2013. július 27., szombat

33.Rész - Miért csinálom ezt?

Mocorogva ébredtem, úgy tűnt, hogy órákig aludtam. A sötétítő be volt húzva, de a nap néhány sugara átszűrődött rajta és fényes csíkokat festett az ágyamra. Álmosan dörgöltem a szemeim, majd nagyot nyújtóztam. Hol van Niall? Fel kellett volna keltenie vacsora időre...

Kérdőjelek pattantak fel a fejemben és érdeklődve néztem körül, hátha akad valami nyoma, hogy mi is történt valójában. Azután visszanéztem az ablakomra, a nap élesen ragyogott be.

Szóval nem lehet vacsora idő, ha a nap ennyire süt. Reggelnek kell lennie. Majd a gondolat hatására automatikusan az óra felé fordultam. Reggel 8:30. Lefogadom, hogy Niall elfelejtett felébreszteni és este egyenesen aludni ment. Vagy csak nem volt szíve felkelteni?

A gyomrom éhesen korgott, bejelentve hogy itt az ideje a reggelinek. Felnyögtem, ahogy lenéztem a padlóra, ami csábítóan hívogatott, hogy próbáljak meg járni. A gyomrom pedig ismét megkordult, emlékeztetve, hogy igenis menni kell enni, most! Sóhajtottam és körbefordulva letettem a lábaimat.

Remélhetőleg, ma már tudok majd menni... Szinte imádkoztam magamban. Belebújtam a mamuszba, majd szépen ránehezedtem a lábaimra. Csak egy kicsit fájt, semmi elviselhetetlen. Megkönnyebbülten sóhajtottam, majd az ajtóhoz indultam, útközben pedig felkaptam egy pulcsit. Kinyitottam az ajtót és lábujjhegyen indultam a lépcsőhöz. Komoly dejá-vu érzés tört rám, kivéve, hogy ez alkalommal nem volt ott Louis, hogy megállítson. Lebicegtem a lépcsőn, egyensúlyomat a korlátba kapaszkodva tartottam meg, amikor a lépcső pedig meg nyikordult, rögtön grimaszba rándult az arcom.

- Úgy fest Csipkerózsika végül mégis felébredt - hallatszott Zayn hangja valahonnan lentről. 

Összerezzentem és a hang irányába kaptam a fejem. Zayn a nappaliban üldögélt békésen és egy könyvet olvasott.

- Hé Sophie, gyere, csatlakozz hozzánk - jött Louis hangja valahonnan szintén a nappaliból.

Csalódottan vonultam le a lépcsőn. Ekkor láttam meg, hogy mindannyian ott ücsörögnek. Zayn vetett rám egy pillantást a könyve fölött, ahogy elhaladtam mellette, de rögtön vissza is tért az olvasmányához.

- És lábra állt! - kiáltott fel Niall és tapsolt egyet. A szemem forgattam, de közben azért mosolyogtam. Zayn és Liam osztoztak egy nagy kanapén, Niall és Louis egy másikon, Harry pedig egymaga ült a harmadikon. 

- Foglalj helyet Soph. Épp a holnapi kis találkozódról beszélgettünk - invitált Harry az ölét simogatva. Összeszorítottam az ajkaim és Niall felé lestem. Felfelé mutatott a hüvelykujjával, de én nemlegesen ráztam a fejem. A szemem sarkából láttam, hogy Zayn leteszi a könyvét maga mellé az asztalra. Eszembe jutott Niall tegnapi feladata számomra. Nincs veszteni valóm...

Mindenkit megleptem azzal, hogy Zayn ölébe ültem és megcsókoltam.

Úgy tűnt őt is sokkoltam, de rögtön válaszolt is a csókra és közelebb húzott magához. A hajammal játszott, nyelvével pedig a bejutást próbálgatta. Ahogy megengedtem egy kicsit belenyögött a számba. Néhány perc csókolózás és szerelmeskedés után éreztem, hogy veszélyesen keményedik odalent, úgyhogy megtörtem a csókot, mert nem akartam a szobában végezni vele. Még egy gyors puszit nyomtam a szájára, majd lecsúsztam a kanapéra közé és Liam közé. Legelőször Harry haragos tekintetét szúrtam ki. Rávigyorogtam, majd Niallra kacsintottam. 

- Mikor váltál ilyen provokatívvá? - kérdezte Liam az egyik szemöldökét a magasba húzva.

- Nah. Haver. Ez a mi dolgunk - mondta Niall és visszakacsintott rám. Kinyújtottam rá a nyelvem, majd közelebb húzódtam Zaynhez, aki automatikusan körém fonta a karját. 

- Szóval srácok, miről is beszéltetek? - kérdeztem magamra öltve a leghivatalosabb arckifejezésemet.

Niall nevetésben tört ki, a többiek pedig már végképp nem tudták hova tenni a viselkedésemet.

- Niall haver, mi a francot csináltál vele tegnap? - kérdezte Liam kissé elképedve.

- Ő csak nagyon meggyőzően hajtja végre a tegnapi egyik feladatát... de nem mondhatok többet - vigyorgott, mint a vadalma. 

- Srácok, majd éhen halok, tehát szeretnék végre enni valamit, úgyhogy ha megbeszélnénk végre, amit meg akartok... - mondtam a hasam dörzsölgetve.

- Rendben. Niall azt mondta, hogy szerveztél egy kis közös lógást valakivel a bevásárlóközpontból holnapra - mondta Harry, én pedig igent bólintottam.

- Nem mehetsz egyedül, ugye tudod? Úgyhogy veled tartunk - közölte Louis.

- Nem bízol bennem? - húzódtam el Zayntől. Provokatívan Louis felé sétáltam és élveztem, hogy zavarában mindenfele próbál nézni csak rám nem. De esélyt sem adtam neki.

A nyaka köré fontam kezeimet és türkiz szemeibe bámultam.

- Nem bízol bennem? - ismételtem, s a lélegzetünk már keveredett. Megrázta a fejét. Éreztem mindenki égető tekintetét magamon, ahogy közelebb hajoltam, hogy megcsókoljam. - Nos, az nem jó - motyogtam még közelebb hajolva, a leg szenvedélyesebb kinézetemet magamra öltve. Ajkaink már csak néhány milliméterre voltak, de elhúzódtam és visszaültem Zayn és Liam közé. Csalódottan morgott, de elhallgattattam. - Nem bízol bennem! - mondtam unottan a körmeimet bámulva. Úgy tűnt harcol magával és folyamatosan az ajkaimat figyelte. Kíváncsian húztam fel a szemöldököm.

- Oké, bízom benned - adta fel és megnyalta a szája szélét. - Mostmár kaphatok egy csókot? - könyörgött.

- Talán később. Éhes vagyok. Megtárgyalhatnánk ezt reggeli után? - kérdeztem, mivel a gyomrom tényleg veszettül korgott. Meg sem vártam a válaszukat, felálltam és a konyhába indultam.

- Ki Ő és mit tett Sophie-val? - hallottam Liam kérdését magam mögött. Csak hümmögtek és zavartan összehordtak minden félét, én pedig megráztam a fejem. Valójában mi a francért is csinálom ezt? Gondoltam miközben elővettem a tejesdobozt a hűtőből. De megugrottam, amikor kezeket éreztem a derekamon.

30 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett! Imádom ezt a Sophi-t!

    VálaszTörlés
  2. Annyira édes ez a Sophie, de én azt várom, hogy kibéküljön Hazza-val. Igaz, ebben a történetben hihetetlen undok, de én Sophie-Harry párti vagyok:) Köszönjük Nesi, hogy fordítod. puszi: Fanatic.*

    VálaszTörlés
  3. ÁÁÁÁÁ ! Itt abbahagyni ??? Ez kínzás :DD Siess a kövivel :)) Köszi <333

    VálaszTörlés
  4. Huh, alig várom a kövit! :D

    VálaszTörlés
  5. fúúh :D remélem Harry kezei azok :D siess a kövivel <3

    VálaszTörlés
  6. kovetkezot kerlrk:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett! Siess a kövivel...:DD

    VálaszTörlés
  8. Én nem tudom, hogy csinàlod de nagyon ügyi vagy! Nagyon kivàncsi vagyok a kövi részre! Nem akarlak sürgetni de léci siess mert lukas lessz az oldalam! Puszi <3

    VálaszTörlés
  9. Hatalmas :D imádom*-* <33 siess a köviveel ;))

    VálaszTörlés
  10. ááááá..itt abbahagyni :// siesss!! :DDDDD

    VálaszTörlés
  11. Óóóó! Vajon ki kezei azok ?? :PPP Siess a kövivel nagyonjó vagy !! :)))

    VálaszTörlés
  12. Nagyon siess a kövivel :)))

    VálaszTörlés
  13. Remélem gyorssn hozod a kövit már én is várom :) de ténxleg ki keze az??? :D és én is remélem Hazzáé :)

    VálaszTörlés
  14. En meg remelem Niall*-* bar tudom hogy Harold lesz de remenykedni szabad:"DD amugy varom a kovit:3

    VálaszTörlés
  15. Siess a kövivel mert már nem tudom várni <33

    VálaszTörlés
  16. Imádom az "új" Sophie-t. Szerintem vagy Hazza keze vagy Lou-é vagy Niall-é. :D Nagyon gyorsan hozd a kövit.

    VálaszTörlés
  17. Jajj...mikor lesz mar kovi?*-* nem birok varniii. Annyira jo:D

    VálaszTörlés
  18. szia :D meglepi nálam :) http://complicated-life-with-one-direction.blogspot.hu/2013/08/masodik-dijam-d.html

    VálaszTörlés
  19. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  20. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  21. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  22. Wow!Imádtam*-* Gyorsan kövit!:33

    VálaszTörlés
  23. Írtó jó,minél hamarabb hozd a kövit!<3

    VálaszTörlés
  24. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  25. Ohh. Ez iszonyat joo. Siess a kövivel!!! ;)

    VálaszTörlés