26.Rész - Vita

Meglepi! Mivel ez nagyon rövid rész, így hoztam még ma. Remélem örültök!
Lépjetek be a facebook csoportba, jobb oldalon kint a link! Pussz, Nesi :)

Louis és Harry lekísért, külön figyelve rá, nehogy megérintsenek. Én pedig közben igyekeztem gondosan takargatni a friss vágásokat a csuklómon. A konyhába mentem, a két fiú pedig árnyékként követett. Leültem a pultnál egy székre, kezemet pedig az ölemben rejtegettem, amíg ők összevissza járkáltak és a kajákat pakolászták. Egy perc múlva már megtelt a pult tányérokkal, rajta tojás, bacon, palacsinta. Liam pedig elém tett egy pohár narancslevet. Inni akartam, de Harry megállított. Az egyik szekrényből elővett egy doboz gyógyszert, kivett egyet és odaadta nekem. 

- Tessék, ezt vedd be, ha nem akarsz teherbe esni. 

- Kössz… vagy mi. – motyogtam, majd bevettem az üditővel. Viszont a kaját nem érintettem. – Nem vagyok igazán éhes egyébként - hazudtam és elfordítottam a fejem. 

- Hülyeség. Egyél. A gyomrod konkrétan hangosan könyörög érte… mint általában – szólt rám Niall. 

Mindannyian engem bámultak, arra várva, hogy egyek valamit. Eléggé feszélyezve éreztem magam. Egy villáért nyúltam, de elfeledkeztem a vágásokról. Tekintetük a csuklómon landolt. Niall volt az első aki reagált. 

- Soph, az meg mi? – emelte fel a kezem és a fény felé fordította. 

- Semmi. Régi vágások – próbáltam visszahúzni, de a szorítása fogva tartott. 

- Ezek frissek – jelentette ki. Hüvelykujjával finoman végig simított mindegyiken, az arcom pedig eltorzult. – Miért kezdted vagdosni magad? 

- Jól esett a fájdalom… 

- Ez hülyeség – vágott közbe Louis és Niall mellé lépve közelebbről is szemügyre vette a csuklómat. Harry arca meg volt feszülve, ahogy szintén mellénk lépett, hogy megnézze a sebeket, amiket magamon ejtettem. 

- Miért akarod megnehezíteni a saját életed? – folytatta Louis 

- Mert gondoskodtok róla, hogy egy kupac szarnak érezzem magamat. Az, ahogy a saját örömötökre használtok, kicsinál! – kiabáltam. 

- Ez nem indok arra, hogy még több fájdalmat okozz magadnak – tiltakozott Louis. 

- Tényleg nem kellene vagdosnod magad, még a végén kórházban végzed Soph. – Niall tekintete már-már könyörgő volt. 

- Valójában, nem érdekel! 

- Elég! – tört ki Harry. – Sophie, ülj be az autóba. Megyünk bevásárolunk a szobádhoz. Louis, Niall gyertek velünk. Nem elég egy ember, hogy szemmel tartsa a kis Miss Öngyilkosságot – Harry megragadta a felsőkarom, de leráztam magamról. 

- Úgy döntöttél, hogy itt az ideje valami olyat csinálni, ami kicsit nekem is tetszik, mert a depresszió szélén állok. Nagyszerű. Kibaszott izgalmas lesz a nyaram. Talán gyakrabban kellene így töltenem – ordítottam, majd kirontottam a lakásból a sarkamban a három fiúva.