2014. január 25., szombat

II/7. Birtoklás


- Szóval itt vannak a szabályok Soph – kezdte Louis miközben elhelyezkedett a derekamon, Harry pedig csókolgatni kezdte a combom.

Fészkelődni kezdtem a kényelmetlenség miatt.

- Ha nem hagyod, hogy Harry és én azt tegyünk veled, amit akarunk, akkor neked kell minket a kezeddel és/vagy a csinos kis száddal kényeztetned. Megérteted? – folytatta mélyen a szemembe nézve.

A fejemet ráztam ellenkezésképp és mélyen az ajkamba haraptam.

- Nem probléma édes… biztos vagyok benne, hogy másodpercek alatt meg tudjuk változtatni a véleményed. – motyogta Harry, szájával nedves nyomokat hagyott a hasamon, amibe beleremegtem. Az ujjaival vontatottan mintákat rajzolt a combomra. Az érintése nyomán elektromosság járta át a testem, szinte égette a bőröm. Én pedig csak vonaglani tudtam alatta.

- Ne mocorogj! - parancsolt rám Louis, miközben kezét a hátam mögé vezette, hogy kikapcsolja a melltartóm. Megmerevedtem, ahogy leesett rólam az anyag, Harry és Louis automatikusan játszani kezdett a melleimmel.

- Azt hiszem, már mondtam egyszer, Sophieboo… Nyugi… - suttogta ismét Louis, Harry a mellbimbómat csipkedte, azok pedig megkeményedtek az érintésére.

A testem élvezettel reagált a horrora, amit a fiúk okoztak. Az agyamban egy hang szüntelenül azt mondogatta „ez nagyon nem helyes”, de nem tudtam ellenállni az érintésüknek.

Önelégülten vigyorogtak, mert teljesen ők irányítottak engem, semmit sem tehettem ellenük.

Louis gyorsan lerántotta a bugyimat, és elhajította valahova, ahogy korábban a melltartómat is. Ujjaival lassan simogatni kezdte a combom belső oldalát, mire egy kicsit megugrottam.

A zöld szemű a nyakamhoz hajolt, erősen szívta és harapdálta a bőröm.

Harry elhúzta a száját, még egy pár pillanatig éreztem meleg leheletét az újonnan szerzett lila folt felett. Louis meleg kezeivel birtoklóan markolászta a combjaimat.

Louis ujjai hirtelen végigsimítottak a csiklómon. Megugrottam a varázslatos érzéstől, megpróbáltam kimászni az ágyból, de Harry gyorsan megragadta a vállam és visszanyomott

- Még egy ilyen, és szopni fogsz, érthető? – motyogta Harry mérgesen.

Nyafogtam és idegesen becsuktam a szemeim.

Figyelmeztetés nélkül Louis két ujját vezette belém, körzött, majd kihúzta és vissza be.

Össze-vissza ficánkoltam, nem akartam, hogy bennem legyenek azok, de Louis a szabad kezével lefogta a csípőmet, így szabadon folytathatta. Pár másodperc múlva hő áramlott szét bennem és úgy éreztem, többet akarok Louis ügyes ujjaitól. Nem, nem, nem! Ezt nem szabad szeretni Soph! Ez nagyon nem jó!

A fejemet ráztam, és az ajkamat harapdáltam. Louis hozzátett még egy ujjat és gyorsabban kezdte mozgatni azokat. Szorosan zárva tartottam a számat, hogy visszatartsak egy kitörni kívánkozó nyögést.

A falaim összehúzódtak a kék szemű fiú ujjai körül, ahogy egyre közelebb kerültem a gyönyörhöz, Harry fejével a bejáratomhoz hajolt és nyalni kezdett.

Látásom elhomályosodott, ahogy keményen tört rám az orgazmus. Amikor előre hajtottam egy kicsit a fejem, láttam, hogy a mindkettejük szája a központomtól pár centire van.

Hallottam a nyögéseiket, mikor lenyalták a szájukról a maradék nedvem.

- Gyerünk, ízleld meg magad! – mondta Harry mielőtt durván megcsókolt.

- Hazz… Nem hiszem, hogy sokáig tudok még várni. – panaszkodott Louis nem messze tőlem. A fiatalabb fiú megszakította a csókot és jóváhagyásképen bólintott.

- Hol akarod? – kérdezte és a testem felé intett. Teljesen úgy mondta, mintha egy tárgyról beszélne. Bravó, Harry.

- A punciba akarom. – mondta kéjsóvár hangon. Mielőtt felfogtam volna, Harry bólintott, Louis pedig levette a boxerét, megragadta a farkát és még párszor még végigsimította. A szemem sarkából láttam, hogy Harry az ágy végében keresett valamit az egyik fiókban.

- Kész vagy Soph? - kérdezte Louis, a farka hegyét pedig a bejáratomhoz nyomta.

Megfeszültem a szavai hallatán. – Nem, é-é-én nem akarom ezt csinálni!

- Rendben. Sajnálom. – válaszolta közömbösen, mielőtt teljes hosszát belém tolta.

Hangosan nyögtem fel, ajkaim szétváltak.

Megfordult velünk, így én kerültem felülre, lábammal közrefogtam a derekát. Kezével szorosan fogta a derekam. Elkezdett mozgatni magán, amitől hangosan nyögött.

- Még… - mondta inkább csak magának. Újra és újra ugyanazt csinálta egyre gyorsabban.

Becsuktam a szemem, ahogy egyre kellemesebb lett, amit csinál. De ezt az élvezetet nem sokáig engedték, mivel valami hideget és csúszóst éreztem a másik lyukamnál. Mióta törődik a síkosítóval?

Harry figyelmeztetés nélkül belém taszította magát.
Erősen az ajkamba haraptam, hogy ne kiáltsak fel, ziháltam Louison, úgy éreztem túl tele vagyok. Próbáltam érzelemmentesen tűrni, ahogy gyors ütembe tolták magukat belém.

Nem tudtam tovább tartani magam, amikor Louis elkezd játszani a csiklómmal. Egy hatalmas nyögés tört fel belőlem.

- Istenem Haarrrryyyy ... – nyögtem, mikor különösen mélyre dugta magát.

- Hogy mondtad? – morogta és gyorsabban kezdett lökni.

- Larrryyyyyyy! – sikítottam, s ők szintén nyögtek, ahogy megtöltöttek forró nedvükkel.

Fáradtan dőltünk az ágyra, izzadt testeink egymáshoz tapadtak. Megpróbáltunk egyenletesen venni a levegőt.

- Ez nagyon jó volt. – mondta Louis és fáradtan ásított egyet.

Harry egyetértésképpen morgott egyet, majd kihúzta magát belőlem és mellénk feküdt. Louis mindkét kezével a derekamat fogta, miközben szép lassan elnyomta az álom. Vajon ha Niallhoz megyek, ő is ezt fogja tenni velem?

A gondolat magában megijesztett.

Nem tudtam elaludni, végig az órát néztem, hogy mikor jön el az éjfél.
Remegtem, mint a nyárfalevél, a szemhéjamat félig lecsuktam, de az idő nem akart telni.

Vettem egy mély lélegzetet és óvatosan leemeltem Louis kezeit a derekamról. Kis híján szívrohamot kaptam, amikor egy kicsit elkezdett horkolni és mozgolódni. Megpróbáltam újra rendesen lélegezni és leugrottam az ágyról. Gyorsan belebújtam egy melegítőnadrágba és egy kapucnis pulcsiba és elindultam az ajtó felé ami Niall szobájába vezetett.

Majd megtorpantam és gondolkodtam. Mindenki alszik… Talán megpróbálhatnék elmenekülni Harry vagy Louis szobáján keresztül.

Tekintetem a két ajtóra szegeztem. Nem, a) nem tudok hová menni és b) Lehet, hogy Niall most is figyel a szobájából.

Kezemet a kilincsre tettem és lassan lenyomtam. Megbizonyosodtam róla, hogy nyitva van.

Beléptem a szobába, erős kölni illat csapta meg az orrom, ahogy csendesen becsuktam magam mögött az ajtót.

Hirtelen egy izmos felsőtestbe ütközöm, szorosan megölelt.

- Jól vagy szerelmem? – motyogta ír akcentussal, én meg csak döbbenten álltam. És egyáltalán nem érdekelte, hogy ilyen a reakcióm.

Beljebbhúzott engem a sötét szobájába, amíg valami puha és kényelmes dologhoz nem ért. Tudtam, hogy az ágyán ülök, de amikor felkapcsolta az éjjeli lámpát, már tisztán láttam. Leültem az ágyra, ő pedig előttem állt egy szál melegítőben.

- Umm… Dühös vagy amiért megharaptalak? – harapdáltam a számat.

- Nos, először az voltam, de belegondoltam, hogy min mentél keresztül előtte. Szóval úgy döntöttem, nem büntetlek meg miatta. – vont vállat és leült mellém. Ahogy ránézek, kék szeme gyönyörűen ragyog a halvány fénynél.
- Akkor miért akarod, hogy itt legyek, ha nem akarsz semmi… szexuálisat… - értetlenkedtem, majd elfordultam. A magától a gondolattól is kényelmetlenül éreztem magam.

- Nézd. Nem tudom, észrevetted e, de a fiúk haragja a szökésed óta nem enyhült. Sokkal szigorúbbak az apró részletekre így türelmetlenebbek és erőszakosabbak.

- Miért, Harry figyelt minket miközben beszéltünk? – kérdeztem.

- Harry azt akarja, hogy közömbös legyek feléd. Ő akar lenni az egyetlen, aki kimutathatja neked az érzéseit. Azt akarja, hogy mi csak olyanokat tegyünk veled, ami fáj, túl sok neked. Nem akarja, hogy szeressünk. Ezért tettem úgy korábban, mintha száraz szexeltünk volna. Tehát összefoglalva, bocsánat, ha olyat tennék veled, ami durva fájdalmas, jó? Nem baj, ha nem bízol meg bennem továbbra, csak azt szeretném, hogy tudd, bűntudatot érzek minden goromba tettem miatt. É-én tényleg szeretlek. – dadogta.

Bólintottam, hogy megértettem, amit mondott. Oké, vajon valóban szeret engem? És a többi fiú is szeret? Harry miért ilyen gondoskodó mostanában?

- Kérdezhetek valamit? – kérdezte halkan. Könnyek kezdtek gyűlni a szememben a gondolatoktól.

- Igen? – válaszoltam.

- Hogy tudod ilyen lazán kezelni ezt az egészet? Miért vagy ilyen nyugodt mindig velünk?

- Nem is tudom ... Azt hiszem nem dolgoztam még fel teljesen a dolgokat. De miért baj ez? Megváltoztatni úgyse tudom a helyzetem. - az utolsó részt egy kissé szerencsétlenül mondtam. Ásítottam, hirtelen egy kicsit álmosnak éreztem magam.

- Szeretnél aludni? – suttogta.

Bólintottam, és mennyasszonyi stílusban felemelt, és az ágyba fektetett. Ő is lefeküdt mellém, de nem ért hozzám.

- Kérdezhetek még valamit, Soph? - bizalmat vettem észre a hangjában.

- Hmm? –mormolom, lassan álomba merülök.

- Te érzel irántam valamit?

Úgy teszek, mintha nem is hallottam volna, és elalszok. Érzek iránta valamit?

27 megjegyzés:

  1. imádom ennyit tudok mondani :$ köszi hogy fordítasz :3

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jóó siess a kövivel ♥

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett !! Imádom <33 Kövit !!!!!

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon jó rész :D köszi csajok!

    VálaszTörlés
  5. Imádommmmmm *ooooooooooooooooooooooooooooooooo*

    VálaszTörlés
  6. Imádoooooom *oooooooooooooooooooo*

    VálaszTörlés
  7. wáá..ez nagyon jó*-* ..köszi hogy fordítod <33
    Vikii xx

    VálaszTörlés
  8. Perfect rész.Imádom.Kövit már

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jo*o* de miert ilyen rovid?:((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert az eredeti, angol rész is pont ilyen rövid

      Törlés
  10. Hát persze, hogy érez valamit Niall iránt. Remélem a végén össze fognak jönni és minden fiú talál magának valakit, és boldogan élhet ameddig meg nem hal. Egyébként nagyon jó rész lett!!!!!!! Gyorsan kövit!!!!!!!!!!! :) xoxoxo

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jó rész lett!!!! Gyorsan kövit!! :) xoxoxo

    VálaszTörlés
  12. Nagyon jó lett!!Borzalmasan tetszik!

    VálaszTörlés
  13. wáá!! imádom :) köszi hogy fordítjátok

    VálaszTörlés
  14. Ahhwwww. Niall olyan édes volt! És már kíváncsi vagyok hogy Soph érez-e iránta valamit.. és szerintem igen!! :3 vagyish.. remélem!! :333

    VálaszTörlés
  15. Lécci sies a kövivel! :/

    VálaszTörlés
  16. köviiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiit nagyon jó imádom<3

    VálaszTörlés
  17. ....igen, igen szeretlek Niall!!! .... <3 ez most nagyon fàj!! Miért nem mondja hogy szereti?? Két hetet végigizgulok hogy mi lessz és nem képes belenézni a szemébe majd széles mosolyal az arcàn viszonozni a vallomàst majd megcsókolni ... mingyàrt elbögöm magam! De amugy imàdom és ujra elfogott az izgolàs!! Tudom hogy hülye kérés de leéééciiiiiiikeeeee nagyon siessetek mert neeem biiiiroooom!!!!!
    <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  18. I love it. I love it.i love it *-*

    VálaszTörlés
  19. Lecci nagyon de nagyon siess nem birok varni*-*

    VálaszTörlés
  20. Siess mar borzasztoan varom*-*<3

    VálaszTörlés