17.Rész - Hajlékonyság

- Nem – néztem rá kihívóan. Valójában, egyre jobban tetszett a nyers viselkedésük. Izgató volt. Mind felnyögtek meglepődöttségükben. Harry keze ökölbe szorult, és egészen elfehéredett. 

- Sophie, csak hogy tudd. Mivel megpróbáltál megszökni, nyár végén 10 nappal tovább maradsz nálunk – mondta Louis, nagyon kiélezett hangon. 

- Tíz nap? Miért tíz? – kérdeztem – Az túl sok! Mi lesz az iskolával? 

- Plusz egy napot adtunk hozzá, minden egyes óráért, amit külön töltöttél – magyarázta Liam. – Tíz órát voltál oda. Az iskoláról pedig annyit, hogy a félévedet Mullingar-ben kezded. 

- Oké, miért pont Mullingar? – kérdeztem és Niall felé fordultam. 

- Mert azt mi ismerjük, te pedig megismerheted – válaszolt Niall mosolyogva. 

- De amúgy, hogyha úgy döntünk a végén, hogy elengedünk, hova akarsz menni? – tette fel a kérdést Zayn. – Az anyukád eladott nekünk, a barátaid pedig elárultak értünk. Nem igazán voltál fontos nekik. 

- Nem tudom. De majd kitalálom. Minden jobb annál, hogy veletek töltsem életem hátralévő részét – vágtam a fejükhöz. 

- Jó, ez engem untat – szólt közbe Harry. – Öltözködj. Most! – mutatott a jelmezre. Ismét a ruhára néztem. Rosszabb is lehetne. De attól még mindig nem akartam felvenni. 

- Semmiképpen – válaszoltam és hosszan nyomtam a p-t. 

- Nem adunk enni, ha nem öltözöl át – jelentette ki Louis. Niall és én hangosan nyeltünk egy időben. A kaja a mi gyenge pontunk. 

- Legalább öltözhetek a mosdóban? – Harry már szólni akart, de folytattam. – És akkor olyan lesz, mint egy meglepetés – nyögtem be a gyenge próbálkozásomat. 

- Miért ne Haz? Vágod, így is úgy is előttünk lesz meztelen, akkor miért ne? – értett velem egyet Niall. 

- Rendben – engedett el és lehuppant a kanapéra. – Hét perced van – hajtott el. 

Megkönnyebbülten sóhajtottam és Niallra mosolyogtam, végül pedig a mosdóba igyekeztem a ruhával. 

- Viszlát Kanada. – motyogtam az orrom alatt, ahogy magamra zártam az ajtót és egyedül maradtam a helységben. 

Ki akartam engedni a hajam, de végül másképp döntöttem és levetkőztem, majd a meztelen testem szemügyre vettem a tükörben. Miért engem akarnak? Még csak szép sem vagyok. Gondoltam, ahogy magamat néztem minden szögből. Senki nem akarhat engem. Egy ronda ribanc vagyok. 

A kellemetlen gondolatok cikáztak a fejemben, ahogy még egyszer a jelmezre néztem. Az ujja hosszú, szóval takarja a csuklóm. 

Körbenéztem a szekrényekben és megtaláltam, amit kerestem. Egy borotvapenge. Beharaptam a számat, hogy végighúztam a csuklómon. A fájdalom feledtette velem, hogy milyen egyedül vagyok a világon. Megvágtam a másikat is, s éreztem, ahogy a vér lecsurran a tenyerem felé. 

Elégedettség járt át, a hideg víz megtisztította a kezeim, és rövidesen el is állt a vérzés. Az arcomat is megmostam, végül pedig megtörölköztem, majd felvettem a ruhákat. 

- Harry, te perverz dög! – motyogtam, ahogy végig néztem magamon. 

A melleim gyakorlatilag kikandikáltak és a fenekem is látható a szoknya rövidségének köszönhetően. És amúgy is az egész szűk és simulós, ezáltal még kényelmetlenebbül éreztem magam. Felkötöttem a hajam egy lófarokba. Körbefordultam a tükör előtt, s a fenekem ismét kivillant, ahogy a szoknya megmozdult. Lehúztam amennyire csak tudtam, de az mindig visszacsúszott. Mérgelődtem egy sort, közben pedig megigazítottam a felső ujját, hogy takarja a vágásokat. Végül megragadtam az alsóneműket és visszatértem a srácokhoz. 

Mindannyian a nagy kanapén ültek, de abba hagyták a beszédet, ahogy beléptem. Szemmel láthatóan hirtelen lett szűk a nadrágjuk, pedig mocorogva próbálták eltakarni. 

- Hajrá! – kiáltottam nem túl lelkesen, s Harry képébe vágtam a fehérneműket. Egy kézzel elkapta, és egy ragadozó tekintetével mért végig. – És most? – fontam keresztbe a kezemet a mellkasomon. 

- Mondd Sophie, hajlékony vagy? – kérdezte Liam 

- Elég ha azt mondom, hogy ez nem az első alkalom, hogy szurkolólány egyenruha van rajtam – mondtam óvatosan. És ez igaz is volt. Én voltam a beugró a régi csapatomban, tehát engem bármilyen posztra beoszthattak, mert mindet meg tudtam csinálni. 

- Mutass valamit! – kérte, na jó, parancsolta Zayn. 

Elgondolkoztam, majd könnyedén csináltam egy spárgát. Beharaptam a szám és felnyögtem, ahogy megnyomódott a fenékdugasz, majd ahogy mocorogtam miatta, a csupasz nemi szervem a szőnyeghez dörgölődött. 

Niall felmordult, megszorította keményedő férfiasságát és a távolba révedt, piszkos gondolatok lepték el a fantáziáját, biztos vagyok benne. Ívbe feszítettem a hátam, s így a fejem megérintette a hátrafelé nyújtott lábam. Ez alkalommal Louis, Liam és Zayn reagált, mindannyian kigombolva a nadrágjukat. Harry szemei nem mozdultak rólam, szemöldökét pedig érdeklődve húzta fel. Úgy döntöttem, hogy tényleg megmutatom neki mit tudok. Újra talpra álltam és a fiúk nyöszörögve tiltakoztak. De én hátradőltem és lementem hídba. A kezeim egy araszra voltak a sarkamtól, úgy festhettem, mint akit félbehajtottak. Halvány mosoly futott át az arcomon, ahogy a morgásukat hallottam. Majd súlyomat a kezemre helyeztem és átlendítettem a lábam a testem felett, végül újra egyenesen a talpamon álltam. Végigsimítottam magamon, hogy megigazítsam a ruházatom, majd a fiúkra néztem. 

- Be kellene csuknod a szád, mielőtt lenyelsz egy legyet, Harry – mondtam kötekedve. Becsukta, majd rögtön ki is nyitott. 

- Folytassuk a játékot, igaz? Most már, hogy tudjuk mennyire hajlékony vagy, a dolgok talán még érdekesebbek lesznek. Liam, először te – mondta Harry, közben pedig kigombolta a farmerját. Nem mozdultam, ahogy Liam hozzám lépett. Egy bilincs libegett az ujjai közt. A szarba. A vágásaim. Remélhetőleg nem vesz észre. Óvatosan az ujjaim közé szorítottam a felső ujját. És megadóan nyújtottam felé a kezeim. 

- Húzd fel a blúzod ujját. – szólt rám 

- Kérlek! Fájni fog! Ígérem nem rángatózok. – próbáltam meggyőzni, hogy ne bukjak le a vágásokkal. Gyanakodva nézett rám, de végül a ruhán keresztül zárta rám. Liam körbefordult, hogy Harry-re nézzen. 

- Mióta lett ilyen engedelmes? – kérdezte. Harry csak a vállát rángatta válaszul. 

- Játszunk Mester és Rabszolgát, amíg itt vagyunk – javasolta Louis. – Sophie, mostantól az út végéig Mesternek kell minket hívnod. Értetted? 

- Igen, Mester. – válaszoltam gépiesen. Játszom a beteges játékaikat, majd végül bekattanok és kicsinálom őket. Ők meg nem tudják, hogy mi történt. Alakult a furcsa, ördögi jövőkép a fejemben.

Elértétek a 150 lájkot, úgyhogy ahogy megígértem /mert amikor csak tudom, betartom a szavam/ hétfő van és itt az új rész.

Amúgy pedig szeretném mindenkinek megköszönni, aki olvassa. Egyszerűen az agyam eldobom és alig merem elhinni, az oldalmegjelenítések számának rohamos növekedését :) Nem értem amúgy, hogy ennyien olvassátok vagy megnyitjátok többször?

xx Nesi