2013. április 30., kedd

13.Rész - Meglepetés

A csengő hangosan szólalt meg, s ez hirtelen rángatott ki álmaimból. Meglepetésemben még a kanapéról is leestem. Az este eseményei megrohamozták a gondolataimat, még egy kicsit bele is szédültem. Megráztam a fejem, hogy teljesen észhez térjek. Beszélnem kell ma Kris-el, arról, hogy igazából mi is történt. A csengő újra berregett. 

- Kinyitnád Soph, én nem érek rá! – hallottam Kris-t kiabálni fentről 

- Persze – válaszoltam élénken. Végre egy nap a One Direction nélkül, Harry, Niall, Louis, Liam vagy Zayn nélkül. Mást nem is kívánhattam volna. Valaki bosszúsan kopogott az ajtón. Ó már, az emberek mostanság elég türelmetlenek. Újra kopogtattak. – Jól van, jövök már! – kiabáltam útban az ajtó felé. Újra megszólalt a csengő. Sóhajtottam, majd kinyitottam az ajtót. 

- Meglepetés! – egy mély, reszelős brit hang válaszolta. 

Meghökkentem, majd amilyen gyorsan csak tudtam, be akartam csapni az ajtót, amint megláttam a fürtök tömkeleggét. De Bongyi a lábával betámasztotta az ajtót, és újra kinyitotta. Sokkal erősebb volt nálam, így nem tudtam mit tenni. S amikor megnyomta én a fa padlón csattantam. Az én öt rémálmom bejutott a házba és nagyon dühösnek tűntek. Próbáltam hátrálni, de Niall és Harry rám ugrott és a földön tartottak. 

- Hé, Soph. Ki volt… - Kris megtorpant, ahogy meglátta a One Direction-t. 

- Zayn? – mondta Harry, de a szemét rajtam tartotta. Zayn bólintott, majd lépett néhányat a lépcsőn, hogy elérje Kristen-t. Elborzadtam, hogy megláttam, hogy szenvedélyesen megcsókolta. 

- Mi a … 

- Jobb, ha elhallgatsz most, mielőtt én találok valamit, amivel elhallgattatlak. – szűrte Harry, s még mindig a földre szorított. Úgy néztem rá, mint egy csapdába esett állat. Zayn és Kristen megtörték a csókot, a legjobb barátnőm, alaposan elpirult. Egy kis bűnbánattal nézett rám. 

- Bocs Sophie. Az igazság az, hogy a találkozó napján megkérdezték, hogy az egyik barátod vagyok-e és természetesen igent mondtam. Aztán elkérték a címem és a telefonszámom és én megadtam nekik, mert azt mondták, hogy talán valamikor szükségük lehet rá. Tegnap felhívtak és tudni akarták, hogy velem vagy-e. És megígérték, hogy Zayn megcsókol, ha átadlak nekik. 

- És neked inkább kellett egy csók egy híres embertől, aki amúgy egy tökéletes faszfej, mint hogy a legjobb barátnőd sorsa érdekelne?!?! – rángatóztam a fiúk szorítása alatt 

- Ezt még úgy visszakapod Soph, hogy azt elképzelni sem tudod. – vágott közbe mérgesen Zayn, a sértegetéseimre reagálva. 

- Köszönjük Kristen, de most mennünk kell, el kell érnünk a repülőt és már alig egy óránk van. – fejezte be Louis és kinyitotta a bejárati ajtót. 

- Neeem! Én nem akarok menni! Kérlek ne! – könyörögtem, s közben a fiúk felhúztak a karjukba. Rugdostam és ütöttem mindent amit elértem, próbáltam kiszabadítani magam, amíg ők kifelé cipeltek. – Neee! Kérlek! – zokogtam, és igyekeztem megállítani őket. Láttam a kisbuszt, amiben két biztonságis is ott ült az első üléseken. 

Gyakorlatilag behajítottak a kocsiba. Csattanással értem földet és ők is mind beszálltak, majd becsukták az ajtót maguk mögött. Az ülések ki lettek szedve és öt ülőpárna volt egy körben elrendezve hátul. Mindannyian leültek egy-egy párnára törökülésbe, engem pedig középen hagytak. Zayn erősen megragadott, majd összebilincselte a kezemet a hátam mögött. 

- Indulhatunk! Gyorsan, mert nem akarjuk lekésni a járatunkat. – mondta Harry a sofőrnek. A kisbusz életre kelt és gyorsabban, mint gondoltam, láttam, hogy elhagyjuk a szomszédságot. Látva a dühös vonásaikat sírni kezdtem. 

- Imádom a pizsid. – jegyezte meg Louis. Fejemet az ő irányába fordítottam és rámosolyogtam, de az ő arca kemény és érzelemmentes volt. – De valami hiányzik belőle, nem gondolod? Szerinted mit kellene tennünk Liam? 

- Azt hiszem, hiányzik neki valamiféle behatolás. – válaszolt Liam. felé fordultam és észrevettem, hogy valami borzalmas kinézetű dolgot tart a kezében, ami úgy festett, mint egy fenékdugasz. Megráztam a fejem, s csak csendben reménykedtem, hogy nem azt akarják tenni, amit én gondolok, hogy tenni akarnak. 

Az autó belehajtott egy kátyúba, amitől mindannyian a levegőbe ugrottunk, majd visszaestünk a padlóra. Annyi különbséggel, hogy nekik volt párnájuk, nekem pedig nem. Fájt! 

- Auv. – tudattalanul nyögtem fel. A srácok pedig mindannyian vigyorogtak. 

- Lefogadom, hogy még jobban is fog. – Liam magára húzott, úgy hogy a hasamon feküdtem az ölében. Rángatóztam, ahogy tudtam, de Harry lefogta a lábaimat, ahogy Liam lehúzta a rövidnadrágomat. Niall a kezét a számra szorította, míg hátulról a tárgy javarészt belém hatolt. Sikítottam és sírtam, míg teljesen belém tolta azt Liam. Kibaszottul fájt. Kb. mintha egy botot dugtak volna a seggembe és ezt a fiúk nagyon jól tudták. Harry visszahúzta a nadrágom, majd Liam keményen visszalökött a kör közepére. Megharaptam a szám és kiserkent a vérem, ahogy a dugó még mélyebbre ment. 

Szerencsétlenségemre az érzések kezdtek változni. Lassan a gyönyör vette át a fájdalom helyét. Becsuktam a szemem és nyöszörögtem. Éreztem a többiek tekintetét magamon és olyan volt, mintha egy cafat hús lennék az oroszlánok közt. 

- Játsszunk egy mixelt verzióját az üvegezésnek és a 7 perc a menyországbannak – javasolta Harry. – Soph, te vagy az üveg. Valahányszor eldőlsz és higgy nekem, el fogsz… mi megcsókolhatunk és játszhatunk a testeddel 7 percig. Sophie, te nem beszélhetsz vagy dupla időt kapunk. Egyedül a nyögések elfogadottak tőled. 

- De… 

A kocsi keresztülszáguldott még egy kátyún, s ezzel nyögésre kényszerített a fájdalom és gyönyör elegye. A kezeim hátra vannak kötözve, és a döccenés miatt elvesztettem az egyensúlyom, egyenesen Zayn-re dőlve.

21 megjegyzés:

  1. hűha:OOO na kíváncsi vagyok mi lesz a következő részben:o:DDD

    VálaszTörlés
  2. Ajjjj már!!!!!! Kristen elárulta Shopiet. :(((
    Am nagyon joooooo!!! Várom a kövit!!!!!! :)

    VálaszTörlés
  3. Áááááááááá. kövitkövit*-*

    VálaszTörlés
  4. Úristen, tudtam hogy megtalálják... a bnője egy szemétláda...
    Köviit :)

    VálaszTörlés
  5. Köszi, hogy máris hoztad az új részt :) Annyira imádom áhh :D Remélem gyorsan lesz következő rész :D

    VálaszTörlés
  6. Hozd hamar. Imadom.:)) xx

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Zayn fog vele játszani 7 percen keresztül ?Jézusom nekem tudnom kell alig várom :) :D

    VálaszTörlés
  9. Ez aztán durva mit ne mondjak?? Xd de tök király :) gyorsan kövit :D <3

    VálaszTörlés
  10. Nagyon tetszik...kérlek gyorsan hozd a kövit.!! :DD

    VálaszTörlés
  11. Siess a kövivel.!! :$$

    VálaszTörlés
  12. Oh God:) Nagyon jó, siess a kövivel*-* puszi: F.*

    VálaszTörlés
  13. aaah .. :DD nagyon jó! Kövivel nagyonsiess! :)

    VálaszTörlés
  14. ohh god :D hétfő az messze van, nem bírom ki addig. :3

    VálaszTörlés
  15. Köviiiiiiiiit!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  16. woow :oo nagyon jó :DDD köviiit :)

    VálaszTörlés
  17. Nagyon jóó :O Várom kövit!! :))

    VálaszTörlés
  18. úr isten milyen bunkó a kristen

    VálaszTörlés
  19. amúgy iszonyúúúú jó minden rész ma kezdtem elolvasni és végig akarok érni mert egyszerűen nm toom abba hagyni az olvasást

    VálaszTörlés
  20. basszus! ejjel 1 ora van! es rohadtul nem tudom abba hagyni.mindig mondom, hogy jo majd ennek a veget abba hagyom es lefekszem.de nem.ennek nem unalmasan kell veget ernie-.- utallak<3 ahj.aludnom kene:'(((
    ~H.Viki;)

    VálaszTörlés