2013. május 17., péntek

16.Rész - Irigység

- A Londonba tartó magángép utasait kérjük a H kapuhoz – rezonált egy női hang, a hangosbemondóban. Harry huncutul mosolygott. 

- Én megmondtam! 

- Annyira ne legyél elragadtatva – lyukasztottam ki a boldogság buborékát. – Valami nem stimmel – néztem körbe. Tini lányok mindenhol és egymásnak sutyorognak. Felismerték őket és először csak egy kisebb bátor csoport, majd már mindenki felénk tartott. 

- Futás! – kiabálta Niall, majd megragadott engem. Igen, emlékszem, ő nem szereti, ha letámadják. 

A srácok arckifejezése felbecsülhetetlen volt, ahogy szaladni kezdtek. A papírtáskák csak úgy libegtek utánuk. Niall húzott magával, ahogy rohantak és közben igyekeztek a kiírások alapján jó felé, a H kapuhoz futni. 

Én remekül szórakoztam és kacagtam, míg ők körülbelül úgy festettek, mint akik az életükért imádkoznak. 

- Ne röhögj, hanem igyekezz egy kicsit! – szólt rám Niall, de azért mosolygott ő is. Tovább nevettem, de azért gyorsítottam egy kicsit a lépteimen, hogy utolérjük a többieket. A sálam az arcomba csapódott futás közben. A többi tini lány őrülten sikított, nekem pedig lüktetett a fejem az idiótaságaiktól. 

- Harry! Hagy érintselek meg! 

- Dedikáld a melltartóm Liam! 

- Csókolj meg Niall, én is ír vagyok! 

- Zayn! Szeretlek, Zayn! 

- Louis! Kufircolj velem! – kiabálta egy másik. Erre Louis hátrafordult futásközben és rám kacsintott. Kacagva forgattam meg a szemem. A biztonságiak hamarosan előkerültek, hogy segítsenek nekünk. Zihálva érkeztünk az ajtóhoz. A hasam fogtam a nevetéstől, még mindig elképesztően viccesnek találva a dolgot. 

- Valamikor meg kellene ezt ismételnünk! – kuncogtam 

Liam, Harry és Zayn hitetlenkedve néztek rám, de Niall és Louis velem együtt szórakozott. 

- Valljátok be, hogy igazam volt és az álcátok nem sikerült a legjobban! – kacagtam még jobban. Egy krákogó hangot hallottam mögöttem. Mindannyian abba az irányba fordultunk és leesett az állam. Ott állt Ő, pilóta egyenruhában, eszméletlenül jóképűen, olyan szemekkel, hogy meghalnék érte. Tök átlagos volt, de minden porcikájából szexiség sugárzott. Térdeim elgyengültek és Niall-ba kapaszkodtam, hogy megtartsam egyensúlyom. Kedvesen mosolygott, felfedve tökéletesen fehér fogait. Elfordítottam a fejem és nem tudtam már visszatartani, puhán belenyögtem Niall nyakába. A srácok reflexből fordultak felém, s a szemükben irigység égett. Hirtelen mind közelebb tömörültek körém, Niall pedig átfogta a derekam és úgy ölelt magához. Nagyszerú, megint elő tört rajtuk a birtoklási vágy. 

- Hölgyem, Uraim! – egy pillanatra megakadt rajtam a tekintete – A nevem Ian, én leszek az elsőpilóta. Be lehet szállni a repülőbe, a csomagjaikat már elhelyezték. – mosolygott ismét. Ahogy őt néztem elkalandoztak a gondolataim. – Kicsit késében vagyunk, úgyhogy sietnünk kell. – biccentett a beszállófolyosó felé. Harry, Niall, Zayn, Liam és Louis gorombán néztek rá, de utána megindultak abba az irányba. Niall végig mellettem maradt és Harry is mellém nyomult. 

- Miért nyögtél? – suttogta a fülembe. Próbáltam arrébb lökni magamtól, de csak még szorosabban fogott. – Sophie. Miért. Nyögtél. Fel? – kérdezte indulatosan. Nem válaszoltam. Ahogy a gép lépcsőin lépkedtem, idegesen harapdáltam a számat. Harry a szorosan a sarkamban jött. A srácok pedig követtek minket, a sort végül Ian zárta és becsukta az ajtót maga mögött. 

- Maximum 5 óra lesz az út Londonig, remélem, élvezik majd az utat. –fejezte be. Bólintottam és kedvesen mosolyogtam rá, annak ellenére, hogy a srácok gyilkos tekintettel meredtek rám. Intett egyet, majd a pilótafülkébe ment. 

Míg felszálltunk elábrándoztam. Valami olyasmin agyaltam, hogy a magángépek olyanok, mint egy repülő nappali. Olyan gyönyörű és— 

A gondolataim itt visszatértek, mivel Liam megragadott és leültetett középre a szőnyegre. Nyöszörögtem, ahogy a fenékdugasz megint megnyomódott. 

- Tudni akarjuk, hogy miért nyögtél fel a pilóta látványától – mondta Liam és egyenesen a szemembe nézett. 

- Mert… hm… szexi – válaszoltam. – És egy fenékdugasz van a hátsómban, egész napos izgatásra kárhoztatva. – tettem hozzá pimaszul. Az arcuk eltorzult és mindenhonnan az irigység sugárzott. 

- Talán emlékeztetnünk kell, hogy nem fantáziálhatsz más srácokról, csak rólunk. – Suttogta Liam, de elég hangosan, hogy mindenki hallja. 

- Nem azt mondtam, hogy szeretném, ha megdugna. Csak azt, hogy szexi – magyaráztam. 

- Az ugyanaz – válaszolt Zayn 

- Azt hiszem még nem fejeztük be a korábbi játékunkat, igazam van srácok? – Louis leült mögém a földre. Ó, ne. 

Mindannyian bólintottak és körém ültek. Liam megragadta a bokámat és magához húzott. 

- Szóval – kezdte. 

- Át akarom öltöztetni, mielőtt elkezdjük. Úgy sokkal viccesebb lesz – szólt közbe Harry. Beletúrt a szatyrokba és kihúzott néhány darabot. S végül rájöttem, hogy egy konkrét szurkolólány szettet vett elő. – Ezzel kezdjük – mondta és a lábamra lökte a darabokat. 

- Kezdésnek? – bátorkodtam megkérdezni 

- Ó, van még jó pár. Na nem mintha a pizsid nem lenne szexi, de néha kell a változatosság. – vigyorgott – És csak hogy tudd, egyikhez sem jár alsónemű, úgyhogy azt is vissza fogod adni, ami most rajtad van. 

- Harry, az összes szatyrod jelmezekkel van tele? – kérdezte Louis. Ez a kérdés járt az én fejemben is, csak én jobbnak láttam nem feltenni. 

- Azzal és egyéb szex játékokkal. Az az Ann Summers butik olyan… nyálcsordító volt. – kuncogott. Én pedig megrémültem. – Elég, mostmár cseréld le. – tapsolt és visszaült a többiek közé. 


Ha EZ eléri hétfőre a 150 like-ot / az oldalt és a képet is lájkolni kell/, akkor hozom még hétfőn az új részt :)

És és és jó hír, rohamosan közeledünk az egyik kedvenc részemhez :)

20 megjegyzés:

  1. Ez a csaj nem normális, már semmi kétségem afelől hogy élvezi amit vele tesznek, eddig nagyon sajnáltam de ezek után már nem, nem akart megszökni, sőt még fel is nyög mint egy ribanc... tudom hogy ez a szerepe de elvágta magát nálam. Ezek után élvezni fogom az olvasást, és nem körmömet rágva várom hogy megszökhessen, kapja meg amit érdemel :D
    ui: ismét köszönöm hogy kiraktál :)
    pusziii

    VálaszTörlés
  2. UUUU nekem nagyon tetszik és már alig várom, hogy hozd a kövit! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon joo:) mikor lesz kovi?:pp

    VálaszTörlés
  4. imàdom megint egxszerűen nen lehet abbahagyni komolyan annyir à imàdom nagyon!!!! :DDD

    VálaszTörlés
  5. Cool!!!!!!! Mint a többi!!!!! :)))))
    Szexi lehetett a fickó! :))))))) Várom a kövit

    VálaszTörlés
  6. XDD ez nagy volt :)) ♥ imádom :)

    VálaszTörlés
  7. Melyik a kedvenc részed? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A következő Nophie-ra gondoltam, bár van még ezen kívül sok kedvenc részem :)
      Asszem te ebből tudni fogod, hogy mire gondolok, de a többiek előtt nem akarom lelőni a poént.

      Te kérdezted a múltkor, hogy tervezek-e mást is fordítani ettől az írótól, igaz?
      Nos, a második évadot is szeretném, a többit, pedig majd ahogy az időm engedi :)

      Törlés
  8. Kövit KÖvit Köviiit*.* mikorleszkövii??

    VálaszTörlés
  9. KOmolyan ez a csaj élvezi hogy szarrádugják??? Annyi lehetősége lett volna elszaladni.xdd

    VálaszTörlés
  10. imádom és nagyon jó :)
    gyorsan kövit :DD

    VálaszTörlés
  11. imádom és nagyon jó :)))
    gyorsan hozd a következőt :DD

    VálaszTörlés
  12. Jajdenagyinjó!! Várom a kövi részt,tedd fel gyorsaan!! :DD

    VálaszTörlés
  13. állati jó, és egyetértek Szilvivel:D nem baj, én imádom a blogot:3 puszi: F.*

    VálaszTörlés
  14. nagyon jó szuper és megvan a 150 lájk

    VálaszTörlés
  15. pedig nagyon sajnáltam a lányt volt olyan rész is ahol majdnem elsírtam magam de most-már inkább dugják halálra a ribancot!! tudom ez a szerepe

    VálaszTörlés