2013. június 7., péntek

24.Rész - Pezsgőfürdő

Kótyagos fejjel ébredtem. Harry karját átvetve a derekamon aludt. Ránéztem az éjjeliszekrényen lévő digitális órára. Reggel 5:30 volt. Talán megléphetnék, amíg alszanak, elmenekülhetnék minél távolabb tőlük és hátha sikerülne találni valakit, aki befogad egy kis időre…

Harry halkan horkolt, felé fordítottam a fejem. Álmában úgy festett, mint egy angyal, egy halvány mosoly volt az ajkán és a fürtjei összevissza álltak a fején. Közelebb húzott és én hirtelen elhúzódtam és kiugrottam az ágyból.

Kerestem a ruháimat, de a sötétben nem találtam, így benyúltam a szekrényébe és elvettem egy melegítőnadrágot megy egy pulcsit, majd gyors belebújtam. Lábujjhegyen surrantam ki a szobájából, de megtorpantam, ahogy meghallottam, hogy halkan motyog.

- Nem Soph. Nem mehetsz el… Az enyém vagy. – Ekkor közelebb húzta a párnát magához, mintha én lennék.

Megráztam a fejem, de egy mosoly ott rakoncátlankodott az ajkaimon, végül folytattam az utam kifelé. De az egyik szemem a takarókupacon tartottam, az ágyon, ami alatt Harry lapult. Kinyitottam az ajtót és végre kívül voltam. Halkan csuktam be magam után. Megkönnyebbülten sóhajtottam, amint kint voltam a folyosón. Megfordultam, hogy lemenjek, de egy meztelen mellkasba ütköztem és erős kezek kaptak el, mielőtt az ütközéstől seggre ültem volna. Felnéztem és egy pár kék szem kíváncsian nézett vissza rám. 

- Nem meglépni próbáltál, igaz? – suttogta Louis. Kérdőn várta válaszom, míg én próbáltam kitalálni valami hihetőt. Tekintetem hirtelen az egyik fürdő ajtaján akadt meg.

- Nem-nem… Csak a mosdóba megyek. – hebegtem, és reméltem, hogy hinni fog nekem. Idegesen haraptam a számba.

- Nem kellene elmondanod Harry-nek mindig, hogy hova mész? – kérdezte és keresztbe fonta a karját a csupasz mellkasán. – Mert ahogy láttam, biztos vagyok benne, hogy éppen azon fáradoztál, hogy fel ne ébredjen. Basszameg!

- Igen, mert olyan nyugodtan aludt! Nem volt szívem felébreszteni csak ezért… - hazudtam félig. Az igazságrésze pedig az volt, hogy Harry békésen festett álmában.

- Rendben. – Nézett rám szúrósan. – Gyerünk Soph. Nem vagyok marha. Ismerd be. Nem a wc-be akartál menni, hanem valahová máshová. – A lábaimat bámultam. A szarba, nem hisz nekem. Végem van. Viszlát élet. – Fürdőzni akartál – mondta önelégülten. Mi van? Megdöbbenve néztem rá. Ááá, az egyik fürdőszobában van egy pezsgőfürdő. Így már minden világos. 

- A francba. Rajta kaptál – mondtam zavarodottságot tettetve. Felnevetett.

- Túl könnyű átlátni rajtad. Látom, amikor hazudsz. Van valami a szemedben olyankor és az ajkaidat is harapdálod. Elbűvölő. – nevetett még jobban. – Gyere velem a szobámba – mondta és megragadta a karomat. A szökésem ezennel a sutba került. Az illata átjárta az orromat, amint beléptünk a szobájába. Behúzott magával és becsukta az ajtót mögöttünk. A szőnyeg puha volt a talpam alatt.

- Azt hittem a pezsgőfürdőbe készültem. – mondtam. Az ágyával szembe állított. 

- De kell egy fürdőruha, nem? Ha csak esetleg nem a meztelenfürdőzést szereted… - ecsetelte és a gondolattól megnyalta a száját. Gyilkos pillantást vetettem rá. – Csak mert nem gondolom, hogy Harry örülne, ha a kedvenc pulcsijában úszkálnál. Bízz bennem, mert én már próbáltam. – kuncogott az emlékén.

- Ó, igen. Hiszen ti vagytok Larry Stylinson. Tényleg annyira közel álltok egymáshoz?

- Nem vagyunk melegek, de testvérként tekintünk a másikra. Osztozunk mindenen… - Az utolsó mondatot halkan suttogta a fülembe, a testem pedig teljesen libabőrös lett. – Most pedig maradj itt és hozok neked egy fürdőruhát – majd eltűnt valahol, ami egy gardrób szobának nézett ki.

- Neked vannak lányra való fürdőruhák a cuccaid közt? – kérdeztem szarkasztikusan. Hallottam, hogy kotorászik, majd egy papírtáskával tért vissza.

- Mint azt te is láthatod, igen. – A kezembe nyomta a táskát. – Egyet vegyél fel, a többit pedig tartsd meg. – Boldogságot színleltem, majd megöleltem. – Bemehetsz oda, – mutatott a helyiség felé, ahol előtte ő is eltűnt – ott van tükör és nem fogok leskelődni. Azt akarom, hogy meglepetés legyen, amit választottál. – Ahogy befejezte, betolt maga előtt a gardróbba. Felkapcsolta a villanyt a szűkös helyiségben, megvilágítva ezzel többnyire élénk színű ruhák tömkelegét. Ahogy becsukta az ajtót unottan sóhajtottam.

- Nagyszerű terv megint, Soph. – motyogtam és gyors belenéztem a szatyorba egy megfelelő fürdőruhát keresve. Feladtam, random kivettem egyet és felhúztam. Röviden belenéztem a tükörbe, majd Harry ruháit megragadva visszamentem.

- Tadam! – „ujjongtam”, ahogy kimentem. Ó, Lou? Rajtad miért van fürdőgatya? – akaratlanul tört elő belőlem a kérdés.

- Természetesen veled tartok. Harry nem vigyázhat rád, mivel alszik, de én friss és fitt vagyok, úgyhogy én leszek veled, amíg ő fel nem kel és el nem visz vásárolni. – Magyarázata közben alaposan végigmért. Úgy bámult rám, mintha egy cafat hús lennék, ettől pedig kellemetlenül éreztem magam. 

- Ne legyél már ilyen perverz és talán átmehetnénk a fürdőbe mielőtt ránk köszönt az újév – fortyogtam.

- Hátrább az agarakkal kisanyám. Atyám, tán menstruálsz? – mondta, de közben feltápászkodott és kifelé indultunk. Miért gondolja mindenki azt? Először Niall, aztán Ő. Lefogadom, hogy Harry lesz a következő!

- Nem, nem menstruálok! A nap 24 órájában azon vagytok, hogy bosszantsatok, jó hogy dühkitöréseim vannak. És ez tök normális, ha belegondolsz, hogy min mentem keresztül miattatok.

- Ja. Mindegy. – vonta meg a vállát és beterelt a fürdőbe, az ajtót pedig félig nyitva hagyta.

- Legalább annyit megtehetnétek, hogy befejezitek, hogy állandóan lökdöstök, húztok-vontok…

Louis beleült a vízbe és gyengéden nyögött a víz hőmérsékletére reagálva. Megnyomott néhány gombot és a víz gyorsan bugyborékolni kezdett.

- Megtehetnénk, de nem fogjuk. Szórakoztató, hogy mindig mérgelődsz. – Kezeit kitámasztotta a medence szélére. – Most pedig fejezd be a panaszkodást és gyere te is.

Kinyújtottam rá a nyelvem, Harry ruháit pedig a földre dobtam, majd a bugyogó, forró vízbe mártóztam. Szembe ültem le vele, a lehető legtávolabb tőle, de alig egy percen belül, elkapott és áthúzott az ölébe. 

- Meg kell tanulnod nem ellenkezni, hogy közel legyél hozzánk, mert végül úgyis csak még közelebb kerülsz – motyogta a fülembe és néhány puszit lehelt a nyakamra. – Mi volna ha most ejtenénk meg a napi kielégítésed? Elvégre most itt vagyok, hogy felügyeljelek.

- Nem, köszi. 

- Valójában Drágám, nincs más választásod.

- Baszd meg!

- Szívesen, de először magadon kell segítened – válaszolt pimaszul.

- Nem tudom hogyan kell! – tiltakoztam.

- Tudod! Niall megmutatta a repülőn. Ha jól emlékszem, az kevesebb, mint egy napja volt. – suttogta a nyakamba.

- Az nem ugyan az!

- De az. Használd ki a buborékokat az ujjaid helyett – magyarázott. – Vagy használhatod az enyémeket – ajánlotta és kiemelte kezét a vízből. Piszkos gondolatok lepték el a fejemet, de egy szót sem szóltam, csak szégyellősen néztem másfelé.

- Nem kössz. Kihagyom – hárítottam. És eltoltam magam tőle, hogy kiszálljak a jacuzziból. 

- Nézd Kicsiszívem, nem fogunk innen kiszállni, amíg el nem élvezel legalább egyszer magadtól – mondta dühösen és visszahúzott a térdére. Éreztem, hogy valami kemény nyomódik az alsó felemhez. Basszameg! Ezt még ez is felizgatja.

Leánykáim, a következő rész kedden várható, mivel itt hétfőn munkaszüneti nap van, az internetellátottságommal pedig tisztában vagytok. De hónap végén megyek haza :) Na jó, ez csak nekem jó hír XD

Viszont nektek is tartogatok jó híreket. A múltkor említettem, hogy van egy másik blog is amit fordítok. Úgy döntöttem, hogy felteszem az első részt, mert elég jól elhaladtam már a fordítással, meg a saját blogom hamarosan befejezem és a második 'évada' előtt azt szüneteltetem egy kicsit. Meg amúgy is rám szakadt egy csomó szabadidő.
Szóval a Kínos Csend című blog lenne a másik. Mindenképpen nézzetek be. Nem annyira durva, mint ez. Egészen más stílus. Szórakoztató, érdekes és az eredetije fantasztikusan van megírva, remélem sikerül ezt visszaadnom. Bár nem konkrétan a szexről szól az a blog, vagyis pontosítok, arról szól, csak nem ilyen formában. Mert abban az egész kalamajkát a szex okozza, de kicsit kevesebb ilyen jelenet van benne, mint ebben. Nekem az a blog az örök favorit és akiknek elküldtem az eddigi kész részeket 'tesztelés' gyanánt, nekik is nagyon tetszett.
Másik jó hír azzal kapcsolatban, hogy körülbelül nyolcszor olyan hosszúak rajta a részek, mint ezen. Bár épp ezért nem is lesz rajta ennyire sűrűn, mint itt. Szóval hagyok nektek a hétvégére elég olvasnivalót :)

Másik dolog. Ha valaki szeretné magát kipróbálni, hogy milyen angolról fordítani, de nem akar elköteleződni, hogy sajátba kezdjen, akkor kommentben vagy a chatfalon jelezzétek, felvesszük a kapcsolatot és lehetőséget adok, hogy ezen a blogon besegítsetek. Persze ha nem jelentkezik senki, attól én még hozom a részeket, nem kell aggódni. 

17 megjegyzés:

  1. Basszus mindig beleütközik valakibe, és nem tud megszökni. Louis ilyen korán kelő? Miért nem alszik?
    Na mindegy várom már a kövi részt, mit kell kiállnia majd Sophnak.
    xx :)

    VálaszTörlés
  2. nagyon ügyi vagy!!! a màsik blogodbòl még hàny rész lesz? màrmint a laceyisből?

    VálaszTörlés
  3. Szia belinkelnéd a saját blogodat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jobb oldalon a látogatottságszámláló felett ott vannak a linkek. A Beatiful People lesz, amiről beszéltem, hogy hamarosan a végéhez ér :)

      Törlés
  4. Nagyon jó, várom a kövit. *-* :3

    VálaszTörlés
  5. juj dejóó :D gyorsan kövit :D ♥

    VálaszTörlés
  6. ejnye Louis,ilyen koran ilyen perverznek lenni XD am,hurra,mesz haza :D tudom milyen erzes,honapokig olaszban eltem

    VálaszTörlés
  7. Köszönjük a fordítást! <3

    VálaszTörlés
  8. legyszi linkeld az eredeti blogot kerlek:))

    VálaszTörlés
  9. kövit!ez eddig tök izgi,szerencsétlen Soph....<3:D

    VálaszTörlés
  10. nagyon jóó....már nagyon várom a kövit

    VálaszTörlés
  11. Istenem Louis így, prvezen és gorombán is szívdöglesztő

    VálaszTörlés