2013. október 19., szombat

46.Rész -Érzelmi kötelékek nélkül-


Remegve dőltem az ajtómnak, miután becsuktam. Keménységemet mutató maszkom egyből lehullott rólam, amint lenéztem félénken a combjaimra. Összerezzentem ahogy a bőrömre meredtem, ami duzzadt volt és a zúzódások nyomai egyre csak erősebben látszódtak.

Zokogni kezdtem, könnyeim zuhataga ajkaimon folytak végig, az a tény, hogy Zayn ekkora kárt tett bennem, még nagyobb fájdalmat keltett bennem. Zayn egy szál törölközőben nyitotta ki az ajtómat, az én törölközőmben. Éppen, hogy csak arrébb tudtam ugrani, könnyeimet letöröltem hirtelen, nehogy észrevegye milyen gyenge vagyok, de a vak is láthatta, mennyire kivagyok, de ez őt egy cseppet sem izgatta.

- Szedd össze magad! - utasított. - Ez az alkalom sem volt más a többitől. De esküszöm, ha ezeket megmutatod Harrynek - mondta a sérülésekre mutatva. - Legközelebb rosszabb lesz! - ígérte fenyegetve.

Bólintottam félénken, mire ő megcsókolta a homlokomat, undorodtam tőle, becsukta maga után az ajtót, minden bizonnyal zuhanyozni indult.

Könnyeim csípték a szemeimet, mikor felvettem egy francia bugyit és egy laza pólót. Bebújtam az ágyamba, magamra húztam a paplant és hagytam, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak.

Pár perc magány után, halk kopogás zavarta meg a sírásomat.

- Takarodj innen! - ordítottam átölelve szorosan a kispárnámat. Könnyes arcomat párnámba fúrtam, hogy az aki a szobámba tört, ne vegyen észre semmit.

- Hányszor figyelmeztesselek, hogy velem így nem beszélhetsz? - felismertem azonnal Harry dühös hangját.

Ettől a kemény hangvételtől, ismét zokogni kezdtem.

- Sophie! Válaszolj! - követelte, a matracom lesüppedt alatta ahogy leült mellém. - Naa, mondd el miért sírsz?! - hangja hirtelen gondoskodó lett. Hátamat simogatta, közben a másik kezével a párnámat húzta el az arcom elől.

- Kérlek ne bánts! - könyörögtem neki megragadva a párnámat. De ő elhúzta, majd megragadta lágyan a csuklómat. Fejemet még mindig lehajtva tartottam.

- Mondtam valaha, hogy bántani akarlak? - kérdezte.

- A dolgok változnak - emlékeztettem arra a múltkori esetre, mikor ő is igazán bántott. De akkor mégis élveztem, nem úgy mint Zayn-nél.

- Soph, nézz rám! - nem voltam hajlandó ránézni. - Kérlek - suttogta.

Lassan emeltem rá könnyes tekintetem, aggódó pillantásával találtam szembe magam.

- Mi történt? Én csináltam valami rosszat? Ha én... nagyon sajnálom, nem akartam - mondta megbánóan, közben még mindig simogatta a hátam.

- Nem, nem te voltál - könnyeim újra lesiklottak az arcomon. 

Harry védelmezően a karjaiba vett, engedtem neki. Megpuszilta a hajam mielőtt állát fejemen pihentette volna. Kezeivel külső combomat simogatta, hogy megbékéljek. Arcomat mellkasába fúrtam és még jobban sírni kezdtem.

De hirtelen egyik kezét belső combomhoz vezette, mire én elugrottam tőle, nem akartam, hogy ott érintsen.

- Menj el! - kiabáltam. - Te sem vagy jobb min ő! - üvöltöttem sírva. Olyan messze toltam a testemtől amilyen messze csak lehetséges volt. Szemei elkerekedtek amint meglátta a combjaimon éktelenkedő hatalmas zúzódásokat.

- Fiúk! - ordított magából kikelve, szemeit nem vette le a combjaimról.

Nem sokkal később Niall, Louis és Liam rohant be a szobámba.

- Hol van Zayn? - mérte végig a fiúkat.

- Zuhanyzik - mondta Liam, de mi is hallottuk ahogy ereszti a vizet. - Miért kiabáltál nekünk?

- Mi ez? - Harry figyelmen kivül hagyta Liam kérdését, és a combjaimra mutatott. Halkan sírtam tovább, ahogy Harry egyre csak dühösebb lett. Kezeit ökölbe szorította, ujjpercei elfehéredtek, arra várva, hogy valakit megüsssön.

- Ne üss meg, kérlek! - fontam karjaimmal körbe a lábaimat, féltem.

- Ki tette ezt vele? - Harry füstölögve nézte a 3 fiút.

- Mit? Mi van vele? - kérdezte Niall aggódva, majd közelebb lépett hozzánk.

- Nézd meg a combját! - mondta dühösen Harry.

- Én nem látok semmit - szólt Liam és Louis egyszerre, és közelebb léptek.

- Soph, nyisd szét a lábaidat - kérte Harry együttérzéssel a hangjában.

- Nem! Megfogsz erőszakolni! - zokogtam még erősebben ölelve a lábaimat.

- Erőszak? Mi a szar srácok? Ki erőszakolta meg?? - dühöngött rájuk meredve. Ez volt az első alkalom, hogy csúnyán beszélt a fiúkkal előttem, és ez nagyon megijesztett.

- Elméletileg mindegyikünk megerőszakolta már őt - mondta nyugtalanul Niall, ráncolva a homlokát.

- Nem, nem volt erőszak, a legtöbb alkalommal élvezte: felnyögött! És én soha nem csináltam vele ilyet! - forrt Harry a dühtől, de mély lélegzetet vett és rám nézett. - Soph... édesem. Ki tette ezt veled? Ez friss, igaz? - kérdezte a lehető leggyengédebben.

Nem szólaltam meg, féltem hogyha elmondom ki volt, Zayn bántana majd.

- Nézd, ha nem fogsz együttműködni... - kezdte fenyegetően, de leállította magát. - Kicsim, csak nyisd szét a combjaidat, hogy megvizsgáljuk a sebeidet, és kiderítsem ki volt.

- Megteszem, de akkor Niall öleljen meg - könyörögtem. Harry szemeiben féltékenység gyúlt, de intett Niallnak, hogy közelebb jöhet hozzám.

A szőke leült az ágyra, lábaimnál fogva az ölébe ültetett. Karjait szeretet teljesen körbe fonta a derekamon, majd a nyakamba suttogott.

- Nyisd szét a lábaidat szerelmem.

Vonakodva, lassan végeztem el amit kért, és az összes fiú zihált a döbbenettől, amint megpillantották a sebeimet. Niall megmerevedett és összerezzent mikor Harry az összes zúzódásom végig simogatta és végig csókolta.

- Jobb már? - kérdezte Harry szemeimbe nézve, de én csak megráztam a fejemet, megakart szólalni, de Louis megelőzte.

- Tudom, hogy más téma, de miért van a szobádban Zayn lepedője? - kérdezte a lepedőt kémlelve.

- Azt akarta, hogy mossam ki - nyögtem ki.

- És te igent mondtál - szólt Liam.

- Igen, mert ráélve... - szám elé kaptam a kezeimet, nem akartam folytatni amit elkezdtem.

- Ő volt az ugye? Gyerünk, fejezd be amit elkezdtél! - mondta lágyan Harry, majd megcsókolta a kézfejemet, Niall pedig a vállamra hajtotta a fejét.

- Mondd el nekünk - motyogta Niall.

- Ráélvezett a lepedőre - a fiúk megemelték meglepettségükben a szemöldöküket. - De ez már régi - próbáltam terelni, nem akartam, hogy Zayn bosszút álljon.

 - Nagyon régi? - kérdezte Louis, majd megvizsgálta a lepedőt. - Ez nagyon is friss!

Harry szemeit összeszorította, ahogy hallottuk, hogy Zayn befejezte a fürdést.

- Megfogom ölni! - szűrte fogai között Harry és felpattant az ágyról, Louis fogta meg.

- Harry, nyugodj meg! Az erőszak nem old meg semmit! - szólt erélyesen az idősebb fiú.

- Zayn, idejönnél egy percre? - kiáltotta Liam. Mióta törődik velem?

Másodpercek múlva, a sötét hajú fiú belépett a szobába, remegve gömbölyödtem össze Niall karjaiban, de ő védelmezően a szorítása alá vont.

- Shhh Soph...senki nem fog bántani. Itt vagyok veled - suttogta a fülembe.

- Mi a helyzet? - kérdezte hanyagul Zayn. Fürkészte az arcokat, beleértve az enyémet is, még jobban remegtem.

- Nem is tudom... mondd el talán te! - Harry égett a dühtől. - Mi van vele? - mutatott rám.

Zayn engem bámult, és még jobban szorítottam Niallt.

- Ne merj ránézni! - utasította őt Harry.

- Miért ne? Mit mondott nektek ez a kurva? - szólt Zayn kikelve magából, de Harry állon ütötte őt. - Mi a fasz, ember? - dörzsölte sajgó állkapcsát.

- Ő nem kurva! - küzdött Harry Louis és Liam karjaiban.

- De az volt a dolga, hogy az legyen! Azt mondtad, hogy semmi érzelmi kötelék mikor először eldöntöttük, hogy megszerezzük őt! De nem! Neked bele kellett keverni az érzéseidet! - kavargott Zayn.

- A dolgok változnak! És mi mind tisztában voltunk vele, hogy nem bántjuk így őt! Legalább egyszer fel kellett volna nyögnie örömében, mielőtt akciózni kezdesz!

- Az a kurva nem érdemli meg, hogy örömet szerezzek neki! 

Hátráltam ahogy a fiúk harcolni kezdtek, szitkokat dobáltak egymásra és ütötték egymást. Nézd meg Soph mit tettél a jelenléteddel, ők nem szoktak verekedni!

- Elmehetek a mosdóba? - kérdeztem félénken Niall karjaiban, mikor abbahagyta Harry és Zayn a verekedést és mindannyian rám néztek.
Harry megtörölte véres ajkait, és közelebb lépett hozzám.

- Igen, persze kedvesem - szólt gyengéden, és felvett Niall karjaiból a sajátjaiba. Bevitt a fürdőbe, lehajtotta a wc ülőkét, és ráültetett. Csak állt ott és engem nézett.

- Egyedül maradhatok egy kicsit? - kérdeztem és ő bólintott.

- Itt leszek az ajtó előtt ha szükséged lenne rám, oké? - kérdezte aggódva és most én bólintottam.

Amint kitette a lábait a fürdőből, felálltam és valami éleset kerestem. Kinyitottam néhány szekrényt, majd megtaláltam a borotvákat. Megragadtam az egyiket, kezemet a mosdó felé emeltem és vágást ejtettem a csuklómon. Én mindig csak bajt okozok! Összerezzentem a nagy mennyiségű vértől ami a mosdóba ömlött.

Bárhova megyek, valami rossz történik! Egy újabb vágást ejtettem, a fájdalom elviselhető volt, de a vér mennyisége egyre csak nőtt. A másik csuklómat is megvágtam. Senki nem akar engem. Még egyet vágtam a bőrömbe, a fájdalom felszabadító volt. A fájdalom jó... azt jelenti, hogy élsz. Egy ötödik sebet is ejtettem magamon. Mi van? Öt? Elnevezem őket: Louis, Liam, Zayn, Niall és Harry.

Szédülni kezdtem, a fehér mosdót beszínezte élénk vörös vérem. Talán túl mélyre vágtam ezúttal... Megpróbáltam elállítani a vért, egy törölközőért nyúltam, de egyensúlyomat elvesztettem, és a földre zuhantam.




40 megjegyzés:

  1. ááá nagyon jó :$ siess a kövivel :$

    VálaszTörlés
  2. NAGYON JÓ LETT!!!!! Gyorsan kövi részt :P

    VálaszTörlés
  3. Mi lesz vele????? Nemár!!!!! Meg fog halni? :||| Kérlek folytassátok, csak most!! Még egyet ma fordítsatok le, KÖNYÖRGÖM!!! :((((((((

    VálaszTörlés
  4. Nagyoon jo:))gyorsanvkovit!!

    VálaszTörlés
  5. Úristen:o ez volt az egyik legjobb rész. Olyan jó hogy végre Harry és a többiek is törődnek Shop-al:) SHOP MEG NE HALJ! köviit:D

    VálaszTörlés
  6. Áá nagyo gyorsan hozzd a kövit!!! Remélem nem hal meg! :/ Remélem már holnap hozzod!! :) xx C.

    VálaszTörlés
  7. Hozz kovit istenem szegeny Soph..

    VálaszTörlés
  8. Áá minél gyorsabban hozzd!!!! Remélem tuléli!! :/ Siess nagyon!! :) xx C.

    VálaszTörlés
  9. ÁÁÁÁÁÁ... ez lett a kedvenc részem*-* Niall-t pedig imádom, mikor ilyen érzelmes x"3 Harry-t most azért mert olyan édes volt ahogy megvédte Sophie-t ÁÁÁÁ hamar kövit Nesi <3 ui: úgy dobogott a szivem, mikor olvastam, hogy Zayn hogy bánik vele, ésésés tudni akarom mi lesz Soph-val :cc siess Nesi, kérleeeeeeeeek:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy ideje már Szilvi fordítja és nem én. Sajnos nekem nincs elég időm foglalkozni vele. De szerintem Szilvi nagyon jó munkát végez :)

      Törlés
    2. Ja, bocsi, nem figyeltem, hogy ki "jegyzi be" :D Akkor.. Szilvi siess légyszii

      Törlés
  10. Wáááááá. hmm. én már elolvastam az egészet :D Ugyhogy nem mondom el hogymi lesz kövit ^^^^

    VálaszTörlés
  11. ez nagyon jó gyorsan a kövit :)

    VálaszTörlés
  12. Fantasztikus, gyorsan kövit :) Remélem Soph nem hal meg :(

    VálaszTörlés
  13. Úristen! Vagy 5-ször elolvastam, annyira jó! Kérlek siess! :-)

    VálaszTörlés
  14. gyorsan kovit!kb mikorra varhato?:) SOPH NE HALJ MEG:'c imadom!!koszi hogy forditasz ;)

    VálaszTörlés
  15. sisess a kövivel !!

    VálaszTörlés
  16. Úristen:o én én..egyszerűen...el keztem bőgni :D nem tudom miért...talán mert átéreztem vagy mit tudom én:D :ooo pedig nem szoktam sírni nagyon:D meg nem is sírós rész volt:D teljesen kikészít ez a blog:sss hamar kövit ha lehet:$ annyira kíváncsi vagyok hogy mi lesz Sophival:( sírni fognak a fiuk? és Harry? szerintem Niall sírni fog:oo de úristeeeen<3 ááá nem tudok mit írni:D nagyon bejön ez a történet*o* és istenem..ahogy Harry megvédte Sophyt :3 annyira édes volt tőle.! és úristen mááár:o
    oh...ennyi:D és bocsi a felesleges nyáladzásért:ss szeretet van<3

    VálaszTörlés
  17. Ááááááááá..gyorsan kövit.. kiváncsi vagyok *______*
    Xx.

    VálaszTörlés
  18. "- Erőszak? Mi a szar srácok? Ki erőszakolta meg?? - dühöngött rájuk meredve."
    Ez...ez nagyon szép:) Harry megvédi, annak ellenére, hogy tényleg csak egy dologért szerezték meg. Így mondjuk jogos volt Zayn cselekedete....:) <3 Hamar kövit!.

    VálaszTörlés
  19. O.M.G. imadom egyszeruen imadom<3 mikor lesz kovi?:)

    VálaszTörlés
  20. Mikor hozod a kövit? :OO annyiranagyonjó :33

    VálaszTörlés
  21. Lecci meg ezen a hetvegen hozd a kovit! Meghalok! Aaaaaa!!! Nagyon jo <3

    VálaszTörlés
  22. Következőt. !
    dankesőn. !

    VálaszTörlés
  23. uuuuuuuu ez nagyon jó rész:) mikor lesz kövi?:D

    VálaszTörlés
  24. Lecci lecci uj reszt!*o*

    VálaszTörlés
  25. Nem lehetne elobb hozni hetvege elott?Mondjuk csutortokon vagy penteken?Naaaaaaaaaaa lécccci! (kiskutyaszemek)

    VálaszTörlés
  26. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  27. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  28. Szia! Nem tudnád előbb hozni mert nagyon kíváncsi vagyoook és nem leszek itthon Szombattól! Egéész héten oda leszek ://///

    VálaszTörlés
  29. A te motivaciodra irom ezt: kerlek nezz be http://relationshipwithzayn.blogspot.sk/?m=1

    VálaszTörlés
  30. jajj de imádom ezt a részt Harry itt olyan cuki *-*

    VálaszTörlés