akarom mondani remek.. Hozok, amikor csak szeretnéd… - erőlködött Jeremy, hogy megfelelően fejezze ki magát. Elpirult, én halkan kuncogtam ügyetlenségén. A fiúk undorodva húzták össze szemüket, de én ügyet sem vetettem rájuk.

Most Harryn volt a sor, hogy rendeljen. Keményebben nyomtam lábam ágyékának, még meg is dörzsöltem azt. Arca látványa felbecsülhetetlen volt, miközben küzdött, hogy visszanyerje nyugalmát. Állandóan zihált, nagyokat lélegzett, hogy visszafojtsa merevedését. Közben Jeremy Niallhoz fordult.

Egyáltalán nem lepődtem meg, mikor kicsi koboldom rendelt magának egy kétszemélyes tálat. Szórakozottan kuncogtam, de nem mondtam semmit, következő áldozatom Lou volt.

- Szeretnél előételt? - kérdezte tőle Jeremy, mire a kékszemű fiú megrázta a fejét.

- Már megkaptam - válaszolta, és egy magabiztos mosolyt küldött felém. Igazad van, te piszkos gazember... A taxiban. És ezt most meg is fogod bánni.

Kinyújtottam rá a nyelvemet, majd felvezettem lábaim félkemény erekciójához, s hasonlóképp kezdtem el neki dörgölni, mint alig pár perce Harrynek. A kezét a szájára szorította, hogy elfojtson egy nyögést mikor erősebben megböktem őt az asztal alatt.

- Ne törődj a modortalan viselkedésével - szóltam Jeremyhez aki furcsán tekintett Louisra. - Ő mindig ilyen - magyaráztam.

Közben kaptam egy-egy csípést a bokámra Harrytől és Louistól. Egy kicsit meglepődtem, de nem haboztam, tovább dörzsöltem érzékeny testrészüket, de már keményebben azért amit tettek.

- Szóval mit szeretnél rendelni? - kérdezte továbbra is Louist Jeremy megfeledkezve az előbb történtekről. Áthúzott valamit a jegyzetében amíg Louis azon küzdött, hogy ne törjenek fel ajkai közül a nyögései, amit egyre erősebben nyomó lábfejem okozott nála.

- Én arnélás fetuccinit kér-kérek pa-pa-paradicsom szósszal - átvette az irányítást, megragadta a bokám és eltolta lüktető farkától. - És kérek még egy pohár kólát is - tette hozzá.

Halkan nevettem, mire Louis és Harry szemei halálos szikrákat lövelltek felém.

Niall ismét az oldalamba könyökölt, és figyelmeztetően Ő is rám meredt, de én nem törődtem vele.

Adtam még egy kis löketet, Harry - mostmár teljesen merev - férfiasságára és ő ellökte a lábai közül az enyémet, mint elötte Louis is tette.

- Ezt még megfizeted! - tátogta Harry, addig amíg Jeremy a többiek rendelését vette fel. De én mit sem törődve ezzel vállat vontam.

- Az ételeiket hamarosan hozom - jelentette be Jeremy mielőtt elhagyta volna az asztalunkat.

Elkezdtem lassan Harry felé tolni a lábam, de Ő belerúgott az asztal alatt. - ÁÚ! - szorítottam össze a fogaim, Harryre meredtem aki játszotta az ártatlant és másfelé tekingetett.

- Jól vagy édesem? - kérdezte egyből Niall anyukája, Maura.

- Persze, jól vagyok - mosolyogtam. - Azt hiszem ki kell mennem a mosdóba - székemet hátra toltam, hogy elhagyjam az asztalt. Szinte éreztem a hátamat égető szempárokat ahogy hátat fordítottam.

- Fogalmam nincs mi ütött belétek ma este - hallottam Liam anyukáját. - Harry olyan idegesnek látszik, Louis fájdalmas képet vág. És Niall kétszer oldalba bökte szegény lányt. Lehet, hogy öreg vagyok de nem vak.

- Nem vagy öreg, anya - szólt Liam kedvesen.

A fiúk magyarázkodni kezdtek, de már túl messze voltam, hogy halljak belőle valamit is.

Egy kicsit sétáltam, majd beléptem a legeldugottabb női mosdóba amit találtam. Meggyőződtem arról, hogy csak egyedül vagyok bent és hatalmas nevetésbe törtem ki. Ez nagyon vicces volt. Azt látni, hogy a fiúk mennyire szenvedtek miközben leadták a rendelést, az felbecsülhetetlen volt.

- Ó, az édes bosszú jó érzés - mondtam a képmásomnak a tükörben. Néhány másodpercig visszatartottam lélegzetem, hogy újra összeszedjem magam és visszanyerjem a jókislány külsőm, majd az ajtó felé indultam. Legnagyobb meglepetésemre, magától nyílott, majd egy nagyon mérges Harry bukkant fel mögötte.

- Vége a mókának! - szólt mély hangján Harry. Én egyre csak hátráltam amíg hátam neki nem ütközött a falnak ahogy közelített felém.

Nevetni akartam jól látható merevedésén, de inkább nem tettem, féltem a következményektől.

- Nézd, az egészet csak a bosszú miatt csináltam. Már végeztem is. Nem piszkállak tovább - emeltem fel a kezeim védekezésképpen.

- Nem hiszem, hogy megértetted azt, hogy neked a játszadozás itt nem opció! Mi vagyunk azok akik megbüntethetnek ha valami rosszat csinálsz, nem pedig fordítva - sziszegte fogai között dühösen, majd erőteljesen a falnak nyomott.

Ziháltam a sokktól ahogy végig húzta forró ujjait combomon, a ruhám szegélyénél, én pedig már nedvesedtem is a piszkos gondolatokra.

- És most meg foglak büntetni! - folytatta, majd félrehúzta a bugyimat és minden figyelmeztetés nélkül belém nyomta egyik ujját, ami halk nyögést váltott ki belőlem.

- Nézzenek ide! Te már nedves vagy Sophie, és készen állsz már számomra. Milyen kényelmes ez nekem.

Kihúzta belőlem az ujját és megtartotta a testem, miközben elővette szűk alsójából meredt péniszét.

- Most ugorj az ölembe, hogy megadjam neked, amit érdemelsz! - utasított.

Én csak makacskodtam, és próbáltam Őt eltolni magamtól, de Ő mérgesen csipkedni kezdte a fenekemet, így késztetve engem az ugrásra.

Élesen fúrta belém magát, hátrált miközben a hátam erősen a falnak ütközött, ahogy teljes hosszát belém vezette. Lélegzetem kis zihálásokká alakultak. Megfogtam Harry vállát annak érdekében, hogy megtartsam magam.

- Most ölelj át a lábaiddal te kis huncut, és kezdjük el a dugást! - szólt reszelős hangján, kezeit a falnak támasztotta.

- Nem! - tiltakoztam és próbáltam felemelkedni lüktető farkáról, végül feldühítettem őt ezért erősen csapott a combomra.

- Most! - fújtatott.

Vonakodva, de engedelmeskedtem neki. lábaimat dereka köré fontam, így teljes hossza belém csúszott.

Mind a ketten nagyot nyögtünk a gyönyörtől, majd Harry ki-be kezdte magát mozgatni, égető érzést okozva ezzel. Erősen szorítottam a vállát, míg ő tartott meg minket, és erekciója szinte minden mozdulatnál a G-pontomat stimulálta.

Felnyögtem egy különösen erős lökésnél, mire egy szenvedélyes csókkal tapasztotta be a számat, miközben még mélyebbre tolta bennem magát.

Ajkai elhagyták az enyémeket, majd orrával furakodott a nyakamba, így félretolva a fehér bolerómat. Körmeimet mélyen belevágtam a vállába.

Szemei egyszer csak megakadtak a medálomon amin egy L betű volt.

- Miért nem egy H-t vettél fel? - kérdezte mogorván.
- Azért, hogy féltékennyé tegyelek - felnyögtem mert beleharapott az egyik foltomba.

- Nos, az vagyok! - keményen lökte újra belém farkát, ami újabb fájdalmas nyögésekre késztettek.

- Gyűlöllek Harry! Gyűlöllek! - motyogtam ahogy folyamatosan lökte belém magát, így hátamat minden egyes tolásnál a falhoz vágva.

- Nem érdekel! - válaszolt lihegve.

Egyik kezét végig futtatta közöttünk, majd ujjával csiklómat kezdte el izgatni ami hangos sóhajokat váltott ki belőlem. Jeremy jutott az eszembe, az Ő nevét ejtettem ki.

- Istenem, Jeremy! - nyögtem fel hangosan. Rossz lépés.

Harry megmerevedett alattam. És elkezdett még keményebben pumpálni, szinte már éreztem a vaginámba hasító fájdalmat és gyönyört.

- Mi a nevem? - ordította dühösen és megrángatta a hajam.

- Harry - nyöszörögtem.

- Hangosabban!

- Harry! - kiabáltam, neve visszhangzott a kis helyiségben.

- Hangosabban! - ordította még mindig, majd körözött egyet bennem.

- Harry! - sikítottam ahogy éreztem a gyönyör eljövetelét.

Úgy éreztem a nedvem a combomon folyik végig a padlóra. Harry erősen tartott engem, hogy Ő is elérje a csúcspontot. Néhány mély, szenvedélyes lökés után, nyakamba lihegve ürítette ki magát. Spermája már az én nedvemmel keveredett a padlón.
Küzdöttem a levegőért, és azért, hogy megtartsam magam. Harry kihúzta belőlem ernyedt hímtagját majd talpra állított, miközben egyik kezével tartott.

Odasétáltam a mosdókagylóhoz, hogy összeszedjem magam, Harry papírtörlővel takarított fel utánunk, majd a piszkos papírokat a szemetesbe dobta. Odalépett hozzám, és szerelmesen tartott néhány másodpercig a karjaiban.

- Jól vagy? - kérdezte, smaragd szemei szinte átszúrták az enyémeket. Nem akartam, hogy újra megharagudjon így csak bólintottam némán.

Ő megcsókolt gyengéden. Nem tudtam megállni, hogy ne válaszoljak édes csókjára. Tele vagy te meglepetésekkel Harry...

- Gyerünk, azt hiszem a vacsoránk már vár minket - szólt a csókunk végén, mielőtt még kihúzott volna a folyosóra.

Megérkeztünk az asztalunkhoz, az ételeinket valóban kihozták. Senki nem kérdőjelezte meg azt, hogy Harry és én együtt érkeztünk vissza. Leültem Niall mellé, Harry újra velem szemben. Bólintott egyet Louis felé válaszul a kérdő pillantására.

Niall aggódóan pillantott rám ahogy leültem, de nyugtatólag végig simítottam a kezén és elkezdte villájával turkálni az ételét.

- Jól vagy már kedvesem? - kérdezte Zayn anyukája, ahogy helyet foglaltunk. - Elküldtük Harryt, hogy bizonyosodjon meg róla nem-e lettél rosszul vagy valami ilyesmi - szólt továbbra is kedvesen.

- Jól vagyok, csak olyat tettem amit nem szabadott volna - válaszoltam , majd beleszúrtam a raviolimba a villám. Az arcuk zavarodottságról árulkodott. - Túl sokat ettem mielőtt elindultunk, így lett egy kis gyomorfájásom - magyaráztam miközben bekaptam egy raviolit.

Erre csak bólintottak, majd mindenki enni kezdett. Újból beszélgetésbe elegyedtek a fiaikkal a közelgő albumról és, hogy mennyire büszkék rájuk és bla bla bla....

Harry felemelte a fejét a spagettiéből a magyarázatom után, és egy szikrázó gödröcskés mosolyt küldött felém, majd fojtatta az evést.

*************************************

A desszertet elég gyorsan kihozták, de már nem akartam többet enni, így is tele voltam.

A fiúk állandó pillantásával találkoztam, meg akartak arról győződni, hogy nem fogom a kedves anyukáiknak előadni azt, amit tettek velem. Egész idő alatt csendben maradtam, mindaddig, amíg új kérdést nem kaptam az egyik anyukától.

- Sophie eddig a szüleidről nem hallottunk semmit. Hol vannak? – kérdezte Anne, mire a fiúk abba hagyták a deszertjeik evését, majd idegesen kapták rám a tekintetüket.
- Az anyukám még mindig Kanadában van. Elküldött Londonba a fiúk kérlelésére. Úgy tűnik azt akarják, hogy sokáig velük legyek. Lehet jó társaság vagyok nekik – válaszoltam majd belekortyoltam egyet a vizembe.
- De az is vagy – vágott közbe rekedtesen Harry. Anne csendre intette Őt.

- És mit tudhatunk az apukádról?

Csendben maradtam, nem akartam a fiúk előtt elsírni magam, de már késő volt. A hangom elakadt, könnyeim már a szemem sarkába gyűltek.

- Az apám… elhagyott minket egy nap… majd Ausztráliába költözött és soha nem jött vissza… Ott megismerkedett egy másik nővel… Elhagyott engem, így nem teljesítve az ígéreteit, a reményt is elvette tőlem, … hogy újra láthatom őt – sírni kezdtem csendesen. Elhagyott engem egy olyan anyával aki valójában soha nem szeretett engem.

Utolsó mondatomat csak gondolni akartam, de sikerült kimondanom. A fiúk elejtették evőeszközeiket kínjukban, szinte hallottam ideges, éles lélegzetvételeiket.

Ülve maradtam, Niall a karjaiba húzott, így szabadon sírhattam mellkasába, közben vigasztalóan hátamat simogatta.

- Jól van kedvesem… Ne aggódj… Jól vagy. Shh. Minden rendben lesz.
Az Ír nyugtatása hangzott a fülemben, így elérte, hogy egy kicsit jobban érezzem magam.

- Szegény gyerek – Johanna felkiáltott. – Lou mit jelenthet ez neki, hogy az anyja nem szereti?

- Sok nevelő otthonban volt már, anya. Ezért is vettük itt magunkhoz. Szóval lehetne egy kicsit boldogabb.

Azon voltam, hogy tiltakozom a szavak ellen, de Niall visszatartott.

-Ne! – mormolta a fülembe. – Jobb lenne ha nem… - motyogott ismét majd megpuszilta a fejemet.

Sóhajtottam egyet a mellkasába és bólintottam.

Miután lenyugodtam elhúzódtam tőle és bólintottam egyet, hogy minden rendben van már. Szembe találtam magam az arcokkal. Amik aggodalmat és féltést tükröztek.
- Jól vagyok – szólaltam meg. – Csak így jöttek ki az érzelmeim – magyaráztam, közben a ruhám szegélyével babráltam.

Elérkezett a vacsora vége, többé nem kaptam figyelmeztető pillantásokat legnagyobb örömömre.

- Itt van a számla – szólt Jeremy hangja mire egyből felé kaptam a fejem és automatikusan mosolyogtam. Liam átadta a hitelkártyáját azzal, hogy Ő fizeti a vacsorát. Észrevétlenül mellém surrant, és a kezembe nyomott egy cetlit. Az asztal alatt széthajtottam, találtam benne egy telefonszámot egy „Hívj fel” feliratot és egy mosolygós szmájlit. Bizakodva elmosolyodtam és összeszorítottam a kezemben a kis papírt.

Jeremy visszajött a kártyával, majd távozásakor rám kacsintott. Sajnos ez a kis jelenet nem maradt észrevétlen.

- Hmm, Sophie úgy látszik szereztél egy csodálót – vette észre Zayn anyukája, Trisha.

Elpirultam, mire még jobban szorítottam a kezemben a kis cetlit. Körmeim tenyerembe fúródtak ahogy a fiúk féltékeny pillantásával találtam szembe magam.

- Sophie… úgy veszem észre fáradt vagy már. Haza kellene mennünk. Zayn hívnál két taxit? – szólalt meg Louis, hogy elrejtse féltékenységét. Zayn elővette a telefonját és már tárcsázott is.
Nem lett volna helyes Louis-val vitatkozni, így inkább azt tettem, amit mondott.

- Fáradt vagyok – ásítottam el magam, hogy hihető legyen. – Akkor viszlát. Induljunk. Öröm volt veletek találkozni – köszöntem el az anyukáktól.

Nem sokkal a csókok és ölelések körei után elköszöntünk, Louis pillanatok múlva már az utcán húzott a taxik felé. Liam is csatlakozott hozzánk. Wow! a két L betűs, micsoda véletlen!

Beültettek maguk közé, sikerült bekapcsolnom az övem és irányítanom a légzésemet. Váratlanul Louis elkezdett csókolgatni, kezei mellemen siklottak végig, biztonsági öve hosszan megnyúlt ahogy felém fordult.

Liam is csatlakozott hamarosan, félre húzta a bolerómat és beleharapott a nyakamba, erre belenyögtem Louis ajkaiba.
Nagy sajnálatukra a sofőr figyelmes volt és hátrafordult hozzánk.

- Hé kölykök! Álljatok le! Azt akarjátok, hogy kidobjalak titeket mielőtt elindultunk volna? – hátra nyúlt, mire Louis leugrott rólam, Liam pedig elhagyta a nyakam. Mind a ketten cékla vörösek lettek.

Csendben kuncogtam miközben értetlenül ráztam a fejem. Az út további részében nem történt semmi, a fiúk kordában tartották magukat…. legalábbis egy ideig.

Az autó kerekeket csikorgatva megálltunk a ház előtt és a sofőr gyakorlatilag kirugdosott minket.

Megérkeztem újra a végzetemhez. Gondoltam, ahogy megláttam a lakást. Harry és a másik két fiú kiszállt a másik taxiból és előkotorta a zsebéből a kulcsokat, hogy kinyissa az ajtót.

- Mademoiselle – mondta nekem, ahogy kinyitotta az ajtót. Megforgattam a szemeimet majd egyenesen a szobám felé tartottam.

- Jó éjt mindenkinek! – kiabáltam. Magamra zártam az ajtómat, miközben erőt gyűjtöttem azért ami az elkövetkezendő percekben fog történni. Rettenetesen féltem…



Sziasztok! Itt a blogon még nem köszöntem nektek. Aki még nem tudná, ezentúl Nesinek fogok segíteni a fordításban. Szeretném megköszönni Elek Dorkának a fordításban való segítséget, és persze Nesinek, aki nélkül nem mennék semmire. :) A részeket hétvégente tervezem hozni, szóval ezentúl így lehet majd rá számítani. ( Persze ez változhat .)


xx, Szilvi

38 megjegyzés:

  1. ááááááááááááááááá juuuuuuuj óóóóóóóóóó :DDD nagyon tetszett köszönjük szépen!!!:)alig várom már a következő hétvégét:D:*

    VálaszTörlés
  2. Nagyon király!Akkor minden héten jön egy rész??

    VálaszTörlés
  3. De jó hurrá imádom

    VálaszTörlés
  4. A kínos csemdnek mikor lesz folytatása?

    VálaszTörlés
  5. Halezzz!
    hàt ez valami eszmèletlen jo lett! :D
    WOOWWA. ügyesek vagytok!
    vàrom a kövit, ne sokà please :3

    VálaszTörlés
  6. Nagyon JÓ volt! Kiváncsian várom a fojtatást! :D

    VálaszTörlés
  7. Köviit gyorsan :) nagyon jó lett.

    VálaszTörlés
  8. Gyorsan köviit :) nagyon jó lett :)

    VálaszTörlés
  9. http://nobodysperfect1d.blogspot.hu/ Meglepetés?! :DDD

    VálaszTörlés
  10. Szia imádim!!!Akkor minden héten szombaton jönnek a részek?Kérlek írj vissza!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hétvégente várható. Az szerintem a péntek délutántól vasárnap estig terjed. Hozzuk, ahogy időnk engedi. :)

      Törlés
  11. Először is .
    Imádom az egész blogot :D Sophie jól kikészíti a fiúkat >< és a wc-s jelenet :33 na mindegy imádom <33
    Második . van egy barátnőm akinek mondtam már ezerszer hogy küldje el ez a képet , de nem teszi így én csinálom meg helyette , és titokban :33 Imádjuk a blogot és ő ezt ki is rakja Tumblr-re

    http://szeretnemhogyszeressennek.tumblr.com/post/59300318485/a-testem-rabja-vagyok-33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt írja ki, hogy az oldal nem található :( a fb csoportba nem tudnád belinkelni?

      Törlés
    2. Az a baj hogy nekem nincs fb-m de rá veszem barátnőmet hogy linkelje be oké ?? :))

      Törlés
    3. Itt az én tumblröm, próbáld meg elküldeni ott :) http://agnes1119.tumblr.com/

      Törlés
  12. Imádom Imádom IMÁDOM!!!!!!!! Köszönöm a kövi részt! Nagyon jó!!!!! :)
    BloggerGirl.

    VálaszTörlés
  13. Ahww *---* Legjobb<33 Imádom.:) Kövit gyorsann:)

    VálaszTörlés
  14. Imádommmmm <3 szegeny Sophie buntit kap:( hamar a kovit pls :)

    VálaszTörlés
  15. Szia nálam meglepi: http://welcometomylife1d.blogspot.hu/2013/08/1-dijam.html

    VálaszTörlés
  16. Annyira jó!! :) Ma kezdtem el olvasni és már ide is értem.. :/ Nagyon várom a folytatást! Puszii nektek! :D

    VálaszTörlés
  17. várom a kövit.*-*

    VálaszTörlés
  18. Imádooooooom :$$
    Uuuuuuuuu ez a vacsora durva volt <3
    Köviit *-*
    Xx.

    VálaszTörlés
  19. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  20. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  21. Szia:)
    Elértem a végére, sajnos. Nem tudták miért veszekszem az udvaron, a laptopommal. Egy nap. Ennyi volt kivégezni az összes részt, és egyszerűen imádom. Nagyon jó. Egyből eszembe jutott, hogy a csaj aki ezt írja tuti olvasta az Ötven árnyalat trilógiát. Én is olvastam, és imádom, de meg kell mondanom, hogy ez százszor jobb. Egy szó mint száz, ügyes vagy:)) És csak így tovább:)) Siess a következő fordítással.
    Zoella. xx

    VálaszTörlés
  22. Követkeeezőőőőőőőőőt <3

    VálaszTörlés
  23. OMG! Sophiii!! :)
    szegny mit fog meg ezert kapni... Remelem azert megkimelik vagy legalabbis Harry nem lesz vele olyan... De nem is biutos h ezert meg fog meg fizetni de szerintem eleg egyertelmu...
    Basszus szegeny... Kivancsi vagyok mi lesz a pincer sraccal remelem fel fogj hivni vagy valami mondjuk azert h a fiuk megtudnak ujr megfizetne.. Ahhj nm tudom hogy mi lesz !!! Annyi a lehetoseg es ahhj xd egyebkent nagyon jo lett! *--* ugyes vagy/tok most ossze zavarodtam nem tudom hanyan fordithatok pontosan vagy csak egy ember forditja azert irtam igy. Kedvenc blogom amugy imadom! *--*

    VálaszTörlés
  24. Következőt!! Függő lettem... Képes lennék napokon keresztül csak ezt olvasni, megállás nélkül... :)

    VálaszTörlés
  25. Következőt!! Rendesen függő lettem... Képes lennék ezt olvasni napokig, megállás nélkül. Egyszerűen imádom! :)

    VálaszTörlés
  26. Szia!Imádom am A kínos csend az milyen idő közönként szokott jönni???????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A KCS-t egyedül csinálom épp ezért nincs is meghatározva, hogy milyen időközönként jön. De mikor van egy kis időm, akkor csinálom és igyekszem hozni a részeket.b :)

      Törlés
  27. Nagyon köszike!!! Nagyon tetszett és tényleg nagyon ügyik vagytok!!!!!!!! Vàrom a kövi részt!!! <3
    Puszi

    VálaszTörlés
  28. könyörgöm hozzátok az új részt fantasztikusan forditotok és úristen ez én függő lettem könyörgöm az új részért

    VálaszTörlés
  29. De várom már!!vííí kb hány óra fele???????

    VálaszTörlés