12.Rész - Furcsa

- Hölgyem? Megérkeztünk. 8 dollár 35 lesz. – ébresztett a sofőr a rövid éber álmodozásomból. Fáradtan dörzsöltem meg a szemem, majd pénzért kezdtem kutatni, de üres kézzel végeztem. Pofán vágott a ráeszmélés, a srácok elvették mindenem, a napon, amikor elraboltak, közte a táskámat a telefonommal és a pénztárcámmal együtt, és azóta sem láttam őket. 

- Beszaladhatnék pénzért, kérem? Elfelejtettem magammal hozni, de tényleg csak egy perc és hozom. – kértem félénken. A sofőr rám mosolygott és bólintott egyet. Eltátogtam egy köszönömöt, majd kiszálltam a taxiból. 

Felmentem a három kis lépcsőn, majd bekopogtam. Semmi válasz. Újra kopogtam. Hallottam elfordulni a kulcsot, majd a kilincs lenyomódott. Kinyílott az ajtó és megláttam egy nagyon fáradt Kristen-t. 

- Mit keresel te itt az éjszaka közepén, így öltözve? – kérdezte reszelős hangon. Végignéztem magamon, majd vissza a szemeibe. 

- Később megmagyarázom, de kölcsön tudnál adni 10 dolcsit? Ki kell fizetnem a taxit, de nincs nálam pénz. – mondtam sietősen. Átnézett a vállam fölött a járműre, majd a pizsamája hátsó zsebébe nyúlt és adott egy tizest. 

Megköszöntem, majd visszamentem és benyújtottam az ablakon. 

- Tartsa meg a visszajárót! – mondtam és a sofőr bólintott, felhúzta az ablakot, majd elindult. Visszasétáltam és megöleltem Kristen-t. 

- Köszönöm Kris, megmentetted az életem. De miért tartasz pénzt a pizsid zsebében? – kérdeztem, majd beléptünk a házba. 

- Nem lehetsz elég óvatos. Akár el is rabolhatnak a pizsamámban vagy mit tudom én. – mondta és bezárta az ajtót. A vér is megfagyott bennem. Miért pont ezt hozta fel példának? Még nem is mondtam neki, hogy engem fogvatartottak. Gondoltam, s Kristen viselkedése egyre gyanúsabb lett számomra. Boldognak tűnt, amikor ajtót nyitott, de nem tette fel a logikus kérdéseket. Olyanokat kellett volna kérdezni, mint ’Hol voltál?’ ’Minden rendben?’ ’Történt veled valami? – Szóval, miért vagy itt az éjszaka közepén, partihoz öltözve? – ismételte első kérdését, kirángatva a gondolataimból. Éppen azon voltam, hogy elmondjam neki, de közbe vágott. – Ne itt! – Az előszöbán és a konyhán keresztül behúzott a nappaliba és leültetett a kanapéra, mintha minimum egy elmegyógyintézetből szöktem volna. Furcsán bámult rám, de figyelmen kívül hagytam és magyarázkodni kezdtem. 

- Nos… - telefoncsörgés szakított félbe. Nonverbálisan tudatta velem, hogy várjak egy kicsit, megragadta a telefont és kiment a konyhába, de mivel csak egy boltív választotta el őket így, hallottam, hogy ő miket mond. 

- Hallo? Héé! Értem. Igen. Miért? Bocsánat. Nem. Holnap. Rendben. – letette és visszajött egy örömteli mosollyal 

- Ki volt az? – csúszott ki a számon. Arca hirtelen megváltozott, de még mindig boldog volt. 

- Nem lényeg. Miért nem alszol itt ma? A szüleim nincsenek itthon és hajnali egy van. Pihenned kell. 

- De… - tiltakoztam. Túl furcsának tűnt most nekem. 

- Semmi de. Holnap mindent elmondasz nekem a kis kalandodról, addigra mindketten jobb formában leszünk. 

- Rendben, megleszek a kanapén. – adtam fel 

- Biztos? 

- Aha. –Nem akarom, hogy álmomban megölj! Tettem hozzá gondolatban. 

- Ok, hozok neked takarót, meg pizsamát. Nem hiszem, hogy ebben a göncben akarsz lefeküdni. – mondta, majd a szobájába ment. Hallottam csoszogni, majd végül visszatért a cuccokkal. A kezembe nyomta őket és én a kanapéra tettem. Majd visszament megint a szobában. 

- Tessék, ezeket felhúzhatod. – S legnagyobb borzadályomra egy pólót adott át, amin a One Direction volt, mindannyian félmeztelen. 

- Komolyan? – mondtam kicsit feszülten 

- Azt hittem szereted őket. Egyébként, nincs semmi másom szóval… A fürdőben átöltözhetsz. Jó éjt. 

- Bocs, csak fáradt vagyok. – próbáltam palástolni az érzelmeimet. Bólintott és elvonult a szobájába Nagyszerű. Nem mentem a fürdőbe, ledobtam a ruhát meg az ékszereket és kelletlenül bújtam a pizsamába. Nagy sóhajjal lefeküdtem a kanapéra és magamra húztam a takarót. Talán a dolgok hamarosan helyre állnak. Gondoltam és hagytam elnehezült szemhéjamat lecsukódni, hogy álomországba repülhessek. 

Sziasztok!

Kérlek nézzétek el nekem, ha nincs minden nap új rész, nem azért van, mert lusta vagyok hozni, hanem mert nem otthon vagyok, júniusig nem is megyek haza és itt nem jutok mindig net közelbe. Szóval higgyétek el, nem rajtam múlik.
Éppen ezen okból, ha valaki azt szeretné, hogy elolvassam a blogját, akkor küldjétek el nekem az agnes901119@gmail.com e-mail címre, vagy Wordben vagy Pdf-ben és akkor elolvasom és véleményezem is. De ha csak a linkeket külditek, akkor nem fogom, mert nincs időm a neten olvasni vagy onnan lementegetni. De aki küldi, azét szívesen. :)
Puszi