19.Rész - Ébresztő

Mikor kinyitottam a szemem öt arcot láttam. Öt vadul vigyorgó arcot.

- Öhm… srácok? Miért vigyorogtok itt, mint akik idióták? – kérdeztem álmosan.

- Beszélsz álmodban – mondta Louis. Hirtelen felültem.

- Hogy mi?

- Tudod, kissé kéjesen ejtetted ki a nevünket álmodban. Mindegyikőnkét legalább egyszer – nevetett Harry. – És az enyém volt messze a leghangosabb. 

- Én ebben nem lennék biztos. Szerintem Niall-é jócskán hangosabb volt. – jelentette ki Louis, lehűtve ezzel Harry-t. Belevörösödtem a szituációba és a takaró alá bújtam.

- Nem kell elbújni Drága! Valójában szörnyen aranyos volt! – mondta Niall és lejjebb húzta egy kicsit a takarót. Jól éreztem magam a meleg takaró alatt, de Harry egy mozdulattal lerántotta rólam. Összegömbölyödtem, kirázott a hideg és becsuktam a szemem.

- Ugye nem alszol vissza Soph? Mert egy fél óra maradt a landolásig és szerintem Niall még nem végzett veled korábban – házsártoskodott.

- És én még sorra sem kerültem! – tette hozzá Louis

- És muszáj neked sorra kerülni? – motyogtam a párnába.

- Mi volt ez? – kérdezet vissza. Morogtam egyet és még mindig magamhoz szorítottam a párnát.

- Elég volt! Liam, Zayn, fogjátok a lábát. Louis, segíts nekem a kezeivel – osztotta Harry. Még görcsösebben feszítettem az izmaimat, hogy összegömbölyödve maradjak és reméltem, hogy nem fognak velem megint játszani, de ők voltak az erősebbek. Olyan reménytelen volt ellenük küzdeni, mintha egy darab acélt akarnék elhajlítani. Könnyedén lefogtak és testemet az ágyhoz szorították. Niall csak nézte a jelenetet, majd a lábaim közé térdelt.

- Ne aggódjatok értem! Végülis nem úgy érzem magam, mint egy laboratóriumi kísérleti patkány, ebben a pillanatban! – mondtam, majd beharaptam az ajkam, mivel Harry és Louis ujjai az összevágott csuklómat szorították. Egy pillanatra láttam Niall arcát, ahogy érdeklődve a csuklómat figyeli.

- Talán ha befognád és nem rángatóznál itt össze vissza, megtanulhatnád élvezni azt, ami mostmár a napi rutinodhoz fog tartozni – szólt rám a göndör. Ujjai a csuklómba mélyedtek és én halkan nyivákoltam fájdalmamban. Az ellenkezést feladtam, mivel már levegőt sem kaptam. De a szorításuk a végtagjaimon még mindig erőteljesek voltak.

- Napi rutin? Mindennap ki kell elégítenem magamat? – csattantam fel, tudatosult bennem hirtelen a szavai jelentése.

- Igen. Vagy valakit akár meg is kérhetsz közülünk, hogy segítsen. Ha érted mire gondolok… - válaszolt Louis, és hangjából sütött az önelégültség. – Ez jár, mert megérdemled.

- Nem, kössz! – vágtam vissza – Amúgy meg egyszerűen képtelenség kiigazodni rajtatok – bosszankodtam, mert teljesen kiakasztott a gyerekességük. 

- Miért is? – kérdezett vissza Zayn

- Mert meg akartok büntetni, mivel feltehetőleg Ian-ről fantáziáltam helyettetek, viszont ti magatoknak akartok minden örömöt. Ami egyébként szerintem eléggé önző dolog. Valamint, mindannyian kíváncsi, túlfűtött tinédzserek vagytok és majd megepedtek érte, hogy végignézzétek, ahogy kielégítem magamat – magyaráztam gyorsan és a végén már magamat éreztem idiótának.

- Te is pont olyan zavaros vagy, ugye tudod? – vágott vissza Liam. Úgy tűnt ő volt az egyetlen, aki felfogta az előbbi szóokádásomnak a lényegét.

- Az egyik pillanatban össze-vissza lázadozol, a következőben pedig te vagy a megtestesült kezes bárány. Aucs. Ez sérti az önérzetem. Szemeim néhány pillanatra a csuklómra vándoroltak.

- Valójában, lehet itt sem akarsz majd hagyni minket, miután letelt az idő, amiben megegyeztünk – mondta Niall kedvesen.

- Ó, én biztos vagyok benne, hogy de! – válaszoltam, talán egy kicsit durvábban a kelleténél.

- Nem kellene biztosnak lenned, Tölthetnéd úgyis az idődet Londonban, hogy megérje itt lenned. Mondjuk szerezhetnél néhány új barátot – mondta Harry beszállva a vitánkba.

- Na ja, mert majd pont elengedtek ismerkedni – mondtam szarkasztikusan, de azért egy kis remény is csillant bennem.

- Nem tudhatjuk előre, ez rajtad múlik – válaszolta reszelősen.

A kezeimben zsibbadást éreztem. Kicsit megpróbáltam megmozgatni, de Harry és Louis fogása mindjárt szorosabbá vált, nekem pedig fájdalmamban még az arcom is megrándult. Niall kíváncsiabban fürkészett, mint bármikor máskor, de nem szólt egy szót sem. Az a rossz érzésem támadt, hogy valamit sejt. 

- Oké srácok, lazítanátok egy kicsit? Nem érzem a végtagjaim. – mondtam, de nem hatottam meg őket. – Jó-Jó! Jó kislány leszek! – folytattam és könyörgően néztem Niall-ra. – Vagy akármi. Csak azt teszem, amit Niall mond, semmi mást. Csak engedjetek el, légyszi! – könyörögtem. Felsóhajtottam megkönnyebbülésemben, ahogy lazítottak és a véráram újra megindult a testemben rendesen. – Köszönöm Istenem! – motyogtam

- Most pedig le a ruhákkal – kezdte Niall, mintha mi sem történt volna. Meleg kezeivel lassan simított végig a hasamtól a csípőmig, majd lehúzta a szoknyámat. Egyből a kis együttlétünk jutott eszembe a backstage-ben. Hüvelykujjával körözött a combomon, s ettől hirtelen megfeszültem. Szégyenkezve hunytam le a szemem, már ezzel is felizgatott. Idióta, idióta érzékeke. Ez nem helyes! Még akkor sem, ha a srác szexi! Korbácsoltam magam fejben. – Harry, Louis, levennétek a felsőjét? Én túl elfoglalt vagyok itt. – Kinyitotta a szemem. Épp a lábam akarta elmozdítani. Az ír akcentusa visszahozott a való világba, ahol meg kell tanulnom kielégíteni magamat. Kurva élet! Fejbe vágott a tudat. Ha leveszik a felsőmet, a vágások rögtön látszani fognak. De ha van szerencsém, nem veszik észre.

- Emeld fel a kezed – utasított Louis, mintha egy ötéves kisgyereket próbálna levetkőztetni. Kinyújtottam rá a nyelvem, és bár kelletlenül, de engedelmeskedtem.

- Soph, hogy te milyen gyerekes vagy. Határozottan vicces dolog rólad gondoskodni – közölte Harry kuncogva, és segített Louis-nak keresztülhúzni a tapadós darabot a fejemen.

- Ja, mert ti olyan nagyszerűen a gondomat viselitek, Harry. Ez olyan nagylelkű tőletek. Igazán nem kellene – morogtam ironikusan keresztül a felsőn. Egyszerre nevettek ki, Harry és Louis pedig közben teljesen eltávolították az utolsó darabot is.