2014. március 13., csütörtök

II/13. Nem tudom miért

- Sophie Miller, ha már késve érkeztél, az a legkevesebb, hogy figyelsz arra, amit mondok. – szólt rám Zayn, ahogy az asztalom felé sétált. Jade vihogni kezdett és őt utánozták csatlósai, Gabrielle, Annaleigh, Elle és Rachel. Őket sokan a J RAGE - ként ismerik, avagy a népszerű lánycsapat, akik szeretik a figyelmet.

- Sajnálom, Mr. Malik. – mondtam neki, figyelmen kívül hagyva a másik öt füstös sminkű, erőszakos idiótát.

- Rendben van – sóhajtotta – Csak próbálj figyelni rám, rendben?

- Igen – kissé elképedve válaszoltam. Azta… Ez az a fickó, aki könyörtelenül megerőszakolt?

Meglepetésemre tudtam figyelni, sőt jegyzeteltem is, és nem zavart, hogy miközben beszélt, csak engem nézett.

Sőt, nem ő volt az egyetlen, aki engem nézett. A lányok többsége értetlenül kapkodták a fejüket Zayn és köztem, úgy látszik féltékenyek. Úgy érzem, hogy a fiú tanulók se lesznek túl boldogak a helyettesítő tanárok végett.

Csengetéskor mindenki, mint a villám szaladt ki a teremből, de engem Zayn odahívott magához.

- Sophie, ide tudnál jönni? – kérdezte, amikor mindenki kiment. Próbáltam elkapni a tekintetem a csokoládé barna szeméről, de nem sikerült.

Felsóhajtottam, majd a könyveimet szorosan magamhoz szorítva sétáltam oda hozzá.

- Igen Za- Mr. Malik – javítottam ki magam, miközben odasétáltam. Mosolygott.

- Szóvaaal, kérdezni szeretnék valamit….Mi történt az óra előtt Harryvel? – komolyodott el.

- Én-én-én…Tessék? – dadogtam, mivel teljesen kiakadtam.

- Akarsz róla beszélni? – dőlt hátra a székében, kezét kényelmesen a tarkója mögé helyezve.

- Nem történt semmi. – motyogtam, lesütve a szemem.

- Ha te mondod…Csak meg akartalak hallgatni. – vont vállat, és a kezére támaszkodott.

- Miért? Mi változott az elmúlt két évben? Miért lettél hirtelen ilyen gondoskodó? – a szám magától beszélt, tekintete hirtelen megkeményedett. Francba!

- Szeretnéd, ha olyan lennék, mint akkor? – kérdezte összeszorított fogakkal, a fél szemöldökét felhúzva.

- Nem.

- Ne akard a rossz oldalam, Sophie. – fejezte be, és felállt velem szemben. Óvatosan felemelte a fejem az államnál fogva, ezzel kényszeríve, hogy a sötét szemeibe nézzek. – Nem akarok fájdalmat okozni. – söpörte ki a hajamat az arcomból.

- Tehát alapvetően arra gondolsz, hogy nem tudsz uralkodni magadon? – vágtam vissza.

- Rajtad nem tudok uralkodni. – mondta sóhajtva, és nemlegesen megrázta a fejét.
Mi van?!? Erre mit lehet reagálni?

- Nézd..umm..nem tudom, mit mondjak..én inkább megyek. – dadogtam esetlenül, és az ajtó felé fordultam.

- Várj!- fogta meg a karom, mire hátrálni kezdtem, úgyhogy inkább elengedett. – Van szükséged segítségre angolból? Úgy értem korrepetálásra? Szívesen segítek otthon a háziban,vagy csak szimplán a gyakorlásban.

- Én uhhhh…..Nem. Igen…Vagyis nem tudom. Szóval. Mi van?! – dadogtam idegesen, miközben egyik lábamról a másikról álltam.

- Akkor ezt megbeszéltük. Szerda esténként „korrepetálni” foglak. – mondta, az ujjaival idézőjelet formálva.

- Angolból van szükségem segítségre. ANGOLBÓL.- mondtam hangsúlyozva. – Nem valami…uhh…szex oktatásra. – sütöttem le a szemem.

- Mióta vagy ilyen finnyás a szexszel kapcsolatban? – kérdezte ráncolva a szemöldökét.

Nem is tudom. Félve néztem a szemébe. Tényleg vajon miért?

- Nézd Za..Mr.Malik…Tényleg mennem kell. Rosszul érzem magam. – fejeztem be, és kijöttem a teremből, becsukva magam mögött az ajtót.

Amint megfordultam, valaki durván nekilökött az ajtónak.

- Lám-lám…valaki extra kreditet akar? - kérdezte Jade gúnyosan, kezeit szorosan a vállamon tartva. Körülnéztem, körülöttem a J RAGE összes tagja ott állt, és veszélyesen meredtek rám.

- Nem. És semmi közöd hozzá. Egyébként. – vágtam vissza, és próbáltam eltolni magamtól.

- Ne olyan gyorsan!

A csatlósai durván visszanyomtak a falhoz, mire összerezzentem.

- Te egy kicsit túl közel vagy a One Direction fiúkhoz, hozzánk képest. Ez a mi területünk. – mondta Rachel, miközben az undorító festett szőke haját csavargatta az ujjai között, és hangosan csámcsogott a rágóján.

Megforgattam a szemem, és próbáltam megint szabadulni, sikertelenül.

- Hagyj békén, rendben? – sziszegtem, és késztetést éreztem arra, hogy beleköpjek az agyonsminkezett üvegarcába. – Nem minden fiú nyáladzik értetek. Néhányuknak még számít az okosság, és a jó ízlés. Szóval menj kibaszott messzire tőlem! – mondtam, nem is tudva, hogy miért haragszik rám. Gyakran pislogtam, hogy a frusztráció okozta könnyeimet visszatartsam. Hagyd abba Soph! Ez nem olyan nagy dolog, csak a One Directionról van szó… De mégis, én nem vagyok olyan szép, mint a J RAGE tagjai…
- Ah ah ah ...- rázta a manikűrözött ujját a szemem előtt. Ezen az agyamenten nem lehet segíteni. Nem értem….Miért nem találnak mást piszkálni? Nekem meg vannak a saját problémáim.

- Jajj, hagyjátok szegénykét. – nevetett Jade. Gúnyosan, kurvásan, undorítóan nevetett.

Egyre többen gyűltek körénk, én pedig teljesen lefagytam. De arcom továbbra is kemény és érzelemmentes maradt. Miért nem tudok megmozdulni? Miért tudok reagálni? Nem tudom…

Durván megragadta az államat, és élesen belenyomta a körmeit. – Hallgass ide!

- Mi folyik itt? – ismerős hang csapta meg a fülemet. Egy brit hang. Fantasztikus – szarkazmussal. Istenem. Miért avatkoznak bele mindenbe?

- Nincs verekedés a folyosón.

Harry lépett ki a diákok tömegéből. Néhány fiú unottan nézett rá, a lányok pedig csorgó nyállal bámulták.

- Nincs verekedés a folyosón. – ismételte meg.

- Persze Hazza…Amit csak akarsz. – válaszolt Jade édes hangon, és picit feljebb húzta a szoknyáját. Idióta, kétségbeesett lány…

- Inkább Mr. Styles. – javította ki Harry, de nem tudtam nem észrevenni, hogy szeme a lány szoknyájára villant.
- Ahogy akarja...Mr. Styles…Ilyesfajta perverz kapcsolatunk is lehet. – vigyorgott kéjesen.

- Elég volt. Mindenki menjen órára! Most! – követelte, mintha nem is csak pár év lenne közte, és a diákok között. Még mindig meg vagyok lepődve, hogy senki nem ütötte meg. Én megtettem volna. Szívesen.

Nagyon mérges voltam, amikor fokozatosan közeledett felém, miközben a diákok kezdtek elszállingózni.

- Jól vagy, szerelmem? – kérdezte halkan, amikor már kettesben voltunk a folyosón. Még azt kérdezi, hogy jól vagyok?!

Megpofoztam. Keményen. És jó érzés volt. Minden haragomat kitöltöttem ebben az ütésben.

A csípés elviselhetetlen volt a tenyerem, de kifejezéstelen arccal vittem vissza a kezem magam mellé.

70 megjegyzés:

  1. Úristen ez nagyon jóóóóóóóó *-*
    Lécci hétvégén írjátok a kövit, nagyon kíváncsi vagyok :$ ♥

    VálaszTörlés
  2. Áh...imádom!! Best Blog <33
    Per-Fect. ...nincs rá szó:33
    Hamar a köviit<33

    VálaszTörlés
  3. Ááááááá nagyon jooo siees;)))

    VálaszTörlés
  4. Áááá nagyon jo sieessss:))))

    VálaszTörlés
  5. Juuuj!! El sem tudod hinni mennyire boldog voltam amikor láttam hogy kitetted az új részt!! Egész héten erre vártam! Mondjuk megérte várni, mert nagyon jóóóó lett, IMÁDOM!!! :DD
    Már megint várom a következőt!!! :)

    VálaszTörlés
  6. ÚRISTEN. OMGGGGGGGGGGG.
    <3 mikorra lehet várni a kövit? könyörgöm nagyon gyorsan hozzátok *------*

    VálaszTörlés
  7. Imádom *-* Mikor lesz kövi rész?

    VálaszTörlés
  8. Hát ez is eszméletlen jó lett mint a többi... Imádlak amiért fordítod Köszi! :) és légyszi siess a következővel mert már most nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra;)
    xoxo..

    VálaszTörlés
  9. Uhhhhh nagyon jó!!!!!! WOOOOW Imádom :)))))

    VálaszTörlés
  10. Wiii először is első komi :DDD másodszor wààà de jó Soph féltékeny nagyon jól fordítjátok csak így tovább már várom a kövit <3

    Ölel: Betti

    VálaszTörlés
  11. a kurva élet.. Soph féltékeny.

    VálaszTörlés
  12. eszméletlen jó:$*--* és pont most lett vége baszki-.-" kiváncsivagyok mi lessz :$$ gyorsann köviitt:$$♥

    VálaszTörlés
  13. imadoom<33 mikor lesz uj resz??

    VálaszTörlés
  14. Sziasztok :D imádom a blogot Köszi h fordítjátok ♡♡ azt szeretném kérdezni h holnap lesz új rész vagy nem? :D Köszi előre is :*

    VálaszTörlés
  15. Nagyon jó gyorsan a kövit :))

    VálaszTörlés
  16. Kemény...am nagyon jó!!Siessetek!!

    VálaszTörlés
  17. Uuuu de jo volt. Szegeny herry
    most nagyon sajnálom. Mikor várható a köv.rész? Csak így tovább nagyon jól fordítasz. Puszi

    VálaszTörlés
  18. Szia. Nagyon jól fordítasz és nagyon jó volt. Most úgy sajnálom Herryt. Szerintem nem érdemelte meg. Minor várható a köv.rész? Puszi

    VálaszTörlés
  19. siess gyorsan nem birok várni nagyon joooo:-)))))))

    VálaszTörlés
  20. jo resz volt.. persze gondolom majd talan 1honap mulva jon az uj.. ah. vissza a regi forditokaaaaat!! :( es gyavak vagytok ha nem valaszoltok erre! igazi gyavak..
    Feher Zita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem egyáltalán nem gyávák. Ők sem robotok, hogy folyton ezt írják . egyébként meg mi az hogy egy hónap múlva?! eddig csak 2szer késett és abból egy a felvételi miatt volt.

      Törlés
    2. orommel olvasom a kommenteket, tenyleg oromomben sirok...hat par perc mulva mar nem oromomben folynak a konnyeim. Szeretnelek felvilagositani edes: ha tovabbra is azt szeretned, hogy Nesi es Szilvi forditsak a blogot, akkor nem lenne tobb resz, mivel azert adtak at a blogot, mert ok nem akarjak forditani. Egesz hetvegeken at forditunk, hogy minnel hamarabb olvasshasatok az uj reszeket, es sajnalom, ennel gyorsabban mar nem megy. Ha ez esetleg nem tetszik, akkor olvasd el angolul, abban nem lehet csuszas, es akkor te is rajohetsz, hogy nem lehet fel perc alatt megcsinalni a reszeket. Sorry, darling, nem minden Soph elete korul forog, nagyon szeretjuk forditani, de tanulni is kell valamikor, es gondolom Vivinek es Reninek is vannak mas programjai, ahogy nekem is.
      Javaslom hutsd le magad egy kicsit, es tovabbi szep napot! .xx

      Törlés
    3. Nem akarok beleszolni de igaza van a nevtelennek:) az elozo reszt ami hosszab ennel egy - masfel het alatt leforditottatok...ezt a reszt ami nem tobb 15 sornal forditjatok 2,5 hetig legalabb .__. Raadasul vagytok vagy harman es meg igyis fel honap egy ennyike resz

      Törlés
    4. Sziasztok! Mivel Nesi és én fordítottuk az első évadot így tudjuk miről van szó. Nem kis idő úgy lefordítani egy részt, hogy élvezhető legyen. Sok energiát és időt kell rááldozni. Értsétek meg, hogy azok az emberek akik most fordítják azért csinálják, hogy ti, akik nem tudtok olyan jól angolul elolvashassátok a részeket, mi is ezért csináltuk... Ha lehet ne sürgessétek őket, örüljetek annak, hogy valaki/valakik veszik a fáradságot és kedveskednek nektek. És igaza van Fruzsinak, aki értetlenkedik, meg pattog az olvassa el angolul és nem lesz vita.
      xx

      Törlés
  21. Imáádom!!! Mint mindig ;) I'm waiting for new chapters :3 siess légysziiiii (kezdek hasonlítani egy hisztis picsára :O :D )
    By: Clau~:*

    VálaszTörlés
  22. ♥ imádom......az ,,angol" korepetálás a randi.....megöl a kiváncsiság siess

    VálaszTörlés
  23. Úristen,ez k*rva joo volt :) kivancsi vagyok,hogy Harry mit fog reagalni az utesre.... Es amugy jol forditassz/forditotok :)

    VálaszTörlés
  24. Szia! :D
    Vár egy kis meglepetés itt tőlem: http://iminlovewithyouandalltheselittlet.blogspot.hu/
    :D ^^

    VálaszTörlés
  25. Jó rész lett!! :D Várom a kövit! :DDDD

    VálaszTörlés
  26. Sziasztok! Először is elszeretném mondani, hogy imádom ezt a blogot:DD Imádom, ahogy fordítjátok és egyszerűen mindent imádok amit kiírtok!:33 Azt hiszem most írok most először kommentet ( ez elég elszomorító részemről, de ígérem ezentúl megpróbálok majd mindegyikhez írni, de azért a pipálgatás sose maradt el).
    Ui.: További sok sikert a fordításhoz és kérünk még sok ilyen jó fordítást tőletek!:D:333
    Pusziii♥

    VálaszTörlés
  27. most kommentelek először, pedig már az elejétől kezdve olvasója vagyok a blognak.
    igazából akkor is imádtam, amikor Nesi fordította, de most is imádom, amikor ti fordítjátok. általában naponta háromszor megnézem, hogy van-e fent rész. örök kedvenc marad:) xx

    VálaszTörlés
  28. nagyon imádom *.* hogy lehet itt abba hagyni? :O awh, gyorsan köviiiit :)

    VálaszTörlés
  29. Ohh Sophi a végén jó volt..na ebből milesz,Harry nemhiszem h hagyja h csak ugy megpofozza ot..Már várom a folytatást :))))

    VálaszTörlés
  30. Harry-t soha a büdös életbe nem fogom megérteni. Na meg várom, mi lesz a drága reakciója. De sejtem. Furdal már a kíváncsiság :)

    VálaszTörlés
  31. imádoooooooooooooooom :3

    VálaszTörlés
  32. Remélem hamar lesz rész.. ez eszméletlen o.o

    VálaszTörlés
  33. Imádoom! Nagyon ügyesek vagytok! Kérlek hamar hozzátok a kövit! :)))<3

    VálaszTörlés
  34. Húú !!! Nagyon jó lett ez a rész is !!! :)) Alig várom a következőt <3

    VálaszTörlés
  35. nagyon jól fordítotok :DDD komolyan le a kalappal előttetek én nem tudnék így fordítani ennyi idősen :DDDDD kíváncsi vagyok mi lesz Harry reakciója:DDD

    VálaszTörlés
  36. izgalmas:) jo forditas volt, tukon ulve varom a kovetkezot! :)

    VálaszTörlés
  37. Halihó!

    Próbálom összeszedni néhány mondatban a gondolataimat, értelmesen megfogalmazva. Valójában nekem eddig Sophie karaktere tetszik, ami eléggé meglepő, hiszen én általában nem vagyok kibékülve a főszereplő lányokkal, úgy érzem rengeteget fejlődött az első évad óta a jelleme és ez tetszik. Vártam már az új részt, de most tényleg meglepett a vége. Harryt megpofozni nem valami jó választás, legalább is véleményem szerint. Mindenesetre várom az új fejezetet!

    Xx, D.B.

    VálaszTörlés
  38. Imádom, nagyon jó, szuper és még sok sok dicsérő szó :)

    VálaszTörlés
  39. Úgy imádom ez a blogot:) nagyon jól fordítotok:))

    VálaszTörlés
  40. Nagyon jó rész lett!Nem szoktam korizni mert nem tudok mit annyira fantasztikus *-*
    Hamar a kövit ;)

    VálaszTörlés
  41. Imádom!! <3 kérlek siessetek a kövivel <3 <3

    VálaszTörlés
  42. Szia/sztok! Nagyon imádom a blogot....nem régkeztem el olvasni de az egyik kedvencem:D...egyszűen imádok!<3

    VálaszTörlés
  43. Nagyon jó<3 mikor jön a.kövi?:)

    VálaszTörlés
  44. Nagyonjó! Mikor lesz kövi?:)

    VálaszTörlés
  45. Mikor lesz a kövi rész,csajok?:)

    VálaszTörlés
  46. Tökéletes mint mindig :D imádom ahogy fordítasz bárcsak én tudnák így...lényeg hogy már nagyon várom a következő részt :D

    VálaszTörlés
  47. Várnám a szerda estéket.:dddddd *-*

    VálaszTörlés
  48. Minnel hamarabb kovit:*

    VálaszTörlés
  49. ne foglalkozzatok az utalkozokkal! imadom ahogy forditotooooook hajraaaaaa tovabbra is csajszik!! *-* ;)

    VálaszTörlés
  50. Halihooo! Asszem eddig max 1x vagy 2x komiztam, de ennek ellenére imádom, ahogy fordítasz/fordítatok. Imádom. Analfabéta vagyok angolból, szóval csodállak téged/titeket, hogy ilyen ügyesek vavytok. Remélem, gyorsan jön a kövi, mert már nagyon várom. :) <3
    Vica xx..

    VálaszTörlés
  51. Én ma reggel kezdtem el olvasni de már végeztem is imádom *.* alapjàraton nem vagyok oda a bandáért de ez a blog fantasztikus ;) minél előbb kövi részt

    VálaszTörlés
  52. Nagyon várom a következőt*-------*

    VálaszTörlés
  53. Egyszerűen imádom <3 mikor lesz kövi?? Már nagyon kivàncsi vok h Harry mit fog csinálni vele a pofon miatt :) lécci ne kínozz tovàbb :)

    VálaszTörlés
  54. szia!
    nagyon szeretem ezt a blogot gondolom mindenki igy van vele aki olvassa szval johetne mar uj resz fbre is irtad nem hiszem h ennyire rohadt nehez leforditani....!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  55. mikor jon uj resz???????????????????????????????????????????????????????

    VálaszTörlés
  56. 60+(!!!) komi...szerintem ebből kristálytisztán látszik, hogy nagyon jól fordítotok. Az utálkozokkal meg nem kell foglalkozni. Kíváncsi vagyok, hogy ők vajon mennyi idő alatt fordítanák le....
    Csak így tovább, gratu!!♡

    VálaszTörlés