2013. június 12., szerda

25.Rész - Gyengeség

Közel hallottam lélegzetét a fülemhez és lemertem volna fogadni, hogy neki több türelme van várni, mint ameddig az én önfejűségem kitart.

Talán el kellene játszanom az orgazmust. Vettem fontolóra a lehetőséget, és sorra vettem a pro és kontra érveket, hogy lehetséges-e, hogy rájön. Megkockáztatom. Döntöttem. Vagy talán elérhetném, hogy ő élvezzen el inkább… És talán magamra hagy.

- Oké, akkor hagy használjam az ujjaid. Nem szimpatizálok a buborékokkal. – kértem és próbáltam alázatosnak tűnni. Megfordultam, hogy szembe nézzek vele.

- Szolgáld ki magad. – válaszolta és kiemelte a kezét a víz alól. A következő lépésem mindkettőnket meglepett. Merészen megragadtam és a számhoz emeltem, majd a mutatóujjának ujjbegyét kacéran az ajkamhoz érintettem. Felnyögött, majd bekaptam az ujját. Hangosan nyögdécselt és lehunyta szemét, ahogy nyelvemmel a hosszú ujja körül köröztem. Keményen szoptam, Előre és hátra húzgáltam az ajkaim közt.

- Soph… Elég – próbált tiltakozni, de még hangosabban nyögött fel, ahogy én jobban bekeményítettem. – Fejezdbe… Soph… Ennek fordítva kellene történni – nyögte ki. A feje hátra bicsaklott, a morgásai mélyek voltak és éreztem, hogy már közel jár.

Észre sem vettem, hogy a másik keze merre kalandozik a víz alatt, amíg belém nem csúsztatta egy ujját. A víznek hála minden fájdalom nélkül.

Ziháltam az érzéstől, de azért észnél voltam még valamennyire. Próbáltam elhúzódni, de ő még egy ujját belém vezette a fürdőruha szegélyét arrébb tolva. A probléma viszont az volt, hogy Louis nem mozgatta az ujjait, hagyta hogy a testem még többért vágyakozzon. Nyüszögve tiltakoztam és eleresztettem az ujját a számból.

- Egyezzünk meg Soph. – mondta erősen zihálva. – Körzök az ujjaimmal, minden egyes alkalommal, ahogy te megmozdulsz rajtuk. Magadnak kell örömet szerezned. – Látva durcás képemet tovább magyarázta. – Ez is része volt Harry szabályainak. 

- Rendben.

- Tudnál még egy dologra koncentrálni közben? – Az arca elpirult, már-már szégyellősen kérdezte.

Tétovázva bólintottam, mélyen tengerkék szemébe nézve.

- Tovább szopnád az ujjam? Olyan izgató… - mondta és kínosan nézett a másik irányba.

Valójában ebben a pillanatban megsajnáltam őt, szóval megint megragadtam a szabad kezét és újra szopni kezdtem. Egy halvány mosollyal néztem, ahogy visszakapja a tekintetét, majd újra hátrahajtja a fejét. Talán Harry ellen fordíthatnám őket, csak annyival hogy kielégítem őket… A gondolat tűzként gyulladt fel a fejemben és erősebben szoptam Louis ujját, majd próbálkozásképpen megmozdítottam a csípőmet.

Hangosan nyögtem, ahogy ő válaszul körzött egyet az ujjaival bennem. A gyönyör tűzszikraként pattogott bennem és újra és újra megmozdultam, ő pedig a szavát tartva finoman körzött az ujjaival folyamatosan. 

- Ó, bassza meg! – Louis kihúzta ujját a számból és kezével megragadta magát.

- Ó, Istenem Louis. – nyöszörögtem szintén az élvezet szélén állva.

- Gyerünk Soph. Légy jó kislány és élvezz az ujjamon – zihálta és elélvezett.

Csak ennyi kellett nekem. Az ál-orgazmust el lehetett felejteni, igazi volt és kemény és erőteljes. Szorosan kapaszkodtam Louis vállába, Imaként szakadtak fel a számból a nyögések és a zihálás.

A zubogó víz hanga megtöltötte a fülem, de Louis visszahúzott a felszínre még mielőtt késő lett volna. De őszintén, az sem érdekelt volna, ha ott halok meg, elveszve a gyönyör hullámaiban, távol az élettől, ahol senkit nem érdeklek igazán.

Néhány percig ott feküdtünk szorosan tartva egymást, majd elhúzódtam és kiszálltam a medencéből. Rá se néztem többet, csak magam köré tekertem egy törölközőt, fogtam Harry ruháit és elindultam a szobájába. Halkan csuktam be magam mögött az ajtót, nem akartam Harry-t felébreszteni békés álmából.

Megugrottam, ahogy kezek fonódtak a derekam köré.

- Jó reggelt gyönyörűség. – suttogta reszelős hangon a nyakamba. – Hol jártál ilyen korán reggel? Kiábrándító reggel egyedül ébredni az ágyban. 

- Louis felügyelte, ahogy kielégítem magam – válaszoltam, mintha ez teljesen normális volna. Körbefordultam és egyenesen a szemébe néztem. Bólintott.

- Hiszek neked. Ki vagy pirulva. Élvezted magad? – kérdezte.

- Fogjuk rá – adtam fél választ. 

- Louis zavart? Louis szeret incselkedni, úgyhogy talán egy idő után elveszíted a türelmed…

- Nem Louis hibája volt, oké?

- Akkor mi történt? Mi volt a probléma, mondd el, akkor talán meg tudom oldani legközelebbre? – ajánlotta és már-már érzékenyen fogta kezei közé az arcom. 

Leráztam magamról a kezeit.

- Talán, ha nem lenne kötelező ezt élveznem, még lehet, hogy élvezném is. És sokkal jobban tudnám értékelni, ha egyedül tehetném – vágtam hozzá és a kezébe nyomtam a ruháit.

A földre ejtette őket és megragadta a karomat, még mielőtt ott hagyhattam volna.

- Ne viselkedj gyerekesen és hallgass meg – mondta komoran.

- Talán pont ezt nem érted Harry! Gyerek vagyok! Figyelemre van szükségem! – kiabáltam, majd a földre dobtam magam és összekucorodtam. Hallottam a többiek sietős lépteit Harry szobája felé. Berontottak és lefagytak, összezavarodtak könnyes arcom látványától. Még nehezebb lett erősnek maradnom és nem még jobban sírnom, amikor Harry leült mellém és a hátamat kezdte dörzsölgetni. 

Niall is oda akart jönni, hogy vigasztaljon, de Harry egy pillantásával megállította. 

- Meg tennéd, hogy nem érsz hozzám…? Kérlek! – szóltam rá, ő pedig elengedett.

- Gyerünk, öltözz fel és utána reggelizhetünk. – mondta

- Csinálok tojást és bacont – ajánlotta Niall és kifordult Harry szobájából.

- Facsarok narancslevet. – tette hozzá Liam és Niall után indult.

- Csinálok palacsintát meg gofrit. – szólt közbe Zayn is és ő is eltűnt.

- Én pedig megyek, hozok ruhát neked. – fejezte be Louis és ő is kiment Harry szobájából. 

Lenyugodtam és letöröltem a könnyeimet. Magamban, keserűen mosolyogtam rajta, hogy milyen tettre készek a fiúk, hogy tegyenek értem valamit, ha szét vagyok esve. Ez a gyenge pontjuk.

Louis néhány perccel később visszajött és hozott nekem rendes ruhákat.

Végre valami, ami nem mutat többet a kelleténél Gondoltam, majd a fürdőbe indultam, hogy felöltözzek. A srácok engedték, hogy egyedül menjek be, de mindketten ott álltak az ajtó előtt, amíg ki nem jöttem.

De ez a tény nem tartott vissza attól, hogy az alatt a rövid idő alatt, amíg egedül voltam, néhány újabb vágást ejtsek a csuklómon. A kiserkenő vér jó érzéssel töltött el a gyenge pillanataim után.

A másikra tegnap feltettem a második részt, olvassátok azt is :) http://kinoscsendonedirection.blogspot.pt/

14 megjegyzés:

  1. Nagyon jó rész lett :) Nagyon várom a kövit :)
    xx

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó! *-* Mikor lesz új rész?!?!

    VálaszTörlés
  3. Annyira jó lett.!! Siess a kövivel.!!!
    XxOrsi<3

    VálaszTörlés
  4. istenem,csak nekem tunik ugy h csak Harry a rosszfiu?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg lesznek itt még alaposan csavarva a szálak :)

      Törlés
  5. imádom imádom imádom köviii

    VálaszTörlés
  6. most színlelte vagy se az orgazmust???:|

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Csak ennyi kellett nekem. Az ál-orgazmust el lehetett felejteni, igazi volt és kemény és erőteljes." :)

      Törlés
  7. jujjj de jó :DDD imádom gyorsan kövit :) ♥♥

    VálaszTörlés
  8. Mikor rakod fel a következõt?! *-*

    VálaszTörlés
  9. Mikor rakod fel a következõt?! *-*

    VálaszTörlés