2014. január 4., szombat

II/5. Niall

Az arca kifejezéstelen volt, ahogy közelebb jött hozzám, miközben figyelmesen végigmért a tekintetével. Volt egy villanás a szemében, amit még nem láttam két évvel ezelőtt. Ez jó vagy rossz? Nem tudtam eldönteni.

 Nyeltem egy nagyot, ahogy testünk egyre közelebb került egymáshoz. A pulzusom felgyorsult, szinte már beteges volt.

Minden csupán másodpercek alatt történt. A kékszemű erősen tapasztotta a száját az enyémhez, kezeivel beletúrt a hajamba, testét durván az enyémhez nyomta a kanapén. A lábaim közé helyezte magát, arra kényszerítve, hogy ilyen pozitúrában legyek alatta a kanapén. Hallottam, ahogy nyögött az ajkamon. Ziháltam a szenvedélyes csóktól, mielőtt észbe kaptam, és gyorsan elszakadtam tőle.

- Mi a fasz, Ni…? – köptem mérgesen, de nem tudtam befejezni, mert ujját a szám elé tette. A lélegzésem nehéz volt, még mindig hangosan ziháltam, amint a testével az enyém fölé magasodott.

- Muszáj volt megtennem. Legutóbb amikor látalak nem hagytad. - mormolta, kék szemeivel mélyen nézett az enyémekbe. – Ezért úgy döntöttem, hogy nem kérek engedélyt. –  Jah… végül is ez így teljesen jogos… Gondoltam szarkazmussal.

Sóhajtottam, és felidéztem magamban a mi kissé intim pillanatunkat az után a koncert után.

- Miért akartál elmenekülni? – kérdezte továbbra is halkan, miközben egyik kósza hajtincsemet a fülem mögé tűrte.  

Megborzongtam az érzéstől, ahogy gyengéden a bőrömhöz ért. Francba… a hormonok erősebbe az józan eszemnél… így tízszer olyan nehéz lesz minden.

- Miért hagytál el minket, ha szerettél? – ismételte meg, miközben vágyakozóan nézett végig a testemen, majd tekintete visszavándorolt az arcomra.   

Óóó, ne! A „Törődöm veled” kártyát akarja bedobni. Miért ilyen nehéz rád haragudni Niall?! Gyerünk Soph, erősnek kell maradnod!

- Hát nem érted? Úgy éreztem magam, mint egy börtönben. Csak használni akartatok. – forrtam az indulattól, amit észre is vett, mert testével kicsit eltávolodott tőlem. Frusztráció kavargott bennem.  

- Shhh, ne olyan hangosan! – mondta Niall, majd idegesen nyomta vissza rám magát. Szinte éreztem, hogy a női hormonok dolgoztak bennem, ahogy a csípőjét az enyémnek nyomta.  

Egyszer csak lépéseket hallottunk a másik irányból, majd Louis izgatott kiáltását.

- Nézd, most nem tudunk beszélni – suttogta gyorsan a fülembe – Gyere a szobámba éjfélkor.  

- Nem, én nem…

Niall egyik meleg kezével hirtelen betapasztotta a számat, a másikkal éppen el akarta tolni a lábaimat a dereka körül, de ebben a pillanatban belép a szobába Liam, Harry, Zayn és Louis. Megdermedve néztünk rájuk, mi pedig négy értetlen tekintetet kaptunk viszont. 

- Niall, haver, te meg mit csinálsz???  - kérdezte Louis fél szemöldökét felhúzva.

A szemem sarkából láttam, ahogy Harry fel próbálja mérni, hogy mit is csinálhattunk Niall és én, amíg ide nem jöttek.

- Csak szeretnénk nyugalomban száraz szexelni. – mondta Nial, majd erősen nekem lökte a csípőjét.

Értetlenül pislogtam párat, majd mérges tekintettek léztem Niallre.

Megpróbáltam tiltakozni az ellen mit mondott, de csak egy tompa hangot sikerült kiadni, ami miatt Niall még erősebben nyomta a számra a kezét. Végül sikerült beleharapnom két ujjába.

- Oww!!! – fájdalmasan húzta el a kezét a számtól. A sérült ujjait a szájába vette és szopogatni kezdte, majd egy csúnya pillantást vetett rám.

- Aww Sophie!  Hiányoztál! – Vigyorgott rám Louis, majd rám vetette magát, mintha semmi sem történt volna, és egy régi barátja lennék. De nem az voltam. Mintha kevesebb, mint 24 órája láttuk volna egymást utoljára. Különös.   

Megpróbáltam eltolni magamtól őt, hogy fel tudjak állni, de könnyedén visszatolt a kanapéra. Miért kell ilyen erőseknek lenniük?

- Had menjek el! Most nem vagyok olyan hangulatban! – füstölögtem – És soha nem is leszek!  

- Óvatosan Lou. Harap. – motyogta Niall, miközben az ujjait a nadrágjába dörzsölte. A négy fiú kuncogni kezdett, Louis is, ahogy megpróbált rávenni, hogy maradjak alatta.

Elkezdtem ütögetni, de nem sok értem vele, és a fejfájás is visszajött. Inkább későbbre tartogattam a maradék erőmet.

- Ennyi volt? – kérdezte értetlenül Louis. – Ez gyors volt fiúk. – Kuncogott mielőtt felemelt és az ölébe ültetett.

Minden önuralmamat fel kellett használnom, hogy ne küzdjek ellene.

- Harry…Padgetet akarom! – nyöszörögtem, majd megdörzsöltem a halántékomat. Úgy éreztem, hogy Louis keményedik alattam, ennek pedig nagyon nem lesz jó vége.

- Később megkapod – vont vállat a zöld szemű fiú, mielőtt leül Louis mellé a kanapéra. – Ha viselkedsz.

- Megtartottad? –érdeklődött Liam, mosolyra húzódott a szája, ahogy leült velem szembe Niallel együtt. – Ez sokat jelent nekem.  

- Tévedsz. Nem miattad tartottam meg. – morogtam neki ingerülten.

- Ahogy akarod – vigyorgott.  

- Szóval, hogy tetszik a ház? –zökkentett ki Zayn a beszélgetésünkből.  

- Utálom az egészet, mert fiúszagú, túl nagy, messze van minden településtől és az egyetlen szoba, amit láttam, az az, amiben most ülünk. – vágtam hozzá, miközben kényelmetlenül mocorogtam Louis ölében.

- Ne pimaszkodj! – figyelmeztetett Harry. – A te érdekedben, vigyázza a szádra és tegyél meg mindent, amit akarunk! – folytatta.

A szavaitól még mérgesebb lettem és jobban elkezdtem mozogni Louison.

- Hagyd abba a vonaglás, mert teljesen felizgatsz vele. És ezzel kínzol engem. – suttogta vággyal teli hangon a fülembe az idősebb fiú.

- Nem tudom, miért csináljátok ezt velem! Vigyetek vissza a saját házamba! Már elmúltam 18, nem vagytok törvényes gyámjaim, mint két évvel ezelőtt! És akkor sem voltatok a törvényes gyámjaim! Ez emberrablás! – úgy éreztem, mindjárt felrobbanok a dühtől, még jobba kezdtem ugrálni Louis ölében. 

Furcsa módon, nem akarta megállítani a mocorgásom, viszont én nem akartam elhagyni a szobát, mert féltem, hogy eltévedek. Csak álltam ott előttük, a kezemet a csípőmre tettem és gyűlölködve néztem a fiúkra. És nem hiszem, hogy csak én vettem észre, hogy Louis igencsak megkeményedett ott lent.

- Attól, hogy azt mondod, emberrablás attól még nem fogsz minket utálni. Mindig a miénk leszel szerelmem. – mondta Harry hanyagul, ezzel elterelve gondolataimat Louis kitörni kívánkozó merevedéséről.

- Valaki most öljön meg – motyogtam magam elé, a kezeimbe temetve az arcomat.  

- Hogyha már úgyis itt tartunk. Semmilyen körülmények között sem okozhatsz kárt magadnak. Vagy annak következményei lesznek. – figyelmeztetett Zayn.

- Egyébként, a büntetéseitek jobban ártanak nekem, mint azt ti hiszitek! Egyszer már majdnem megöltél vele, remélem, emlékszek.

- Shop, most azonnal állj le ezzel az érvvel. – intett csendre nyersen Harry.  

Oké, egyre kevesebb a türelmük. Ezt jó tudni.

- Jól van, nyugi, mi a többi szabály, amit tudnom kell? – kérdeztem gúnyosan. Szemeimet gyorsan elkaptam Louis dudorjáról a nadrágján, és próbáltam nem aggódni miatta. 

- A szabályok ugyan azok, mint régen. Naponta egyszer örömet kell okoznod magadnak, mindig engedelmeskedni nekünk és mindig felügyelni fogunk téged. Plusz a te érdekedben jobb hozzáállás. – válaszolta Liam. – És az iskolában tisztelettudóbban viselkedj velünk, magasabb átlagot kell mutatnod és nem tudhatja meg senki, hogy velünk élsz együtt.  

Aha. Valaki öljön meg most azonnal! Jobb átlag? Inkább meghalok. Nehéz volt visszaszokni a normál iskolai rendszerhez, mert mindig rémképek keringtek a fejemben a One Directionről. Az utóbbi időben egy kicsit jobban voltam, de most egyenesen visszakerültem a rémálmomba, csak sajnos ez a valóság.

- El kell mondanom Emilynek! – mondtam halkan pár másodperccel később.

- Nem – rázta a fejét Liam.  

- De, vagy hívja a zsarukat, az eltűnésem miatt. Tudni fogja, hogy közötök van hozzá.  Szinte mindent elmondtam neki a múltamról. – fenyegettem őket.


- Ebben viszont igaza van. – beszélt Niall másodszorra, mióta megharaptam. Kis pillangó repkedett a gyomromban, ahogy észrevettem, hogy meg akar védeni. Mit csinálsz Niall?  

37 megjegyzés:

  1. Szia !
    Én először kommentálok ebben a blogban. Nagyon tetszik. Remélem nem lesz semmi baja Soph-ak. Hát ez nagyon jó lett ! Alig várom a következő részt ! Minél hamarabb hozd meg a következő fordítást !
    Dorcsi ♥

    VálaszTörlés
  2. *.*
    Niall!! <3 <3 <3 <3 <3
    Ez nagyon király rész volt...
    gyorsan kövit :D

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon jó lett!! És siess a kövivel! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jo lett*--* Sies kovivel.xx

    VálaszTörlés
  5. Áhh nagyon jó lett. :P
    Nagyon várom a kövit. :D
    puszi♥

    VálaszTörlés
  6. Ez nagyon jó :) *-* Köszi a fordítást! :) Várom a kövi részt!

    VálaszTörlés
  7. Tök jó lett a fordítás nagyon tetszik

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó lett! Reméltem is hogy Niall megvédi. ;) Hamar a kövit! :D *-*

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó lett! Reméltem is hogy Niall megvédi ;) Hamar a kövit! :D xoxo

    VálaszTörlés
  10. Ez,ez, egyszerűen. Huh, nehezemre esik összeszedni a gondolataimat. elképesztően ügyes vagy! köszönjük ezt a részt is! :D

    VálaszTörlés
  11. Nagyon tetsziiik*-* Imádom. Minél hamarabb a kövit:) ÉS köszi, hogy fordítjátok.

    VálaszTörlés
  12. Hát én valahogy nem erre számítottam.:O
    De nagyon jooooooo<3*-*

    VálaszTörlés
  13. Jaaaaj :) Imádom <3 köszi hogy hoztad :D

    VálaszTörlés
  14. Nagyon jooooo .. mikor lesz következő? ? Nagyon jó :) <3

    VálaszTörlés
  15. Nagyon nagyon jó ... Köszi hogy fordítasz .... mikor lesz következő? ?? .. nagyon jooo :) <3

    VálaszTörlés
  16. Nagyon jóóóóóó!!!!!! Gyorsan kövi részt!!! :) :) :)

    VálaszTörlés
  17. Imádom imádom imádom :DDD olyan jo h fordítjátok kosziiiiiii :)♡♡ hétvégente lesz mindig rész? ?

    VálaszTörlés
  18. Hola!
    Wààà nagyon jó lett mint mindig! Ügyesek vagytok, hajrà, sok sikert a fordítàshoz a tovàbbiakban, és mondhatni mindannyiunk nevében köszönöm,hogy fordítjàtok! :)

    VálaszTörlés
  19. Ahhw nagyon jo minden hetvegen lesz resz???:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de valószínűleg mostanában egy kicsit csúszni fogok, mert felvételire kell készülnöm ;)

      Törlés
  20. Sziaa! Kerlek siess a kovivel mert ha nem en tenyleg meghalok eszmeletlen jo a blog es a forditas is csak igy tovabb ;) <33333

    VálaszTörlés
  21. most először kommentelek,de nagyon jó a blog,siess a kövivel:)) <33

    VálaszTörlés
  22. nagyon jó alig várom a kövi részt léci ha tudsz siess vele :D

    VálaszTörlés
  23. nagyon jó lett ha tudsz léci siess a kövivel :D

    VálaszTörlés
  24. Imádom imádom ès egyszerüen csak imádom*------*

    VálaszTörlés
  25. hello:)
    imadom a blogot^^
    siess a kövivel;)
    Xx.

    VálaszTörlés
  26. Ismét nagyon köcsögök, áhh nem tudok mit mondani, ideges vagyok ahogy Shop :D Várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  27. szia:)nagyon szeretem a blogod.várom a kövit?<3
    nem tud valaki ehez hasonló blogot/blogokat linkelni nekem?:D
    Kitti.x

    VálaszTörlés
  28. Ahhwww. egyszerűen imádtam! Köviit!! :* <3 :)

    VálaszTörlés
  29. Ahhwwww...!! egyszerűen imádtam, mint ahogyan az összes többit is!! Hamar köviit!! :* <3 :)

    VálaszTörlés
  30. Ahhww-- egyszerűen imádtam, ahogy az összes többit is! Köviiit! :* <3 :)

    VálaszTörlés
  31. Áááh, én tuti megőrülnék. mert Harry is tud cuki lenni. De Niall miondig megvéd meg stb és D: :D váárjuk a köviiit

    VálaszTörlés
  32. nagyon jó várom a kövit:)

    VálaszTörlés
  33. aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaahw ez a blog annyira jooooooooo<33 már kb 3szor olvastam végig de nem birom megunni.nagyon jó várom a folytatást:))

    VálaszTörlés