2013. április 10., szerda

2.Rész - Kérlek


- Kérlek! Ne! Én soha nem kértem ezt! – nyögtem ki. Próbáltam lefordulni az ágyról, távol kerülni kíváncsian tapogatózó kezüktől. A szoba sötét volt, és én nem láttam mit csinálnak, s nem tudom, hogy melyik félemlített meg jobban. – Engedjetek el, könyörgöm! – zokogtam, s kényelmetlenül vonaglottam combomon játszó meleg kezeiktől. 

- Niall, csókold meg, hogy lássa, mit hagyna ki. – mondta Louis a baloldalamról. Ő és Harry szorítottak le az ágyra. Beszorítottam a szemeimet, a fejemet pedig jobbra balra rángattam, nem akartam, hogy megcsókoljon. De Niall szilárdan megragadta az arcom a kezeivel és puha ajkait az enyémhez nyomta. Nem akartam visszacsókolni. Éreztem felém tornyosuló testét és kezei lassan engedtek szorításukból, ahogy a testem engedelmeskedett a csóknak. Nem tudtam ellen állni. Nyögtem az ajkain keresztül és hevesen visszacsókoltam. Belemosolygott a csókunkba, majd nyelvével megnyomta az ajkaim, bejutást kérve ezzel, amit én elveszve az újonnan jött szenvedélyben, megadtam. 

Harry és Louis halkan kuncogtak a két oldalunkon, s elengedték a kezemet, hogy le tudjanak vetkőzni. Ösztönösen Niall hajába túrtam, játszottam vele és húzogattam a kezemet a melírozott tincsekben. 

Nyögdécselt az ajkaimon, s csípőjét az én meztelen medencémhez dörgölte. Gorombán törte meg a csókot és én meglepetten nyitottam ki a szemem. Homályosan láttam a testének körvonalait, ahogy vetkőzött lefele a sötét szobában. Időm sem volt tiltakozni, mivel egy másik száj azonnal lecsapott az ajkaimra, tulajdonosának keze azonnal a meredező mellbimbóimmal kezdett játszani. Kicsit nyafogtam. 

- Fejezd be… Kérlek! – sírtam, megtörve a csókot és próbáltam elnyomni a meztelen, kidolgozott felsőtestet 

- Szóval azt mondod, hogy nem tetszik? – hallottam Harry hangját az ágy végéből. Kezei lomha köröket írtak le a belsőcombomon, teljes nedvessé téve ezzel engem. 

- Igen… - panaszkodtam 

- Drágám, te hazudsz. Máris pokolian nedves vagy. Válaszolta Harry, majd két ujját belém vezette. 

Sikítank, de Louis szája a csendbe taszít. Körmeimet keményen vájtam a hátába, ahogy Harry ujjai egyre gyorsabban és erősebben jártak ki-be bennem, s néhány pillanat múlva, még egyet hozzátett. 

Könnyek csurogtak le az arcomon csendben, s Louis lecsókolta őket. Niall közel hajolt és édes dolgokat suttogott a fülembe, ahogy Harry kegyetlen mozdulatai egyre örömtelibbé váltak. 

Az Ír fiú csókolni kezdte a nyakamat, néhol meg-megnyalva és szívva. Louis is ugyan ezt kezdte csinálni, nedves csóknyomokat hagyva, ahol csak tudott. Azon kaptam magam, hogy hangosan nyögdécselek a kényeztetés hatására. 

Akaratlanul is, valami épült bennem. Mint egy erős hullám. A szélén álltam a tetőfoknak, de nem tudtam elérni. Szexuálisan összezavarodtam, ahogy ez az érzés kezdett halványodni. A testem többért könyörgött, de nem kaptam meg, Harry ujjai egyre lassabbak lettek. 

- Harry… - nyöszörögtem. Próbáltam megemelni a csípőmet, hogy lássa, hogy többet akarok. 

- Hmmm? – mondta. Forró lehelete csikizett. Tudta, hogy mit akarok és azt akarja, hogy mondjam ki és bebizonyosodjon, hogy tudta, hogy mit akarok. 

Szívem szerint megütném. 

- Mit akarsz Soph? Azt hittem azt akarod, hogy befejezzük… - mondta kihívóan. Tiltakozásul nyögdécseltem, majd nagyot sóhajtottam, amikor Niall szívni kezdte a legérzékenyebb pontomat. 

- Még… - motyogtam csendesen. Az ujjai megálltak bennem. 

- Azt akarom, hogy mondd ki Sophie. Mondd ki, hogy mit akarsz tőlünk. Mondd, hogy azt akarod, hogy eszméletvesztésig döngessünk. – dorombolta, s lassan körözni kezdett az ujjaival bennem. A szemeim hozzászoktak a szegényes fényviszonyhoz a szobában és tisztán láttam, hogy kajánul vigyorog. 

Az eszem, azt kiabálta, ’Neeeeeeem’, de a testem könyörgött érte. Beharaptam az alsó ajkam, s halványan megéreztem a kiserkenő vér ízét. Nemlegesen ráztam meg a fejem, de a szavak kicsúsztak a számon, akaratom ellenére is. 

- Magamban akarlak érezni, most! – Ez volt az összes válaszom. Kínos… 

Váratlanul mind a három fiú megtorpant és elengedtek. 

- De… - tiltakoztam volna, de Harry ajkai megakadályoztak. Kezeim puha fürtjeivel játszottak, finoman borzoltam. Megfordított minket és magára akart ültetni. Láttam a férfiasságát. Nagy. Túl nagy nekem. Hallottam, hogy kacarászik az arckifejezésem láttán. 

- Harry… ez nem fog bemenni. – kifogásoltam, s felhúzódtam a derekához, de ő visszanyomott. 

- Ne aggódj, majd én megoldom. 

Anélkül, hogy egy pillanatot is elvesztegetett volna, vagy hogy figyelmeztetett volna engem, megragadta a csípőmet és belém fúródott, gyorsan és keményen, darabokra szaggatva a szűzhártyámat. 

Sikítottam, s ő a mellkasához húzott és szorosan ölelt, tompítva ezzel sikításom. Eltoltam magam tőle, le akartam szállni róla. Könnyek hullottak le az arcomon, de ő egyre csak azt bizonygatta, hogy néhány perc és jobban leszek. Kezeit a hajamba túrta, próbált csitítani. 

- Harry… Kérlek! Nem akarom ezt soha többet. Nagyon fáj! – szipogtam a mellkasán. S nem is fejeztem be a nyöszörgést, mert fájt. Éreztem Niall és Louis tekintetét a csupasz hátamon, valószínűleg érdekelte őket, hogy mit fecsegek Harry-nek. Felültem Harry-n, s újabb könnyzápor árasztott el, amikor láttam a vért, ahol összeértünk. 

- Cssssss. – puhán fogta meg a csípőmet és mozgatni kezdett magán. Nyögött, szemei csukva, s már gyorsította is a tempót. 

A fájdalom lassan szertefoszlott és helyébe az extázis lépett. Izzadtságcseppek jelentek meg a homlokán, az alkalmi morgásokkal együtt az élvezettől. 

Hallgatásba burkolóztam, nem engedhettem meg magamnak, hogy hangot adjak annak, hogy élvezem, amit tesz. 

- Mutasd ki, hogy tetszik. – mondta zihálása közben. Ismét nemlegesen ráztam a fejem. Harry kiengedett egy bosszús sóhajt. – Te teszed rosszabbá saját magadnak a dolgokat. – vont vállat, s megragadva a csípőmet egyhelyben tartott. – Louis? Niall? Tudjátok mit kell tennetek. Óvatosan Louis, nagyon szűk. 

Valamit éreztem a hátam mögött és Niall-t láttam magammal szemben. 

- Nem, nem, nem! – sikított a lelkem és én is hangosan. 

A reakcióm megszakította, ahogy Louis hátulról belém hatolt. Égetett belülről. Ismét sikítottam és Harry-t öleltem szorosan, míg a könnyek megint utat törtek maguknak. Viszont ez alkalommal Harry már nem ölelt engem. 

Próbáltam lekászálódni Harry erekciójáról, de Louis teste nyomta a hátam, ami nem igazán adott lehetőséget mozgásra. 

- Atyaég, te szűk vagy Soph. – halványan hallottam, ahogy Louis a fülembe suttog. Nem vettem róla tudomást, a fájdalmam igyekeztem felejteni. 

Várakozás nélkül, mind a ketten ki és be kezdtek járni, kemény és gyors iramban. Úgy éreztem, mintha én lennék a kötél a húzzad-vonjad játékukban. A körmeim Harry vállába vésődtek, ahogy tartottam magam, míg fájdalmas markolása a combomon fájdalmat okozott. 

Niall még mindig velem szemben volt és az arcom előtt meredező farkából jöttem rá, hogy mire vár. 

Ő nem akart erőszakos lenni, így az én jóváhagyásomra várt. Elengedtem Harry-t és a társát ragadtam meg helyette. Végig futtattam rajta a nyelvem a végéig, egy hangos nyögést kiváltva az Ír fiúból, amit az én hangos nyögésem követett, mivel a srácok elérték a G pontom. 

- Látod, mondtam, hogy élvezni fogod.- hallottam Harry-t az ő és Louis hangos zihálásai között. Nem tudtam válaszolni, mivel Niall elkapta a fejemet, hogy segítsen nekem teljes hosszát kielégíteni. 

- Istenem… menten elélvezek. – hallottam Louis hörgését mögöttem 

- Én is! – Mindkettő Harry és Niall vágta rá egy időben. Én is közel jártam, és szerintem ezt a fiúk is érezték. Még keményebbre kapcsoltak, mint eddig és én hagytam mindent nekik. Niall elélvezett, s közben egy állatias kiáltás szakadt ki a torkán. Automatikusan nyeltem le a nyálkás anyagot, hogy minél hamarabb szabaduljak az ízétől. 

A szemeim becsukódtak akaratom ellenére is, ahogy Harry és Louis belém ürítették magukat. Mindketten kicsúsztak belőlem, s áthúztak felettem egy takarót. 

Az álmosság hamar úrrá lett rajtam és nem tudtam eltolni magamtól Louis-t és Harry-t, akik a takaró alatt ölelték a testem. Niall Louis mellé csatlakozott és puhán megpuszilta a fejem. 

Az egyetlen dolog amire gondolni tudtam mielőtt a fáradtság teljesen kiütött, hogy mennyire fog fájni holnap az alsó felem.


Tádáááááááám, itt is van. Remélem senkit nem riaszt el ez a rész a tovább olvasástól. Lehet, hogy nem csöpög a nyáltól, mint a legtöbb fanfiction, de néha kell a változatosság... és mint a cím is mutatja, lesz még csavar a történetben, és higgyetek nekem megéri végig olvasni, épp ezért igyekszem hozni a következőt :) pusszantás mindenkinek
Jah, és iratkozzatok fel, írjatok komit és ajánljátok másoknak is bátran, nem fogok megharagudni érte :D

14 megjegyzés:

  1. hát ez nagyon komoly. igaz, kicsit ki hűltem rajta de nekem tetszik ;)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuper lett :D Személy szerint én nagyon imádom :D
    Remélem hamar hozod a kövit meg kell mondanom nagyon jó lehetsz angolbol *-*
    Siess a kövivel :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon imádommm :D Várom a folytatást nagyon kiváncsi lettem :D xoxo *N

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik a blog imádom a részeket (pedig még csak kettő rész van fent) megfogott ez a kettő rész is és kiváncsian várom a folytatást. xxx ~A

    VálaszTörlés
  6. Huuuu. Erdekes..kivancsi vagyok hogy mi sul ki ebbol. Hamar kovit:)

    VálaszTörlés
  7. Istenem..haladjal mar a kovetkezo resszel!!

    VálaszTörlés
  8. te jò ég nagyon durva.. kb 3x megálltam mert folyamatosan visìtoztamvés le kellett magam nyugtatnom de nagyon tetszik

    VálaszTörlés
  9. Naon joo mar regebben osszevissza olvastam reszeket de mostelkezdtem elorol olvasni

    VálaszTörlés
  10. uristen._. ez..durva...en majdnem elsirtam magam:'((((((
    ~H.Viki:)

    VálaszTörlés
  11. Szia !
    Nagyon tetszik ! Az elején még nem annyira de most már jobban :D
    Nagyon ügyesen fordítasz angolból :))

    VálaszTörlés
  12. Hány éves vagy? (Bocsi csak érdekelt X'))

    VálaszTörlés
  13. Nekem egy barátnőm ajánlotta..nagyon jó és remélem, hogy tetszeni fog a többi rész is..bár még sok olvasni valóm van..igyekezem...nagyon tetszik!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  14. Mi a fészkes fene ez?????? Mint egy "Zs" kategóriás pornókönyv... "Remélem senkit nem riaszt el ez a rész a tovább olvasástól." NEM RIASZT EL??? Hát menten felgyújtom a gépem és kikaparom a szemem...
    *ironizálás vége*


    Alig várom h folytassam az olvasást :D

    VálaszTörlés